Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-07-26 / 17. szám

8 POLITIKA * 1­9­4­7 J­Ú­L­I­U­S 2­6 NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN Fegyencsztrájk a francia politikai foglyok börtönében (Párisi levél) Paris, 1947. július Azzal kezdődött, hogy Bridoux tábor­nok megszökött a börtön kórházától. A tábornok abban az időben, amikor Pétain kormánya Vichyben a németekkel kolla­borált, hadügyi államtitkár volt s most kellett volna megkezdődnie perének. Egy nappal azelőtt, hogy a kórházból vissza­szállították volna a bíróság börtönébe, Bridoux tábornok megszökött... A szökés természetesen nagy port vert fel. A fresnesi fogház ugyanis egyik „főhadiszállása“ a francia háborús bűnö­söknek, 6000 kollaboracionista várja még a büntetés kimondását az egész ország­ban s ezek közül 1200 a fresnesi fogház lakója. Köztük olyan ismert személyi­ségek vannak, mint Maurras, az­ Action Francaise híres cikkírója, aki a király rikkancsainak, ennek a nevezetes legi­timista mozgalomnak egyik legtekin­télyesebb orákuluma volt hosszú ideig a­ francia közéletben. Köztük van Abriol, aki a jounkerquei csata idején oly bátor parancsnoka volt a túlnyomó német erővel szembeszálló francia csapatoknak, Abrial csak később bukott el erkölcsileg, akkor, amikor nagy állást fogadott el a vichyi kormánytól, Algéria főkormányzó­­jának posztját. Abrial ugyanis, amilyen szilárdlelkű hazafi volt a flandriai csata­téren, annyira beadta a dereit a német­barát iránynak lenn Algírban. Az ellenállás egy hőse is ott van letar­tóztatásban s ez nem más, mint Hardy, aki elejétől fogva részt vett a fegyveres ellenszegülésben, de aki azután a vichyi rendőrség besúgójává vált s hogy saját­­magát megmentse, bajtársait küldte a halálba. Fresnes foglya még a de Lhbordé tengernagy, aki Tulonban ahelyett, hogy az angolokhoz átvitte volna, elsülyeztette a flottát. Nemrég ítélték halálra s épp most ka­pott kegyelmet, úgy hogy az ítéletet életfogytiglan börtönre változ­tatták. A vele szomszédos cellában ült Benoiss-Méchin, akit szintén halálra ítéltek németbarát politikájáért. Ilyen nevezetes kollaboracionisták ül­nek ott egymás mellett, de még a börtön­ben sem uralkodik köztük egyenlőség. .Az osztályokat megszüntették a föld­alatti vasúton, de nem a börtönben. A foglyok helyzete ugyanis ahhoz igazodik, hogy mennyi pénzzel rendelkeznek. Egy részük olvashat, írhat a cellájában, a többinek ezt nem engedik meg. Némelyi­kük kaphat kívülről csomagot és hívan­­kint kétszer látogatót fogadhat, mások­nak azonban ez tilos. Ezek a háborús bűnösök egy ideig ab­ban reménykedtek, hogy a feledés, az általános közöny és az amnesztiák követ­keztében lassan kint szabadlábra kerül­hetnek .. . Oly jelentéktelennek mutatták szerepüket, amennyire csak lehetett, igyekeztek nem beszéltetni magukról, de­ most már látják, hogy sorsukat nem kerülhetik el. A háború két évvel ezelőtt felszöklött le s azóta 5000 halálos ítéletet hoztak, bár ezek közül sokat változtattak át életfogytiglani fogsággá. Ezenkívül 15.000 embert ítéltek el élethossziglan tartó börtönre és 60 000 embert sújtottak különféle időtartamú fogsággal. Reményüket legfeljebb arra alapítják, hogy valamilyen politikai változás tör­ténik. De milyen legyen ez a változás, hogy őket kiszabadíthassa börtönükből? Ilyen átalakulás ugyanis egyre kevésbbé látszik valószínűnek. Egy olyan kormány, amelyben a kommunisták is részt vesz­­nek, valószínűleg nem bocsátaná őket szabadon.­ Olyan kormányok viszont, amelyek a kommunisták nélkül alakul­nak meg — mint például a mostani is —­ nem óhajtja a kommunisták malmára hajtani a vizet azzal, hogy megbocsásson a háborús bűnösöknek és ezzel jó érvet adjon saját maga ellen a kommunisták kezébe. Körülmények között a fresnesi arra az ideára jutottak, hogy „összeesküvést" révén próbál­­na erőket megmozdítani maguk amelyek talán rábírhatják a mnányt egy újabb amnesztia­iára. Leveleket juttattak el a nagykövetségekre, hogy való­­rulkodjanak a Negyedik Köz­társaság politikusai ellen. Legutóbb pél­dául egy ilyen levélben arra kérték Cafferyt, az Egyesült Államok párisi nagykövetét, hogy továbbítsa bead­ványukat Truman elnökhöz. Ebben a kérvényben pedig arra igyekeztek rá­beszélni az amerikai államfőt, hogy lép­jen közbe érdekükben a párisi kor­mánynál. A fresnesi foglyok úgy látszik abból indultak ki, hogy mások minduntalan Amerikai segítségre apelláltak ,és így természetesnek látszott a szemükben, hogy ők is mindjárt Washingtonhoz for­duljanak. Nyilván arra gondoltak, hogy ha Amerika­ elengedte a háborús adóssá­gokat, akkor a háborúból származó er­kölcsi adósságokat is el­ fogja engedtetni. Truman elnökkel szemben két évre hivatkoztak. Elsősorban arra, hogy vala­­m­enyien csak kényszerűségből dolgoztak együtt a németekkel s hogy mind, kivétel nélkül a híres „kettős játékot“ folytat­London, 1947 július 13. Hiába bővelkedett világeseményekben az elmúlt hét, az angolok számára a leg­fontosabb esemény mégiscsak Erzsébet hercegnő és Philip Mountbatten hadnagy hivatalosan bejelentőit és jegyzése voli. * Mivel a Szigetország népe ma már szinte nem is érzi jól magát, ha napjában több­ször és különböző dolgokért nem állhat sorban, egyáltalán nem volt meglepő az újságárusok előtt sorakozó tömeg szerda délután, amikor először hozták a lapok a nagy hírt. Az új ,,Prince Consort“ Kicsoda Philip Mountbatten hadnagy? Progresszív angol lapok is szívesen fogad­ták az eljegyzés hírét. Fülöp, egykor gö­rög herceg, unokaöccse és nevelt fia Lord Louis Moiutbatten-nek, az indiai kérdés gyors és ügyes rendezése révén ma any­­nyira népszerű indiai alkirálynak. A há­zasság állítólag szerelmen alapszik, a her­cegnő saját elhatározása alapján válasz­totta párját. Tom Drnberg, munkáspárti képviselő és újságíró írja: „Valószínűseg, hogy Erzsébet, mondjuk egy üzleti alkalmazotthoz ment volna fele­ségül. Társadalmi neveltetése alapján nem is ismert ilyeneket. Ha tehát angol férfit választott volna, nyilván valami róka va­dász félkegyelmű testőrt (sic!) találhatott volna csak, valami degenerált herceg szűklátókörű Tory fiát.“ Mountbatten modernebb, szélesebb látó­körű nevelésben részesült, mint Erzsébet. Nagybátyja irányította nevelését, aki most Indiában mutatta­­meg, hogy megérti az új idők szavát. Fülöpöt nem Etonba küld­ték, hogy keménygallérba és cilinderbe öltöztessék. Skóciai iskolába járt, amely­nek igazgatója egy németországi mene­kült volt. (Zsidó, vagy baloldali német.) Az angol haditengerészetnél szép eredmé­nyeket ért el. Haditengerészeti évei alatt igyekezett távolt tartani magától a görög udvar reakciós szellemét és jóval eljegy­zése előtt folyamodott angol állampolgár­ságáért (amit egyébként nem soron kívül kapott meg). Viktória királyné „hercegi hitvestársa“ (Prince Consort), Albert herceg, sokat tett a művészetek és tudományok ápolásáért. Anglia rémüli, hogy az új Prince Consort, Fülöp, progresszív befolyást gyakorol majd az angol udvarra. Az angol baloldal azonban kifogásait sem titkolja el, így neheztelnek amiatt, hogy az eljegyzés híre azonnal eljutott Athénbe. Miután Fülöp m­ár nem görög herceg, hanem angol állampolgár és a brit ták, vagyis hogy csak színleg voltak a német elnyomás eszközei valójában min­dig hazájuk érdekeit ,igyekeztek szol­gálni ... A m­ásik „nagy érv“ pedig, az volt, hogy valamennyien személyes bosszú­ következtében kerültek a vádlot­tak padjára ... S h­ogy m­ég nagyobb nyomatékot ad­janak a­ kérvényüknek, a fresnesi foglyok is a klasszikussá vált eszközhöz folya­modtak: sztrájkba léptek... Rendes körülmények között az ilyen "mesterkedés nem szokott egészen ered­ménytelen lenni­ , mert hiszen a szabad­ságától megfosztott ember gyakran számíthat az emberi sajnálat valamilyen fajtájára. A közönség érzelmei valóban gyakran fordulnak a csendőr, a fogház ellen­. A kérvényezők és sztrájkolók azonban ezúttal elszámították magu­kat. A közvélemény és a kormány ugyanis egyaránt, szilárdan el van tökélve, hogy nem­, enged semilyen hamis érzel­mességnek. Ez a kérdés különben jó alkalmat nyújt Ramadier kormányának arra, hogy a sokféle jogos érdeket , védő sztrájk között egy olyan mozgalommal is szembe nézzen, amellyel szemben teljes elszánt­ságot és szilárdságot tanúsíthat. Ebben a kérdésben ugyanis valóban az egész nemzeti közvélemény Bahradier miniszterelnök mögött áll. haditengeészet hadnagya, semmi szükség rá, hogy a­ reakciós görög kormányt kép­viselő görög udvardák "bárfiti hatása, be­folyása is legyen Fü­löpre. Némely, ígg azt i is megjegyzi, hogy a dílas illektón­ íjsziba­stu­kság túlh­agy fényű­zésre. „Évi 15.000 font (adómentesen!) éppen elég egy fiatal párnak ahhoz, hogy otthont alapítson, különösen, ha egyikük­nek gazdag édesapja van!“ — írja Tom Drnberg a Reynolds News-ban. Csalódások a dollár körül Jó hír és rossz hír együtt járnak. Ami­lyen osztatlan örömöt okozott a kifelé ri­degséget mutató, de belül mélyen roman­tikus angol telkeknek szeretett hercegnő­jük eljegyzési híre, annyira elkeserítette őket — már azokat, akik tudnak politi­kailag és gazdaságilag gondolkozni — Herbert Morrison jelentőségteljes beszéde az angol alsóházban. A margatei konfe­rencián Morrison, a brit munkáspárt tu­­lajdonképeni vezetője (politikailag a kö­zépen áll; enyhe árnyalattal talán inkább tendál Bevin, mint a „lázadók” felé) adta ki a „We work or want!“ Dolgozzunk, vagy nélkülözzünk!) — jelszót, amit a bru­­tálisabb, de még józanabb és baloldalibb angol lapok olyan formában adtak a brit nép tudomására, hogy Anglia eddig má­sok kizsákmányolásából élt, most meg kell végre tanulnia „to pay and work her way through the world“ ,-*-t fizetnie és ■ dolgoznia ebben a világban. De akkor még optimistán és harciasan hangzott ez a „Dolgozzunk, vagy nélkülözzünk!“ — / jelszó. Most azonban Herbert Morrison nyíltan bejelentette, hogy Angliának újabb amerikai kölcsönre, esetleg ajándékra van szüksége, különben tönkremegy, mert na­gyon közel van a krízis órájához. Felhí­vással fordul­ Európa népeihez, hogy ugyancsak dolgozzanak többet, mert az európai népek egymásra vannak utalva. Anglia egyre-más­ra köli kereskedelmi szerződéseit az úgynevezett „keleti blokk" országaival, Lengyelországgal, Magyaror­szággal, Jugoszláviával, kétségbeesetten igyekezvén némileg függetleníteni magát a dollár­ járomtól. Már csak ezért is hozták a valóban bal­oldali angol lapok feltűnő tálalásban a legújabb csehszovák-szovjet gazdasági egyezményt, mintegy rámutatván: a telje­sen bizonytalan Marshall-terv helyett a Szovjetunió konkrét javaslatokkal áll elő és tehet vele tárgyalni. Egy mai jelentés szerint a kongresszus csupán 8 milliárd, esetleg annál is keve­sebb dollárt óhajt a Marshall-segély ren­delkezésére bocsátani, ami­ még a konzer­vatív „Siniday Express“ szerint is nevet­­ségesen csekély összeg. Ilyenformán a­­ párisi tárgyalások esetleges sikeres kime­netele is a későbbiekben — ha majd az amerikai kongresszuson lesz, a sor — il­luzórikusnak mu­tatkoz, ha­tik. Harc Hollywood ellen Az­ év végére kiapadó amerikai kölcsön (ebből él Anglia az utóbbi két esztendő­ben), egyes kizsákmányoló pontjai ellen a konzervatív lapok sokkal élesebb harcot folytatnak, mint a munkáspártiak. Dalton pénzügyminiszter most újabb injekciót próbált adni a veszedelmesen apadó dol­­lárkészletnek, nagy adót róván ki a holly­woodi filmekre, amely 30%-át teszi ki az amerikai kölcsönnek. Érdekes volt a „Reynolds News“ múltbeli számában egy olvasó levele, aki­t a lap feltűnően ki­emelve,­­bekeretezve közölte — bojkottot követel az amerikai filmekre. A legutóbbi számban egy másik olvasó válaszol a le­vélre, bejelentvén, hogy ő már régóta boj­kottálja az amerkai filmeket, méghozzá nemcsak gazdasági, de politikai okok­ból is. Ezzel szentben az amerikai filmek egye­lőre változatlan mennyiségben futnak Angliában, a közönség túlnyomó része vál­tozatlanul megnézi őket és a kritikusok változatlanul ledorongolják őket. (Néha a közönséget is, de inkább a filmeket.) Vi­szont míg évtizedeken keresztül angol filmet egyszerűen nem lehetett „eladni“ Amerikában, addig ma a Rock-organizáció, a legnagyobb angol filmvállalkozás igen jelentős mennyiségű dollárt forgalmaz Amerikában, ahol­ az utóbbi időben nagy sikerrel és a legnagyobb befogadóképes­ségű filmszínházakban futnak az utóbbi években igen művészi nívóra emelkedett angol filmek („V. Henrik“, „Brief En­counter“, „Odd Man Quit?“, Dickens: „Nagy várakozások“), amely egyre nagyobb ha­tást gyakorol a hollywoodi producerekre. Ha már a szórakozásnál tartunk, emlé­kezzünk meg a hét legjelentősebb szín­házi bemutatójáról. A New Yorkban fel­tűnő gyorsasággal a műsorról lekerült „Deep are the roots“ (A gyökerek mélyre nyúlnak) című amerikai darabról van szó. Jelenleg a Szovjetunióban és Svédország­ban is játsszák. A déli államokban ma is annyira mély négerproblémát tárgyalja, igen szókimondóan, szépen, bátran, jólle­het az amerikai művészetre és az ameri­kai emberre annyira jellemző naivitással, amely csak olyan nagy, művészeknél, mint Sk­inheck és Hemingway, hasonul át százszázalékosan művészetté. A darab megoldást nem talál, de minden dicséret a kitűnő és valóban bátor probléma ábrá­zolásért. (A héten hasonló témájú darab, Sartre „Tisztességtudó szajhá“-ja is be­mutatásra kerül Londonban.) A darab közönségsikere viszont, sajnos, messze elmarad a másik két amerikai importcikk, az „Oklahoma!“ és az „Annie Get Your Gun“ (Annie, hozd a puskádat) című valóban józenéjű, látványos operet­tek fergeteges sikerétől. Még egy percig maradjunk a „show­­business“-nél (művészeti szakma.) Az an­gol színészszakszervezet táviratban szólí­totta fel amerikai kollégáit, hogy tiltakoz­zék a Taft-Hartley munkástörvény (nép­szerű nevén: „Rabszolga munkástörvény, Slave-Labour Bill) ellen, amely 50—100 évre veti vissza a "szakszervezeti mozgal­mat és „a legkegyetlenebb munkásellenes törvénykezés, amit békeidőben, demokrata országban valaha is bevezettek.“ A Peronné-ügy De nem megyünk messze a színész­­szakmától, ha korunk nagy politikai vampjáról, Evita Perónról is írunk né­hány szót. Ahogy a nem éppen baloldali és — mellesleg — Magyarországról majd­nem minden héten valami gyalázatos ha­zugságot első oldalán közlő „Observer“ (miért nem tiltakozik ez ellen a magyar kormány?) írja: „Evita az az ember, aki­nek szíve, állítása szerint a rongyosingű­ek­­hez húz míg neki magának külön repülő­gép hozza a gardróbját. „Az argentin diktátor szép, szőke, magas ex-filmszí­­nésznőfelesége 200 ruhával, 52 kabáttal és számtalan cipővel, meg egyéb „apró­sággal" felszerelve érkezett Európába, a „béke és a munka követeként“, fasiszta köszöntéssel üdvözölve Franco tábornok oldalán a falangista spanyol üdvrivalgó­­kórust, majd Sforza olasz külügyminiszter vendége lett és a pápánál is járt kihallga­táson. A lapok nap, mint nap, hoznak hí­reket arról, hogy Evita jön, illetve még­sem jön, Angliába. Mivel Argentina — jó áron­­— nagymennyiségű húst adott el Angliának, a konzervatív sajtó szerint szépen kell bánni Evitával és udvariasan kell fogadni. A munkásszakszervezetek vi­szont erélyesen tiltakoznak az ellen, hogy egyáltalán parira tegye karcsú lábát Angliában. B. T. Szerelmi és üzleti gondok Angliában (Londoni levél) FORUM SZŰZ ÉS AZ ÖRDÖG VII. 21-től Hó, V27, VI0. Stúdió FÉRJIM menyasszonya VII. 21-től v.2, HI, V46, 8. v. a.­­/-tá­kor is.

Next