Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-01-05 / 1. szám

Beköszöntés 1860-ra. Ki volna más hivatva, Európában, a politikai világ előtt be­köszöntő beszédet tartani, mint Napóleon császár, Francziaország ura, s azon nép fejedelme, mely a „Moniteur“ állítása szerint egye­dül merészel „eszmékért“ harczot kezdeni? Január 1-e napján Párisban a Tuileriák palotájában, a diplo­matikai kar, az ország nagyméltóságai, s legmagasb rangú idege­nek számosan sereglének egybe, üdvözlendők a francziák császárát. Régi szokás szerint az üdvözlőbeszédet a pápa követe szokta tartani, s mindenki feszülten várá, mily jelenet fejlődhetik ki a pa­lotában azok után, mik a „Pápa és a kongresszus“ czímű röpirati megjelenése után köztudomásra jutottak. A megelőző napokban ugyanis hire ment, hogy Sacconi ér­sek, a pápa nuncziusa, útlevelét kérte, s hogy Antonelli bíbornok, a­ki a szentszéket a kongresszusban mint követ képviselte volna, útját elhalasztotta. A börzén többet is akartak tudni. Az üzérek szerint, a pápa, Ausztria és Nápoly visszavonták volna ígéretüket a kongresszusra nézve, s Dupanloup az orleansi püspök, a­ki legutóbbi pásztori le­velében a Lagueronniére-féle röpiratot megtámadó, elfogatott. E hírek alaptalanok voltak, azonban bizonyos körülmény a kedélyeket felettébb fölizgatá . Olvasóink emlékeznek, az annak idejében annyit emlegetett Mortara ügyre. Ezen Mortara azon zsidó atya, kinek gyermekét, a dajka, a szülök tudta nélkül meg­keresztelte, s e miatt a pápai kormány a fiút szüleitől élvéve, s mai napig valami kolostorban nevelteti. E történetből, Moquard úr, Napoleon császár ismert s nagy befolyással biró magántitoknoka drámát irt; a „Porte St. Martin“ színház a darabot előadatá, s a császár a császárné társaságában az előadást nemcsak magas je­lenlétével tiszteli meg, hanem azonkívül a szebb helyeken , mind­ketten élénken tapsol­nak. Nem lehetett e dolgot m­áskint magyarázni, mint hogy ezzel a franczia kormány a Lagueronniére-féle röpiratban kifejezett esz­mék mellett nyilatkozik. Ily előzmények között virradt fel január elseje, s a távirda azonnal tudata a világgal, mint nyilatkozók e napon Napóleon csá­szár az egybesereglett fényes vendégek előtt. A császár az üdvözlő Sacconi nuncziushoz intézé szavait, és így szólt : „Köszönöm a diplomatikai testület szerencsekívánatait, s boldognak érzem magamat, hogy ezúttal alkalmam lehet önt emlékeztetni, hogy hata­lomra jutásom óta mindig a legmélyebb tiszteletet tanúsítottam az elismert jogok iránt. Kérem önt, legyen meggyőződve, hogy törekvéseim egyedüli czélja leend, hogy a­mennyire tőlem függ, a békét és bizalmat mindenütt helyreállíthassam. “ Ez volt az ünnepélyes beszéd tartalma. A további tudósítások­ból értendjük meg, nem mondott-e a császár ezenkívül valamit pri­vatim­is egyik vagy másik diplomatához? amint ezt a múlt évben téve, a­midőn az ausztriai követhez, Hübner báróhoz, azon ismert szavakat intézé. A politikusok azt hiszik, ezúttal Napóleon császár nem ten semmi különös nyilatkozatot, miután ő nem azon ember, hogy a politikai vívásban kétszer egymásután ugyanazon csapáshoz folya­modjék. Azonban ne kívánja az olvasó a hírlapíróktól, hogy ezek most mindjárt, az első pillanatban, megkísértsék a fennközlött ünnepé­lyes szavak netalán rejtett értelmét magyarázgatni. A leghívebb s legbiztosabb magyarázatot a franczia félhiva­talos lapok, a „Constitutionnel“ „Patrie“ s a „Pays“ hozandják, s miután e lapok a „Pápa és a kongresszus“ czímű röpirat megjele­nése óta az ott fejtegetett eszméket égig magasztalgaták, több volna mint csoda,ha január első napján túl rögtön feketének nevez­nék azt, a­mit az év végső napjain hófehérnek hirdettek. A felmerült kérdés rendkívüli fontossága méltán igényelheti tőlünk, hogy nyilatkozatunkban tartózkodást tanúsítsunk. Egy kis türelem jövő találkozásunkig, s akkor tudni fogjuk, melyek azon elismert jogok, miket Napóleon császár hatalomra jutása óta mélyen tisztel : a megirott jogok-e? azok t. i. melyek 1815-ben Bécsben megpecsételtettek, vagy azok, miket a nemzeti akaratból ural­kodó s az átalános szavazatból eredő franczia kormány, saját szár­mazásához híven „elismert nemzeti jogoknak“ szokott hirdetni. Akkor tudni fogjuk, mint véli Napóleon császár a békét és bizal­mat mindenütt, a­hol csak tőle fog függni, helyreállítani, hogy an­nak következtében megelégedés szálljon a keblekbe Rómában, a bíbornokok kollégiumában úgy, mint Florenczben, Bolognában és Modenában is, hol a jelen állapotot, az összehítt nemzetgyűlések képviselik. Hatodik évi folyam, Pest, január 5-én 18 A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer egy és fél, gyakran két nagy tömött íven jelennek meg. — Előfizetési díj január—junius, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai után elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. ujpénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó-hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. Visszapillantás Ausztria belügyi mozgalmainak történetére 1950-ben. Kiütvén a háború, a megfeszített erővel folytatott hadkészü­letek költségei miatt, mindazon gazdászati előnyök elveszének, melyek a korábbi években tetemes áldozatok által létrejöttek. Az 1858. év december havában a 10 évig nyomasztólag ránk nehezült ezüst agrp megszűnt, s Pesten és a vidéken, az apró bevásárlások­nál a régi ezüst húszasok mutatkozni kezdének. Tudjuk, hogy azon 111 millió, mely köztudomás szerint az 500 millióra határozott nemzeti kölcsön összegén felül kiadatott, még a háború közeledte előtt, a szükséges előkészületekre fordít­­tatott. 1859-ik év elején, az angol bankároktól felvenni szándéklot 60 milliónyi kölcsön, a pénzügyi világ akkori rémülése miatt, és részben sikerülhetett. A szardiniai kormányhoz intézett ultimat elküldése után, a pénzügyi igazgatóság, a birodalom szükségeit tekintetéből, egész sor rendszabályokhoz volt kénytelen foly

Next