Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-11-15 / 33. szám

* POLITIKA X 1 9 A 7 NOVEMBER IS­ ­ /A* egész világ egyet­ért abban, hogy be­látható időn belül a november 25-i dátum a legfontosabb az egész nemzetközi poli­tikájén, az a nap, amelyen a négy nagy­hatalom külügyminisztere összeül, hogy végső erőfeszítést (a pesszimisták úgy mondják: utolsó kísérletet) tegyenek a német és az osztrák kérdés megoldására. De amint közeledik ez a sorsdöntőnek lát­szó értekezlet, sajátságos módon úgy for­dul el a közvélemény és a szakértők fi­gyelme a londoni Bibault—Molotov—fir­ma—Marshall találkozó napirendjétől. Az emberek ugyanis már nem is a négy­hatalmi konferencia asztalára kerülő kon­krét kérdésekben, a német és az osztrák problémában látják a feladat mafivát, ha­nem inkább általánosságban az amerikai­­szovjet viszonyt vizsgálják. Az ennek kap­csán kialakult közhangulatot ugyanis kö­rülbelül azzal a tétellel lehetne jellemezni: a nagyhatalmak közti feszültség a német és a­­z osztrák kérdés miatt éleződött ki, azonban ami Németországban és Ausztr­á­­bian történik, csupán kifejezője a nagyha­talmak közti ellentéteknek, a megoldást tehát nem attól kell várni, hogy ki tud­nak-e alakítani közös célokat a német és az osztrák rendezés során, hanem azt kell eldönteni Moszkvában és Washingtonban: akarnak-e egyáltalában együttműködni egymással? A tragikus ebbe® a dilemmában az, hogy a kölcsönös gyanakvás olyan fokú lett, hogy a kibontakozás még akkor is nehéz és fáradságos munka, ha mind a ketten egyformán akarják a békés kifej­tés eszközeit megtalálni. Alighanem ez az oka annak, hogy ami­kor a külpolitikai megfigyelők (vagy ahogy ma mondják, a kommentátorok) a londoni értekezlet kilátásait latolgatják, főleg azt kutatják, hogy ez a kölcsönös bi­zalmatlanság csökken-e vagy sem? A felületen kétségkívül megfigyelhetők olyan jelek, amelyekből a bizalmatlanság növekedésére lehetne következtetni. Ilyen a­ Kominform megalakítása, az amerikaiak által Németországba?? megkezdett kommu­­nistaellenes sa­jtóhadjárat s vannak akik idesorozzák, hogy a szovjet kormány ré­széről ismét célzás hangzott el arra vonat­kozóan, hogy a Szovjetunió is rendelkez­hetik már atombombával. Molotov ugyan nem mondotta kifejezetten, hogy az atom­gyártás titkán alapuló bombagyártás is megindult már, sőt amerikai újságírók kérdésére Visinszkij helyettes külügymi­niszter is az felelte: lehetséges, hogy a Szovjetúnió nemcsak az atombomba tit­kát ismeri, hanem az alkalmazásának a módját is — egészben véve azonban a Monoton-beszédet mégis úgy kell értel­mezni, mint intést a szovjetellenes háború gondolatának angolszász híveihez. S ide kell sorozni azt az amerikai lépést is, hogy az Egyesült Nemzetek közgyűlése vizsgálóbizottságot küldött ki a balkáni fejlemények ellenőrzésére. Ennek­ ellenére számos komoly nemzet­közi megfigyelő abban a meggyőződésben él, hogy a Szovjetunió és az angolszász hatalmak politikájának ezek a jelei nem mutatnak egyértelműen a békés remények feladására. Ellenkezőleg, sokan rámutat­nak, hogy ha az ember támadni akar, nem akarja megijeszteni leendő ellenfeleit, mert hiszen ezzel nagyobb készültségre és erőgyűjtésre serkenti őket. Ezért mondják, hogy sem a Kominforn­ megalakítása, sem pedi­g az atombombára célzó mosz­­vai nyilatkozatok nem növelték a nemzet­közi feszültséget. Nehezebb megmagyarázni a másik két jelet, nevezetesen az amerikaiak németor­szági szovjetellenes kampányát, valamint az újabb balkáni vizsgálóbizottságot. Meg kell azonban említeni azt a felfogást is, amely szerint, ha Amerika a londoni­ érte­kezlet eredményeire való tekintet nélkül eleve elhatározta volna magát a háború kirobbantására, akkor nem járult volna hozzá, hogy a balkáni vizsgálóbizottság ki­küldése kapcsán a közgyűlés, határozati javaslatából hagyják ki a Görögország északi szomszédait vétkesnek kimondó passzust. Egy ilyen minősítés ugyanis olyan közvetlen­­kihívás lett volna, ami bizonyos államoknak az Egyesült Nemze­tekből való kilépését hozhatta volna ma­gával s az a körülmény, hogy ezt Washing­ton nem akarta fölidéznni, illetőleg a vita korán beleegyezett egy ilyen kihívás elej­tésébe, megengedi annak a föltételezését, hogy Amerika legalább is be akarja várni a november végén Londonban megkez­dődő értekezlet kimenetelét­. Ami már most a négy külügyminiszter közli tárgyalás"" kilátásait illeti, meg kell állapítani, hogy ha Bécsben hónapokon át eredménytelenül tanácskoztak is Marshall, Moldtov, Bidault és Benin helyettesei, mégis sikerült a vitatkozás során kitapin­tani egy olyan megoldási lehetőség kör­­vonalait, amelyet a világsajtó a franciák javaslataként emleget. Ez úgy szól, hogy a szovjet zónában lévő osztrák olajműveket és a Dunagőz­­hajózási Társaságot minden korlátozás London, november he Akik a kontinensről visszaérkeznek Angliába, elmesélik, mekkora feltűnést keltett mindenfelé az angol községi vá­lasztások eredménye. Az angolok rendkí­vül csodálkoznak ezen. Számukra az eredmény nem rendkívüli, még csak nem is fontos és a politikai fejlődést nem be­­folyásolja. Valahogy mintha biztosra vennék, hogy az ősi angol politikai „váltóz­azdaság“ most is érvényesülni fog és a munkáspárti uralmat néhány évre felváltja majd a k­iásik párt uralma, anélkül, hogy ez bármilyen zavart okozna az esedékes fejlődésben. Ha pedig így van, magától értetődő, hogy most a kon­zervatívok erősödtek meg. Bármily hihetetlenül hangzik, a mun­káspárt mérsékelt körei nem is bánják,­­ha átmenetileg ellenzékbe kerülnek. Hadd próbálkozzon most a konzervatív párt. Látni fogja, hogy a helyzettel lehe­tetlen­ megbirkózni, s a választók bizalma majd visszatér a munkáspártokhoz. A Labour Party vezetői maguk is érzik, hogy a szocializálás menetét átmenetileg lassítani kell, vagy felfüggeszteni. A gaz­dasági helyzet nem engedi meg a költsé­ges és számtalan kezdeti nehézséget okozó szociális átalakítás erőltetését, meg kell vár­ni a nyugodtabb időket. A köz­ségi választásokon az angol szavazó sze­líden és megfontoltan figyelmeztette a kormányt: most egyelőre elég volt. A mér­sékelt Labour hajlandó a figyelmeztetést tudomásul venni, s azt sem bánná, ha a parlamenti választásokat már 1948 tava­szán megtartanák (1949 tavasza helyett), hadd vállalja utánuk az áldatlan munkát Churchill, aki maga bevallotta, hogy nem tud határozott programot kidol­gozni a válság leküzdésére. Aneurian Sevan elképzelése így gondolkozik a „mérsékelt“ Labour. (Attlee, Benin, Dalton, Cripps). De nem a párt radikális szárnya, Morrison vagy főleg Aneurian Bevan erős csoportja. Az utóbbi szerint egyrészt mindent el kell követni, hogy a munkáspárti kormány kihasználja teljes uralmi idejét és eredeti programjából­ annyit valósítson meg, amennyit csak lehet, nem baj, ha át­meneti megrázkódtatások árán is, más­részt az 1949-i választásokra teljes erővel fel kell készülni és kíméletlenül szembe­szállni a konzervatívokkal, ha a „váltó­­gazdaság‘‘ korhadt hagyománya alapján a hatalomért jelentkeznek. Bevan feltétlenü­l­ szükségesnek tar­tja, hogy még ez a parlament törvényerőre emelje a vas- és acélipar államosítását, azaz kivegye a háború és béke kérdésé­nek irányítását a magánkapitalisták ke­zéből. Ha nem teszi meg, a munkáspárti kormánykísérlet kudarccal végződött s a választók „polarizációja“ a szélsőbal és a szélsőjobb között Angliában is megkezdődik s a Labour Party a két malomkő között felőrlődik. Mivel pedig a vas- és acélipar államosítását a felsőház mai hatalmával meggátolhatja, illetőleg két-három évig elhúzhatja, sürgősen meg kell resét­nélkül a Szovjetunió tulajdonának tekin­tené mind a másik három megszálló nagy­hatalom s hogy ennek ellenében a Szov­jetunió beleegyeznék, hogy közös bizott­ság állapítsa meg, mi tekintendő német tulajdonnak és mi nem az olajműveken és a hajózási vállalaton kívül. Az így meg­állapított javak után járó értéket pedig osztrák államadósságként tartanak nyil­ván a négy nagyhatalom külön számláin. Nyugaton azt hiszik, okuk van föltéte­lezni, hogy ilyenfajta tárgyalási alapon meg lehet egyezni a Szovjetúnióval az Ausztriát illető an­yagi kérdésekben s ha ez sikerül, a többi problémát is rendezni tudják. A ném?tet kérdés természetesen en?n él sok­ málni a felsőházat. Bevan nagy győzelme volt, hogy a király október 21-i trón­beszédébe kénytelen volt bevenni a felső­házi törvény megváltoztatásának kívánsá­gát is. Ha pedig a felsőházat nem sikerül megrefom­álni, s a vas- és acélipar álla­mosítását elhatározni, akkor a munkás­párt Bevan szerint kedvező választási jelszavakkal indulhat a küzdelembe. „A peczek a nép ellen­t mondaná, s rá­mutathatna arra, hogy a felsőház nagyurai akadályozták meg az államosítás folyta­tását, s azt, hogy a nép birtokba vegye a vas- és acélipart, azaz önmaga szabja meg a béke és a háború, kérdését. A zöm váltógazdaságot akalr A munkáspárt többsége nem ennyire biztos Bevan igazában. Végzetesnek tar­taná, ha a párt most a választók figyel­meztetése után is ragaszkodna a hatalom­hoz s ezzel magára vállalná az ódiumot minden bajért. Éppen ebbe?­ az esetbe?? őr­lődne fel az előbb-utóbb mégiscsak eljövő új választásokon, s népszerűségét ugyan­úgy végleg elveszthetné, mint annak ide­jén az­­erőszakoskodó liberitás párt. A konzervatív párt győzelme elég való­színű, s nehezen akadályozható meg. Elvégre az 1945-i „földcsuszamlásnál“ is csak a relatív győzelmet elégségesnek tartó angol választójog okozta, hogy a Labour 393 mandátumot kapott, a kon­zervatív párt 180-et s a többi polgári párt 56-ot. A szavazatok száma máskép osz­lott meg. A munkáspárt 12 millió szava­zatott kapott, a konzervatív párt 8.7, a liberális párt 2.2 s a többi polgári párt 1.7 milliót, azaz összesen 12.6 millió sza­vazatot. Többet mint a munkáspárt. A legkisebb eltolódás már a konzervatí­vok javára billentheti az arányt. Ez az eltolódás már­is megtörtént, egyrészt a polgári pártok közös frontja, másrészt a községi választásokon is észlelhető hangulati változás következtében. A mun­kás­párt feladata, hogy okosan levonja a helyzetből a következtetéseket, kisza­baduljon jele??legi áldatlan dilemmájá­ból, s később diadalmasan visszatérjen kitűzött munkájához. ,az állandóan ha­ladó és szocializáló pa­rtner legyen abban a szerencsés­­ evolúciós folyamatban, amely hajdan a konzervatívok és a libe­rálisok valt­ógazdaságaival a világ legálta­lánosabb jólétét valósította meg Ang­liában. „A nyomor fasizála így néz a községi választások utáni helyzetre a Labour Party messze távla­tokat látó és fontolva ..haladó­­ zöme. Az általános angol közvélem?mény pedig a választási eredményekből bizonyos más érdekes következtetéseket is igyek­szik levonni. Következtéseket, amelyek­­nemcsak Angliára vonatkoznak, s ame­lyeket jó ismerni és megszívetni. Anglia egyik ideológiai vezérorgánu­m­a a következő pontokba foglalja össze az általános tanu­lságokat: 1. Az angol, de méginkább az elmúlt­nal nehezebb, mert hiszen ott nemcsak a jóvátétel állítja szembe egymással a nagyha­talmak akaratát. Ott már olyan nagy kér­désekről van szó, minthogy merre hagy­­­­ják ny­tva az ajtót egy egységes Német­ország későbbi külpolitikai és „k­ülgazda­­sági” orientációja számára? Akármilyen súlyos is ez a probléma, ezt is meg tud­ják oldani, ha elhatározzák magukat béke stabilizálására. Ha igen, akkor könnyű lesz valameny­­nyiük számára elfogadható megoldást ki­dolgozni. Ha nem­, akkor nehéz lesz meg­találni a kiutat a londoni értekezlet út­vesztőjéből, mert hiszen ha egy nagyha­talom nem bízik a béke tartósságában, akkor természetesen mindenfajta megol­dásban csapdákat sejt. A négy külügyminiszter feladata tehát Londonban voltaképpen az lesz, meg­győzni a másikat arról hogy az ő állás­pontja nem rejteget földalatti aknákat Ha mind a Szovjetuunió, mind pedig az angol­szász nagyhatalmak delegátusai meg fog­ják tudni győzni egymást, abban az eset­ben a londoni értekezlet sikerrel fog vég­ződni!. hetek más­­európai választásaiból meg­állapítható, hogy a nyomor fasizál azok­ban az országokban, ahol a polgárosult­­ság nagy és talán a többség formája. Ez az első következtetés a legérdeke­sebb. A többi kevésbé fontos. 2. Az angolok szerint az elmúlt hetek választásai bebizonyították, hogy nem­csak egyes országokban, hanem az egész világonn valami olyasféle folyik, amit „polarizációnak­" lehet­­?evez??1. Keleten­ a balpártok erősödnek, nyugaton a jobb­­pártok. 3. A világ ennek következtében két részre fog oszlani, de a két rész egymás mellett békében megélhet és békésen be­rendezkedhet. Nyugatot egy nyugati, keletet egy keleti elv fogja kormányozni, de — mint Sztálin is mon­dotta — több­féle becsületes és a nép többségére tá­maszkodó nézet is elképzelhető és eset­leg célravezető. A két elv simán megegyez­het egy?nással. 4. Nyilvánvaló, hogy 1948 a politikai döntés éve lesz Nyugaton. Ebben az évben választ új elnököt Amerika, s valószínű­leg ebben az évben választ új parlamen­tet Anglia és Franciaország. Az ered­ménytől függ az eljövendő fejlődés képe. P. D. Nyugtalan világ -■ ■ ■ ... " " ■ .­­ MIRŐL VAN SZÓ?­­ írta: FR­EY ANDRÁS Londoni levél Készülődés 1948 három nagy választására Az angol munkáspárt és a konzervatívok előretörése — Általános vélemény: a nyomor fasizál — .Várgazdaság* a brit politikában 3 Mi mindent ajándékoztak Erzsébetnek? A London középpontjában lévő régi St. James-palotában kiállítást r­endez­­tek azokból a tárgyakból, amelyeket Erzsébet trónörökösnőnek násza járadé­­kul küldtek a bir­odalom és Amerika minden részéből. Az ajándéktárgyak közül nek?­ a leg-­­­drágábbak vonják magukra a legtöbb érdeklődést. Lehet, hogy maga Erzsé­­­­bet is több figyelem megnyilvánulását­­ látja abban, hogy főleg az Egyesült­­ Államokból sok nő egy-egy pár Nylon­­ harisnyát küldött neki, mint abban,­­ hogy a londoni diplomáciai testület 1 27 darabból álló arany öltözködési ■ készletet prezentált neki. A kiállításról­­ szóló beszámolók kiemelik, hogy „kő- !­rü­lbelül 60 pár Nylon harisnyát és­­ selyem nadrágot“ küldtek a hercegnő címére. Churchill könyvet ajándéko­zott neki, még pedig a világválságról írt­ saját művét, melynek mind a hat kötetét vörös mar­okin-körbe köttette. A nászajándékok közül­­csak egyet nene látni a kiállításon: azt a lovat, amelyet Aga­khán, a világ egyik leg­gazdagabb embere küldött Londonba a közelgő esküvő alkalmából.

Next