Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-09-19 / 38. szám
598 nagy luxus, drága napi dijakkal ellátott kir. biztosokat küldeni , hirdesse ki a hivatalos lapban, hogy hány alispánra és szolgabiróra van szüksége, s nevezze ki őket az ajánlkozók közöl. Mert utoljára is ide megyen ki az egész. A kir. biztos teljes hatalommal felruházva érkezik a vármegyébe; időközben leteheti hivatalából az alispánt, főjegyzőt, szolgabirót, s bármely más tisztviselőt , a kir. biztos, támaszkodva a fegyveres erőre, legalább is ezerszer hatalmasabb ember, mint előde a ,,k. k. Comitats-Vorstand“ volt, mert ennek hivatalköre ugyancsak szűk határok közé volt szorítva, s előleges felsőbb utasítás nélkül semmi fontosabb intézkedést nem tehetett , míg a kir. biztos, a megyében egészen kénye, kedve és bölcs belátása szerint gazdálkodhatik. Ugyanezen utasításokból értesülünk, hogy a rendezett tanácscsal biró nagyobb városok önállósága ellen fel van a fejsze emelve. A kir. biztos ugyanis az ily városi főtisztviselőt, a polgármestert, egyszerűen szolgabirói hatalommal ruházhatja fel, s akkor a város, mint a megye egyik járása, végkép ezen legújabb bureaukratin járma alá esik. A mi végre ezen megyei szomorú bizottmányokat illeti, ezek nem annyira jogokkal vannak felruházva, mint inkább a legterhesebb kötelességeket lesznek kénytelenek nyakukba venni. A kir. biztos kijelölési joga korlátlan , következőleg, ha tetszik, három olyan embert is kandidálhat alispánnak, kiktől a megyének oka van, testestül lelkestül irtózni. Ezenkívül a megválasztandó tisztviselőknek azon kötelességet is el kellene vállalniok, hogy az országgyűléstől meg nem szavazott adók beszedésében közremunkáljanak. Szóval, az a czél , hogy a megye egy hajszállal se legyen más, mint ezelőtt a boldogtalan emlékű cs. kir. „nagy tekintetű hatóság“ volt. Hogy független gondolkozású ember, ily körbe nem engedi magát bevonatni, előre megmondható. Azért mi azt hiszszük, hogy ezen bizottmányok soha meg sem fognak alakulni, hanem az egészből megint egy új bureaukratia növi ki magát, mely egy ideig óráig még eltengődhetik. Ahol pedig a kiválogatott egyénekből mégis össze lehetne gyűjteni egy bizottmányfélét , ott aztán még drága bemeneti áron is érdemes lesz megnézni , hogy mint fogja az ily nép, ha „közgyűlést“ tart, a tek. nemes vármegyét komolyan játszani! A kir. biztosoknak adott utasítások mesterségesen vannak szerkesztve , csakhogy a számadás korcsmáros nélkül történt. Bécsben még fogalmuk sincs a magas uraságoknak arról, hogy mily ügyes, praktikus és szerfelett leleményes ember a magyar akkor, ha alkalma akad, az alkotmányosdit játszó absolutizmust megtréfálni, vagy azzal valami keserű gúnyt űzni! Hanem csak mint vádat hoztuk fel ezt a német miniszterek ellen, akik ugyanegy dolgot majd fehérnek, majd feketének neveznek, amint érdeküknek megfelel, vagy amint azt kitűzött czéljaik elérésére alkalmatos eszköznek találják. Például : minő gyanús eljárás az, hogy ezen urak, az igen vagyonos osztrák tartományok számára oly nevetséges választói törvényeket gyártottak, hogy azok következtében, sok kerületben 40 szó ellenében 50 szóval választották meg a követeket , ellenben, ha Erdélyben mindenki, aki 8 forint adót fizet, mégpedig nemcsak a földadót, hanem más minden egyenes adót is ide számítva, a választási asztal elé bocsáttatik, akkor egy kerületben 2, sőt 3000 választó is seregelhet egybe! Nem mondjuk, hogy rész az, ha a nép egész összege választ, hanem szemére vetjük a minisztériumnak, hogy a műveltebb tartományokban megfosztották még a vagyonosabb osztályt is az egyenes választási jogtól; ott pedig, ahol az értelmiség szűkebb körre szorittatik, felzúditni igyekeznek azon nyers erőt, mely ha valóban oly éretlennek bizonyítaná be magát, amint azt Bécsben várják , s amely, ha csakugyan vak eszközül engedné magát oda a mindenáron Reichsrath-fogdosásra indult cselszövőknek, oly követeket választhatna, kiktől az ország javára nézve, hasznos munkát nem várhatunk. Minő minisztérium ez , mely egy helyütt az értelmes democratiát elnyomja, mert fél tőle, másutt pedig, azt hívén, hogy a nagyon szegény ember majd vak eszközzé aljasíthatja magát, a másutt annyira rettegett democratiát felkeresi és szövetkezni akar vele! Annál feltűnőbb ezen álszeretete a democratiának, hogy ilyesmi épen akkor történik, amidőn Magyarországban megkísértik a megyét oly aristocratiai lábra állítani, amilyen még soha sem volt. Tehát egy helyütt aristocratiával akarják a magyar törvényes igényeit leverni, másutt pedig democratiával. Miféle politikai elvű státusférfiú tehát ezen Schmerling lovag? democrata vagy aristocrata? Hogy az ilyen végleges eszközökkel a körülmények szerént vakmerőn játszó politika, csak az utolsó vonagláshoz hasonlíthat , minden értelmes ember beláthatja. Adja Isten, hogy az ily játékosok épen úgy bukjanak meg Erdélyben a hamis rokonszenvből felkeresett democratiával, mint ahogy Magyarországban is vereség fogja őket érni, ha valamiképen, már csak protestatio végett is, a magyar új megyei bizottmányok csakugyan összejönnének. Ezekhez csak annyit kell tennünk, hogy az erdélyi országgyűlés Gyula-Fehérvárra lesz összehíva. Kemény Feri báró, az ősz hazafi és erdélyi kancellár, miután az országgyűlési összehívó javaslata Schmerling úr befolyása következtében elvettetett , közhír szerint benyujtá lemondását, mely azonban, a jelen perczig még nem fogadtatott el. Országgyűlés Erdélyben. Ha a jelek nem csalnak, a midőn e lapok olvasóink kezeihez értek , az erdélyi országgyűlés össze lesz híva. Mint minden dologba, úgy ezen alkalommal is, a német miniszterek beavaták magukat a magyar korona alá tartozó tartományok ügyébe. Az erdélyi kanczellár oly javaslatot terjesztett fel a meghívásra nézve, mely az 1848-as unio-törvényt ugyan mellőzni látszott, de legalább a követválasztásra vonatkozó alapok, törvényesek voltak. Ellenben Schmerling és társai egy egészen új modorú országgyűlést találtak fel Erdély számára, s mindent úgy czirkalmaztak ki, hogy ha csak emberi erővel kivihető lesz, Erdély tagadja meg Magyarországgal 1000 év óta tartott testvéri viszonyait, követeket küldvén a Reichsrathba, legyen belőle tisztán osztrák tartomány, mint akár Stájerország, Salzburg, vagy Felső-Ausztria! Hogy ezt elérhessék a német miniszterek, egy olyan választási törvényt gondoltak ki, melynek következtében, a műveltséggel nem bíró nyers erők , már akár a magyar, székely vagy román nemzethez tartozzanak ezek, az értelmiség ellenében többséget képezhessenek. Jól megértsenek minket olvasóink , mert mi legtávolabbról sem tartozunk azon szűkkeblűek közé, akik a szegényebb sorsú földmíves népet a politikai jogok gyakorlatától meg akarnak fosztani : mi azt kívánjuk, hogy amint minden embernek van egy feje, melyet más jobb fejért sem cserélne el, úgy mindenki, aki hazánkban él, képessége mértékében részt is vehessen a közügyekben. A franczia kormány és Lengyelország. A franczia kormány meg van akadva a lengyel mozgalmakkal. Mint a nemzetiségek főpártolója, ha nem akarná is, kénytelen pártolni a lengyeleket , de ha ezt nagyobb mértékben tenné, azonnal örökös haragba esnék a muszkákkal, s akkor e hatalmat Ausztria szövetségébe hajtva, többé nem folytathatná olasz és más országi terveit Keleteurópában. Ily körülmények között, nem marad egyéb hátra a párisi kabinetnek, mint pusztán szép szavakkal biztatni a lengyeleket, s oda törekedni, hogy e nemzet fogadja el, azon csekély vagy épen értéktelen engedményeket, mikkel Szentpétervárról megkínálják. Ellenben a franczia ellenzéki sajtó, különösen pedig a Napoleon herczeg által pártfogolt „Opinion nationale,“ semmit sem akar tudni ezen mérséklett politikáról, hanem mindenkép oda igyekszik, hogy a kormányt erélyesebb fellépésre ösztönözze. Azonban, a franczia sajtó- és véleményszabadság e pillanatban csaknem az elviselhetlenségig lenyűgözve lévén, az ellenzéki lapok nem tehetnek egyebet, mint hogy a kormány nézeteit pártoló lapokkal vitáznak, gondolván : „üssük a nyerget, majd megérzi a ló is.“ Ily szempontból tekintve az ügyet, az „Opinion nationale“ egyik czikke több fontossággal bír, mint ha az egyszersmind csak a félhivatalos „Constitutionnel“-el törne lándját, s ez okból a ne-