Polgári Védelem, 1984 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-01 / 4. szám

sugárzás szintjének megemelkedését, a veszélyes-, illetve mérgező anyagok szétszóródását, illetve koncentrálását. „Gondoljunk csak arra — folytatta Tokai alezredes —, hogy az ipari technológiák káros melléktermékei, a légköri kibocsátások, a sugárzó­ és mérgező hulladékok befolyása a kör­nyezetre nagyon hasonlít a háborús körülmények között elképzelhető kör­nyezetszennyezéshez. A mezőgazdaság­ban használt kemikáliák, elsősorban a növényvédőszerek, háborús konflik­tus esetén, mint növényzetpusztító ve­gyi harcanyagok is alkalmazhatók.” „Gondoljunk csak Vietnamra! Ott, ugye gyomirtó szereket is bevetet­tek?” „Igen!...” „... Az atomfegyver kísérletek kö­vetkeztében a légkörbe került radio­aktív anyagok kihullása folyamatosan növeli a levegő, a talaj, a felszíni vi­zek, és a növényzet radioaktív szeny­­nyezettségét, a radioaktív háttérsu­gárzás szintjét. A növekvő izotópfel­használás és az atomenergia békés felhasználása során a legkörültekin­tőbb tevékenység mellett is keletkez­nek sugárzó hulladékok, ezek növelik a környezet mesterséges radioaktivi­tást, összefüggésben a háttérsugárzás szintjével” — fejeződött be a válasz. A riport a Paksi Atomerőmű Kör­nyezetellenőrző Laboratóriumában folytatódott, ahol beszélgető partne­rek voltak : Andics István osztály­­vezető, Rósa Géza a sugárvédelmi osztály vezető­je és dr. Germán Endre laborvezető. „Mikor hirdettek Önök sugárveszé­lyes állapotot itt, Pakson?” — hang­zott el az első kérdés. „1982. november elsején, alig egy hónappal a reaktor aktív zónájának betöltése előtt... a reaktorban az energia felszabadulással egyidőben megjelenő radioaktív termékek, a kör­nyezettől többszörös gáttal vannak el­választva — kezdte válaszát Rósa elv­társ —, mielőtt a levegő a környezetbe kilépne, különböző szűrőrendszereken halad keresztül... radioaktív nemes­gázok azonban így is kijutnak a ké­ményeken ... a vízrendszerek általá­ban önellátóak, a hulladékvizeket ösz­­szegyűjtjük, kezeljük és csak ellen­őrzés után kerülnek kibocsátásra. Az 1983-as légköri kibocsátás, a megen­gedett érték egy ezrelékét sem érte el, az élő vizekbe való folyékony ki­bocsátás, a rendkívül szigorú hatósá­gi norma 15 százalékát sem érte el, ami a természetes radioaktív szeny­­nyezők melett alig kimutathatók.” „Megjegyzem, hogy a hagyományos hőerőművek nagyságrendekkel na­gyobb radioaktív szennyeződést okoz­nak környezetükben, mint az atom­erőművek” — vetette közbe Tokai al­ezredes. „Milyen sugárzó hulladékok kerül­nek még ki az atomerőműből és ho­gyan gondoskodnak elhelyezésükről?” volt az újabb kérdés. „Az atomerőműből kikerülő viszony­lag rövid életű, kis- és közepes akti­vitású szilárd hulladékokat össze­gyűjtjük, a folyékony hulladékokat cementbe ágyazzuk... elszállítjuk a­­püspökszilágyi izotóptemetőbe ... ,az atomerőművi radiokatív hulladékok elhelyezésére már kijelölték a saját izotóptemető helyét” — fejezte be vá­laszát Rósa elvtárs. „Az atomerőmű egy­, másfél kilo­méteres környezetében két, automati­kus mérőállomás meghatározott prog­ram szerint adatokat továbbít a köz­ponti adatgyűjtő és feldolgozó rend­szer számítógépébe... — folytatta Germán elvtárs —, mérik a környeze­ti gamma sugárzás dózisszintjét, a kibocsátott radioaktív izotópok kon­centrációját a levegőben ... üzemza­var esetén a kibocsátást szabályozni lehet és ellenőrizni kell... ezt az üzemi környezetellenőrző rendszer látja el... alapot ad az esetleges szükséges hatósági intézkedések­hez ...” „Az atomerőműben egy esetleges havária következményeinek elhárítá­sára balesetelhárító­ és üzemi önvé­delmi polgári védelmi szervezeteket hoztunk létre, készítettünk fel...” — vetette közbe Andics elvtárs. „Mi történne, ha háború esetén az ellenség megtámadna egy atomerő­művet?” — kérdezte Balogh István, a riporter. „Lényegében ugyanaz a helyzet áll­na elő, mint egy nagyobb nukleáris üzemzavar, havária esetén — vála­szolt Tokai alezredes — először az üzemi környezetellenőrző rendszer adatai szolgálnának alapul a hatósá­gi intézkedésekhez, később a hatósági környezetellenőrző rendszer is bekap­csolódna. Ezért az atomerőmű har­minc kilométeres körzetében és egyes esetekben távolabb is, laboratóriumo­kat készítettünk fel ellenőrző felada­tok ellátására.” Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság bajai laboratóriuma is egy ilyen mérőállomás, ahol Simor József vízminőségvédelmi osztályvezető, a ra­­diohidrológiai mérőállomás parancs­noka válaszolt a riporter kérdéseire és többek között elmondta : „Vizsgálataink kiterjednek a Duna vizének minden fázisára, a szerves­és szervetlen szennyezőkre, az üledék­re, az iszapra továbbá az élővilágra, vizsgáljuk a fonalas algákat, a hala­kat ... a víz radioaktivitását, már két évtizede mérjük ... az atomerőmű ha­tását alig tudjuk még érzékelni, ki­mutatni ...” A laboratóriumban Jakubec Imréné a vízminták előkészítéséről, méréséről beszélt, majd a Duna-iszap feldolgo­zását, a gamma-spektrum felvételét mutatta be. A mért aktivitás nem ve­szélyezteti a lakosságot és a környe­zetet, alig haladja meg az „indiká­ciós szint”-et, messze elmarad a meg­engedett maximális szennyezettségi értékektől. A jugoszláv—magyar vízügyi egyez­mény alapján mind a Duna-víz ra­dioaktív alapszintjének felmérésében, mind az atomerőművi kibocsátások el­lenőrzésében közös vizsgálatokat vé­geznek — fejtette ki Simor elvtárs — és a tapasztalatok alapján déli szom­szédunk is megnyugodott, a Paksi Atomerőmű a Duna vizét és a kör­nyezetét nem veszélyezteti. „A Paksi Atomerőmű környezeté­nek ellenőrzése úgy tűnik elsősorban környezetvédelmi feladat, a polgári védelem szempontjából azonban, la­kosságvédelmi feladat is — jegyezte meg Tokai alezredes. — Bennünket azok az adatok érdekelnek, amelyek befolyásolják a környezet szennyezett­ségét. A beszélgetést az Állategészség­ügyi- és Élelmiszerellenőrző Központ Radi­ológiai Osztályán folytattuk Li­­szonyi Imréné osztályvezető és dr. Kovács József a kémiai tudományok kandidátusa társaságában. „Az első laboratórium Magyaror­szágon, ahol a polgári védelmi fel­adatokat sikeresen oldottuk meg, vizs­gálati módszereket dolgoztunk ki és az atomfegyver kísérletek hatásait nyomon követtük — mondta Kovács elvtárs — ... a mintákat megszárítjuk, elhamvasztjuk, mert csak így, dúsítva tudjuk mérni — folytatta Liszanyiné — ... vannak itt különböző növényi minták, kész élelmiszer, hús, tej és vízminták ...” A riportunk utolsó állomása a Püs­pökszilágyi Radioaktív Hulladékfel­­dolgozó­ és Tároló volt, ahol dr. Fe­hér László intézetvezető fogadott ben­nünket. Bemutatta a beérkező radio­aktív hulladék feldolgozásának min­den fázisát, a fogadástól egészen a tá­rolásig. „Vegyészmérnök vagyok — mondta Fehér elvtárs —, huszonöt éve fog­lalkozom radioaktív hulladékokkal... a feldolgozó üzemben fogadjuk a be­szállított folyékony és szilárd radio­aktív hulladékokat... ezek a begyűj­tött radioaktív szennyvizek tároló tar­tályai ... azok az ioncserélő oszlo­pnak ... az izotóptemető hetven köb­méteres vasbeton szekrényekből áll .. ezekbe helyezzük el a szilárd hulladé­kokat ... a hézagtérfogatot radioaktív szennyvízzel kevert cementhabarccsal töltjük ki... átmenetileg paksi atom­erőművi hulladékot is fogadunk... az üzemmenet ellenőrzésére, a lakosság megnyugtatására folyamatosan, éven­te mintegy 1200 környezeti mintavizs­gálatát is elvégezzük... eddig sem­miféle környezetszennyeződést nem ta­pasztaltunk ...” Befejezve a látogatást, átestünk a kötelező sugárellenőrzésen, a műsze­rek radioaktív szennyezettséget nem jeleztek, ez számunkra és mindenki számára megnyugtató lehet. 20 POLGÁRI VÉDELEM

Next