Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1857-01-14 / 2. szám
10 után káplánból csakhamar plébánossá lett, de híveivel való rosz bánásmód miatt ismét kápláni minőségben más helyre tétetett át. Hivatali helyét többször kellett változtatnia. A szeplőtelen fogantatás tanának kihirdetése után, ezt elismerni nem akarván, ellene irt és szónokolt, minek folytán papi hivatalát veszté s egyházi tilalom alá jön helyezve. Ezóta, jelleme elégületlenségéhez nyomor súlya is járulván, boszút tervezett. Belgiumba irt leveleiben több hó előtt emlité már, hogy „nyaktiló alá kerülhet ugyan, de éhen nem fog veszni,“ s hogy „a világ bámulni fog tette nagyszerűségén . Világi ruhában Párisba ment s ott Sibour érsektől a tilalom alóli feloldatását kérte. Az érsek ezt nem teljesité, de állitólag pénzzel segélyezte őt. Sokan azt is vitatják, hogy politikai ok is egyik rugója Verger tettének. Sibour t. i. 1848-ban s később is határozott köztársasági ember volt, de a császári trón megalapításakor egészen Napóleon hívévé le. Elég az, hogy Verger gyilkos szándékkal jött Párisba. Jan. 3-án szombaton délelőtt elment szállásáról, hol később rendőrök régibb tett miatt hasztalan keresték. Délre nem evett, mint később mondá, azért, hogy keze a döfésnél ne reszkessen. Először egy virágos boltba ment s egy nagy bokrétát — azután hosszú hegyes kést vásárlott, mellyet a bokrétába dugva rejtett el. Ezzel a monti sz. István temploma felé tartott, hol Libour érsek a délesti tiszteletet végzé. Az áldást osztó érsek a templomon végig menvén, a körüllevők letérdeltek a jövő előtt, csak Verger maradt állva. A templom lelkésze letérdelésre intése azonnal engedelmeskedett. De a következő perezben felugrott s kirántott kését az érkező érsek szive felé döfte. Sibour összerogyott, az előtte pár lépésnyire levő két fövicárius egyike Surat atya segélyére sietett s viszszalökte a gyilkost, ki védelem nélkül adta meg magát. Mondják, hogy egy apácza látván a kés felvillanását, oda ugrott s a döfést fel akarta tartani, de ez olly erős volt, hogy a kés az apáczának három ujját metszé el s még is mélyre hatott. Az érseket vérében a sekrestyébe vitték. Minden segélykisérlet hasztalan volt. Fölvette a végfeloldást és meghalt. A templomban lévőket rémület fogta el. Némellyek térdre esve imádkoztak az érsek életéért, mások sírva rohantak ki. A tett által megszentségtelenitett templomot ezután kiüliték, bezárták s uj felszenteléséig nem is tartatik benne isteni tisztelet. — A börtönbe vitt Verger sápadt volt, de nyugodtan s határozottan felelt. Tette okának a tilalom általi sújtatását vallja Mondják, hogy a késdöféssel egyszerre a szavakat ejtette volna : „A papot nem kell éhen veszni hagyni!“ — Perének tárgyalása a szaj namegyei esküdtszék előtt f. hó 17-ére van kitűzve, melly napon az ítélet ki fog mondatni. Anglia. E lapok m. é. folyamának 52 ik számában említik, hogy Seymour angol admiral Kanton sinai várost bombáztatta s ott roppant veszedelmet okozott. E támadásra okot az adott, hogy Yeh sinai fő kormányzó egy Kanton alatt angol lobogóval horgonyzó hajóról 12 embert erővel elvitetett. A jogosság kérdéséről az angol lapok most véghetetlen hasábokon vitatkoznak. „Az emberekhez volt joga a sinai hatóságnak, mondja az egyik lap, de nem ahhoz, hogy angol lobogó alatti hajóról erővel czipeltesse el őket s hogy Parker angol konzullal gorombáskodjék.“ — „Ez állana, mondja a másik lap, ha a hajóra fel lett volna tűzve az angol zászló, de nem volt.“ Bárki legyen azonban oka Kanton bombázásának, erről s az egész jogkérdésről nem sokára szó sem lesz. Az összeütközésre csekélység adott alkalmat, de ez meglévén, az angolok telhetőleg felhasználják azt arra, hogy Sinától a rég kivánt engedményeket végre kicsikarják, mellyeknek egyike az, hogy az európai nemzeteknek szabad bejáratuk legyen a birodalom bensőjébe, hogy a kereskedelmi viszonyokra konzulok ügyeljenek fel s hogy Pekingben állandó angol követ, lakjék, ki akkor beszélhessen a császárral, mikor akar. Ez a legkevesebb, mit az angolok kívánnak, de az idővel még többre is mehet követelésük. Minthogy az utócongressus tartásába Anglia részéről adott egyezés a parliamentben hihetőleg támadás tárgya lesz, a lapok erről már is nyilatkoznak , míg az egyik az értekezlet eredményében lord Palmerston diadalát szemléli, a másik az orosz diplomatát tartja győztesnek. A londoni és liverpooli svájcziak népgyülést tartottak s ezeken kikeltek Francziaország ellen, melly annyiszor tapasztalta Svajcz vendégszeretetét, felajánlották szolgálatukat, életüket, vagyonukat s néhány ezer font sterlinget írtak alá. Lord Napier pétervári követségi titkár Anglia követévé neveztetett ki Washingtonban. Angliának az Egyes, államoknál rég nem volt követe; Crampton csak mint ügyvivő működött. Az Új-York és Liverpool közt járó „Uj-York“ nevű szállító hajó elsülyedt. A rajta volt 300 kivándorló azonban megmenekült. Olaszország. A légberepülések Nápolyban gyakoriak kezdenek lenni. Minap egy lőportorony, újabban jan. 6-án egy fregát, lőportára lobbant fel. A hajón egy csapat elbocsátott katona volt, kik hazájukba Szicíliába szándékoztak, nagy részük azonban oda ment, honnan nem tért még vissza senki. Annyi emberélet veszett el, hogy számát sem tudni. Nápolyban, azért hogy a keleti határbaj, párisi congressus és svájczi dolog óta hallgat róla a krónika, nincs minden renden. A király, mióta élete ellen merénylet történt, ismét szigorúbb s szigorát különösen a katonaságra terjesztő ki, mellyet rendőri felügyelet és bíróság alá helyezett. Ez a katonákban részvért csinál s inkább izgatja őket, mintsem féken tartaná. A szicziliai lázadásból ismeretes báró Bentitenga agyonlövetett. Piemontban jan. 7-én megnyílt az országgyűlés. Viktor Emánuel király személyesen nyitotta meg egy beszéddel, mellynek tartalma nagyon katonás volt. Beszélt a keleti háborúról s dicsérte a piemonti hadsereg viseletét. Megemlíté azután, hogy Piemont mind a nyugati hatalmakkal, mind Oroszországgal baráti viszonyokat táplál. Végül az államkiadások és bevételekről szólva mondá, hogy ez utóbbiak nem haladják meg az elsőket s biztositá a kamarákat, hogy a kormány eddigi mind bel-, mind külpolitikáját fogja követni. Oroszország, Riga, Oroszországnak Pétervár után legnevezetesebb kereskedő helye s Lifland fővárosa, eddig erődökkel is el volt látva, mellyek a várost a Balti tengerről jöhető ellenség ellen védelmezték. Ezen erődök azonban a reájuk fordított roppant költség mellett is czélszerűetleneknek bizonyulván, a kormány az egész erősség lerombolását határozta el. E tanácsot Todtleben tábornok adta Sándor czárnak, ki azt el is fogadta. Más oldalon azonban annál jobban erősiti partjait az orosz. Jelesül a Balti tenger bothniai öböl nevű részén, a finn partokhoz közel fekszik Kasko sziget, hol jövő tavaszszal új tengeri erőd építéséhez fognak. Ezen erődnek kell majd pótolni a múlt háború alatt lerombolt Bomarsundot, mellyet a párisi szerződéshez képest újra fölépíteni nem szabad. Angol lapokban újra felmerül a hír, hogy az orosz kormány Nikolajeffben nagy hadihajókat építtet, mindamellett, hogy a Pétervárott lévő angol követ ez ellen több ízben tett előterjesztéseket. Úgy látszik tehát, hogy e dologról a kormánynak is kell tudomással bírnia, a kormány azonban csak akkor nyilatkozhatik, ha majd a parliamentben fogják interpellálni iránta. Ázsiában az oroszok tengeren és szárazon egyiránt erősen készülnek háborúra. A Kaukázusban és a Feketetenger keleti partjain régi halálos ellenségeik a cserkeszek háborgatják őket, mig a Kaspi tengeren és vidékén az orosz haderő a perzsa sahnak adandó segély végett s igy az angolok elleni háborúra pontosul össze. Tekintsünk mind a két oldalra. A cserkeszek a keleti háború alatt, midőn legjobb alkalmuk lett volna függetlenségöket megalapitani, Omer basa felhívására nem ragadtak fegyvert az orosz ellen s békén maradtak. E közönyösség oka leginkább a hegyi lakosok közötti benső szakadás volt. Samyl, kinek fia az orosz udvarnál nevekedett, hazatérve más véleményre bírta apját, megszűnt a Kaukázus villáma lenni. Beszéltek az oroszok általi megvesztegettetéséről s haláláról is. Elég az, hogy midőn legkönnyebben tehető, nem rohanta meg egykori ellenségét. A cserkesznép egy ideig vezér nélkül állott. A háború vége felé egy cserkesztörs főnöke Sefer basa lépett azok élére, kik az orosz ellenségei maradtak. Ezek néhány tengerparti várba fészkelték magukat, honnan azonban, mint Anapából, Szudsuk Karéból sat, az orosz túlerő kizavarta őket. De a hegyek közt szerencsésebb sikerrel harczolnak. Sefer basa fia Szulejman effendi sept. hó végén 10,000 oroszt támadott meg, kik 600 halott és sok sebesült vesztésével hagyták oda a csatatért, nov. 1-én pedig egy élelem- és lőszerszállítmányt