Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1947-11-15 / 33. szám
* POLITIKA X 1 9 A 7 NOVEMBER IS /A* egész világ egyetért abban, hogy belátható időn belül a november 25-i dátum a legfontosabb az egész nemzetközi politikájén, az a nap, amelyen a négy nagyhatalom külügyminisztere összeül, hogy végső erőfeszítést (a pesszimisták úgy mondják: utolsó kísérletet) tegyenek a német és az osztrák kérdés megoldására. De amint közeledik ez a sorsdöntőnek látszó értekezlet, sajátságos módon úgy fordul el a közvélemény és a szakértők figyelme a londoni Bibault—Molotov—firma—Marshall találkozó napirendjétől. Az emberek ugyanis már nem is a négyhatalmi konferencia asztalára kerülő konkrét kérdésekben, a német és az osztrák problémában látják a feladat mafivát, hanem inkább általánosságban az amerikaiszovjet viszonyt vizsgálják. Az ennek kapcsán kialakult közhangulatot ugyanis körülbelül azzal a tétellel lehetne jellemezni: a nagyhatalmak közti feszültség a német és az osztrák kérdés miatt éleződött ki, azonban ami Németországban és Ausztrábian történik, csupán kifejezője a nagyhatalmak közti ellentéteknek, a megoldást tehát nem attól kell várni, hogy ki tudnak-e alakítani közös célokat a német és az osztrák rendezés során, hanem azt kell eldönteni Moszkvában és Washingtonban: akarnak-e egyáltalában együttműködni egymással? A tragikus ebbe® a dilemmában az, hogy a kölcsönös gyanakvás olyan fokú lett, hogy a kibontakozás még akkor is nehéz és fáradságos munka, ha mind a ketten egyformán akarják a békés kifejtés eszközeit megtalálni. Alighanem ez az oka annak, hogy amikor a külpolitikai megfigyelők (vagy ahogy ma mondják, a kommentátorok) a londoni értekezlet kilátásait latolgatják, főleg azt kutatják, hogy ez a kölcsönös bizalmatlanság csökken-e vagy sem? A felületen kétségkívül megfigyelhetők olyan jelek, amelyekből a bizalmatlanság növekedésére lehetne következtetni. Ilyen a Kominform megalakítása, az amerikaiak által Németországba?? megkezdett kommunistaellenes sajtóhadjárat s vannak akik idesorozzák, hogy a szovjet kormány részéről ismét célzás hangzott el arra vonatkozóan, hogy a Szovjetunió is rendelkezhetik már atombombával. Molotov ugyan nem mondotta kifejezetten, hogy az atomgyártás titkán alapuló bombagyártás is megindult már, sőt amerikai újságírók kérdésére Visinszkij helyettes külügyminiszter is az felelte: lehetséges, hogy a Szovjetúnió nemcsak az atombomba titkát ismeri, hanem az alkalmazásának a módját is — egészben véve azonban a Monoton-beszédet mégis úgy kell értelmezni, mint intést a szovjetellenes háború gondolatának angolszász híveihez. S ide kell sorozni azt az amerikai lépést is, hogy az Egyesült Nemzetek közgyűlése vizsgálóbizottságot küldött ki a balkáni fejlemények ellenőrzésére. Ennek ellenére számos komoly nemzetközi megfigyelő abban a meggyőződésben él, hogy a Szovjetunió és az angolszász hatalmak politikájának ezek a jelei nem mutatnak egyértelműen a békés remények feladására. Ellenkezőleg, sokan rámutatnak, hogy ha az ember támadni akar, nem akarja megijeszteni leendő ellenfeleit, mert hiszen ezzel nagyobb készültségre és erőgyűjtésre serkenti őket. Ezért mondják, hogy sem a Kominforn megalakítása, sem pedig az atombombára célzó moszvai nyilatkozatok nem növelték a nemzetközi feszültséget. Nehezebb megmagyarázni a másik két jelet, nevezetesen az amerikaiak németországi szovjetellenes kampányát, valamint az újabb balkáni vizsgálóbizottságot. Meg kell azonban említeni azt a felfogást is, amely szerint, ha Amerika a londoni értekezlet eredményeire való tekintet nélkül eleve elhatározta volna magát a háború kirobbantására, akkor nem járult volna hozzá, hogy a balkáni vizsgálóbizottság kiküldése kapcsán a közgyűlés, határozati javaslatából hagyják ki a Görögország északi szomszédait vétkesnek kimondó passzust. Egy ilyen minősítés ugyanis olyan közvetlenkihívás lett volna, ami bizonyos államoknak az Egyesült Nemzetekből való kilépését hozhatta volna magával s az a körülmény, hogy ezt Washington nem akarta fölidéznni, illetőleg a vita korán beleegyezett egy ilyen kihívás elejtésébe, megengedi annak a föltételezését, hogy Amerika legalább is be akarja várni a november végén Londonban megkezdődő értekezlet kimenetelét. Ami már most a négy külügyminiszter közli tárgyalás"" kilátásait illeti, meg kell állapítani, hogy ha Bécsben hónapokon át eredménytelenül tanácskoztak is Marshall, Moldtov, Bidault és Benin helyettesei, mégis sikerült a vitatkozás során kitapintani egy olyan megoldási lehetőség körvonalait, amelyet a világsajtó a franciák javaslataként emleget. Ez úgy szól, hogy a szovjet zónában lévő osztrák olajműveket és a Dunagőzhajózási Társaságot minden korlátozás London, november he Akik a kontinensről visszaérkeznek Angliába, elmesélik, mekkora feltűnést keltett mindenfelé az angol községi választások eredménye. Az angolok rendkívül csodálkoznak ezen. Számukra az eredmény nem rendkívüli, még csak nem is fontos és a politikai fejlődést nem befolyásolja. Valahogy mintha biztosra vennék, hogy az ősi angol politikai „váltózazdaság“ most is érvényesülni fog és a munkáspárti uralmat néhány évre felváltja majd a kiásik párt uralma, anélkül, hogy ez bármilyen zavart okozna az esedékes fejlődésben. Ha pedig így van, magától értetődő, hogy most a konzervatívok erősödtek meg. Bármily hihetetlenül hangzik, a munkáspárt mérsékelt körei nem is bánják,ha átmenetileg ellenzékbe kerülnek. Hadd próbálkozzon most a konzervatív párt. Látni fogja, hogy a helyzettel lehetetlen megbirkózni, s a választók bizalma majd visszatér a munkáspártokhoz. A Labour Party vezetői maguk is érzik, hogy a szocializálás menetét átmenetileg lassítani kell, vagy felfüggeszteni. A gazdasági helyzet nem engedi meg a költséges és számtalan kezdeti nehézséget okozó szociális átalakítás erőltetését, meg kell várni a nyugodtabb időket. A községi választásokon az angol szavazó szelíden és megfontoltan figyelmeztette a kormányt: most egyelőre elég volt. A mérsékelt Labour hajlandó a figyelmeztetést tudomásul venni, s azt sem bánná, ha a parlamenti választásokat már 1948 tavaszán megtartanák (1949 tavasza helyett), hadd vállalja utánuk az áldatlan munkát Churchill, aki maga bevallotta, hogy nem tud határozott programot kidolgozni a válság leküzdésére. Aneurian Sevan elképzelése így gondolkozik a „mérsékelt“ Labour. (Attlee, Benin, Dalton, Cripps). De nem a párt radikális szárnya, Morrison vagy főleg Aneurian Bevan erős csoportja. Az utóbbi szerint egyrészt mindent el kell követni, hogy a munkáspárti kormány kihasználja teljes uralmi idejét és eredeti programjából annyit valósítson meg, amennyit csak lehet, nem baj, ha átmeneti megrázkódtatások árán is, másrészt az 1949-i választásokra teljes erővel fel kell készülni és kíméletlenül szembeszállni a konzervatívokkal, ha a „váltógazdaság‘‘ korhadt hagyománya alapján a hatalomért jelentkeznek. Bevan feltétlenül szükségesnek tartja, hogy még ez a parlament törvényerőre emelje a vas- és acélipar államosítását, azaz kivegye a háború és béke kérdésének irányítását a magánkapitalisták kezéből. Ha nem teszi meg, a munkáspárti kormánykísérlet kudarccal végződött s a választók „polarizációja“ a szélsőbal és a szélsőjobb között Angliában is megkezdődik s a Labour Party a két malomkő között felőrlődik. Mivel pedig a vas- és acélipar államosítását a felsőház mai hatalmával meggátolhatja, illetőleg két-három évig elhúzhatja, sürgősen meg kell resétnélkül a Szovjetunió tulajdonának tekintené mind a másik három megszálló nagyhatalom s hogy ennek ellenében a Szovjetunió beleegyeznék, hogy közös bizottság állapítsa meg, mi tekintendő német tulajdonnak és mi nem az olajműveken és a hajózási vállalaton kívül. Az így megállapított javak után járó értéket pedig osztrák államadósságként tartanak nyilván a négy nagyhatalom külön számláin. Nyugaton azt hiszik, okuk van föltételezni, hogy ilyenfajta tárgyalási alapon meg lehet egyezni a Szovjetúnióval az Ausztriát illető anyagi kérdésekben s ha ez sikerül, a többi problémát is rendezni tudják. A ném?tet kérdés természetesen en?n él sok málni a felsőházat. Bevan nagy győzelme volt, hogy a király október 21-i trónbeszédébe kénytelen volt bevenni a felsőházi törvény megváltoztatásának kívánságát is. Ha pedig a felsőházat nem sikerül megrefomálni, s a vas- és acélipar államosítását elhatározni, akkor a munkáspárt Bevan szerint kedvező választási jelszavakkal indulhat a küzdelembe. „A peczek a nép ellent mondaná, s rámutathatna arra, hogy a felsőház nagyurai akadályozták meg az államosítás folytatását, s azt, hogy a nép birtokba vegye a vas- és acélipart, azaz önmaga szabja meg a béke és a háború, kérdését. A zöm váltógazdaságot akalr A munkáspárt többsége nem ennyire biztos Bevan igazában. Végzetesnek tartaná, ha a párt most a választók figyelmeztetése után is ragaszkodna a hatalomhoz s ezzel magára vállalná az ódiumot minden bajért. Éppen ebbe? az esetbe?? őrlődne fel az előbb-utóbb mégiscsak eljövő új választásokon, s népszerűségét ugyanúgy végleg elveszthetné, mint annak idején azerőszakoskodó liberitás párt. A konzervatív párt győzelme elég valószínű, s nehezen akadályozható meg. Elvégre az 1945-i „földcsuszamlásnál“ is csak a relatív győzelmet elégségesnek tartó angol választójog okozta, hogy a Labour 393 mandátumot kapott, a konzervatív párt 180-et s a többi polgári párt 56-ot. A szavazatok száma máskép oszlott meg. A munkáspárt 12 millió szavazatott kapott, a konzervatív párt 8.7, a liberális párt 2.2 s a többi polgári párt 1.7 milliót, azaz összesen 12.6 millió szavazatot. Többet mint a munkáspárt. A legkisebb eltolódás már a konzervatívok javára billentheti az arányt. Ez az eltolódás máris megtörtént, egyrészt a polgári pártok közös frontja, másrészt a községi választásokon is észlelhető hangulati változás következtében. A munkáspárt feladata, hogy okosan levonja a helyzetből a következtetéseket, kiszabaduljon jele??legi áldatlan dilemmájából, s később diadalmasan visszatérjen kitűzött munkájához. ,az állandóan haladó és szocializáló partner legyen abban a szerencsés evolúciós folyamatban, amely hajdan a konzervatívok és a liberálisok valtógazdaságaival a világ legáltalánosabb jólétét valósította meg Angliában. „A nyomor fasizála így néz a községi választások utáni helyzetre a Labour Party messze távlatokat látó és fontolva ..haladó zöme. Az általános angol közvélem?mény pedig a választási eredményekből bizonyos más érdekes következtetéseket is igyekszik levonni. Következtéseket, amelyeknemcsak Angliára vonatkoznak, s amelyeket jó ismerni és megszívetni. Anglia egyik ideológiai vezérorgánuma a következő pontokba foglalja össze az általános tanulságokat: 1. Az angol, de méginkább az elmúltnal nehezebb, mert hiszen ott nemcsak a jóvátétel állítja szembe egymással a nagyhatalmak akaratát. Ott már olyan nagy kérdésekről van szó, minthogy merre hagyják nytva az ajtót egy egységes Németország későbbi külpolitikai és „külgazdasági” orientációja számára? Akármilyen súlyos is ez a probléma, ezt is meg tudják oldani, ha elhatározzák magukat béke stabilizálására. Ha igen, akkor könnyű lesz valamenynyiük számára elfogadható megoldást kidolgozni. Ha nem, akkor nehéz lesz megtalálni a kiutat a londoni értekezlet útvesztőjéből, mert hiszen ha egy nagyhatalom nem bízik a béke tartósságában, akkor természetesen mindenfajta megoldásban csapdákat sejt. A négy külügyminiszter feladata tehát Londonban voltaképpen az lesz, meggyőzni a másikat arról hogy az ő álláspontja nem rejteget földalatti aknákat Ha mind a Szovjetuunió, mind pedig az angolszász nagyhatalmak delegátusai meg fogják tudni győzni egymást, abban az esetben a londoni értekezlet sikerrel fog végződni!. hetek máseurópai választásaiból megállapítható, hogy a nyomor fasizál azokban az országokban, ahol a polgárosultság nagy és talán a többség formája. Ez az első következtetés a legérdekesebb. A többi kevésbé fontos. 2. Az angolok szerint az elmúlt hetek választásai bebizonyították, hogy nemcsak egyes országokban, hanem az egész világonn valami olyasféle folyik, amit „polarizációnak" lehet?evez??1. Keleten a balpártok erősödnek, nyugaton a jobbpártok. 3. A világ ennek következtében két részre fog oszlani, de a két rész egymás mellett békében megélhet és békésen berendezkedhet. Nyugatot egy nyugati, keletet egy keleti elv fogja kormányozni, de — mint Sztálin is mondotta — többféle becsületes és a nép többségére támaszkodó nézet is elképzelhető és esetleg célravezető. A két elv simán megegyezhet egy?nással. 4. Nyilvánvaló, hogy 1948 a politikai döntés éve lesz Nyugaton. Ebben az évben választ új elnököt Amerika, s valószínűleg ebben az évben választ új parlamentet Anglia és Franciaország. Az eredménytől függ az eljövendő fejlődés képe. P. D. Nyugtalan világ -■ ■ ■ ... " " ■ . MIRŐL VAN SZÓ? írta: FREY ANDRÁS Londoni levél Készülődés 1948 három nagy választására Az angol munkáspárt és a konzervatívok előretörése — Általános vélemény: a nyomor fasizál — .Várgazdaság* a brit politikában 3 Mi mindent ajándékoztak Erzsébetnek? A London középpontjában lévő régi St. James-palotában kiállítást rendeztek azokból a tárgyakból, amelyeket Erzsébet trónörökösnőnek násza járadékul küldtek a birodalom és Amerika minden részéből. Az ajándéktárgyak közül nek? a leg-drágábbak vonják magukra a legtöbb érdeklődést. Lehet, hogy maga Erzsébet is több figyelem megnyilvánulását látja abban, hogy főleg az Egyesült Államokból sok nő egy-egy pár Nylon harisnyát küldött neki, mint abban, hogy a londoni diplomáciai testület 1 27 darabból álló arany öltözködési ■ készletet prezentált neki. A kiállításról szóló beszámolók kiemelik, hogy „kő- !rülbelül 60 pár Nylon harisnyát és selyem nadrágot“ küldtek a hercegnő címére. Churchill könyvet ajándékozott neki, még pedig a világválságról írt saját művét, melynek mind a hat kötetét vörös marokin-körbe köttette. A nászajándékok közülcsak egyet nene látni a kiállításon: azt a lovat, amelyet Agakhán, a világ egyik leggazdagabb embere küldött Londonba a közelgő esküvő alkalmából.