Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-01-26 / 4. szám

l'~~ ' Hatodik évi folyam. Pest, január 26-án 1860. A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer egy és fél, gyakran két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési díj január—junius, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai utan elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 1 ft. 50 kr. ujpénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó­hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. Teljes számú példányukkal folyvást szolgálhatunk. A pápa nem enged. Rég nem hallott a világ olyat, hogy egyik fejedelem a másik­nak, tartózkodás nélkül, azt írja: Uram, igazságod van, mint a nap­fény, hanem fellázadtak saját alattvalóid, s most már nincs számodra más menekvés, mint ismerd el a forradalom jogát és ereszd szaba­don azokat, kiket a szerződések erejénél fogva eddig sajátodnak neveztél. Az öreg Napóleon, korlátlan ur volt Európában, de ily han­gon nem szólott soha. Ha a „nagy császár“ uj birtokokat akart szerezni, előbb legalább elfoglald azokat fegyverének hatalmával s aztán kardjára csattantva ült zöld asztala mellé alkudozni. Most már más világ van. Elkezdődött a XIX. század második fele, immár Párisban azt hirdetik : a hódítások minden esetben jogot és elisme­rést követelnek, akár az uralkodók hozák létre a bevégzett ténye­ket, fegyver által, akár a népek felkelés, forradalom s az átalános szavazat következtében. Anglia ezen elvet régen valló, hanem e sziget lakói 181­5­ óta nem avatkoztak más országok belügyeibe. Következőleg az elv csak papíron állott, a be nem avatkozás politikája egyedül a brit diplo­maták jegyzékeiben volt olvasható. Azonban 1851-ben a nyugati Caesarok trónja ismét felemeltetvén, III. Napóleon ezen jelszó mel­lett „a császárság, a béke!“ kezébe ragadd Francziaország kormány­­pálctáját, s most már, mint tapasztaljuk, a bevégzett tények felette hatalmas pártfogóra találtak, feltéve, hogy az itt kérdésbejött ese­mények Francziaország érdekeivel nem ellenkeznek, s még inkább, ha azok a napóleoni uralkodóház vágyainak táplálékul szolgálnak. 1849-ben Bonaparte Lajos ur, a respublika elnöke Rómába kü­ldé Oudinot tábornokot, s leveré a római köztársasági forradal­mat. 1860-ban ugyan e férfi, mint III. Napóleon császár, kitől so­kan azt várták volna, hogy az uralkodók ügyét saját ügyének te­­kintendi, levelet intéz a pápához, és iratában a forradalom jogai­nak elismerését követeli! Az ilyen eljárást hajdanában ellenmon­dásnak s következetlenségnek nevezték volna. Nem ilyen világ volt 20 év előtt, amidőn Lajos Filep francziák királyának egyik minisz­tere, a tengeren túl fekvő Egyiptom fellázadt helytartóját, a török szultán ellenében pártolás alá venni szándékozott! Minő zaj kelet­kezett akkor az angol hírlapokban, a parliamentben, s az 1815-ks rendszer által megállapított Európának befolyásos udvaraiban! Csak néhány hó telt el, s Francziaország tökéletesen magára ha­gyatván, Thiers minisztériuma megbukott, s Guizot, mint bűnbánó jelent meg a szövetkezettek előtt, csaknem engedelmet kérvén elő­dének elhamarkodott lépései miatt. Nem így ma. A házsártos, mogorva, kíméletlen és mindig gya­nakodó, de azért meg nem vesztegethető angol sajtó, a „Times“ vezérlete alatt, ujongva üdvözli a szomszédország „nemes lelkű uralkodójának“ levelét. Palmerston lord, a­ki 20 év előtt, épen az említett események idejében, külügyminiszter volt, ma már a fran­cziák császárának felléptét oly kedvező véletlennek tekinti, mely­nek közbejöttével netán eddigi ingadozó állását, a kormány élén, az angol közvélemény hozzájárultával, a legbiztosabban és legké­nyelmesebben újra megerősíthetni reméli. A viszonyok úgy alakultak, hogy a­mit Angliáról mondtunk, ugyanezt, ha tán más alakban, s más indító okok miatt is még két más hatalom magatartására nézve is elmondhatjuk, írják ugyan, hogy Berlinben nem igen tetszik a Párisból Rómába küldött, s kö­zel exekuczióval fenyegetőző felszólítás. Schleinitz külügyminiszter azonban még mindig csak hallgat, sőt az sem lehetlen, hogy ezen államférfiú megint úgy gondolkozik, mint a múlt évben tévé, a­midőn Poroszország egyik német szövetségi kormánytól segít­ségre hivatván, az ország ugyan fegyverbe állott, de midőn a zász­lóaljak teljesek valának, egyszerre csak azon kérdést láttuk fel­merülni : ki az úr tulajdonképen Németországban ? A­mi Oroszországot illeti, ennek titkaiba senki sincs beavatva. Azonban ismerjük e birodalom czéljait és érdekeit s annálfogva némileg következtethetünk arra, mit várhatni Szentpétervár felöl? A midőn Nesselrode gróf vezeté Oroszország külügyeit, ezen ter­jeszkedni óhajtó nemzetnek szintén megvoltak érdekei. Hanem az érdekeket akkor a szigorúan konservativ politikának elve háttérbe tolá. Most, Gorcsakoff herczeg kormányzása alatt, az észak hideg fiait is a szenvedélyek ragadák hatalmuk alá, s ha láttuk, hogy Orosz­ország 1859-ben régi fegyveres bajtársától elfordulni képes volt, valóban csekély reménység mutatkozik 1860-ban arra, hogy e ha­talom kardjának súlyával fenyegetőzzék akkor, midőn csak a ró­mai egyház fejének, a keleti egyház ezen természetes vetélytársá­­nak, trónja forog veszélyben. Ily viszonyok között tehát ne hasonlítsuk Napóleon császár­nak a pápához intézett levelét a tiszta égből véletlenül lecsapott villámhoz, mert mint látjuk, régen elő volt annak útja készítve, s csak akkor tűnt fel hirtelen e vészmagot rejtő felhő a politikai láthatár felett, midőn a csapás sikere, emberi számítás szerint, leg­inkább biztosítottnak mutatkozott Rómában, a kardinálok kollégiumában nagyon ismerik a kö­zelgő veszély nagyságát, s azért elhatározák, hogy a túlnyomó erő ellenére csak saját gyengeségüket fogják állítani. A szentszék tudja, hogy a felkelésben levő Romagna átenge­dését magában foglaló követelés csak a kezdetnek eleje, mert annak teljesülése után a Lagueronniére-féle indítványok további foga­natba vétele következik. Ha a pápa engedne, önként mondana le birtokainak egyik részéről s aztán várhatná, mig a hatalmak egyéb birtokait biztosítanák. Anglia mit sem akar tudni az ily biztosí­tásról. Francziaország pedig, a tanácskozások alkalmával, nem­ ­.

Next