Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1947-07-26 / 17. szám
8 POLITIKA * 1947 JÚLIUS 26 NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN Fegyencsztrájk a francia politikai foglyok börtönében (Párisi levél) Paris, 1947. július Azzal kezdődött, hogy Bridoux tábornok megszökött a börtön kórházától. A tábornok abban az időben, amikor Pétain kormánya Vichyben a németekkel kollaborált, hadügyi államtitkár volt s most kellett volna megkezdődnie perének. Egy nappal azelőtt, hogy a kórházból visszaszállították volna a bíróság börtönébe, Bridoux tábornok megszökött... A szökés természetesen nagy port vert fel. A fresnesi fogház ugyanis egyik „főhadiszállása“ a francia háborús bűnösöknek, 6000 kollaboracionista várja még a büntetés kimondását az egész országban s ezek közül 1200 a fresnesi fogház lakója. Köztük olyan ismert személyiségek vannak, mint Maurras, az Action Francaise híres cikkírója, aki a király rikkancsainak, ennek a nevezetes legitimista mozgalomnak egyik legtekintélyesebb orákuluma volt hosszú ideig a francia közéletben. Köztük van Abriol, aki a jounkerquei csata idején oly bátor parancsnoka volt a túlnyomó német erővel szembeszálló francia csapatoknak, Abrial csak később bukott el erkölcsileg, akkor, amikor nagy állást fogadott el a vichyi kormánytól, Algéria főkormányzójának posztját. Abrial ugyanis, amilyen szilárdlelkű hazafi volt a flandriai csatatéren, annyira beadta a dereit a németbarát iránynak lenn Algírban. Az ellenállás egy hőse is ott van letartóztatásban s ez nem más, mint Hardy, aki elejétől fogva részt vett a fegyveres ellenszegülésben, de aki azután a vichyi rendőrség besúgójává vált s hogy sajátmagát megmentse, bajtársait küldte a halálba. Fresnes foglya még a de Lhbordé tengernagy, aki Tulonban ahelyett, hogy az angolokhoz átvitte volna, elsülyeztette a flottát. Nemrég ítélték halálra s épp most kapott kegyelmet, úgy hogy az ítéletet életfogytiglan börtönre változtatták. A vele szomszédos cellában ült Benoiss-Méchin, akit szintén halálra ítéltek németbarát politikájáért. Ilyen nevezetes kollaboracionisták ülnek ott egymás mellett, de még a börtönben sem uralkodik köztük egyenlőség. .Az osztályokat megszüntették a földalatti vasúton, de nem a börtönben. A foglyok helyzete ugyanis ahhoz igazodik, hogy mennyi pénzzel rendelkeznek. Egy részük olvashat, írhat a cellájában, a többinek ezt nem engedik meg. Némelyikük kaphat kívülről csomagot és hívankint kétszer látogatót fogadhat, másoknak azonban ez tilos. Ezek a háborús bűnösök egy ideig abban reménykedtek, hogy a feledés, az általános közöny és az amnesztiák következtében lassan kint szabadlábra kerülhetnek .. . Oly jelentéktelennek mutatták szerepüket, amennyire csak lehetett, igyekeztek nem beszéltetni magukról, de most már látják, hogy sorsukat nem kerülhetik el. A háború két évvel ezelőtt felszöklött le s azóta 5000 halálos ítéletet hoztak, bár ezek közül sokat változtattak át életfogytiglani fogsággá. Ezenkívül 15.000 embert ítéltek el élethossziglan tartó börtönre és 60 000 embert sújtottak különféle időtartamú fogsággal. Reményüket legfeljebb arra alapítják, hogy valamilyen politikai változás történik. De milyen legyen ez a változás, hogy őket kiszabadíthassa börtönükből? Ilyen átalakulás ugyanis egyre kevésbbé látszik valószínűnek. Egy olyan kormány, amelyben a kommunisták is részt vesznek, valószínűleg nem bocsátaná őket szabadon. Olyan kormányok viszont, amelyek a kommunisták nélkül alakulnak meg — mint például a mostani is — nem óhajtja a kommunisták malmára hajtani a vizet azzal, hogy megbocsásson a háborús bűnösöknek és ezzel jó érvet adjon saját maga ellen a kommunisták kezébe. Körülmények között a fresnesi arra az ideára jutottak, hogy „összeesküvést" révén próbálna erőket megmozdítani maguk amelyek talán rábírhatják a mnányt egy újabb amnesztiaiára. Leveleket juttattak el a nagykövetségekre, hogy valórulkodjanak a Negyedik Köztársaság politikusai ellen. Legutóbb például egy ilyen levélben arra kérték Cafferyt, az Egyesült Államok párisi nagykövetét, hogy továbbítsa beadványukat Truman elnökhöz. Ebben a kérvényben pedig arra igyekeztek rábeszélni az amerikai államfőt, hogy lépjen közbe érdekükben a párisi kormánynál. A fresnesi foglyok úgy látszik abból indultak ki, hogy mások minduntalan Amerikai segítségre apelláltak ,és így természetesnek látszott a szemükben, hogy ők is mindjárt Washingtonhoz forduljanak. Nyilván arra gondoltak, hogy ha Amerika elengedte a háborús adósságokat, akkor a háborúból származó erkölcsi adósságokat is el fogja engedtetni. Truman elnökkel szemben két évre hivatkoztak. Elsősorban arra, hogy valamenyien csak kényszerűségből dolgoztak együtt a németekkel s hogy mind, kivétel nélkül a híres „kettős játékot“ folytatLondon, 1947 július 13. Hiába bővelkedett világeseményekben az elmúlt hét, az angolok számára a legfontosabb esemény mégiscsak Erzsébet hercegnő és Philip Mountbatten hadnagy hivatalosan bejelentőit és jegyzése voli. * Mivel a Szigetország népe ma már szinte nem is érzi jól magát, ha napjában többször és különböző dolgokért nem állhat sorban, egyáltalán nem volt meglepő az újságárusok előtt sorakozó tömeg szerda délután, amikor először hozták a lapok a nagy hírt. Az új ,,Prince Consort“ Kicsoda Philip Mountbatten hadnagy? Progresszív angol lapok is szívesen fogadták az eljegyzés hírét. Fülöp, egykor görög herceg, unokaöccse és nevelt fia Lord Louis Moiutbatten-nek, az indiai kérdés gyors és ügyes rendezése révén ma anynyira népszerű indiai alkirálynak. A házasság állítólag szerelmen alapszik, a hercegnő saját elhatározása alapján választotta párját. Tom Drnberg, munkáspárti képviselő és újságíró írja: „Valószínűseg, hogy Erzsébet, mondjuk egy üzleti alkalmazotthoz ment volna feleségül. Társadalmi neveltetése alapján nem is ismert ilyeneket. Ha tehát angol férfit választott volna, nyilván valami róka vadász félkegyelmű testőrt (sic!) találhatott volna csak, valami degenerált herceg szűklátókörű Tory fiát.“ Mountbatten modernebb, szélesebb látókörű nevelésben részesült, mint Erzsébet. Nagybátyja irányította nevelését, aki most Indiában mutattameg, hogy megérti az új idők szavát. Fülöpöt nem Etonba küldték, hogy keménygallérba és cilinderbe öltöztessék. Skóciai iskolába járt, amelynek igazgatója egy németországi menekült volt. (Zsidó, vagy baloldali német.) Az angol haditengerészetnél szép eredményeket ért el. Haditengerészeti évei alatt igyekezett távolt tartani magától a görög udvar reakciós szellemét és jóval eljegyzése előtt folyamodott angol állampolgárságáért (amit egyébként nem soron kívül kapott meg). Viktória királyné „hercegi hitvestársa“ (Prince Consort), Albert herceg, sokat tett a művészetek és tudományok ápolásáért. Anglia rémüli, hogy az új Prince Consort, Fülöp, progresszív befolyást gyakorol majd az angol udvarra. Az angol baloldal azonban kifogásait sem titkolja el, így neheztelnek amiatt, hogy az eljegyzés híre azonnal eljutott Athénbe. Miután Fülöp már nem görög herceg, hanem angol állampolgár és a brit ták, vagyis hogy csak színleg voltak a német elnyomás eszközei valójában mindig hazájuk érdekeit ,igyekeztek szolgálni ... A másik „nagy érv“ pedig, az volt, hogy valamennyien személyes bosszú következtében kerültek a vádlottak padjára ... S hogy még nagyobb nyomatékot adjanak a kérvényüknek, a fresnesi foglyok is a klasszikussá vált eszközhöz folyamodtak: sztrájkba léptek... Rendes körülmények között az ilyen "mesterkedés nem szokott egészen eredménytelen lenni , mert hiszen a szabadságától megfosztott ember gyakran számíthat az emberi sajnálat valamilyen fajtájára. A közönség érzelmei valóban gyakran fordulnak a csendőr, a fogház ellen. A kérvényezők és sztrájkolók azonban ezúttal elszámították magukat. A közvélemény és a kormány ugyanis egyaránt, szilárdan el van tökélve, hogy nem, enged semilyen hamis érzelmességnek. Ez a kérdés különben jó alkalmat nyújt Ramadier kormányának arra, hogy a sokféle jogos érdeket , védő sztrájk között egy olyan mozgalommal is szembe nézzen, amellyel szemben teljes elszántságot és szilárdságot tanúsíthat. Ebben a kérdésben ugyanis valóban az egész nemzeti közvélemény Bahradier miniszterelnök mögött áll. haditengeészet hadnagya, semmi szükség rá, hogy a reakciós görög kormányt képviselő görög udvardák "bárfiti hatása, befolyása is legyen Fülöpre. Némely, ígg azt i is megjegyzi, hogy a dílas illektón íjszibastukság túlhagy fényűzésre. „Évi 15.000 font (adómentesen!) éppen elég egy fiatal párnak ahhoz, hogy otthont alapítson, különösen, ha egyiküknek gazdag édesapja van!“ — írja Tom Drnberg a Reynolds News-ban. Csalódások a dollár körül Jó hír és rossz hír együtt járnak. Amilyen osztatlan örömöt okozott a kifelé ridegséget mutató, de belül mélyen romantikus angol telkeknek szeretett hercegnőjük eljegyzési híre, annyira elkeserítette őket — már azokat, akik tudnak politikailag és gazdaságilag gondolkozni — Herbert Morrison jelentőségteljes beszéde az angol alsóházban. A margatei konferencián Morrison, a brit munkáspárt tulajdonképeni vezetője (politikailag a középen áll; enyhe árnyalattal talán inkább tendál Bevin, mint a „lázadók” felé) adta ki a „We work or want!“ Dolgozzunk, vagy nélkülözzünk!) — jelszót, amit a brutálisabb, de még józanabb és baloldalibb angol lapok olyan formában adtak a brit nép tudomására, hogy Anglia eddig mások kizsákmányolásából élt, most meg kell végre tanulnia „to pay and work her way through the world“ ,-*-t fizetnie és ■ dolgoznia ebben a világban. De akkor még optimistán és harciasan hangzott ez a „Dolgozzunk, vagy nélkülözzünk!“ — / jelszó. Most azonban Herbert Morrison nyíltan bejelentette, hogy Angliának újabb amerikai kölcsönre, esetleg ajándékra van szüksége, különben tönkremegy, mert nagyon közel van a krízis órájához. Felhívással fordul Európa népeihez, hogy ugyancsak dolgozzanak többet, mert az európai népek egymásra vannak utalva. Anglia egyre-másra köli kereskedelmi szerződéseit az úgynevezett „keleti blokk" országaival, Lengyelországgal, Magyarországgal, Jugoszláviával, kétségbeesetten igyekezvén némileg függetleníteni magát a dollár járomtól. Már csak ezért is hozták a valóban baloldali angol lapok feltűnő tálalásban a legújabb csehszovák-szovjet gazdasági egyezményt, mintegy rámutatván: a teljesen bizonytalan Marshall-terv helyett a Szovjetunió konkrét javaslatokkal áll elő és tehet vele tárgyalni. Egy mai jelentés szerint a kongresszus csupán 8 milliárd, esetleg annál is kevesebb dollárt óhajt a Marshall-segély rendelkezésére bocsátani, ami még a konzervatív „Siniday Express“ szerint is nevetségesen csekély összeg. Ilyenformán a párisi tárgyalások esetleges sikeres kimenetele is a későbbiekben — ha majd az amerikai kongresszuson lesz, a sor — illuzórikusnak mutatkoz, hatik. Harc Hollywood ellen Az év végére kiapadó amerikai kölcsön (ebből él Anglia az utóbbi két esztendőben), egyes kizsákmányoló pontjai ellen a konzervatív lapok sokkal élesebb harcot folytatnak, mint a munkáspártiak. Dalton pénzügyminiszter most újabb injekciót próbált adni a veszedelmesen apadó dollárkészletnek, nagy adót róván ki a hollywoodi filmekre, amely 30%-át teszi ki az amerikai kölcsönnek. Érdekes volt a „Reynolds News“ múltbeli számában egy olvasó levele, akit a lap feltűnően kiemelve,bekeretezve közölte — bojkottot követel az amerikai filmekre. A legutóbbi számban egy másik olvasó válaszol a levélre, bejelentvén, hogy ő már régóta bojkottálja az amerkai filmeket, méghozzá nemcsak gazdasági, de politikai okokból is. Ezzel szentben az amerikai filmek egyelőre változatlan mennyiségben futnak Angliában, a közönség túlnyomó része változatlanul megnézi őket és a kritikusok változatlanul ledorongolják őket. (Néha a közönséget is, de inkább a filmeket.) Viszont míg évtizedeken keresztül angol filmet egyszerűen nem lehetett „eladni“ Amerikában, addig ma a Rock-organizáció, a legnagyobb angol filmvállalkozás igen jelentős mennyiségű dollárt forgalmaz Amerikában, ahol az utóbbi időben nagy sikerrel és a legnagyobb befogadóképességű filmszínházakban futnak az utóbbi években igen művészi nívóra emelkedett angol filmek („V. Henrik“, „Brief Encounter“, „Odd Man Quit?“, Dickens: „Nagy várakozások“), amely egyre nagyobb hatást gyakorol a hollywoodi producerekre. Ha már a szórakozásnál tartunk, emlékezzünk meg a hét legjelentősebb színházi bemutatójáról. A New Yorkban feltűnő gyorsasággal a műsorról lekerült „Deep are the roots“ (A gyökerek mélyre nyúlnak) című amerikai darabról van szó. Jelenleg a Szovjetunióban és Svédországban is játsszák. A déli államokban ma is annyira mély négerproblémát tárgyalja, igen szókimondóan, szépen, bátran, jóllehet az amerikai művészetre és az amerikai emberre annyira jellemző naivitással, amely csak olyan nagy, művészeknél, mint Skinheck és Hemingway, hasonul át százszázalékosan művészetté. A darab megoldást nem talál, de minden dicséret a kitűnő és valóban bátor probléma ábrázolásért. (A héten hasonló témájú darab, Sartre „Tisztességtudó szajhá“-ja is bemutatásra kerül Londonban.) A darab közönségsikere viszont, sajnos, messze elmarad a másik két amerikai importcikk, az „Oklahoma!“ és az „Annie Get Your Gun“ (Annie, hozd a puskádat) című valóban józenéjű, látványos operettek fergeteges sikerétől. Még egy percig maradjunk a „showbusiness“-nél (művészeti szakma.) Az angol színészszakszervezet táviratban szólította fel amerikai kollégáit, hogy tiltakozzék a Taft-Hartley munkástörvény (népszerű nevén: „Rabszolga munkástörvény, Slave-Labour Bill) ellen, amely 50—100 évre veti vissza a "szakszervezeti mozgalmat és „a legkegyetlenebb munkásellenes törvénykezés, amit békeidőben, demokrata országban valaha is bevezettek.“ A Peronné-ügy De nem megyünk messze a színészszakmától, ha korunk nagy politikai vampjáról, Evita Perónról is írunk néhány szót. Ahogy a nem éppen baloldali és — mellesleg — Magyarországról majdnem minden héten valami gyalázatos hazugságot első oldalán közlő „Observer“ (miért nem tiltakozik ez ellen a magyar kormány?) írja: „Evita az az ember, akinek szíve, állítása szerint a rongyosingűekhez húz míg neki magának külön repülőgép hozza a gardróbját. „Az argentin diktátor szép, szőke, magas ex-filmszínésznőfelesége 200 ruhával, 52 kabáttal és számtalan cipővel, meg egyéb „aprósággal" felszerelve érkezett Európába, a „béke és a munka követeként“, fasiszta köszöntéssel üdvözölve Franco tábornok oldalán a falangista spanyol üdvrivalgókórust, majd Sforza olasz külügyminiszter vendége lett és a pápánál is járt kihallgatáson. A lapok nap, mint nap, hoznak híreket arról, hogy Evita jön, illetve mégsem jön, Angliába. Mivel Argentina — jó áron— nagymennyiségű húst adott el Angliának, a konzervatív sajtó szerint szépen kell bánni Evitával és udvariasan kell fogadni. A munkásszakszervezetek viszont erélyesen tiltakoznak az ellen, hogy egyáltalán parira tegye karcsú lábát Angliában. B. T. Szerelmi és üzleti gondok Angliában (Londoni levél) FORUM SZŰZ ÉS AZ ÖRDÖG VII. 21-től Hó, V27, VI0. Stúdió FÉRJIM menyasszonya VII. 21-től v.2, HI, V46, 8. v. a./-tákor is.