Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-10-18 / 42. szám

658 áll fegyverben, hajóhada pedig tiszteletet parancsol, akkor semmi idegen hatalomnak sem juthat eszébe, hogy Olaszország belügyeibe avatkozzék.“ Ily ígéretek mellett nem csodálkozhatik senki, ha a turini parlament 290 szóval 6 ellen határozta el, hogy türelemmel várja be azon időperczet, melyben a most még csak papiroson létező há­romszázezer ember szerencsét fog próbálni Velenczében. Úgy látszik azonban, hogy a turini harczi párt, mely különben a parlament többségét képezi, nem pusztán csak az „Opinione“ ígéreteiben bizakodva, szavazott Cavour gróf irányában úgy­szól­ván határtalan bizodalmát. A franczia félhivatalos „Patrie“ ugyanis még más frisebb újsággal is meglepi a világot. E lap okt. 14-ei számában azt írja, hogy Turinban azon erő­sen hitt hir terjedt el, miszerint a szardiniai kormány, a fenebbi szavazat alkalmával az italianissimi, vagyis mindenáron egyesült olaszországi párt irányában arra kötelezte magát, hogy fél év le­­folyta alatt Velenczét minden­esetre megtámadja, ha ugyan addig e tartomány felszabadítását diplomatiai úton is nem eszközölhetné. Hátra van még, hogy elmondjuk, mint értették Bécsben az „Opinione“ azon nyilatkozatát, hogy idegen beavatkozás esetére, az olaszok túllépnék az „Alpesektől az Adriáig“ szóló korábbi pro­­grammot? Erre nézve a bécsi „Presse“ okt. 15-ei számában a többi kö­zött így ír : „A­mit az „Opinione“ a visszatarlás alatt ért, az nagyon is világos. E lap, azon esetre, ha Ausztria, Porosz­ és Oroszország közös politikát követ­nének, nagyon különös fenyegetésekkel él , állítja­ tudniillik, hogy akkor az olaszok nem elégednének meg az Alpesektől az Adriáig tartó Olaszország­gal, hanem átlépnék a havasokat s harczot kezdenének Tirolnak olasz nyel­ven beszélő részében, azután Triesztben, Istriában sőt még Dalmatiában is. — És hogyan mer Piemont ily fenyegetést kibocsátani? Nem más okból, mert világos az, hogy innentül Olasz- és Francziaország elválaszthatlan fegyveres szövetségesek lesznek, s ha ezen „visszatorlás“ foganatosítása megindul, mindketten szép nyereményre is tartanak számot. E két hatalom több mint 58 millióból álló népséget képvisel, és szükség esetére kiállíthat 1,000,000 fegy­verest! Hatalmas coalitióra lesz szükség, ha a keleti Európa e szövetséges társakat legyőzni akarja.“ Végül az idézett lap inti Németországot, s figyelmezteti a helyzet komolyságára, mert ha jókor el nem rendezi dolgát, aligha kárát nem látandja mulasztásainak. Tehát az olaszok Olaszországa félévi határidőt enged még a békének, ha ugyan nem számított kocsmáros nélkül, mert az sem lehetlen, hogy Ausztriának nem talál kedve lenni az indirecte had­­üzenetet küldő szomszéd irányában félesztendeig harczkészen tét­lenül állni, s rongálni pénzügyét, csak azért, hogy ellensége a bi­zonyos támadásra nagy kényelmesen elkészülhessen. A Déltei politikai lapok helyszemléje. I. (A birodalmi tanács többségének és kisebbségének nyilatko­zata.) Már régóta mondjuk olvasóinknak, hogy a birodalmi tanács véghatározatának szövegét csak akkor adhatjuk, ha azt a „Wiener Ztg.“ hivatalos alakban hozta. Ez most már megtörtént, s az annyi kíváncsisággal várt többségi nyilatkozat közzététetett. c­lm a véghatározat leglényegesebb része : „A bizottmány az ausztriai birodalom országai kötelékének és helyesen értett politikai egységének megszilárdítását s biztosítását nem lelheti föl az egyes arkrészek történelmi politikai egyéniségének ignorálásában, sem a puszta külsőleges egyformaságban, sem minden történeti egybekapcsoló pontok mellőzésében. „Mennél élénkebb és mélyen gyökerezőbb az ausztriai birodalom né­peinek ragaszkodása történelmi és nemzeti emlékeik és intézményeikhez; mennél szorosabb kapcsolatban áll e ragaszkodás a nép­ jellem legnemesb sajátságaival és mind az összes birodalom, mind egyes országai magasztos emlékeivel ; annál szilárdabb lesz a kötelék, mely mindnyájokat átfogja, ha egy bölcs és bátor politika a birodalom ereje és egységének követelményeit egyes részei jogos törekvéseivel öszhangzásba tudja hozni; ezeket mint az egésznek életerős oszlopait, az összes birodalmat pedig mint az egyes részek fönnállásának védő biztosítékát, fölfogni és kifejteni képes. „A bizottmány épen nem ismeri félre egy ily feladat nehézségeit, de mélyen gyökerező meggyőződése az ausztriai birodalom világhivatása felől annál kevésbbé hagyja kétkedni annak megoldása lehetőségében, mennél több alkalmat nyújt az előrehaladó történelmi kifejlődés arra, hogy a jelen követelményei, melyek pedig a történelem legfontosabb eredményeivel egyek, a múltnak még életképes hagyományaival egybeköttessenek, s mind­kettőjüknek egyaránt igazság szolgáltassák. „Ép oly­ kevéssé kerülheti ki a bizottmány figyelmét, mikép már ez a részletes költségvetés megviszgálásánál történt, mikép a fönnálló rendszeren belül semmi valódi megtakarításról szó sem lehet, mert ez csak akkor tör­ténhető, ha a különböző országok maguk veendnek részt saját ügyeik kor­mányzatában. Ezt nem annyira pénzügyi okok, hanem inkább kívánja a ma már fentebb érintett félreismerhetlen igazság, mert ha ez czélszerű intézmé­nyek útján életbelépend és rendeztetik, a nyilvános szellem elerőtlenkedése meggátoltatik, mi az állam erkölcsi erejét megakasztja és megsemmisíti. De az elerőtlenedett nyilvános szellem leginkább ki van téve a betegesen inge­rült szenvedélyek befolyásának, melyek a jól rendezett nyilvános élet egész­séges tevékenységéről sokkal inkább visszapattannak. „Ha azonban az országoknak a nyilvános ügyekben is ehhez hasonló osztályrész jutna, ez csak korábban fönnállott történeti intézményekhez, csatlakozás által történhetik, miután mindig nehéz marad az önkormányzat ehhez hasonló formáit fölállítani, és azokat a nekik megfelelő szellemmel föleleveníteni, hol ily kiindulási pontok nem léteznek, azonban mindenesetre lehetetlen volna, új nyilvános életet, komolyan akart önkormányzatot annak számba nem vételével ott teremteni, hol azok még az érzületekben és meg­győződésben elgyengületlenül élnek. „A bizottmány ezen megoldás alapját már ama legmagasb kéziratban hiszi föltalálhatni, melyre a magas minisztérium nyilatkozata hivatkozik, és mely a községek önkormányzatára utalva, a municipális (önkormányzati) intézmények újrafelélesztését Magyarországban és a monarchia más orszá­gaiban ehhez hasonló intézmények behozatalát és az országgyűlések egybe­­hivását, és uj állapot megalapítását teszi kilátásba, mi az 1860-ki ápril 19-ki legmagasb kéziratban uj, terjedtebb alapot nyert. De minél inkább meg van győződve a bizottmány annak szükségességéről, hogy a császári akarat nyil­vánítása az államhatalom közegei által azon szellemhez hiven fogassák föl és vitessék ki, melyben kimondatott, hogy a veszedelem elhárittassék , annál­­inkább meg van győződve, mikép az erősbített birodalmi tanács hivatásában áll, a monarchia benső szervezésének átalános közös irányát tisztán és ha­tározottan kijelölni, meggyőződését e tekintetben kereken kimondani, és ez­által ezen kérdések megoldására működni, melyeknek magas jelentősségét Ő Felsége a Császár országatyai gondoskodásában kimondani méltóztatott. „Azért a bizottmány felhíva érzi magát az államköltségvetés megvizs­gálásának végeredményéül, és a monarchia erkölcsi és anyagi állapotát, erre támaszkodva, tekintetbe véve, meggyőződését következőkben kimondani : „A monarchia erősbítése és üdvös kifejlődése igényli az egyes országok történeti, politikai egyediségének elismerését, melyen belül találhatják föl a különböző nemzetiségek természetszerű kifejlődésüket és előhaladásukat, és érthetik meg az összállami egyesülés kötelmeit;azért — a monarchia min­den országainak elvi egyenlősítése mellett — meg kell alapítani és el kell ismerni kormányzati autonómiájukat a beltörvényhozásban, valamint meg kell állapítani és biztosítani közös államjogi egyesülésüket. „Ezen államjogi rendezés csak az önkormányzati intézmények újra fel­­élesztése és megalapításában találja kiegészítését, a komolyan akart önkor­mányzás érdekében. „E rendszabályok azonban csak akkor jutandnak üdvös czélhoz, ha a korábban fennállott intézményekhez és jogi állapotokhoz lehetőleg hozzá­kapcsoltatnak, és azokat kiegyenlítik és összeforrasztják minden érvényre ju­­tott politikai és társadalmi tényezőkkel s az egyes országok meggyőződése és jogintézetei irányában igazságosak lesznek, s ha végre az össz-egybekap­­csolás érdekei által parancsolt módosítások épen azon nagy politikai szük­ségességekben találják föl elvitazhatatlan alapjukat, melynek elismerése alól a monarchia egy országa sem vonhatja ki magát. „A bizottmány át van hatva azon meggyőződéstől, mikép a magas birod. tanács ezen közös irányzatnak határozottan formulázott kimondása által határait és föladatát túl nem lépte, de azokat ezáltal elérte.“ Ez hát azon híres többségi nyilatkozat, melyről annyit hallot­tunk beszélni, de a­melynek olvasása után senki sem jöhetne azon gondolatra, mint ha annak veszedelmes iránya okozta volna, hogy eddig azt a lapokba felvenni nem lehetett. Azonban ezen nagyon is „hochdeutsch“ szerkezetű szöveg az egyes szónokok nyilatkozata által határozottabb alakot nyert. Olvasóinkat különösen Szögyényi birodalmi tanácsos és másodelnök szónoklatára emlékeztetjük, a­mint az, lapjaink 40. számában, más nyilatkozatok felett bővebben volt közölve. Ha a többség véghatározatát ezen utóbbi értelemben veszszük, akkor a birodalmi tanács kisebbségének ellenvéleménye felett is ha­tározottabban ítélhetünk. Manger, „birodalmi alkotmányt“ javas­­lott, de miután társaitól a harcz kellő közepén magára hagyatott, az egész javaslatból nem lett egyéb, mint a senki által többé nem pártolt, s még a minisztérium által is tarthatatlannak nevezett jelen állapot. Természetes, hogy e két ellenkező javaslatról a kül- és belföl­dön a magyarázó czikkek egymást érik, azonban úgy tapasztaljuk, hogy ritka embernek van akarata, a dolog lényegébe mélyebben beereszkedni. Mindössze is két kivételre találtunk: az egyik kimon­dotta , hogy privát véleménye szerint, mint lehetne Magyarorszá­got kielégíteni, a másik nekimegy a magyaroknak, félreveri ha­­rangukat, s denunciálja : mint fognának a magyarok visszaélni azzal, ha valamit nyernének ?

Next