Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-04-05 / 1. szám

A TARTALOMBÓL Ortutay Gyula: a Várakozókról Henry A. Wallace: Az én világnézetem Szabó Zoltán: A felszabadulás élménye Eduard Herriot: Két nagy pillanat Paál Ferenc: Mi az igazság a magyar­csehszlovák kérdésben Carlo Sforza: Európai hitvallás Gogolák Lajos: Dámák és koldusok a Váci­ utcán Miről van szó Moszkvában ? A SEBZETT MAGYAR FÖLDÖN eláradó tavaszban az elmúlt hetek árvízveszélyére emlékezünk. Jó távol tudni a vészt, amit jósors és emberi előrelátás elhárított hazánk felől. S jó emlékezni arra, hogy e napokban a föld és népe a magyar köztársaság legelső emberének mindennapi gondja, aggodalma volt. Akkor hallottuk róla az alanti szép emlékezést, még tahitótfalusi lelkész ko­rából. Akkor is vésszel fenyegettek az egyre szilajabban áradó, dagadó hullámok. Akkor is megjelent az ár ve­szélye, melyről már a költő megírta, hogy ,,bár fölül a gálya s alul a víz dagálya, azért a víz az úr.. .A falu népe gátra állt és szakadatlanul dolgozott. Csak egy gazda akadt, a módosabb tóból, a kulák típusból, aki a gáton való segítés, a közösséggel való azonosulás helyett csak a maga házát iparkodott gáttal körülvenni. A falu papja figyelmeztette akkor, hogy aki csak a magáét óvja, az azt sem fogja tudni megoltalmazni. Aki pedig a kezét se­gíti, az a magáét is legjobban megvédi. Eltűnődtünk a hallottak felett s néha úgy érezzük, lényegében ő ma is ezt tanítja immár nem egy falu, de egy egész ország népe számára Túl egyéni és pártérde­ken, a Saját, pártjáén, a jogos pártérdeken túl is, az óvja legjobban azt, ami jogosan óvható, aki elsősorban és mindenek felett az országra, a nemzetre gondol. S eb­ben szavával és életével példa és­ tanítás: Tildy Zoltán. Ki ne ismerné a Szentiványéji álom szép jele­netét, amelyben az athéni demokrácia ironikus jel­lemzését is élvezhetjük. Egy szép nyárvégi éjszakán a virrasztó szerelem álomképeit megzavarja a lelkes, műkedvelő színtársulat, melynek egyik főalakja Zuboly. Ő az, aki minden szerepet el akar játszani és úgy véli, hogy el is tud játszani. Ha kell, fal és gát, ha kell, ordító oroszlán, de szükségből méla holdvilág is. E lap írói mindenre inkább törekszenek, mint hogy a magyarság egyetlen lehetséges életformájá­nak, a demokráciának Zubolyai legyenek. Amint mélységesen meg vannak győződve arról, hogy a magyarság ösztöneiben élő szabadságérzést politikai öntudatra kell emelni, a magyar népet és a demo­kráciát találkoztatni kell, mert a magyarság vagy őszintén, bensőleg demokrata lesz, vagy nem lesz, akként szeretnék, képességeik határát ismerve, e végtelen erkölcsi komolyságú munkában megvonni feladatuk körét. Amint vannak a sors jóvoltából, akik ezt tettekben művelik, akként — Saint Beuve szerint — kell akadni embereknek, akik arra ren­deltettek, hogy felismerjék, megértsék, méltányol­ják és magyarázzák mások politikai cselekedeteit. A bazátépítő dinamika és a nemesebb hagyo­­mányt őrző passzivitás között harmóniát keresve, ahhoz az értelmiséghez kívánunk szólani, mely nem a régi középosztály hatalmi helyzetét sóvá­­rogja vissza, hanem haladó voltát munkájával, teljesítményével bizonyítja. Ez az értelmiség egy szocializmus felé tartó demokrácia korában nem a Pénz a régi urakéhoz hasonló uralmát, gazdag­nak és szegénynek egyaránt a hidak alatt való alvás egyenlőségét és szabadságát — melyből az előbbiek nem igen kérnek —, hanem a formális, politikai demokrácia mellett a társadalmi és gazda­sági demokrácia megépülését akarja. Kimn a nagy­világban is hivatkozhatna Benedetto Croce-ra, az olasz polgári bölcselőre, ki szerint az igazi demo­krácia útban van a szocializmus felé, vagy Wallace-ra, Roosevelt eszmevilágának örökösére. De ezt feleslegesnek érzi azok előtt, akik tudják, hogy milyen reakció zuhogna végig a világon, a kapitalizmusnak milyen újabb krízise következne és nyomában milyen újabb szörnyű rabszolga­ság és esztelen háborús iszonyat, ha az emberi személyiség alapjogai a szociális egyenlőség nagy értékével nem szintetizálódnának. Az ellenfél ma is a jobboldalon áll, valljuk a neofasiszta reakcióval szemben, amelynek tudatos vagy öntudatlan hordozói úgy viselkednek, mintha minden mellényzsebükben egy atombombát helyez­tek volna el éppen azok, akikről — velünk szem­ben éveken át csak mint terrorbombázókról emlékeztek meg. A frontok szerintünk nem így állnak fel: kommunisták vagy antikommunisták, hanem így: antifasiszták, vagy fasiszták. Nem parasztéletforma vagy munkáséletforma, hanem a világnézeti felszínkülönbségek alatt a mélyebb szociális különbség alapján így: paraszt, akinek munkája nyomán nő ki a földből a kenyér, mun­kás, akinek kezén válik a kőből ház , az ércből szerszám és a velük és csak velük szolidáris haladó értelmiség — és mindenki más. Éppen ezért telje­sen egyet­értünk ma is Mauriac-kal, a nagy francia katolikus konzervatív, de őszintén antifasiszta író megállapításával. Nincs nagyobb aljasság, mint amikor a polgárság anyagi érdekei védelmét lelki, vallási értékek spanyolfala mögé rejti Hazánkban, mint különben egyik dunavölgyi testvérnépünknél sem nem sikerült a munkásegy­ség széttörése, a paraszt életformának, hamis alter­natívában, a munkáséval való szembekergetése, a Comité des forges — áldemokrácia érdekében a szocializálások elgáncsolása. A tolakodó múlt tehát az összeesküvés eszközéhez folyamodott. Ennek le­leplezése óta sok minden új megvilágításba került. A látható és lappangó koalíciónak, mely utóbbit a közelmúlt és a jelen egy része alkotta, ellentéte ki­fakadt. Képviselői, akik, amennyiben nem orvosi­lag beszámíthatatlan őrültek, csak egy újabb világ­égés, a magyarságot a népek palettájából letörlő őrületére spekulálhattak, eltűntek. És el kell tűn­­niök azoknak is, akik érdekükben ma még szívós hát- és utóvéd harcokat folytatnak. E lapok­­ igenük és mindig igeneln­i fogják a szociális demokrácia mellett a vele teljességgel eggyé forrasztható lelkiismereti és gondolatszabad­ságot. De nem akarnak szabadságot adni azoknak, akik azt a szabadság meggyilkolására használnák fel. Nem küzdenek félelemmentes életért azok szá­mára, akik másokat megfélemlítve a halálba ker­gettek. Nem fogjuk megismételni Weimar öngyil­kosságát.­A weimari demokrácia és minden a fasiz­mus felé elbillenő demokrácia sorsából levontuk a tanulságot: aki antidemokratikus célokkal és szán­dékokkal jelenik meg a közéletben, azt, ha szük­séges antidemokratikus eszközökkel kell ártalmat­lanná tenni. Ha a haladó értelmiség alapegysége a a munkásság és parasztsággal megszakad, ezzel a ténnyel már kiszolgáltatja magát kényre-kegyre a reakciónak. Míg belső, a különböző arányban hor­dozott értékek végső szintézisét is remélő, egysé­gükben a Köztársaság mindig megvédi magát. Gondolattal, ha lehet és ököllel, ha kell. Chi locca, merrá. Aki csak hozzá nyúl, meghal. A kisgazdapárt, a munkásság mellett a másik nagy történeti osztály, igazán történeti osztály, a magyar parasztság, az agrárdemokrácia pártja a földbirtokreformért sóvárgó vágyból és a kartell­­kapitalizmus ellen vívott harcból született. A párt ehhez az eredeti értelméhez tér vissza, amikor fel­ismeri történelmi raison d’etre-jét, feladatát, mely a magyarság és demokrácia találkoztatása. Ezt a ma­gyar föld népe körében pszichológiailag és pedagógiai­lag ma talán legjobban ő végezheti el. Ha utunk a de­mokrácia teljes kiépítése felé visz, jó és helyes út, ha nem, utat vesztünk újból és útszélre vet maga a tör­ténelem, mint olyasvalakiket, akik hivatásukat nem teljesítik, sőt elvesztik. Hisszük, hogy az ezeréves magyar történelem nemesebb hagyománya és a tel­jes emberi haladás egybeolvasztható, hogy az esz­mék, egyének és intézmények összhangjában, — ahol nemcsak a személyiségek teremtik az intéz­ményeket, hanem a megvalósult intézmények is nevelhetik az egyént. — botcsinálta demokraták helyett mindnyájan egy független és szabad, mert a nép önkormányzatán épülő Magyarország építőivé lehetünk. A fü­gggetlenség számunkra nem üres szó, hanem a népek hazájában nemzeti ren­deltetését felismerő, azt semmi csábításért, előnyért, kínálkozó anyagi javakért, áruba nem bocsátó, minden nép barátságát őszintén megbecsülő, de elsősorban az emberi haladás felé igazodó népeket kereső hitvallás, egy nemzeten keresztül az egye­temes emberiség szolgálata. Ezen az iévon akarunk járni, mindazon igaz magyarok útján, akik Vörösmarty szavával —­ a ..legszentebb vallás: a haza és emberiség­ ügyéért elvetették, ha kellett szerencséjüket, hogy végre, áldás viruljon ezen az átkozott földön Alázat !, de rendíthetetlenül. A sír felé rohanó ember élet rövid és tartalma csak annyi, amennyi életet épí­tett. Küzdj bátran ott, hova meggyőződésed közé • — hangzik felénk a tanítás Mert ha jó haza ön a­z lenni annyit jelent, mint a hazáért dolgozni, akko­­a bizonyos, hogy „jó hazafinak lenni nehéz, d­e­m lehetetlen". MIT AKARUNK? írta: KATONA JENŐ Ára: 2 forint WtBt8SZ.m3: 4***mK'*' »■Hi nni IHIBHI ■I1MMHW"—""•<** műm■millllÉil llllllllll^■IHI■■■i^■■■■■■■^^■^^^■■■^■■■■■^|i Főszerkesztő: OLTVÁNYI IMRE Felelős szerkesztő: KATONA JENŐ

Next