Petőfi-album. Adatok, okmányok és képek Petőfi Sándor diadalútjáról - A Pesti Napló kiadása (1907)
Március 15-én. Petőfi Sándor följegyzései
Pest, március 17. 1848. Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangyelioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak és őrjöngtek bennem! A tűzokádóhegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leírhassam ! így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedések helyét . * * vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből vagy ha úgy tetszik, nevezzük állati ösztönnek, mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódáshoz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, átaljában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást élt bennem ama hit, s úgy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt. Politikai életünket távolról néztem vagy rá se néztem, amiért részint egyoldalúsággal, részint bűnös egykedvűséggel vádoltak. A rövidlátók! Én tudtam azt, amit ők nem tudtak, és azért szánakoztam a napi politika kurjogató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, melyet maguknak tulajdonítottak; tudtam, hogy az ő fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkezendő viharnak első lehellete elsöpör; tudtam, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak. Magamba zárkóztam, mint elzárkózik tornyába a csillagász, s a földről az égre vetettem szemeimet, a jelenből a jövőbe. Egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő ... a forradalom kitört Olaszországban! Petőfi a Múzeum lépcsőjén a „Nemzeti dalt44 szavalja Egykorú rajz