Polgári Védelem, 1967 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1967-05-13 / 9. szám
ŰRHADITECHNIKAI ESZKÖZÖK ÚJABB TERVEI AMERIKÁBAN Megjelent a Haditechnikai Szemle I. számában Az utóbbi évtized folyamán a katonai folyóiratok már nem egyszer számoltak be azokról az amerikai tervekről, amelyek különféle űrhaditechnikai eszközök kialakítását tűzik ki célul. A következőkben két újabb elképzelésről számolunk be. Az egyik a légihaderő MOL- terve, amelynek keretében katonai célú pilóta vezette űrhajók, vagy még pontosabban szólva: űrállomások indítását tervezik. A terv katonai jellegét maguk az amerikaiak sem rejtik véka alá. Folyóirataik beszámolnak arról, hogy a MOL-űrállomások alkalmasak lesznek arra, hogy személyzetük felderítést végezzen, rakétatámaszpontokat, tengeralattjárókat és más földi objektumokat figyeljen meg. A MOL- ra újszerű feladat várna az ellenfél mesterséges holdjainak elhárításában. Ez a tevékenység nem szorítkozna a felderítésre és a megfigyelésre. és az űrállomás feladata lenne az idegen űreszköz megsemmisítése vagy üzemképtelenné tétele is. A MOL-terv szorosan kapcsolódik az ismert Gemini-programhoz. Az utóbbi területen végzett kísérletek nemcsak az amerikaiak Hold-űrhajójának kialakítását készítik elő, hanem ezeket a kísérleteket a MOL-terv nyitányának is tekinthetjük. A jelenleg kiképzés alatt álló amerikai űrpilóták közül kerül majd ki a MOL személyzete. Maga az űrállomás (1. ábra) 3 méter átmérőjű, 12,5 méter hosszú henger formájú test. A belső munka- és lakóhelyiségek összesen mintegy 10 köbméter térfogatiak. A testhez módosított Geminiűrhajó csatlakozik. A manőverező műveleteket a Gemini-egység hajtóműve és segédrakétái felhasználásával hajtják végre. A tervek szerint a két tagból álló személyzet 30 napig tartózkodik az űrállomáson. Feladata végeztével a Gemini-egységbe száll át; ez leválasztva közelíti meg az űrállomást. A randevúműveletek után a Gemiini-egységet összekapcsolják a MOL- lal, amelyet a váltószemélyzet elfoglal. Tanulmányozzák annak a lehetőségét is, hogy a váltás 60—90 naponként történjék. A munka- és lakóhelyiségek tökéletesen hermetizáltak, s a személyzet munkáját különleges öltözék nélkül — vagy mint az űrhajósok mondják — ingujjban intézheti. Az űrruhát a személyzet csak akkor ölti fel ismét, amikor a Gemini-egység a Földre visszatér. A MOL felderítő eszközei részint különleges nagy gyújtótávolságú kamerákból állnak, részint a híradás- és lokátortechnikai berendezéseket megfigyelő rádiófelszerelésből. Ez utóbbi a megfigyeléseket magnetofonszerű berendezéssel rögzíti; az űrállomás személyzete ennek alapján végezheti el a felderített adóberendezések jeleinek elemzését. Az ellenfél űreszközeinek alaposabb felderítése és esetleges leküzdése céljából a gyanús objektumokat a MOL manőverezéssel közelítené meg. Vannak olyan elképzelések is, hogy közelbe kerülve a MOL személyzetének egyik tagja űrsétával szemrevételezné a megvizsgálandó idegen űreszközt. Talán az sem különösen bonyolult feladat, hogy a MOL embere a gyanúba vett mesterséges holdat megrongálja, így például fotóberendezését vagy rádióadóját hasznavehetetlenné tegye. Persze mindez nem is olyan egyszerű feladat, s ezt a MOL-terv egyes amerikai bírálói erősen hangsúlyozzák. Jelentős nehézséget okoz, hogy már ma is a Föld körül több száz olyan test, mesterséges hold, hordozórakéta-alkatrész stb. kering, amely az utóbbi években került ki a világűrbe. Ezek száma rohamosan növekszik, folyamatos ellenőrzésük, pályáik meghatározása egyre szerteágazóbb feladatot ró a földi megfigyelőhálózatokra. Mire az első MOL-űrállomások megkezdik működésüket, már néhány ezer ember alkotta test kering majd földkörüli pályán. A MOL-terv meglehetősen közel van a megvalósításhoz. Távolibb ennél a másik terv, mely sok tekintetben összefügg a Hold meghódításával. A Hold-program ugyanis együtt jár olyan berendezések, óriásrakéták megépítésével, amelyek változott formában földi célokra is felhasználhatók. Ilyen az az elképzelés, amelyet az amerikaiak a mitológia szárnyas paripájáról Pegasus-tervnek neveztek el. Ez a terv globális szállítórakéta megépítését célozza, amelynek segítségével katonai egységek a kontinensek között igen gyorsan átdobhatók lennének. A Pegasusrakéták hússzor olyan nagy sebességgel szállítanák utasaikat, mint a mai sugárhajtású repülőgépek, s hetedrész annyi idő alatt, mint a tervezett hiperszónikus szállítógépek. Nem fér hozzá kétség, hogy ugyanazok a technikai eszközök, amelyek az embert földünk útitársára, mintegy négyszázezer kilométer távolságra juttatják el, sokkal könnyebben és biztonságosabban szállíthatnak utasokat húszezer kilométerre, a legnagyobb földi távolságra. Vegyük mindehhez még hozzá, hogy pályájának nagyobb részét a rakéta a légkör sűrűbb rétegei fölött, gyakorlatilag űrviszonyok között teszi meg, s így nem jelentkeznek azok a problémák — pl. az aerodinamikai felhevülés, a hangrobbanás stb. — melyek a szuperszonikus repülőgépek üzemében elkerülhetetlenül fellépnek. A Holdra tervezett utazások előkészítése folyamán kidolgozzák azokat a hajtóműveket, irányító berendezéseket, szerkezeti elemeket, úgyszintén a rakéták manőverezésének és épségben való leszállításának különféle módszereit, amelyek a földi pontok között közlekedő rakéták számára szükségesek. A Pegasus-tervben sokszorosan felhasználható egyfokozatú rakétahajtómű szolgálna a jármű mozgatására. A szerkezet függőlegesen startolna, és alkalmas lenne arra, hogy akár a tengerre, akár a szárazföld bármely pontjára leszálljon. Az elképzelések szerint 170 főnyi legénység és 18 tonna rakomány célba juttatására lenne alkalmas. A hatalmas méretű űrjármű (2. ábra) hossza 35 méter, átmérője, 15 méter lenne, indulási tolóereje megközelítené a 2000 tonnát. Említésre méltó, hogy induláskor és visszatéréskor az utasoknak maximálisan a földi nehézségi gyorsulás háromszorosát kellene elviselniük. A Pegasus-tervet a Douglas-repülőgépgyár dolgozza ki. A terv megvalósítására csak akkor lehet gondolni, ha az óriási hordozórakétákat, különösképpen azonban a sokszoros felhasználásra alkalmas típusokat kifejlesztették. Reális számítások szerint ez leghamarabb a hetvenes évek második felére várható. Nagy István György oki. gépészmérnök 1. ábra műszert ér áramforrások (fűtszanyagcellák) és oxigéntartályok 2. ábra 10