Székely Újság, 2012. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)
2012-09-28 / 39. szám
Mely Újság II. évfolyam 39. szám TUDÓSÍTÁSOK ÉS HÍRHÁTTEREK SZÉKELYFÖLDI ESEMÉNYEKRŐL S SZÉKELYFÖLD Lesz felújítás a Gyilkos-tónál? ■iom»h.iiiii.uw Kétszer is tárgyaltak már a városi tanácsban a Gyilkos-tó üdülőtelepen folyamatban levő víz- és szennyvízrendszer felújításának folytatása kapcsán. Az RMDSZ-frakciót nem sikerült meggyőzni arról, hogy alvállalkozó bevonása a megoldás a két éve stagnáló munkálatok befejezésére, így legutóbb nem fogadták el az erről szóló tervezetet. Az RMDSZ-frakció törvénytelenséget lát, a polgáriak szerint elpolitizálják a problémát. BARABÁS-PÁL HAJNALKA Nagy port kavart a városi tanácsban a Gyilkos-tónál elkezdett víz- és szennyvízrendszer felújítása. Az RMDSZ-frakció nem volt hajlandó megszavazni, hogy alvállalkozó bevonásával fejezzék be a munkálatokat. Szerintük törvénytelen az eljárás és úgy látják, a városvezetés két éve aszszisztál ahhoz, hogy a cég különböző kibúvókat keressen, és ne fejezze be a munkálatokat. Mezei János polgármester szerint nem ültek tétlenül ebben az időszakban, többször járt a fejlesztési minisztériumban, próbált dűlőre jutni a tervezővel és a kivitelezővel egyaránt, ezt nagy mennyiségű levelezés is bizonyítja. Viszont mindegyikük passzívan állt a kérdéshez. Az RMDSZ-frakció hozzáállását elítéli a polgármester, szerinte politikai döntés született. Az RMDSZ-frakció úgy látja, ellentmond a közbeszerzési törvénynek, hogy utólag fogadjanak fel alvállalkozót, ezért nem szavazták meg a javaslatot, de nem csak rajtuk múlott a tervezet sikertelensége. A tisztségben levő tanácsosok fele plusz egy szavazatára lett volna szükség ahhoz, hogy a tervezet jogerőre emelkedjen. A jelen levő nyolc MPP-s városatya igennel szavazott, a hat RMDSZ-es ellenezte vagy tartózkodott. Egy igen szavazaton múlott mindössze a gyilkos-tói infrastruktúra-felújítás további sorsa. A hiányzók nevében is szavazhattak volna társaik, ha erre korábban felhatalmazást kapnak, azonban ezt a lehetőséget nem akarták használni. A Gyilkos-tónál mindenképpen el kell végezni a hátralevő munkálatokat, erre idén 2 millió lej van még elkülönítve a minisztériumnál, jövőben még 1 millió lej lesz lehívható. Mezei János polgármester azt mondja, a javaslatot rövidesen újra a tanácsosok elé kívánja terjeszteni, úgy állítják össze az aktacsomót, hogy abban minden lehetséges kérdésre megtalálják a választ az RMDSZ-esek is. Körülbelül másfél hónapnyi munkálat van még hátra, ha sikerül elfogadtatni a határozatot, még idén elkészülhet az új víz- és szennyvízrendszer a Gyilkos-tónál. ▲ Leválás: csak szabályosan jövőre elkészül Ellenőrzéseket fog végezni a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal a távfűtésről levált, ám saját hőközponttal rendelkező lakásoknál. Az ellenőrzést az önkormányzat rendeli el, és azért tartják szükségesnek, mert balesetveszélyesek lehetnek a házi fűtésrendszerek. A fűtésidényre tehát nem csak a hőszolgáltató, az önkormányzat is készül. ROKALY ELVIRA rokaly.elvira@szekelyujsag.ro Több bejelentés érkezett a tömbházlakóktól a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalba - attól félnek, hogy veszélyben vannak a szomszédjuk rögtönzött fűtésrendszere miatt. Több helyen a szellőzőt használják kéménynek, ami egyáltalán nem egészséges. Éppen ezért a hivatal ellenőrzéseket indít azokban a lakásokban, amelyek leváltak a távhőszolgáltatásról és saját hőközponttal rendelkeznek. Erre a szakavatott Állami Felügyeletek jóváhagyását fogja kérni az önkormányzat illetékeseiből összeállt bizottság. A cél az, hogy biztonságos módon állítsák elő a téli meleget a lakosok. Mindhárom lakónegyedben vannak olyan lakások, amelyek leváltak a távhőről, de akadnak olyanok is, aki belátták, hogy egészségesebb a távhő és visszacsatlakoztak. Az illetékesek azt mondják, a tömbházlakások távhőre voltak tervezve és ez a legideálisabb fűtésforma. Nem egészséges dolog különböző rögtönzött fűtésrendszereket használni. El kéne érni azt, hogy a kémények eltűnjenek a tömbházak tetejéről, oldaláról. Nagy lendülettel láttak hozzá tavasszal Gyergyószentmiklóson a víz- és csatornarendszerek felújítási munkálatainak. A nagyméretű infrastrukturális beruházás azonban elakadt, lemaradás van a megtervezett ütemhez képest. A kivitelező határidő-módosítást és újabb vezetékek lefektetésének jóváhagyását szeretné elérni. BARABÁS-PÁL HAJNALKA A vízvezeték-rendszerhez szükséges aknák megépítése zajlik jelenleg a város területén. Összesen ötvenhét aknát építenek betonból, ezekben lesznek elhelyezve a zárócsapok, hogy meghibásodás esetén csupán egyegy utcában kelljen lezárni a vizet. Négy csoport dolgozik, egy hét alatt 2-2 aknát tudnak kiépíteni. A projekt keretében összesen majdnem 32 kilométernyi vízvezeték, hozzá 6 kilométernyi nyomóvezeték, valamint 15,5 km szennyvízvezeték lesz a földbe helyezve, és megújul a derítőállomás és a vízház is. A munkálatokkal jobban kellett volna haladni, azonban a kivitelezést végző fővállalkozónak, a Grup Arcons Rt.-nek nem fizetett a minisztérium, ezért jelentősen lelassult az ütem. Mezei János polgármester szerint az önkormányzat által vállalt önrész teljes egészében ki van fizetve. A kivitelező szerint az őket megbízó beruházási ügynökségnél történt többrendbeli vezetőcsere a legfőbb oka a kialakult helyzetnek, az ügynökség emiatt nem fizette ki időben a júniusi és júliusi számlákat, a fővállalkozó pedig nem tudta tovább fedezni önerőből a költségeket. A közeljövőben azonban újra felgyorsulhat a munkálatok üteme. Tamás Csaba projektvezető elmondta, a kivitelező a határidő módosítását szeretné elérni a beruházó ügynökségnél. Mint megtudtuk, 2013 júniusára tudná vállalni a munkálatok végét és júliusra lenne működőképes a felújított rendszer. Az önkormányzattal egyeztetve felmerült, hogy a még rendelkezésre álló támogatásból még 1,5 kilométer víz- és 3,5 kilométer szennyvízvezetéket tennének le. A következő tárgyaláson erről is beszélni fognak, jk.