Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-08-07 / 6. szám

5 Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy íven.­­ Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne­­­­gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4­­ hasábos kisbetű-sorért 6 kr­. Bélyeg külön 30 kr. Első évfolyam. 1865. „Citius enim emerget véiitas e falsitate, quam e confusione.“ B a c o. 6. szám. Szerkesztőség és kiadó­hivatal. Czikkek, levelezések s­ltalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor, 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és­­ hirdetések a kiadó­hivatalhoz (Barátok­ tere 7. szám) s intézendők. Pesten, Augusztus 7. Pest, aug. 6. Valahányszor Shakespeare Lear királyát olvastuk,­­mely élvezetet a tisztelt közönség magának bármikor megszerez­heti, ha Shakespeare munkáinak a Kisfaludy-Társaság által kiadott fordítását megveszi, hol e híres mű az ötödik kötet­ben megjelent) valahányszor Lear királyt olvastuk, csupán az csökkenté bámulatunkat a nagy költő­ iránt, hogy a ha­ragot , melylyel legifjabb lányát magától elűzi, indokolva nem találtuk. Feltehető-e, hogy valaki gyermekét csak azért tagadja ki, mert ez neki szép szavakban nem tudja vagy nem akarja elmondani, mennyire szereti s mennyit kész érte tenni. S ha még felvesszük, hogy az illető­ király, ki so­káig uralkodva, a szép szavak becséről bő ismereteket sze­rezhetett magának: vájjon az emberi szívnek nagy ismerője, ki a legkülönbözőbb jellemeket egyenlő hűséggel ecseteli, ez egyszer nem csalódott-e ? Ezt gondoltuk eddig, de mióta a múlt héten a bécsi lapokat olvastuk, nézetünk megváltozott, s mi bocsánatot kérünk a nagy szellemtől, kit tévedéssel vádolunk s kinek felfogását az „U. I­. Post,“ a „Neue Freie Presse“ s annyi más lap most oly fényesen igazolnak, midőn a felett, hogy a minisztérium eddig programmal nem lépett fel, oly keserű panaszokra fakadnak. Igaz, a közvélemény Ausztriában rövidebb idő óta uralkodik, mint Lear király akkor, midőn Cordélia néma­sága miatt haragra gyűlt; de vájjon az eddig tett tapaszta­lások is nem elégségesek-e arra, hogy a bizodalmát, melyet egy újonnan fellépő minisztérium leghangzatosabb ígéretei ébreszthetnének, tetemesen alább szállítsák, s azon megelé­gedést , melyet a lelépett államminiszter híres körlevele egykor okozott, hasonló esetben megzavarják. — Mi leg­alább, épen mert az utolsó évek tapasztalásai még újabbak, semhogy már elfelejthettük volna, alig foghatjuk meg, mi­ként érezhet valaki nyugtalanságot a miatt, mert a miniszté­rium, mely hivatalba lép, az előbbinek nyomdokait nem kö­veti , miniszteriális körlevélben tudtára adván a világnak alkotmányos elveit, s a lelkesedést, melylyel szabadelvű in­­stitutiókhoz ragaszkodik, hogy kik azon később kétked­nének , mindezt az említett körlevélben nagy épülésekre nyomtatva olvashassák. Mi, mondjuk, nem lóghatjuk meg azt, s nem oszthatjuk a „Debatte“-nak nézetét, mely szerint helyzetünk e részben egészen különböző azokétól, kik a Laj­tán túl ily aggodalmakat fejeznek ki. Megengedjük, hogy Majláth kanczellár úr bizvást hall­gathat, mert már neve elég programm. De e programm bi­zonyosan nem programmja valamennyiüknek, s ha az újabb idők tapasztalásai, s a jelen szükségei, melyek törekvéseink körét kiszabják, a pártokat, melyek Magyarországban a po­litika mezején egymással szemközt álltak , egymáshoz köze­lebb hozták, sőt egyes kérdésekre nézve közöttük tö­kéletes egyetértést idéztek elő, valószínűséggel tehetjük fel, hogy nézeteink több egyes s pedig nagy fontosságú kérdé­sekre nézve a Magyar kanczellár programmjától eltávozni fognak. Ha tehát a magyar kanc­ellárnak, hogy a kedélye­ket megnyugtassa részletes programm közrebocsátására szük­sége nincs; s ámbár lehetségesnek, sőt valószínűnek tartjuk, hogy azon férfiak, kiket a kormány élén látunk, a végczé­­lokra nézve velünk talán megegyezve , elérésüket más után fogják keresni, mint melyet mi az egyedül helyesnek tartunk, mégis bizalmatlankodásra semmi okot nem találunk. Minden párt- s vélemény-árnyalat abban megegyezik, hogy a kormányt, midőn az országgyűlésnek összehívására készül, a­mennyiben törekvései erre irányoztatnak, azokban nem csak ne akadályoztassa, hanem inkább elősegítse. S ennek oka bizonyosan nem az, mert Majláth kanczellár úr pro­gramját ismerjük, hanem csak az, mert meg vagyunk győ­ződve, hogy a kanczellár úr s azok, kiket a kormányban ol­dalán látunk saját programmját bizonyosan csak a törvény engedte eszközökkel, alkotmányos uton kivánja­ kivívni, s mi valóban nem látunk okot, melyért a Lajtán túl létező alkot­mányos pártok Belcredi grófról s azokról, kik vele együtt újabban a kormánynyal bizattak meg, mást tehetnének fel. — Nem találunk ily okot állásukban, mert miután a fejde­lem ünnepélyesen azon szándékát nyilatkoztatta ki, hogy népeit alkotmányosan fogja kormányozni, azoktól, kik az ál­lam legfőbb hivatalaival megbizattak, feltenni nem lehet, hogy azokat elfogadták volna, ha azon alkotmányt, mely ál­lásuknak alapját képezi, elismerni nem akarnák. Nem talá­lunk ily okot multjukban, mert azon magas hivatalok, me­lyeket a jelen minisztérium elnöke Schmerling lovag idejé­ben viselt, s melyekre az „Ost. Ztg.“ némi gúny­nyal emlé­kezik, végre csak azt bizonyítják , hogy ezen államférfiu az előbbi kormány czéljai és képessége iránt ugyan azon csaló­dásban élt, mely a Laján túl akkor általános volt, s mely miatt másoknak alkotmányos érzelmei azért nem vonatnak kétségbe senki által. Nem találunk végre okot az új minisz­térium nyilatkozataiban sem, mert h­a­bár nem tartjuk is fel­tűnőnek,, ha egyesek a centralisatiót tökéletesebb kormány­formának gondolják, s olyannak, mely által a törvényhozás kinek többségéből a kormány választatik, közvetve nagyobb befolyást gyakorol, — azt, hogy egy oly kormány, mely az alkotmányosság korlátolását tűzte ki czéljának, avval kezdje meg működését, hogy az eszközöket, melyeket a központo­sítás kezeiben egyesített, önként leteszi, s az önkormány el­vének behozatalát tűzze ki czéljának, azt feltenni csakugyan nehéz. Az eset legalább eddig nem fordult elő, s bár­mik le­gyenek az önkormányzat hátrányai, mi felett vitatkozni je­lenleg nincsen szándékunk, annyit talán mindenki elismer, hogy attól egyesek félthetik szolgálatukat, de szabadságukat bizonyosan nem, s hogy e szerint, a mennyiben Belcredi grófnak kinevezése a Lajtán túl csakugyan aggodalmakat ébresztett, melyek ezen államférfiu eddigi nyilatkozatai által nem oszlathattak el, ennek okát nem abban kereshetjük, mert e férfiú kormánya az alkotmányosságra nézve veszé­lyesnek tartatik, mire még azon esetben is — ha a tisztelt grófot eddigi működései után még nagyobb conservativnak s aristocratának tartanak, mint azt némely lapok felteszik —­ semmivel több alapot nem találunk, mint hazánkban, ha­nem hogy ezen aggodalmaknak fő­, sőt egyedüli oka azon feltételekben kereshető, melyek alatt a nemes gróf magas ál­lását elfoglalá s azon körben, mely működésének kijelelte­­tett,­­ részben pedig nem tagadhatja senki, hogy azon állás, melyet Ausztriának új államminisztere elfoglal, attól, melyre Schmerling lovag magát hivatva gondolá, tetemes különbség létezik. Midőn a kanczellárnak régi hatásköre visszaállítta­tott, mely szerint az minden Magyarországot illető dolgok­ban a fejdelemmel közvetlen érintkezik, nem az ausztriai ál­­lamminisztérium alkotmányossága, hanem csak azon való­ban nem alkotmányos eszközökkel támogatott hatalom szün­­tettetett meg, melyet az előbbi államminiszter Magyaror­szágban gyakorolt, és senki e változásnak nagy következé­sét nem vonhatja kétségbe. De vájjon e következések olya­nok-e, melyek az alkotmányos szabadság őszinte barátjaiban aggodalmakat gerjeszthetnének, s ha a buzgalmat látjuk.

Next