Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-11-15 / 33. szám

4 POLITIKA X 1917 'NOVEMBER 15 MŰSORON KÍVÜI: d §$104M is eai$H$U Ebben az egész sivár és meglehetősen szánalmas Hekus Dönci ügyben, amely jelen sorok leírása időpontjában vitathatatlanul a legattraktívabb szenzációja" a mi kis városunknak nem ,,a kedélyes fogház"-komplexus érinti legkülönösebben a napi események szemlélőjét. Ezért most nem is tűnődünk a vizsgálóbírói szobából történt szökés rejtelemes részletein: átengedjük ezt a hálás szerepet a napisajtónak, amely tüdőtágulásos zihálással recsegteti a bulvár-bombardont és minden kültelki söntések és beltelki gőzkávézók törzsközönségének idegszálait bizseregtetve teszi fel a nick carteri ösztönöket felajzó kérdéseket: hogyan szbadulhatot meg a gyilkos a bilincsektől, mely titok lappang „a negyedik fogházőr esete“ mögött, miért stációzott pont a szükséges időpontban és helyen egy taxi, minő véletlen folytán púposodva ama kellemes homokbucka éppen ott, ahol az ablakból kiugró szökevénynek arra szüksége volt? Nem, ne kövessük ezeket a gondolatmeneteket, amelyek nagyszabású fogolyszöktetési apparátust feltételeznek és haveri Pimpernelek markó streeti komplettjának tulajdonítják a sikerült szökést, melyet bulvárlapjaink egyike-másika röviden és egyszerűen, — nyilván a szerkesztés lázában, a jótékony alibiként emlegetni szokott „lapzárta izgalmas perceiben“ — ártatlanul, de felelőtlenül is ,,bravúrénak minősít... És nem firtatjuk, — bár a „tatai fogságbaesés‘‘ után sem lenne érdektelen — hogy milyen eredménnyel zárul a házi vizsgálat a fogház épületében, milyen patriarchális módszerek állnak ott rendelkezésre adott esetben a kapuk lezárására s hogy a Csúcs vizsgálóbíró szobájában történtel után milyen csúcsteljesítményt produkált a hivatali bürokrácia, amelynek szelemében először szépen piuiklumosan jegyzőkönyvet vettek fel, — kelt Budapesten... aláírásokkal tényálladéki elemekkel... — protokollba vették a fogolyszöktetést s csak azután szóltak át a rendőrségnek: jaj kérem, megszökött egy gyilkos, lennének szívesek átfáradni és elfogni. . . Mindez külön tanulmányt érdemelne s ezért itt— függetlenül attól, hogy szabadlábon sántik is-e, vagy ismét fogoly — csak egy melléi jelenséget veszünk szemügyre. Egy jellenséget, amely egyúttal társadalmi kórtünet is. Azokról van szó, akik rajonganak Hekus Dönciér, amit számukra ez a rosszképű gyilkos megszemélyesít. Ennek a szektának hímnemű híveivel gyorsan végezhetünk. Ide tartoznak azok a kamaszok és életkoruktól függetlenül is süvölvény-erkölcsűek, akik fentemlített bulvár-riportok jótékony alátámasztásával valóban „bravúrt", fenegyerekes hőstettet látnak abban, ha egy csapdába szorult ordasnak sikerül kimenekednie a kelepcéből. A társadalmi rendnek mindig voltak s mindig lesznek ellenségei, akiket kaján örömmel tölt el, ha az állam rendjének és biztonságának képviselői pórul járnak. Egy kis rosszul alkalmazott szegénységíny-romantika, egy kis Arséne Lupin-listás és egy talán nem is olyan kis adag politikai, vagy világnézeti szembenállás, -- ezek az összetevői annak az elégedett csettintésnek, amelylyel manapság egyesek az efféle hekusdöncis „bravúrokat“ nyugtázzák és jóleső kárörömmel fintorognak az átmenetileg megfricskázott társadalmi rend, vagy rendszer felé. Szövevényesebb a helyzet a nőnemű rajongók esetében. A politikai és világnézeti (mondjuk talán magyarán: ellenzéki) kajánságtényező itt úgyszólván teljesen elesik. S helyébe olyan ösztönök lépnek, amelyek egyéniig is aberráltak, de tömeges jelentkezés esetén már komoly társadalmi betegség tüneteiként kezelendők. Már pedig tömegesen jelentkeznek. Olvashattuk, hogy amikor ezt a gyilkost helyszíni szemlére vitték a rendőrök, „kiváncsi sok olyan tömege sereglett össze a tét színhelye körül, hogy a rendőrök alig tudták visszaszorítani a tömeget“. Sokszor foglalkoztak már ilyen jelenségekkel publicisták, társadalombölcsészek és orvosok. „Émelyítőnek“ nevezték a vezércikkek az efféle bűnügyi helyszínt, skandalumokat is „viszolyogtak“ tőlük. Filozofáló esszéírók elemeztek és apróbetűs lábjegyzetekkel megtűzdelt tanulmányokban igyekeztek felderíteni a tényállást. Legcélravezetőbb az orvosi vizsgálódás módszer ana, amely iiritáló jelzők nélkül tárja fel a helyzetet. Mi rajonganivalót találnak egy Hekus Döncin azok a nők, akik kitódulnak a helyszíni rendőrkordon mögé? És tódulnak majd a tárgyalásra és az akasztásra is ... Gyilkos. Kéjgyilkos. Rendőrgyilkos. Szavak és fogalmak, amelyek egy egészséges szervezetben egészséges visszahatást váltanak ki. Mi van azonban akkor, ha a szervezet beteg, ha ezek a marcona szavak delejes erővel simogatják a képzeletet, ha a fogalmak elferdülnek és patologikus zsákutcákba torkodnak, az ösztönélet olyan alvilági labirintusaiba, amelyekről csak néhány olyan útikönyv számol be, mint Kraft-Ebing, Freud, Jung, Wagner-Jauregg, vagy Moravcsik expedíciós naplóinak vonatkozó oldalai? Ebben az alvilágban, az eltorzult szexualitás sötét Hádeszében elmosódnak a körvonalak, felcserélődnek a fogalmak, helyüket változtatják az értékek, eltolódnak az arányok s a beteg (ismétlem: haragos vezércikkek és szenvedélyes glosszák ilyenkor némberről és nőstényről írnak ...) igenis a beteg, legyen az kiszol-Budapest e városnegyedéről eddig csak szelíd és ábrándos vallomásokat olvastunk, volt Eötvös-kollégistáktól, például Sőtér Istvántól, vagy Füst Józseftől, akik maguk is idegenek voltak e tájon, fönn laktak elzárt diákszobájukban, a Gellérhegy lejtőjén, e külön kis diákköztársaság tagjaiként, a szellem és a műveltség arisztokratizmusát hordozták magukban. École NormaleSupérieure növendékeinek módjára formálták ifjú sorsukat és mindenképpen keveset keveredtek a társadalommal, mely a Gellérthegy lejtője alján lakik. A Gellérthegy elzárja ezt a gyorsan épül tájat Buda többi részeitől, az ittlakók nem is tekintik magukat igazában budaiaknak, sokkal több közük volna Pesthez, ha ezt vállalnák és vallani tudnák. De nem vállalják. A Lágymányosi vonalai modernek, félig modernek, mindenképpen hűvösek és ridegek, az utcák komorak és zárkózottak, van bennük valami morcos és elutasító bizalmatlanság. Este hat óráig tart a volt Horthy Miklósul, azaz a mai Bartók Béla út forgalmas áramlása, aztán bezárul a városnegyed, a hentesüzletekből, fűszeresektől, cukrászdákból sietve otthonukba térnek az emberek és elzárkóznak a külvilág elől. Igen, modern lakónegyed ez, az 1914-es évektől fejlődött, aztán óriásit nőtt az 1930-as évek építő konjunktúrája segítségével, középosztályi lakások, két, három, négy szobás otthonok születtek gombamódra errefelé. Külön társadalmi arca van a környéknek, kifelé mit sem mutat magából. Este hat után az utcák néptelenek, az emberek otthon élnek, a környéken alig virágzik mélán egy-egy espresso bágyadozva, az egykori itteni szórakozóüzemek tengenek-lengenek, legtöbbjük átadta helyét valami kocsmának, söntésnek, elvirultak a régi kávéházak, melyek a szomszéd rosszemlékű Hadik-laktanya tisztjeivel voltak népesek, mindenfelé, mindenütt egyhangúság, kemény elzárkózás, bájtalan melankólia. Voltak erre kiskocsmák, italházak egykoron és bőven virágzott a Műegyetemi bajtársi élet diáksapkás romantikája, a Gellért-szálló termeiben az Emericana és a Hungária ifjai rendezték mértékletes polgári táncestélyeiket és a bajtársi szervezetek lelkesen előmozdították a keresztény középosztályi családok környékbeli zárkózott és horizonttalan életébe beleszövődő családalapítást. Igen, ez a fiatalság errefelé nagyon precíz, szorgalmas volt és a lehetőség szerint távoltartotta magát minden káros szenvedélytől, errefelé nemhogy a szabadság semilyen fajtája nem virult, de társtalanul járt a szabadság szelleme is. Igen, ezek a fiúk, diákok, bajtársi egyesületek voltak az előző rendszer legbiztosabb támaszai. Most lehanyatlottak és elcsendesedtek. És elcsendesedett az egész táj is, mely Horthy Miklós bevonulására emlékeztetett. .Elmúltak a diákegyesületek és a híres kocsmák és vendéglők is megcsöndesedtek, kevesen látogatják boxaikat és a helyiségeket, melyek maguk is ridegek és barátságtalanok , gálalány egy József utcai kifőzésben, vagy szentistvánvárosi háztartásbeli, borzongva érzi gerincén fel-alá futkosni az izgató szenzáció hullámait: egy ember, aki ölt... egy véres férfi... erős, kegyetlen ... A többit lásd a szakirodalomban háipszilon gravis címszó alatt. Vagy tán Donation Alphonse Francois Sade őrgróf, az egykor halálraítélt szökevény várfogoly és tébolydában elhunyt regényíró, avagy az egykor Budapesten is lapot szerkesztett Leopold von Sacher-Masoch profeszszor írásaiban. A lényeg: akár szadizmus, akár mazochizmus, beteges érzékiség korszerű kórformáit kell látnunk abban, ha egy rendőrkordon mögött lihegő női sereg a szája szélét haraphatva, félrezsibbasztott érzékekkel hőst lát, eszményt vél látni a Bel Ami ideállá felmagasztosított gyilkosban. Kor kérdése is a dolog, az kétségtelen. Vannak korszakok, amelyekben társadalmi, erkölcsi, etikai korlátok könnyebben leomlanak s a lepattogzó kultúrzománc, civilizációs máz és besulykolt fegyelem alól előbukkan a bestia. Ilyen korokban nemzeti hőssé válhat a konkvisztádor vagy a tengeri rabló, eszménnyé lehet a desperado és kalandor. — Mammon és Priapos jegyében „éjszakai császárok“ Honjára kapaszkodnak semmiházi kis dollárvalutázók, s akinek neve és jellege azelőtt jassz vagy jampec, apacs vagy strici volt, azt bel-amivá emeli a -4 voltak, mint az egész környék. Az Eötvöskollégium idegen és furcsa tenyészet volt ezen a tájon, nem is tartozott hozzá a városképhez, mely dédelgette a szabályos és kellemes úrifiúkat, ilyen emberfajtát neveletek a közeli szerzetesi gimnáziumban, a Szent Imre-kollégium, lévén maga is eléggé szabad intézmény az adott lehetőségek között, a maga hangsúlyozott úriasságával és arisztokratizmusával vitába szállván minduntalan a pesti, a Ráday utcai hasonló intézménnyel, szintén a szolid és jólnevelt úrifiúk nevelését mozdította elő. Szóval semmi szabálytalanság, semmi nyugtalanság, semmi rendkívüliség, így kívánja ezt a hely szelleme. Nem, nem akarunk frivolan ítélni a tájék lehanyatlott régi dicsőségéről, csak fel akarjuk fedezni, ezt a sokat elhanyagolt hatalmas városnegyedet is Budapestnek. Hozzátartozik ez a vidék is Budapest alkatához, de egészen különleges színt és alkatot reprezentál. Modernsége megtévesztő, de leleplező zárkózott alkata és komorsága. Igen, a keresztény középosztály elitje lakik errefelé és ez sokat megmagyaráz, nemcsak a közelmúlt választási eredményekből, de az utcák és házak komoly zárkózottságából. Ez az osztály mindig befelé élt és elzárkózott Budapest modern ütemétől. A modern építkezés masszivitása és hidegsége tévedésekre ad alkalmat. Olyanok laknak e házakban, akiknek lénye és természete mereven szemben áll minden úgynevezett modernséggel és haladással 1944 előtt a népes és népszerű diákegyesületi teák, táncestélyek, a különböző kollégiumi és öregdiák-összejövetelek emléke beszámolhat a tájék igazi mineműségéről: igen, ez a környék a maradandóság és társadalmi elzárkózás egyik legerősebb bástyája és ez a zárkózottság külön természetrajzot érdemel. A Gellérthegy lejtőjén megtörik ez a közszellem, ott már gazdagok, arisztokraták, vagy Eötvös-kollégisták laktak, itt viszont a mértéktartó keresztény középosztály tenyészet dúsan és terebélyesen, anélkül, hogy valamit is hozzáadott volna Budapest színéhez és jelleméhez. Az emberek befelé élnek és nem nyomják rá jellemüket az utcákra, üzletekre, vendéglőkre, egészen más az élet itt, mint Buda egyéb részein, a Krisztinában, a Vízivárosban, Óbudán. A középosztálynak azért fiatalabb, modernebb, haladóbb része húzódott ide. Haladás alatt persze értjük a modernebb életstílust, de nem a nézetek haladó és merész mivoltát. Azaz, itt nem terem az a szomorúság, mint a Belső Józsefvárosban, vagy a Baross-utcában, vagy Óbudán és a Víziváros és a Krisztina merengő tájékain. Nem, e tájnak nincsen romantikája, tárgyilagos és rideg. Az a középosztály él itt modern látszata neobarokk bútorok között, amely az 1930-as évek végén igen-igen korszerűnek és modernnek érezte volt magát, részt vett a kor új áramlataiban, egészen megifjodott hatásukra, kiegyenesítette gerincét és történetkor-romantika leomlott korlátai közt táncsorgó képzelet. És ilyenkor elegendő egy ilyen hekusdöncis szenzáció, hogy felcsigázza az érzékek szenzáriumát és csapatostul szállják meg nimfomániás trikotözök dühével a „színhelyet“, ahol téglával vert agyon egy leányt a véres hím. — a tárgyalótermet, ahol szanyolborsnál fűszeresebb részletek csiklandhatják a szomjas ínyeket, s a kivégzési udvar hajnali négyszögét, ahol kilobban a kegyetlen kan életének utolsó lángocskája ... Orvosilag vizsgálva: ennyi a diagnózis. Hol a terápia? • Egyik napilapunk azt ajánlotta, ne szorítsák vissza a rendőrök a véres helyszínre összesereglő nőket, hanem fogják el őket, igazoltassák őket, lássuk végre egyszer, kik ők, akik ilyen kiélésekre hajlamosak és ráérnek. Valljuk meg, ezt is meg lehet tenni. Lehet igazoltatni, lehet internálni és dologházba utalni is. De ez mind csak tüneti kezelés. Félgramm aszpirin a láz ellen. A betegséget kell gyógyítania az orvosnak, nem elég, ha a tüneteket kezeli. Az alapbaj gyógyítása, atársadalom és korunk egészségének biztosítása a feladat. Amelyen négy világtáj öt földrészének tudósai fáradoznak. Ezért, ha akarom, így vezet a vonal Hekus Dönestől Lake Successig ... Kertész Róbert met csilláit különféle mozgalmakban és a hadseregben. Minek is külön beszélni róla, mit jelentettek nemrég a különféle mérnöki szervezkedések, minek is külön jelemezni a katonatiszti társaság lényegét? Itt erről van szó, ezekről az emberekről van szó, ezeké volt ez a környék és mostani kétszeres elzárkózottságuk erről az időszakról beszél. Egyszer történelmet csinálhattak, közszellemet teremthettek, most visszavonultak és a neobarokk berendezésű szobákban elégedetlenkednek nagyon csendesen és nagyon elkeseredetten. A választás eredménye kissé magukhoz térítette őket, kíváncsian várták az eredményeket. A múltkori választáskor kissé riadoztak, hogy szavazásuk eredményéért büntetésül a munkások megvonják tőlük a villany- és gázszolgáltatást. Ilyesfélét beszéltek odahaza. Emlegetik a megélhetés gondjait. A fixfizetéses és nyugdíjas emberek keserű melankóliája önti el egész valójukat. Mit mondjunk még róluk, — ez a tájék is Budapest, ne, a világért ne felekezzünk meg róla. — X — BUDAPEST TÜNDÖKLÉSE ÉS NYOMORÚSÁGA A LÁGYMÁNYOS Mi a tényleges helyzet a mérnök-munkanélkliséggel kapcsolatban ? A Politika szeptember 27-i számában „Hogyan állunk a munkaerőgazdálkodással?" című cikkében azt írta, hogy Budapesten 2339 munkanélküli mérnököt tartanak nyilván. E cikkel kapcsolatban most az építés és közmunkaügyi minisztériumtól a következő részleteket tudtuk meg: A műszaki értelmiségiek szakszervezeti létszáma 2506, ezek közül körülbelül 800 az okleveles. A szakonkénti megoszlás szerint ezek közül 550 gépész és gépészmérnök és mint ilyen vállalatok alkalmazásában áll, 80 az építészmérnök, ezek nagyobb része viszont szabadpályán működik. A továbbiakban megállapítást nyert az, hogy a Szakszervezetnél valóban 2500 műszaki értelmiségi jelentkezett, mint munkakereső , azonban ezek legnagyobb része kisebb-nagyobb állásban van, viszont az eddigi kollektív szerződés szerinti keresetét nem tartja elégségesnek és ezért olyan munkát keres, amelyet állása mellett el tud végezni: a tisztviselő-építész tervezői megbízást keres, az alkalmazásban álló gépészmérnök külön tervezői vagy szakértői feladatokat vállalna és így tovább. Az elmondottakból kitűnik, hogy nem tartanak Budapesten nyilván 2500 munkanélküli mérnököt, mert hiszen legfeljebb 800 az oki. mérnökök száma. A szakszervezetnél mutatkozó munkakereslet pedig jórészt a jelenlegi alkalmazásán túli kiegészítő keresetet szeretne elnyerni. Mint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete közli, a műszaki értelmiségi munkanélküliség részletes statisztikai felvétele folyamatban van.