Politikai Hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866-03-26 / 13. szám
TÁRCZA. Bárd és tratátor. (Irodalomtörténeti tanulmány.) A művészetek kezdetleges átmeneti idejére emlékeztet egyiránt: a szobor és a bárd. Öntudatlanul együttes tüneményben érvényesül itt a szép birodalmában különleges önállóságra hivatott két művészetnem : építészet s plasztika az oszlopban, zene és költészet a bárd-dalban. Lanttal kezében, önkészített dallamokban zengő várról várra, faluról falura járva letűnt harczok dicsőségét, nemzeti hőst s családi ősöket az angol minstrel, scandináv skald, angolszász skóp, franczia és spanyol troubadour, német minnesänger, irs walesi bárd, magyar jocuator vagy trafátor.— Nem ritkán fáradt hőse múlt csatáknak, ki mintegy eposban regéli a nép között bősz harczok történetét. Máskor, mint Tinódynk, szegény zeneköltő, Clio dalnok felkentje, alig tengetve életét, múlt emlékével lelkesíti az élő nemzedéket, énekes dallamban egyiránt. A nép környezve őt, áhítattal figyeli meg énekét, majd úri paloták fényes csarnokában vig kedvre deríti a ház vendégeit; igy egykor Attila lakomáján „a vendégek szemeiket reá függeszték, némelyek a költeményben gyönyörködtek, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedtek, kiknek tetteit a kor elgyengíté s hitöket nyugalomra kárhoztatá, könyekre fakadtak.“ *). Jutalmat öndalaikban kerestek Goethe „Sanger“-ével: „Das Lied, das aus der Kehle dringt Ist Lohn, das reichlich lohnet.“ Egész kaszttá, rendszeres karrá alakultak néha e dalnokok, sőt királyok és fejedelmek kegyét megnyervén, az uralkodásra is befolytak. Mindenesetre hatályos tényezőjük a középkori költészet s zene felvirágoztatásának, s ezért hazai trufáink s a velők oly rokon „bárdok“ ismertetése tán nem lesz egészen érdektelen. Két századdal Kr. e., a római néppel gyakori érintkezésben állott brit, skót és ír nemzeteknél találkozunk már „bárd“-nak nevezett vándor költődalnokokkal. Isteni szolgálatnál hymnuszokat zengtek az örök erőnek, csatákban hárfa mellett vezérelték s buzdíták a harczosokat, vezérek s fejedelmek által hírnökül s békeközvetítőül használtattak. Caesarnak hadjáratairól irt continentárjaiban már a galloknál is akadunk ily lantosokra. Szerepük itt mindazonáltal korlátoltabb körre, hadi buzdító danákra s udvari dicsversekre szorítkozott. Nem is vergődtek itt sohasem oly jelentőségre, mint a brit walesiek. Kiváltságos kaszttá tömörültek ezek, állandó nyomást gyakoroltak a fejedelemre és alattvalóira, fejére nőttek a királynak is, olygarchákká váltak. 940-ben Hovel Dha walesi király úton hozott törvénykönyvében e bárd kasztnak is szentelt pár lapot. Egyéb alattvalóitól külön osztályba sorozá, s megszorítá előjogaikat. Ily megszorítások írott malaszt maradtak, a korona legmagasb pártfogása ismét elkényeztető kegyencz dalnokait. Önmaga a walesi udvar Aberfrew- Mathrawals Caerwysben dalnokünnepélyeket rendezett. Isten nyilt ege alá, mintegy országos eseményre jött egybe a birodalom színe, java, ez „eisteddfods“-okra. Erdők közepén, vagy nyilt síkon sátrakat vert, mint szinijátékot nézve végig a dalnoki versenyt, melynek győztese jutalmát egy kormány kinevezte bizottmány kezéből véve. Egy koszorúzott bárd, az ország ünnepeltje volt. De dölyfösük és rakonczátlankodók is lettek e dalnokok. A nép folytonosan villongott miattok fejedelmeivel, a kormány csak szaporította az ellenök hozott, végrehajtatlanul hagyott czikkelyek számát s mégis, mint Gryffythap Conan 1078-ban kelt törvényhozása újra divatba hozta versenyeiket. Nem igy tett I. Edvárd, 1284-ben hódítá meg Walest, a bárdok kiváltságos osztályá 150 kormányaink ma félbeszakasztatnak, a törvényességnek, melynek annyira örültünk, még nyoma is eltűnik a hazában. S ha e gondolat sokakat aggodalommal tölt el, ha a népnek legszámosabb osztálya, mely a kormánynyal csak a megye s a közigazgatás alsóbb tisztviselői által jön érintkezésbe, arról, hogy a törvényesség helyreállt, nem tud meggyőződni, ha bízni nem mer, midőn az egész közigazgatás legelsőbb fokaitól a legalsóbbakig a törvénynek meg nem felel ; vajon bámulhatjuk-e azt, s nem kell-e inkább megvallanunk, hogy annak oka főkép közigazgatásunk jelen szerkezetében kereshető? Tudjuk mi is, hogy a megyei szerkezet, mely 1848- ban, mint a törvényhozás akkor hive, csak rövid időre, mint átmeneti állapot hozatott be, egy czélszerű közigazgatás kellékeinek meg nem felel. De vajon nem mondhatjuk-e ugyanezt a megyékben jelenleg alkalmazott szervezetről is, s nem kell-e elismernünk, hogy az administrate mert kinevezett s így a közbizalom által nem támogatott tisztviselők által kezeltetik, azért sem jobbá, sem erősebbé nem válik. És épen mert megyei szerkezetünk, miként azt az 1848- diki törvények megállapíták, a közigazgatás kellékeinek tökéletesen meg nem felel, s mivel soha erős kormányra több szükségünk nem volt, mint a jelen nehéz időben, ez teszi szükségessé, hogy megyei szerkezetünk helyreállítása mellett, az egész kormánynak az 1848-iki törvények értelmében átalakítását kívánjuk; kétségtelen lévén előttünk, hogy alkotmányos országban valóban erős csak felelős és oly kormány lehet, mely alakjában a törvénynek megfelel. S ugyanezen meggyőződéshez jutunk, ha azon nagy fontosságú kérdéseket tekintjük, melyeknek megoldására törvényhozásunk a fejedelem által felhivatott. Mert ki nem látja át, hogy azon viszonyoknak, melyek Magyarországot és az ő felségének kormánya alatt álló többi országokat közösen illetik, oly módoni megállapítása, mely hazánk alkotmányos önállásának s a birodalom érdekeinek egyiránt megfelel, a kormány jelen szerkezete mellett csaknem legyőzhetetlen nehézséggel jár. Vannak népek, melyek alkotmányaikat csak a fejedelem bölcsességének s igazságszeretetének köszönik. De hogy valamely nép alkotmányos után maga tanácskozzék alkotmányának átalakításáról, míg egész kormányrendszere nem alkotmányos; hogy a törvényhozás a legnehezebb feladást teljesítse, mely valaha alkotmányos törvényhozásnak jutott, azon segedelem s támasz nélkül, melyet a törvényhozás kormányában keres, erre,ja mennyire tudjuk, nincs, eset a történelemben, s igen félünk, a jelen kísérlet is csak e feladat ily módoni megoldásának véghetlen nehézségét fogja bebizonyítani. S ezek azon okok, melyekért mi, ha a törvényt mellőzzük is, egy oly kormányzati és közigazgatási szerkezet fentartását czélszerűnek nem tarthatjuk , mely félig az 1848 előtt létezett kormányformákból, félig a különböző provisoriumok által a megyékbe behozott intézkedésekből összealakítva, nem csak a törvénynek, de egy jól rendezett közigazgatás kellékeinek sem felel meg s igy nem opportunus sem az egyesek sem a haza érdekében, mely a hosszú rázkódások után , melyeken keresztül ment , végre ősi intézményeinek helyreállítását kívánja; sőt még akkor sem mondható opportunusnak, ha kizárólag azon nagy czélt tartjuk szemeink előtt, melyet a fejedelem magának s jelen törvényhozásunknak kitűzött. A fejedelem tisztán s világosan fejezte ki magas szándékait, melyek abban központosulnak, „hogy miután a birodalom azon országai is, melyek eddig alkotmányos jogokkal nem birtak valam ilyekkel ruháztattak fel, azon viszonyok, melyek hazánkat s a birodalom többi részeit közösen érdeklik, s melyeknek czélszerű s kölcsönösen kielégítő rendezésétől a birodalmatalkotó külön országok békés és jótékony együttléte, valamint a birodalom biztonsága, tekintélye és hatalma egyképen feltételezve vannak, úgy rendeztessenek el, hogy az által Magyarország alkotmányos önállása és törvényes függetlenségének veszélyeztetése nélkül, a birodalom hatalma s minden részeinek alkotmányos szabadsága csorbát ne szenvedjenek.“ A birodalom s hazánk érdekei egyiránt azt kívánják, hogy a fejedelemnek magas szándékai teljesüljenek és saját alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk után — melyeket, mint azt a magas kir. leirat maga mondja, más érdeknek alárendelnünk nem lehet — bizonyosan semmi nem fontosabb előttünk, mint az, hogy a birodalom, melylyel a sanctio pragmatica által felbonthatatlan kapcsolatban állunk, anyagilag virágzó, alkotmányosan szabad és más államok irányában hatalmas legyen. De van a birodalomnak, s van hazánknak ezenkívül még egy más nagyfontosságú érdeke is. A jelen időben, midőn a nemzetgazdászat s a politika mezején naponként is fontos tények végződnek be, azon állapot, melybe a birodalom belügyeinek szüntelen fluctuatiója s financziális helyzete által jutott, s mely miatt tenné-