Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865-08-07 / 6. szám
5 Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy íven. Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, negyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4 hasábos kisbetű-sorért 6 kr. Bélyeg külön 30 kr. Első évfolyam. 1865. „Citius enim emerget véiitas e falsitate, quam e confusione.“ B a c o. 6. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Czikkek, levelezések sltalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor, 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és hirdetések a kiadóhivatalhoz (Barátok tere 7. szám) s intézendők. Pesten, Augusztus 7. Pest, aug. 6. Valahányszor Shakespeare Lear királyát olvastuk,mely élvezetet a tisztelt közönség magának bármikor megszerezheti, ha Shakespeare munkáinak a Kisfaludy-Társaság által kiadott fordítását megveszi, hol e híres mű az ötödik kötetben megjelent) valahányszor Lear királyt olvastuk, csupán az csökkenté bámulatunkat a nagy költő iránt, hogy a haragot , melylyel legifjabb lányát magától elűzi, indokolva nem találtuk. Feltehető-e, hogy valaki gyermekét csak azért tagadja ki, mert ez neki szép szavakban nem tudja vagy nem akarja elmondani, mennyire szereti s mennyit kész érte tenni. S ha még felvesszük, hogy az illető király, ki sokáig uralkodva, a szép szavak becséről bő ismereteket szerezhetett magának: vájjon az emberi szívnek nagy ismerője, ki a legkülönbözőbb jellemeket egyenlő hűséggel ecseteli, ez egyszer nem csalódott-e ? Ezt gondoltuk eddig, de mióta a múlt héten a bécsi lapokat olvastuk, nézetünk megváltozott, s mi bocsánatot kérünk a nagy szellemtől, kit tévedéssel vádolunk s kinek felfogását az „U. I. Post,“ a „Neue Freie Presse“ s annyi más lap most oly fényesen igazolnak, midőn a felett, hogy a minisztérium eddig programmal nem lépett fel, oly keserű panaszokra fakadnak. Igaz, a közvélemény Ausztriában rövidebb idő óta uralkodik, mint Lear király akkor, midőn Cordélia némasága miatt haragra gyűlt; de vájjon az eddig tett tapasztalások is nem elégségesek-e arra, hogy a bizodalmát, melyet egy újonnan fellépő minisztérium leghangzatosabb ígéretei ébreszthetnének, tetemesen alább szállítsák, s azon megelégedést , melyet a lelépett államminiszter híres körlevele egykor okozott, hasonló esetben megzavarják. — Mi legalább, épen mert az utolsó évek tapasztalásai még újabbak, semhogy már elfelejthettük volna, alig foghatjuk meg, miként érezhet valaki nyugtalanságot a miatt, mert a minisztérium, mely hivatalba lép, az előbbinek nyomdokait nem követi , miniszteriális körlevélben tudtára adván a világnak alkotmányos elveit, s a lelkesedést, melylyel szabadelvű institutiókhoz ragaszkodik, hogy kik azon később kétkednének , mindezt az említett körlevélben nagy épülésekre nyomtatva olvashassák. Mi, mondjuk, nem lóghatjuk meg azt, s nem oszthatjuk a „Debatte“-nak nézetét, mely szerint helyzetünk e részben egészen különböző azokétól, kik a Lajtán túl ily aggodalmakat fejeznek ki. Megengedjük, hogy Majláth kanczellár úr bizvást hallgathat, mert már neve elég programm. De e programm bizonyosan nem programmja valamennyiüknek, s ha az újabb idők tapasztalásai, s a jelen szükségei, melyek törekvéseink körét kiszabják, a pártokat, melyek Magyarországban a politika mezején egymással szemközt álltak , egymáshoz közelebb hozták, sőt egyes kérdésekre nézve közöttük tökéletes egyetértést idéztek elő, valószínűséggel tehetjük fel, hogy nézeteink több egyes s pedig nagy fontosságú kérdésekre nézve a Magyar kanczellár programmjától eltávozni fognak. Ha tehát a magyar kancellárnak, hogy a kedélyeket megnyugtassa részletes programm közrebocsátására szüksége nincs; s ámbár lehetségesnek, sőt valószínűnek tartjuk, hogy azon férfiak, kiket a kormány élén látunk, a végczélokra nézve velünk talán megegyezve , elérésüket más után fogják keresni, mint melyet mi az egyedül helyesnek tartunk, mégis bizalmatlankodásra semmi okot nem találunk. Minden párt- s vélemény-árnyalat abban megegyezik, hogy a kormányt, midőn az országgyűlésnek összehívására készül, amennyiben törekvései erre irányoztatnak, azokban nem csak ne akadályoztassa, hanem inkább elősegítse. S ennek oka bizonyosan nem az, mert Majláth kanczellár úr programját ismerjük, hanem csak az, mert meg vagyunk győződve, hogy a kanczellár úr s azok, kiket a kormányban oldalán látunk saját programmját bizonyosan csak a törvény engedte eszközökkel, alkotmányos uton kivánja kivívni, s mi valóban nem látunk okot, melyért a Lajtán túl létező alkotmányos pártok Belcredi grófról s azokról, kik vele együtt újabban a kormánynyal bizattak meg, mást tehetnének fel. — Nem találunk ily okot állásukban, mert miután a fejdelem ünnepélyesen azon szándékát nyilatkoztatta ki, hogy népeit alkotmányosan fogja kormányozni, azoktól, kik az állam legfőbb hivatalaival megbizattak, feltenni nem lehet, hogy azokat elfogadták volna, ha azon alkotmányt, mely állásuknak alapját képezi, elismerni nem akarnák. Nem találunk ily okot multjukban, mert azon magas hivatalok, melyeket a jelen minisztérium elnöke Schmerling lovag idejében viselt, s melyekre az „Ost. Ztg.“ némi gúnynyal emlékezik, végre csak azt bizonyítják , hogy ezen államférfiu az előbbi kormány czéljai és képessége iránt ugyan azon csalódásban élt, mely a Laján túl akkor általános volt, s mely miatt másoknak alkotmányos érzelmei azért nem vonatnak kétségbe senki által. Nem találunk végre okot az új minisztérium nyilatkozataiban sem, mert habár nem tartjuk is feltűnőnek,, ha egyesek a centralisatiót tökéletesebb kormányformának gondolják, s olyannak, mely által a törvényhozás kinek többségéből a kormány választatik, közvetve nagyobb befolyást gyakorol, — azt, hogy egy oly kormány, mely az alkotmányosság korlátolását tűzte ki czéljának, avval kezdje meg működését, hogy az eszközöket, melyeket a központosítás kezeiben egyesített, önként leteszi, s az önkormány elvének behozatalát tűzze ki czéljának, azt feltenni csakugyan nehéz. Az eset legalább eddig nem fordult elő, s bármik legyenek az önkormányzat hátrányai, mi felett vitatkozni jelenleg nincsen szándékunk, annyit talán mindenki elismer, hogy attól egyesek félthetik szolgálatukat, de szabadságukat bizonyosan nem, s hogy e szerint, a mennyiben Belcredi grófnak kinevezése a Lajtán túl csakugyan aggodalmakat ébresztett, melyek ezen államférfiu eddigi nyilatkozatai által nem oszlathattak el, ennek okát nem abban kereshetjük, mert e férfiú kormánya az alkotmányosságra nézve veszélyesnek tartatik, mire még azon esetben is — ha a tisztelt grófot eddigi működései után még nagyobb conservativnak s aristocratának tartanak, mint azt némely lapok felteszik — semmivel több alapot nem találunk, mint hazánkban, hanem hogy ezen aggodalmaknak fő, sőt egyedüli oka azon feltételekben kereshető, melyek alatt a nemes gróf magas állását elfoglalá s azon körben, mely működésének kijeleltetett, részben pedig nem tagadhatja senki, hogy azon állás, melyet Ausztriának új államminisztere elfoglal, attól, melyre Schmerling lovag magát hivatva gondolá, tetemes különbség létezik. Midőn a kanczellárnak régi hatásköre visszaállíttatott, mely szerint az minden Magyarországot illető dolgokban a fejdelemmel közvetlen érintkezik, nem az ausztriai államminisztérium alkotmányossága, hanem csak azon valóban nem alkotmányos eszközökkel támogatott hatalom szüntettetett meg, melyet az előbbi államminiszter Magyarországban gyakorolt, és senki e változásnak nagy következését nem vonhatja kétségbe. De vájjon e következések olyanok-e, melyek az alkotmányos szabadság őszinte barátjaiban aggodalmakat gerjeszthetnének, s ha a buzgalmat látjuk.