Petőfi-Muzeum, 1890 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1890-11-01 / 6. szám

359 Költemény Peti­él. 360 Fogadott, marasztott akár öröklétig, Legyek el ő vele és háza népével............ A mázoskancsóból töltve áll a pohár .... S a­mily gyorsan ürül, oly gyorsan telik meg. Jó kedvünk van, ő is csak néha sóhajt föl — És arczán könyei végig leperegnek: „Életem hajóját vígan hajtá a szél .... Hajh! de zátony leve könnyenhivüségem .... A hajó fent van bár; — de mozdulni nem bir . . . . Magamért nem bánom .... fiam! feleségem!“ —­ — Vigasztalni kezdém; — de maga Málta: „Ejh! hagyjuk a panaszt! bortól víg kedv támad! Hallod, milyen zaj van ? vendégim mulatnak! ... . Boroskancsójokban fekszik már a bánat!-----­Jer, siess, nézzük meg a vigadozókat!“ És mentünk — az öreg poharat is hozván — — Pató Pál, Pinty urfi, Orbán, s Szilaj Pista Ott ülnek szép renddel a fenyőfa-lóczán . . . Kukoricza Jancsi mesél a középen, Beszéli dolgait, óriások harczát; Mint mászott a hegyre, mivel éltek ott fent ? S messze bujdosását, s Juliskája sorsát. Közben forog a bor; Orbánnak van kedve; Pató Pál, Pinty urfi magát jól találja; A búr mind kergeti vidám arczczal messze, Legjobban a puszták vad Szilaj Pistája. Mindenütt ott sürög, ott forog a gazda Az öreg korcsmáros jóságos képével, Egyre hordja a bort a mulató félnek .... „Áldja meg az Isten mind a két kezével! Szabadon találtam egyszer­ mlab­ára! Félénken kérdezem, hát várjon , hol van?

Next