Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-11-15 / 46. szám

729 Előfizetési fölhívás HÍRMONDÓ népies újság harmadik évfolyamára. Jövő november hóban kezdődik újságunk harmadik évfolyama. — Teljes megnyug­vással mondhatjuk, hogy t. olvasóink irányában kötelességünket hiven teljesítők,sőt hon­fiúi szempontból tekintve, a népirodalom körében oly eredményt vagyunk képesek föl­mutatni, melyhez hasonlót eddigelé föl nem találunk. Hírmondónk azon egyetlen újság, mely mint valódi néplap sikeresen felelt meg kitűzött föladatának, miután az leginkább a magyar nép azon rétegében nyert átalános elterjedést, hova eddig egyedül csak silány tartalmú ponyva­irodalom juthatott,nyújtván ezer meg ezer olvasóinak nemesebb szellemi táplálékot. A Hírmondó jövőre is a megkezdett téren működéseit folytatandja, és hatni fog különösen erkölcsi és szellemi kiképzésére a nemzet azon becsülésre méltó részén­k, melyet sajátlag népnek nevezünk. — Vajha népies lapunk a népnél minél nagyobb elter­jedést nyerhetne, mit azon tisztelt honfiak közreműködése u­tál lehetne legsikeresebben elérni, kik a nép ügye mellett annyira buzgólkodnak, szem előtt tartván azon nagyszerű eredményeket, melyeknek szeretett hazánk csak akkor fog örvendezhet­ni, ha az összes nemzet a legalsóbb rétegekig a mivel­tség, erkölcsiség és szabadság magasztos javainak megszerzésére egyaránt törekszik. Midőn tehát új erővel a Hírmondó harmadik évfolyamához fogunk, rem­éljük, hogy jövőre is az ég áldását, olvasóink megelégedését és nemeskeblü honfiaink elismerését kiérdemelnünk sikerülene. — Pest, október 12-én 1860. Hajnik Károly, felelős szerkesztő. Heckenast Gusztáv, kiadó. Előfizetési föltételek a Hirmondó harmadik évfolyamára. Az előfizetési ár egy egész évre, postai bérmentes küldéssel, 1 ft. 50 kv. iíjpénz. Előfizethetni a t. ez. gyűjtőknél, vagy pedig az alulirt kiadó­ hivatalnál, hova az előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. — Tíz előfizetett példányra egy ingyenpéldány jár. — Az előfizetéseket mielőbb kérjük beküld­eni, nehogy lapunk szétküldésében félbeszakasztás történjék. Van szerencsénk a teljes czimű közönségnek tudomására juttatni, hogy a 55PHÖNIX (f) biztosító­társaság 3 millió l­l. alaptőkével működését megkezdvén, elfogad biztosításokat : fA TiWhApnl/­ollon ingó és ingatlan javakra, névszerint : gyárakra, aj 1 ll/mtll 'IV ClICil, épületekre, gépekre, bútorokra, árukra ter­ményekre, takarmányokra és gazdasági állatokra stb KV V17*011 CC 6701*37011 szállított javak veszélye ellen, úgy helyben, N­J 1 1/ivJK v 13 ia/JÍII dili”II mint szintén az ezen főügynökség területén, úgy­­mint : Bihar-, Szabolcs , Szathm­ár-, Közép Szolnok- és Kraszna­­megyékben fölállított ügynökök által. Vízbiztosítási összeköttetésünknél fogva oly kedvező helyzetben va­gyunk, hogy a biztosító közönséget a legjutány­osabb díjazásban részeltethetjük, ezenkívül legfőbb elvünk lévén a történt károkat azonnali teljes kártérítéssel kiegyenlíteni, előre meg vagyunk győződve, hogy e tekintetben valamint a szilárd versenyzésben a közönség legnagyobb elismerésére számolhatunk. 3484 (1—4) Debreczen, nov. 5-én 1860. A „Phönix“ főügynöksége : Iroda : Főtéren, Schiiffer-ház, E. Kiss Zsigáimál. I Épen most jelent meg, és egyedül Geibel A. könyvárusnál Pesten (Kristóf-tér) kapható . Tanférfiak, szülök s nevelők évkönyve 1861-re. Kiadja a Tanodai Lapok szerkesztője, Lonkay Antal. Második évfolyam. — Egy képpel. — Ára 1 fori­nt osztr. értékben. 8444 ' '__________________________ (1) ÚTMUTATÁS az egészség és szépség rendtartására. Vigasztalására mindazoknak, kik hajukat részenkint vagy egészben elvesztették, ajánlunk mi ezennel oly szert, melynek hire hazánk határain túl sokszoros meglepő ered­ménye által a szomszé­d tartományokba is eljutott. Ezen szer pedig a cs. kir. szabad. Meditrina-haji­n­veszítő-kenks, mely kapcsolatban a vele egynevü keleti ha­j- és szakalnövesztő-vizzel, Mally III.-tal, azon sajátsággal bír, hogy a haj megőszülését és kihullását megakadályozza, a hajtalajt megerősíti, az utónövést elősegíti, és a hajnak szép és természetes szint kölcsönöz. Szerünk legszebb eredményeit látjuk azoknál, kik, vagy a késő kor, vagy betegség következtében hajukat elvesztették, midőn náluk néhány heti használat után újból kisar­­azott gazdag hajnövés mutatkozott; sőt hölgyek is, kik azzal kísérletet tettek, vagy hamar eltávoliták a hajművészek természetien ékeit, és saját gazdag h­ajukkal tevék a legcsalhatatlanabb bizonyitványát szerünk rendkívüli erejének, nem is emlitve több fiatal egyént, kik csinos dúsnövésü szakálukat ezen szer használatának köszönik. Egy adag kenőcs, vagy egy üveg viz, használati utasítással, 1 ft. 80 kr. Levélben teendő megrendeléseknél 20 ujkrral többet kérünk mellékelni a bepakolásért.­­“” Kaphatók pedig eredeti és valódi minőségben Bécsben MALLY M. főrak­tárában, Wieden 321-ik,szám. PESTEN : Török József, gyógyszerész király-utcza 8-ik szám. Zágrábban Mihic gyógysz. és Bannert F. gyógysz., — A.-Rubinban Tiroler Gábor, — Aradon Toncz, Freiberger és Frohmann Elias, — Báján Herzog J.,— Besztercze­­bányán Dietrich és Fleischer, — Brandon Kaup J., — Szászvárosban Speck G.,­­ Karan­sebesen Stoicsevits M., — Károly­­fehervarott Rusz J és W­igner J ,— Ko­lozsvárott Mohi N., — Kereszten Horvát D., Breyer J. és fia, — B.-Csaban Lacz­iy J. gyógysz., — Debrecenben Rothschnek K., Deesen Krémer S., Egerben Wessely J. gyógysz-, — Eszéken Kalliwoda W.,­­­­Kacseten Otter Hugo gyógysz., — Pécsett Zach K., — Göllnitz­ben Boldoghy, — M­.-Becskerekben Wegling és Harsányi, Nagyváradon Janki A., — Gyöngyösön Kocziánovics J. gyógysz., — Gyulán Lu­­kátsch A. gyógysz., — Nagyszebenben Zöhrer J. F., — Iglon Tirscher G. gyógysz., — Kassán Eschwig,— Késmárkon Gene­zsik gyógysz., — Kaposvárott Kohn J.,— Kapronczan Werti M. gyógysz., — Bras­sóban Johann és fiai, — Losonzon Bódy J. E., — Lobion Glatz J., — Lugoson KronetterF gyógysz . — Makóban Nagy A., Medgyesen Orendi J. F., - Mitrovizzon 8299 (11_11) \\ IJI) ( N : Bakacs Sándor, gyógyszerész. Kerstonoshics A. , — Mohón Pyrker J. gyógysz., — Szászsebesen Weissertel J. F., — Nagybányán Harácsek J., — Nyíregy­házán Forgách G., — Érsekujvarott Con­­legner J., — Újvidéken Schreiber F., — Sopronban Rupprecht J. gyógysz.,— Pan­­­csovan Krancsevits P., — Péterváradon Junginger L. C., — Petriniaban Juropol­­eié J., — Pozsonyban Grossmann A. F.,— Győrben Kindermann J., — Rimaszom­baton Kratschmer A. C., — S.-A.-Ujhelyen Szerepy C.,— Siklóson Nyers A. gyógysz., — Sz.-Fehérvárott Legmann A.,— Szath­­máron Weiss J., — Temesvárott Jenci és Solquir és Kraul, — Tokajban Kröczer A. gyógysz . — Nagyszombaton Pfitzner G., — M.-Óvárott Czeko A., Verőczén De­­metrovich J.,— Varasdon Lellis E. gysz., — Versec­en Bacher J., — Bukarestben Martinovich és A­an. Lőcsén Steinhausz L.,— Miskolczon Böszörményi J. gysz.,— Sassinban Mike A. gyógysz., — Seges­­várott Misselbacher J. B., — Szombat­helyen Pillich assz. gysz., — Szolnokon Schefcsik Istv. gysz., — Unghvárt, Pollák Fülöp, — Zomborban Popits István. Zala-­­is Som­ogym­egyét érdeklő kölcsön-könyvtári hirdetés. Alulirt tisztelettel ajánlja Zala- és Somogymegye olvasó-közönségének 2000 kötetből álló magyar és német kölcsön-könyvtárát, melynek választékos tartalma által a tél unalmas idejét kellemessé varázsolni reméli; az olvasási föltételeket könyvkeres­kedésében vagy bérm­entett levél által legszivesben bérmentve közli Továbbá ajánlani bátorkodik újonnan fölszerelt, és­ számos művel bővített könyv-, mű és hangjegykereskedését, valamint mindennémü könyv és hírlap gyors és pontos megrendelését; úgyszintén dús választékban található mindennémü iró- és rajz­eszközöket, melyek jutányos ár mellett irodák­ és mérnököknek használatára valóban ajánlhatók. —Végül ajánlja könyvkötő műhelyét, mely több külföldről érkezett géppel van ellátva, s bárminő diszmókiállítására vállalkozik. n ír . 8392 (2-2) Vajdits József, könyvkereskedő Nagy-Kanizsán 3380BLAU (2-3) (ezelőtt Torossy János) fű­szer kereskedése, a régi posta-utcza 8-ik sz. a., ajánlja a legjobb minőségű rankor-, kávé-, olaj- a legfinomabb jamaikai rhum és sajtoknak; mindennemü gyertyák-, bel- és külfö­di boroké s minden egyéb a fűszerk­ereskedés köréhez tartozó czikkeknek, gazdagon fölszerelt raktárát a lehető legjutányosabb árakért. Ugyanitt létezik egyszersmind a dókai Teréz-gőzm­alom liszt- és dara-raktára, fölszerelve m­imién­ném­űi liszt- és darával.

Next