Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1947-08-16 / 20. szám
cSMCHWital KATONA JENŐ BESZÉDE A KÉPMUTATÓKRÓL A Technológia épületének hatalmas tömbjében tartja a Kisgazdapárt nyolcadik kerületi szervezete nagygyűlését. Jellegzetesen magyar tanintézet ez. Az ostrom és a megpróbáltatások elkoptatták, széthasogatták a berendezést, olajfestésű és kopott falak, nemzedékek emlékei. Igen, akik ide eljöttek, valóban mind szegény és munkás emberek, hat órára nagyon szépen megtelik a terem, aztán is még egyre jönnek, a terem hamarosan zsúfolva, a folyosón is sokan-sokan állva hallgatják a megafonok szavát, melyek a gyűlést közvetítik. Nézzünk csak körül a hallgatóság között. Valóban, szegény és egyszerű emberek, nők munkaruhában, férfiak műhely és hivatal törődésével arcukon, polgári hölgyek és urak, de ezek vannak aránylag a legkevesebben. Városi emberek, a nagyváros mélységeiből, egy nagy és népes budapesti kerület gyermekei, akikben még nagyon is érezni sokszor a vidéki gyökeret, a falusi származást. És érezni még valamit: a hallgatóság valóban önként, maga gyűlt össze, rendszertelenül jönnek, kis csoportokban, vagy egészen maguk, itt nincsen tömeges felvonulás, ebben a kispolgári jellegű kerületben, melynek kisemberek adják meg jellegét, az ilyesmi különben is lehetetlen, kiütközik rajtuk a polgári individualitás. A gyűlésterem csupa lelkesedés. Szívesen hallgatják Kertész Elemér kerületi elnököt. Beszédében sok a sértődöttség, sérelem, keserűség, de sok az őszinte együttműködési akarat is. Az elnök mostani aggodalmakat rendített meg. Katona Jenő azt magyarázza meg a közönségnek, melynek biztosan vannak feledékeny részei is, miért kellett Magyarországnak idáig fejlődnie, nemrég az elnök még a magántulajdonról beszélt és arról, hogy nem akarunk csajkával kezünkben sorba állni a népkonyhák előtt, Katona Jenő most meg azt emlegeti, hogy milyen küzdelmes múltja volt a magyar demokráciának és hogy a magyar paraszt az egyetlen történelmi osztály ebben az országban. Az emberek felfigyelnek arra, mikor arról beszél: tanuljunk meg végre saját lábunkon állni. Nekünk idetévedt hallgatóknak eleinte az az érzésünk, hogy nem értik feltétlenül, mit is jelent az önkormányzat gondolata, melyet Katona Jenő nekik többször emleget, így már megértik, hogy tanuljunk meg saját lábunkon járni és legyünk elég érettek a szabadságra. Igen, az önkormányzatot nem értik eléggé, — de volt-e módjuk, hogy valóban megértsék? Az imént még a választási sérelmek emlegetése hozta lángba őket, — most azt hallják, hogy inkább munkálkodók legyünk, mint panaszkodók. Az emberek feledékenyek, a mai politikai gondok jobban érdeklik őket, most meg egyszerre azt kell ámulva hallaniok, hogy miért jutottunk idáig. A régi magyar választási rendszer kritikáját kell hallaniok és azt, mint vasaltatta meg, mint kísértette csendőrökkel a régi rendszer Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A szomszédban egy egyszerű nő szája kinyílik a csodálkozástól: előbb még nagyon felháborodott, mikor az elnök sérelmekről beszélt. Igen, itt érezni valamit abból, hogy ezek az emberek nem küzdöttek eléggé az önkormányzatért és jogaikért. Katona Jenő beszéde elképeszti őket, jó értelemben. Addig nem érdekelte őket a magyar politika, nem sokat tudnak a régi választási történetekről, ezek a sérelmek nem eléggé az ő sérelmeik. Kissé meghökkennek, mikor a szónok azt magyarázza nekik, hogy ez az igát hordani nem tudó, de szabadságra még nem érett nép a szabad és egyenlő, titkos választójogot először a szövetséges és egyesült nemzetek győzelme révén szerezte meg a sors ajándékaképpen. Nem mi magunk küzdöttük ki jogainkat, nem saját akaratunk érvényesült itt, mezt Katona Jenő nyíltan megmondja nekik. A terem sértődött, szinte ellenzéki hangulata fokról-fokra átalakul. Ez a szónok a maga akadémikus és klaszszikus formáival kissé távoli volt tőlük, most mégis megragadja őket, mikor belső átéléssel és egyre fokozódó tapsok közt beszél a parasztság történelmi hivatásáról, a parasztság, munkásság és értelmiség szövetségéről. Riadt kérdések égnek szemükben, mikor Katona Jenő, aki pillanatokkal előbb a földreformot magyarázta, hirtelen arról beszél, hogy a legvégzetesebb lépés lenne a parasztság, munkásság és értelmiség egymás ellen való kijátszása, — az emberek egyszerre felfigyelnek a szóra: polgárháború . .. Nemrég még az a sérelmi politika égett szívükben, mely megszólalt az elnök beszédében is, — most hangulatuk fokról-fokra átalakul. De vannak-e elegen, akik megmagyarázzák az embereknek értelmesen a magyar sors nagy követelményeit. Érezni, mint enyhülnek meg a szóra: parasztság,munkásság szövetsége, mint értik meg a földreform történelmi jelentőségét, mint válik pozitívvá hangulatuk, ahogy értelmük kibontakozott a sérelmi politika ködeiből. Annyi bizonyos, hogy ez a hallgatóság, mely önként jött el, mely kisemberekből áll, mely közben néha-néha közbeszólásokban sérelmeket is emleget, a Kisgazdapártnak, a magyar nép nagy nemzeti pártjának őszinte és lelkes híve. Mikor Katona Jenő a Kisgazdapárt ellen személyes okokból felvonult töredékpártokról beszél, egyszerre elemi erővel tör fel a felháborodás és a tömeg ösztönös kritikája. A szemlélőnek az az érzése, hogy bármennyire is kritikával illessenek sok mindent, bármennyire is tele legyenek múlékony és orvosolható sérelmekkel, a Kisgazdapártot minden válságon túl a magukénak, magukkal egészen egynek, maguktól elválaszthatatlannak tudják és érzik. A hűség és a szeretet tör fel időnként ajkukról. Tapsolnak Dobi István nevének említésekor. Helyeselnek a Kisgazdapárt egységének említésekor. Szívesen hallják, hogy a Kisgazdapárt erkölcsi tisztasággal és ingathatatlanul vállalja tovább feladatát. Ily szemmel nézik a politikai változásokat. Nekik, ha valaki elidegenedett a Kisgazdapárttól, egyszerre idegenné válik. Pfeiffer Zoltánról hallva, idegenkedés fut át a termen. És gúnymoraj, mikor a szónok először említi Balogh István nevét. Meg lehet figyelni, hogy ezek közt az egyszerű és józan emberek közt, kiknek hangulati és értelmi fejlődésének szinte tanúi vagyunk, Balogh István egyáltalában nem az a nagyság, amilyennek saját lapjai és propagandája feltünteti. Gyanakvással vannak iránta, de elejtett megjegyzésekből, suttogásokból érezni, hogy kissé tájékozatlanok. Annyi bizonyos, hogy Balogh magatartása semmiképpen sem tetszik nekik. Már csak azért sem, mert a Kisgazdapárttól elidegenedett. Aztán egyszerre felfigyelnek, mikor Katona Jenő részletesen elmondja nekik, ki is az a Balogh István. Igen, eddig tájékozatlanok voltak, de ösztöneik és érzelmeik helyesek. Most izgatott felkiáltásokkal adják jelét, hogy a szónokkal egyetértenek. Katona Jenő kemény és nagyon zordon szavakkal beszél Balogh Istvánról. A tömeg vele szárnyal ahogy jogos erkölcsi felháborodással megrajzolja e politikus jellemképét. Eddig nem ismerték pontosan. Hiszen a sajtó Balogh Istváné volt és mindent megtett, hogy népszerűsítse magát. Ez bizony csak igen felületesen sikerült. Katona Jenő azt mondja Baloghról, hogy méltatlanul hordja a papi ruhát, hogy felfüggesztett és hivatása gyakorlásától eltiltott pap, — ez megrémíti a közönséget, mely szívesen hallja a kereszténység és a krisztusi gondolat említését választási beszédekben. Azt is elmondja róla Katona Jenő, hogy Balogh volt az első, aki pap létére belevetette a magyar politikába a fakultatív hitoktatás gondolatát és lehetőségét és most ő használja ezt fel a Kisgazdapárt ellen választási agitációra. Azt mondja, hogy Balogh István éppen olyan korrumpáló hatást fejtett ki Nagy Ferenc környezetében, mint a szerencsétlen Vass József mellett Dréhl Imre Baloghnál a papnál nem kell gyónni, csak áldozni. A szellemes fordulat teszik és igen mulatnak, mikor a szónok Balogh ellenzékiségének eléggé kétséges mivoltát fejtegeti. „Az új szegedi gondolat“ e korrupt formája megriasztja őket. A terem beleborzong, mikor Katona Jenő emelt hangon mondja, hogy állításaiért és szavaiért a bíróság előtt is vállalja a felelősséget. Aztán Balogh hűséges kísérőjéről, Parragi Györgyről beszél. Ez a kerület keresztény jellegű és mondjuk meg, a szabadkőműves szónak itt különös értelme van. Az emberek meghökkennek, mikor hallják, hogy Parragi György, aki mindenütt keresztény-katolikus jelszavakkal ágál, nemrég ünnepélyesen felavatott tagja egy szabadkőmíves páholynak, — mint fér össze egymással a szabadkőmivesség és a katolicizmus? Adassék tisztelet az emberies szabadkőmíveseknek, — de az Egyház e tárgyban nem ismer kompromisszumot. És Parragi nemrég még könyörgött a Kisgazdapártba való visszatérésért, — most meg minden eszközzel rontani-bontani igyekszik a pártot. Hiába volt Mauthausenben, — csak tiszta embereket tisztít a szenvedés ... Az emberek felfigyelnek, egyszerre belelátnak a politika csúnya részleteibe, a személyi elemek megvilágosodnak előttük, — ezeket aztán nehéz lesz félrevezetni. És így zuhognak tovább a leleplezések, melyek megvilágosítják az emberek agyvelejét. Parragi azt állítja, hogy a kisgazdapárt baloldala segített ledönteni Prohászka szobrát, — itt Katona Jenő megtalálja teljesen a kapcsolatot a közönséggel, mikor a vallás zsenijéről, a pap és elmélkedő Prohászkáról beszél és elkülöníti magát a politikustól. És ott is felfigyel a közönség, mikor hallja a súlyos közléseket Parragi és Antall István intim kapcsolatáról és Antall István és Balogh István kapcsolatáról, melyről azt mondja Katona Jenő, hogy a börtönben ülő Antall István és a szegedi játékokat egykor vele rendező Balogh István nemsokára talán közel kerülhetnek egymáshoz. Amit róluk, a kisgazdapárt e hűtlen volt tagjairól tud, csak kis részét mondhatta itt el. Még sok mindenről volt itt szó, pozitív értelemben a bankok államosításáról, mely kell, hogy a szegény embereknek belső ügye legyen, mert hiszen mi közük nekik a bankemberek és bányabárók személyes érdekeihez? Az embereket itt megragadja személyes érdekeik említése és újra és újra a ritkán hallott szociális szempont; Szent Tamás értelmezése a szociális igazságosságról. A hölgyek a karzaton abbahagyják a cigarettázást, egyszerű asszonyok szeme kigyűl, a férfiak helyeslően ingatják fejüket, mikor a szabadságjogról, az új háború ellen, a munkásságról és a vele való egyetértésről beszél Katona Jenő. Az este átforrósodott. Mikorra Bognár József, a főváros polgármestere ideérkezett, az emberek agyában, szívében is nevezetes változás ment végbe: a gyűlést sérelmi politikával kezdték, aztán különleges szónoki hatás, értelmi meggyőzés, józan belátásra való szüntelen buzdítás közepette valahová máshová érkeztek. — ez a gyűlés, mely sérelmekkel kezdődött, úgy zárul, mint a népi demokrácia melletti szép demonstráció. g. I. POLITIKA , 1947 AUGUSZTUSIG . LEVELEK NYUGATRA Délkeleti Dunavölgye, 1917. augusztus. Méltóságos Báró Úr! Remélem ezen levelem jó egészségben találja az egész Méltóságos Családot és kegyesen fogadják az én szép kérésemet, amelyet alázattal előterjesztek és meg is mondom, hogy miért. Szóval hát választunk és járunk gyűlésekre és máris rájöttünk, hogy számunkra csakis a koalición táli és infrablokkista P-csoportból származhat a jólét. Mert — hála az egeknek — ilyen is van nálunk. Mármint P-csoport. Alig párnapos szemrevételezés után rájöttünk, hogy hatalmas és sokat ígérő P-csoportosult is van fővárosunkban s a magunkfajta választópolgár elemi, sőt polgári kötelessége, hogy belecsatlakozzék ebbe a nagy P-tömbösödésbe. Amelynek vezérei: Pfeiffer, Peyer, Parragi no meg a Páter és a Parankovics ur. Ezek a vezér urak nekünk nagyon tetszenek. Miért is ne? A Pfeiffer úr most tartotta az ő Magyar Függetlenségi Pártjának 1. számú sajtótájékoztatóját, amin én nem voltam ott, de a Tóni elment és mert azt mondta, hogy ő az Oklahoma News tudósítója, rögtön az első sorba ültették és a Tóni azzal jött haza, hogy ne legyen Fleischhacker a neve, ha az igazi magyar függetlenségnek nem egyedül a Pfeiffer iroda a bölcsője. (Budapest- Lipótváros, Báthory utca 8. I. emelet, rögtön balra a gangon az első ajtó. Pontos címet adok, mert fentemlített kérésem az, tetszene talán egy kis valutáris rohamsegélyt küldeni tudni, — ezek a szegénykez pártok elég bágyadtan állnak e téren, tessék csak küldeni, akár az én adresszemre, az se lenne baj, sőt talán jobb is, ha az én kezeimhez jönne az a kis napnyugati dohányka. igen, egész biztosan jobb lesz ...) No meg aztán a Páter úr, aki direkt kibérelte a Magyar Színházat és ottan lépett fel egy olyan derekasan vattázott ház előtt, mint amilyen dupla válltömése az Eminke báró úr Zalkáiban szók lenni, vagy legalább is volt, egykor, annadácumál, azokban a régi jó időkben . . . Hát igen, ott voltam a színházban,utoljára akkor voltam, amikor egyszer potyajegyet kaptam a Patriot című drámába, a Csortos úr játszja) most a Páter úr volt a Patrióta. Hogy milyen volt? Ogottogott emlékszik a Báró Ur a kupléra: „Szebb, mint Beregi, szebb, szebb, szebb, Csortos Gyuszinál édesebb‘‘ — én is így vagyok ezzel a Páter Pártvezér urral, nekem spéciért tetszett és a szomszéd támlásszékben ülő hölgy is azt mondta, hogy ő egy direkt reneszánsz jelenség, mármint a Páter és tessék elhinni, tiszta gepszij-dolog ez tényleg, engem is elkapott. A lelkesedésemet az is fokozta, hogy ebben a P-csoportozatban nincsenek olyan szikiben a pénznek,mint a Pfeifferék, mert megtudtam, hogy a Páternál nem két, hanem röge und szeibe hat forintokat fizetnek egy aláírásért, amit behoz az ember! Hát ez ne fessen? Rögtön tudtam, hol a helyem a sok között... Az Atya-sztecmann magyar cirkuszában ... A Peyer úr — rádióból biztos tetszett hallani — már elhelyezkedett, jobban, mint a Parragi úr, aki szintén kicsit reneszánszos kezd lenni, de azt is hallom róla, hogy némi ákontók és előlegek lasszójával rögzítették oda, ahol most van s szive mélyén máris átvágyakozik másfelé, ő is derék ember, szereti a port, meg a tiszta pazát, akárcsak momentán főnöke, aki szintén nem veti meg az eféle futószalagon hirdetett P-dolgokat. Ezért csatlakoztunk mi P-gárdisták is a korszerű alfabetizmushoz a P jegyében s hirdetjük, hogy a Ludolff-féle szám jelében fog győzni a porivó Parragi, a parasztfogó Pfeiffer, a pártütő Peyer, a plutoreneszánsz Páter . . . Bocsássák meg, hogy a bor-buza-békesség jelszavát kissé budakeszi zsargonban használtam, dehát tettem ezt San Allesse Serenissime, ama nagybányai Durchlaudht emlékezetére, akinek honfikus szózatai is e perjárosan tősgyökeres szleng-magyarsággal hangzottak el... Várva a kis pénzmagokat maradok hű hívük Micketz Clemens azelőtt vitéz Máriavölgyi Kelemen.