Magán leánygimnázium, Pestszenterzsébet, 1941

z intézetekbe, csak azért, mert azt gondolja, hogy az előkelőbb. Egy iskola előkelőségét nem az épület, a berendezés, a külsőségek fényes volta, hanem az ott folyó oktatói és nevelői munka színvonala szabja meg. Nálunk a követelmények e téren nem kisebbek, mint a fővárosi iskolákban, viszont éppen a kisebb létszám folytán a hang és a szellem családiasabb, a tanárok jobban megismerhetik növendékeik képességeit és jellemét s egyénibb mó­don bánhatnak velük.­­ - Az iskola szempontja mellett gondolni kellene a szülőknek arra az ártalomra is, amik a leánygyermeket egészségileg s mondhatnék erkölcsileg is érhetik a mai zsúfolt villamosokon való napon­­kénti hosszú utazások mellett. Azt reméljük, hogy az iskola fejlődésének ügyét éppen úgy magáé­nak fogja tekinteni Pestszenterzsébet városa, lakossága, támogatásával maga az állam is, mint amennyire szívügye az iskola nemcsak az iskolafenntar­tónak és lelkes tanárainak, de maguknak a növendékeknek is, azoknak is, akik bár már eltávoztak az iskolai falai közül olykor örömmel keresik azt fel, mint második otthonukat. Hatóságok. A pestszenterzsébeti nyilvános jogú magán leánygimnázium a m­. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium közvetlen rendelkezése alatt áll. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: dr . Jóman Bálint m. kir. titkos tanácsos. A középiskolai V. 1. ügyosztályának főnöke: dr. Kováts Gyula miniszteri osztályfőnöki címmel felruházott miniszteri tanácsos. Budapestvidéki tankerületi kir. főigazgató: dr. Kemenes Illés és állandó helyettese : dr. Jámbor György tanügyi főtanácsos. Középiskolai szakelőadó: Marozinkó Andor gimnáziumi igazgató. Az iskola fenntartója: Kalmár Ilona igazgató. Az 1941-42-i iskolai év. Az 1941—42-i iskolaév az iskola fennállásának tizenegyedik éve. A beírás június 26-án és 27-én, szeptember 5-én és 6-án folyt. Javítóvizsgálatok szeptember 3-án voltak, különbözeti magánvizsgálatokat és magánvizsgálatokat szeptemberben, decemberben, és júniusban tartot­tunk. A magánvizsgálatokon dr. Fuhrmann Kamilla elnökölt. Veni Sancte­s az év ünnepélyes megnyitása szeptember 9-én volt, 10-én kezdődött a tanítás. Iskolánkat a tankerületi kir. főigazgató képviseletében Marczinkó Andor igazgató, középiskolai szakelőadó január 16-, február 10-, 11- és 13-án látogató meg. Főigazgatói­ értekezletet február 13-án tartott. Februárban a nagy hideg és a tüzelőanyag beszerzésének legyőzhe­tetlen akadályai miatt 6 napig szünetelt a tanítás. Az írásbeli érettségi vizsgálat május 15-, 16- és 18-án, a szóbeli június 15-.és­ 16-án folyt le, dr. Acsay István ny. tankerületi kir. főigaz­gató elnökletével.

Next