Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1857-01-14 / 2. szám

10 után káplánból csakhamar plébánossá lett, de híveivel való rosz bánásmód miatt ismét kápláni minőségben más helyre tétetett át. Hivatali helyét többször kellett változtatnia. A szeplőtelen fogan­tatás tanának kihirdetése után, ezt elismerni nem akarván, ellene irt és szónokolt, minek folytán papi hivatalát veszté s egyházi tila­lom alá jön helyezve. Ezóta, jelleme elégületlenségéhez nyomor súlya is járulván, boszút tervezett. Belgiumba irt­ leveleiben több hó előtt emlité már, hogy „nyaktiló alá kerülhet ugyan, de éhen nem­ fog veszni,“ s hogy „a világ bámulni fog tette nagyszerűsé­gén . Világi ruhában Párisba ment s ott Sibour érsektől a tila­­lom alóli feloldatását kérte. Az érsek ezt nem teljesité, de állitólag pénzzel segélyezte őt. Sokan azt is vitatják, hogy politikai ok is egyik rugója Verger tettének. Sibour t. i. 1848-ban s később is ha­tározott köztársasági ember volt, de a császári trón megalapítása­kor egészen Napóleon hívévé le. Elég az, hogy Verger gyilkos szándékkal jött Párisba. Jan. 3-án szombaton délelőtt elment szállá­sáról, hol később rendőrök régibb tett miatt hasztalan keresték. Délre nem evett, mint később m­ondá, azért, hogy keze a döfésnél ne resz­kessen. Először egy virágos boltba ment s egy nagy bokrétát — az­után hosszú hegyes kést vásárlott, mellyet a bokrétába dugva rejtett el. Ezzel a monti sz. István temploma felé tartott, hol Libour érsek a délesti tiszteletet végzé. Az áldást osztó érsek a templomon végig menvén, a körüllevők letérdeltek a jövő előtt, csak Verger maradt állva. A templom lelkésze letérdelésre inté­s­e azonnal engedelmes­kedett. De a következő perezben felugrott s kirántott kését az ér­kező érsek szive felé döfte. Sibour összerogyott, az előtte pár lépés­nyire levő két fövicárius egyike Surat atya segélyére sietett s visz­­szalökte a gyilkost, ki védelem nélkül adta meg magát. Mondják, hogy egy apácza látván a kés felvillanását, oda ugrott s a döfést fel akarta tartani, de ez olly erős volt, hogy a kés az apáczának há­rom ujját metszé el s még is mélyre hatott. Az érseket vérében a sekrestyébe vitték. Minden segélykisérlet hasztalan volt. Fölvette a végfeloldást és meghalt. A templomban lévőket rémület fogta el. Némellyek térdre esve imádkoztak az érsek életéért, mások sírva rohantak ki. A tett által m­egszentségtelenitett templomot ezután kiüliték, bezárták s uj felszenteléséig nem is t­artatik benne isteni tisztelet. — A börtönbe vitt Verger sápadt volt, de nyugodtan s határozottan felelt. Tette okának a tilalom általi sújtatását vallja Mondják, hogy a késdöféssel egyszerre a szavakat ejtette volna : „A papot nem kell éhen veszni hagyni!“ — Perének tárgyalása a szaj namegy­ei esküdtszék előtt f. hó 17-ére van kitűzve, melly na­pon az ítélet ki fog mondatni. Anglia. E lapok m. é. folyamának 52 ik számában említik, hogy Sey­mour angol admiral Kanton sinai várost bombáztatta s ott roppant veszedelmet okozott. E támadásra okot az adott, hogy Yeh sinai fő kormányzó egy Kanton alatt angol lobogóval horgonyzó hajóról 12 embert erővel elvitetett. A jogosság kérdéséről az angol lapok most véghetetlen hasábokon vitatkoznak. „Az emberekhez volt joga a sinai hatóságnak, mondja az egyik lap, de nem ahhoz, hogy angol lobogó alatti hajóról erővel czipeltesse el őket s hogy Parker an­gol konzullal gorombáskodjék.“ — „Ez állana, mondja a másik lap, ha a hajóra fel lett volna tűzve az angol zászló, de nem volt.“­­ Bár­ki legyen azonban oka Kanton bombázásának, erről s az egész jogkérdésről nem sokára szó sem lesz. Az összeütközésre csekély­ség adott alkalmat, de ez meglévén, az angolok telhetőleg felhasz­nálják azt arra, hogy Sinától a rég kivánt engedményeket végre kicsikarják, mellyeknek egyike az, hogy az európai nemzeteknek szabad bejáratuk legyen a birodalom bensőjébe, hogy a kereske­delmi viszonyokra konzulok ügyeljenek fel s hogy Pekingben ál­landó angol követ, lakjék, ki akkor beszélhessen a császárral, mikor akar. Ez a legkevesebb, mit az angolok kívánnak, de az idővel még többre is mehet követelésük. Minthogy az utócongressus tartásába Anglia részéről adott egyezés a parliamentben hihetőleg támadás tárgya lesz, a lapok erről már is nyilatkoznak , míg az egyik az értekezlet eredményé­ben lord Palmerston diadalát szemléli, a másik az orosz diploma­tát tartja győztesnek. A londoni és liverpooli svájcziak népgyülést tartottak s ezeken kikeltek Francziaország ellen, melly annyiszor tapasztalta Svajcz vendégszeretetét, felajánlották szolgálatukat, életüket, vagyonukat s néhány ezer font sterlinget írtak alá. Lord Napier pétervári követségi titkár Anglia követévé nevez­tetett ki Washingtonban. Angliának az Egyes, államoknál rég nem volt követe; Crampton csak mint ügyvivő működött. Az Új-York és Liverpool közt járó „Uj-York“ nevű szállító hajó elsülyedt. A rajta volt 300 kivándorló azonban megmenekült. Olaszország. A légberepülések Nápolyban gyakoriak kezdenek lenni. Minap egy lőportorony, újabban jan. 6-án egy fregát, lőportára lobbant fel. A hajón egy csapat elbocsátott katona volt, kik hazájukba Szic­í­­liába szándékoztak, nagy részük azonban oda ment, honnan nem tért még vissza senki. Annyi emberélet veszett el, hogy számát sem tudni. Nápolyban, azért hogy a keleti határbaj­, párisi congressus és svájczi dolog óta hallgat róla a krónika, nincs minden renden. A király, mióta élete ellen merénylet történt, ismét­ szigorúbb s szigo­rát különösen a katonaságra terjesztő ki, mellyet rendőri felügyelet és bíróság alá helyezett. Ez a katonákban rész­vért csinál s inkább izgatja őket, mintsem féken tartaná. A szicziliai lázadásból ismeretes báró Bentiteng­a agyonlö­vetett. Piemontban jan. 7-én megnyílt­ az országgyűlés. Viktor Emá­­nuel király személyesen nyitotta meg egy beszéddel, mellynek tar­talma nagyon katonás volt. Beszélt­ a keleti háborúról s dicsérte a piemonti hadsereg viseletét. Megemlíté azután, hogy Piemont mind a nyugati hatalmakkal, mind Oroszországgal baráti viszonyokat táplál. Végül az államkiadások és bevételekről szólva mondá, hogy ez utóbbiak nem haladják meg az elsőket s biztositá a kamarákat, hogy a kormány eddigi mind bel-, mind külpolitikáját fogja követni. Oroszország, Riga, Oroszországnak Pétervár után legnevezetesebb kereskedő helye s Lifland fővárosa, eddig erődökkel is el volt látva, mellyek a várost a Balti tengerről jöhető ellenség ellen védelmezték. Ezen erődök azonban a reájuk fordított roppant költség mellett is czél­­szerűetleneknek bizonyulván, a kormány­ az egész erősség lerombo­lását határozta el. E tanácsot Todtleben tábornok adta Sándor czár­­nak, ki azt el is fogadta. Más oldalon azonban annál jobban erősiti partjait az orosz. Jelesül a Balti tenger bothniai öböl nevű részén, a finn partokhoz közel fekszik Kasko sziget, hol jövő tavaszszal új tengeri erőd építéséhez fognak. Ezen erődnek kell majd pótolni a múlt háború alatt lerombolt Bomarsundot, mellyet a párisi szerző­déshez képest újra fölépíteni nem szabad. Angol lapokban újra felmerül a hír, hogy az orosz kormány Nikolajeffben nagy hadihajókat építtet, mindamellett, hogy a Péter­­várot­t lévő angol követ ez ellen több ízben tett előterjesztéseket. Úgy látszik tehát, hogy e dologról a kormánynak is kell tudomás­sal bírnia, a kormány azonban csak akkor nyilat­kozhatik, ha majd a parliamentben fogják interpellálni iránta. Ázsiában az oroszok tengeren és szárazon egyiránt erősen ké­szülnek háborúra. A Kaukázusban és a Feketetenger keleti part­jain régi halálos ellenségeik a cserkeszek háborgatják őket, mig a Kaspi tengeren és vidékén az orosz haderő a perzsa sahnak adandó segély végett s igy az angolok elleni háborúra pontosul össze. Te­kintsünk mind a két oldalra. A cserkeszek a keleti háború alatt, midőn legjobb alkalmuk lett volna függetlenségöket megalapitani, Omer basa felhívására nem ragadtak fegyvert az orosz ellen s békén maradtak. E közö­nyösség oka leginkább a hegyi lakosok közötti benső szakadás volt. Samyl, kinek fia az orosz udvarnál nevekedett, haza­térve más véleményre bírta apját, megszűnt a Kaukázus villáma lenni. Beszéltek az oroszok általi megvesztegettetéséről s haláláról is. Elég az, hogy midőn legkönnyebben tehető, nem rohanta meg egykori ellenségét. A cserkesznép egy ideig vezér nélkül állott. A háború vége felé egy cserkesztörs főnöke Sefer basa lépett azok élére, kik az orosz ellen­ségei maradtak. Ezek néhány tengerparti várba fészkelték magukat, honnan azonban, mint Anapából, Szudsuk Karéból sat, az orosz túl­erő kizavarta őket. De a hegyek közt szerencsésebb sikerrel harczol­­nak. Sefer basa fia Szulejman effendi sept. hó végén 10,000 oroszt támadott meg, kik 600 halott és sok sebesült vesztésével hagyták oda a csatatért, nov. 1-én pedig egy élelem- és lőszerszállítmányt

Next