Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-09-18 / 12. szám

142 ben polgárainak közösek, e jog a polgárok összeségét illeti; de oly ügyeknél, melyek csak a polgárok egy részére nézve közösek, az csak ezeket illetheti meg ; elvként állíttatván fel, hogy mindenkinek jogai és kötelességei csak ugyanaz­on körre terjednek, s hogy e szerint, mi mindenkit kötelez, mindenkinek, de mi az állam területé­nek csak egy részére, egy megyére vagy községre terjed, csak azoknak határozatától függhet, kikre e határozat köte­lességeket ró. Főkép újabb időben, mióta a parlamentáris kormány s a selfgovernment előnyei felett vitatkozás támadt, sok theo­­retikus fejtegetés folyt az állam­i helyhatóság határai felett, melynél egy rész az állam philosophiai fogalmából, a másik az egyéni szabadság feltételeiből indult ki s az államnak jogköre az egyéni szabadsággal ellentétbe hozatott. Főkép németül igen szépen lehet elmélkedni e tárgy felett, de arra, hogy praktikus eredményekhez jussunk, csak egyéni szabad­ságunk s annak tiszta felfogása szükséges, hogy miután az egyéni szabadság közös tulajdonunk, az egynél sem terjed­het annyira, hogy mások egyéni szabadsága ez­által le­hetetlenné váljék. Mindenben, mi csak engem illet s mi által másoknak jogköre nem szoríttathatik meg, az elhatározás csak en­gem illethet. Oly tárgyak elhatározása, melyek többeket, például egy egész község lakóit illetik, az elhatározás ugyanezen ok­nál — azaz egyéni szabadságuknál fogva — csak ezeknek többségét illeti. És mivel a körnek nagysága, melyre a kö­zösség terjed, nem változtatja meg az elvet, minden,­mi az egész államot érdekli, csak az állam polgárainak összesége vagy annak képviselői által határoztathatik el. A parlamentáris kormány csak az önkormányzatnak egy bizonyos neme. Különböző a kör, de nem az elv. S az egyes, midőn saját ügyei forogván kérdésben, minden ide­gen beavatkozást elutasít, mert ahhoz, mi csak őt illeti, sen­kinek nincs joga, s midőn oly közös dolgok elhatározásánál be­folyást követel, melyek által jogai megszoríttatnak vagy reá terhelt rovatnak, csakugyan azon elvhez ragaszkodik. Mint Moliére híres vígjátékában Mr. Jourdain elcsudál­­kozott, hogy prózát csinál, úgy olvasóink talán bámulni fogják, hogy épen azon kérdésre nézve, mely a politikában a legnehezebbek egyikének tartatik, elvek tekintetében a vi­lág minden facultásaitól s államtudományi congresussaitól nem tanulhatnak semmi újat. Azonban mint a prózának, úgy ezen elvek alkalmazásának is vannak nehézségei. Hogy minden tárgy azok által határoztassék el, kiket il­let, ez magában véve elég világos. De hogy az ügyek közül, melyek a közéletben előfordulnak, minden egyes kit illet ? itt fekszik az első nehézség. Az állam közügyeire nézve a baj nem nagy. Az állam közügyeinek befolyása az egyesekre hasonló ahhoz, melyet a föld forgása minden lényre gyakorol, s az elefánt igen nevetségessé tenné magát, ha valahogy azt képzelné, hogy a nagy cosmicus rendnek fenntartása neki inkább fekszik érdekében, mint a kis bogárnak, mely a napsugárban szál­long. — Mindenkinek egyiránt érdekében fekszik, hogy a­­ rend, mely saját jóllétének, sőt létének feltétele, ne szakasz­­tassék meg, kétségtelen, tehát, hogy ezekre nézve senkinek befolyását nem zárhatjuk ki. Nehezebb a kérdés elhatározása, ha azon ügyekre for­dítjuk figyelmünket, melyek közvetlenül az egyes megyét vagy községet illetik. Kétségtelen, hogy az állam területén semmi nem történik, mi annak jóllétére befolyást nem gya­korolna. Az, hogy a megye s község jól s olcsón igazgat­­tassék, hogy körében részrehajlatlan igazság szolgáltassák s a törvények pontosan hajtassanak végre, érdekében fek­szik az államnak, sőt nagy fontosságú reá nézve az egyes­nek tevékenysége s jólléte is, s igy minden, mi arra befo­lyást gyakorolhat. Miből világos, hogy azon elv, miként az állam köre csak addig terjed, a­mennyiben az egyes ügy, mely­nek elhatározása kérdésben forog, őt érdekli, szükségkép az állam körének mindig tágabbra terjesztését vonná maga után, nem csak minden községi, de végre minden magán­ügyekre is, a­mint ezt az újabb kor communisticus és socialis­­tikus iskolái, mint a közös jóllét feltételét követelik. S ez az első nehézség. A második az, hogy valahányszor valamely egyes ügyre nézve kérdés támad, kire bizassék annak elhatározása és végrehajtása, az egymással vetélkedők között, az állam sokkal hatalmasabb lévén, a kérdés minden esetben az ő ér­dekében döntetik el, mi gyakorlatilag a legmerevebb cen­trálisaimhoz vezetne . Ezen nehézségek kikerülésére szükséges. 1-ször hogy az állam­i helyhatóságok illetékességének TÁRGYA. Egy kis ember levelet­ ír. Oly régen nem írtam, hogy ön talán s az olvasók bizonyosan megfeledkeztek rólam. Nagy megnyugvásomra tapasztalom, hogy a világ dolga nálam nélkül is tovább folyik, s olvasóink azalatt a csu­dálatos módban gyönyörködhettek, mely szerint Schleswig-Holstein s Németország vágyai Gasteinban telj­esi­­tettek, s igy elég, ha hallgatá­som mentségéül felhozom, hogy takarás és nyomtatás alatt a levélírásra rá nem érünk. Volt azonban még egy más okom. Elmondtam önnek, hogy leveleim fő, sőt egyedüli hasznát abban találom, ha azokban a hangulatnak hű tükrét adom, mely vidékünkön az ország nagy ügyeire nézve uralkodik; mivel pedig még a „Hon“­­ban is olvasom, hogy míg az országgyűlés össze nem jön, az opponá­­lásra szükség nincs; s miután mások arra intenek, hogy kerüljünk mindent, mi annyi nehézségekkel küzdő kormányunkat gyengítheti, oly pillanatra vártam, melyben önt ismét az általános örömről tudósítha­tom, melylyel a kormány utolsó lépése fogadtatott. Ön tudja, hogy sok­kal szívesebben használom kis mécsemet ünnepélyes illuminatiora, mint arra, hogy másoknak gyengeségeit világosítsam fel, s miután levelei­met avval kezdem, hogy teljes megelégedésemet jelentettem ki még Schmerling kormányának utolsó lépésével is, melylyel lelépett, oly hangulatban vagyok, hogy a kormány egyes lépéseiről mást mint dicsé­retet nem is akarok mondani. Épen ezért nem írtam mostanig. Vidékünkön általános a meggyőződés, hogy bajainkon csak az országgyűlés segíthet. A törvényesség helyreállítása csak a törvényes fejedelem s a nemzet törvényes képviselőinek egyetértése által sike­rülhet, s ezért mi kis emberek készek vagyunk minden áldozatra, mely tőlünk azért kívántatik, hogy az országgyűlés mentül előbb meg­kezdhesse tanácskozásait.­­ Mint ily áldozatot tekintettük a kormány­nak azon határozatát is, mely megyei életünknek biztosan várt hely­reállítását újra elhalasztja, és zúgolódás nélkül fogadtuk el e határoza­tot. Azon tisztelt férfiak, kik közügyeink élére állíttattak, nem ismerik az okokat, melyekért mi közönséges emberek sok megyében a restau­­ratiót égető szükségnek tartjuk; de mi szintúgy csak egy kis részét ismerjük azon tekinteteknek, melyek a kormányt a megyék helyreállí­tásától visszatartóztaták, s azért nem sokat szólunk e tárgyról. A főis­pánoknak adott utasítás sem csillapítá sokaknak aggodalmait, s a leg­kevesebb, mit arról mondottak, az, hogy jobban szerettük volna, ha a kormány oly férfiakat választva, minővel megyénket megajándékozó, a diák közmondáshoz tartotta volna magát: mitte sapientem et die illi nihil; de nem zúgolódtunk, vagy csak csendesen magunk között, hol azt az „Ost-Deutsche Post“ és társai, kik kormányunk ellen törnek, nem hallhatók. Minden panaszok csak magunk között szép csendesen hozattak elé, s azért feleslegesnek tartom, hogy említsem, várva a pillanatot, mi­dőn e kellemetlen észrevételek helyett azon általános megelégedésről írhatok, melylyel az országgyűlésnek kihirdetése Vidékünkben fogad­tatott. Hisz a mint mondom, mi mindent csak törvényhozásunktól vá­runk, s hogy ez működését mentül elébb megkezdhesse, készek va­gyunk­­minden áldozatra, még ezen új provisorium eltűrésére is És én vártam julius végétől, midőn utolsó levelemet írtam, augusz­tus 18-ikáig a 20-ikáig, mikorra az országgyűlés kihirdetése biztosan ígértetett; vártam szeptember 1-je napjára, s 10-ikére, s 15-ére, s most megvallom, nem merek várni 25-ikére, hanem kimondom, hogy a nem­zetnek legfőbb, sőt egyetlen óhajtásának halogatását növekedő aggo­dalommal látjuk. Nem csak postamesterünk, ki, ha nem az.ő lovait fog­ják be, a leggyorsabb haladásnak embere, de szomszédom is, ki bár­mennyire conservatív legyen, mégis úgy vélekedik , hogy jelen hely­zetünket kár fentartani csak egy nappal is tovább, mint az elkerülhetet­lenül szükséges.

Next