Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-10-10 / 41. szám
647 „Azt állítják, hogy a folyók hasznos stratégiai határt képeznek? Régen elmúltak az ilyen idők : mai nap mentül nagyobb a folyó, annál több módot ad a megtámadás könnyítésére. Ellenben igaz az, hogy a folyók, mint hadmunkálati alapok, a védelemben sok előnyt nyújthatnak, így látjuk ezt a Mincio mellett, ahol négy vár emelkedik, melyek közöl kettő (Mantua és Verona) csaknem bevehetten. „A midőn egykor Francziaország a Rajnát követelte, akkor egyszersmind a jobb part tartományaiból is kívánt valamit kihasíttatni, mert a birodalmak valódi és természetes határai csak a hegylánczok és a tenger. A hegygerincz, valamint a patakok vizeit, úgy a népfajokat is, két külön részre osztja. A Montblanc és a Szt. Bernárd gyönyörűen tökéletesítik Francziaország keleti határát. Itt francziák, ott olaszok laknak , ez mathematikai igazság. „Ha a francziák a Rajnát, keletkezése pontjáig kívánnák, az igen logikai követelés volna. Akkor azonban a Feketeerdőt is elfoglalnék, s a hegy keleti lejtőit várakkal megerősítenünk kellene. Ezen esetben is, mind a két partra okvetlen szükségünk volna s azért vagy mindkét oldalt vagy semmit. Francziaország egyébiránt főleg azért erős, mert lakói egy fajhoz tartoznak, mert az elszászi németek, értelemben tökéletes francziák. Azonban ha az egy millió elfrancziásodott némethez még vagy 3 millió tiszta németet vonnánk be, a franczia nemzetiség belső egysége megzavarodnék. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy Francziaország keleti határinak mindig annak kell maradni, amint ezt a diplomaták 1815-ben elhatározták. Nem vetjük a latba nemzeti büszkeségünket, de protestálnunk kell azon kijelölt határvonal ellen, mely Lothringen völgyeit fedezetlenül az ellenség keze ügyébe játszsza, s a mely ellenünkben Landau és Saarlouis várakat létrehozta. Ez azon pont, melyen Francziaország határinak kiigazítását kívánhatja. „Ezen csekély terület átengedése nemhogy megsértené a német nemzeti becsületet, sőt inkább megnyugtatja őket a rajnai határokra nézve. Az új határ azután véglegesen lenne megalapítva, míg a mostani, csak Francziaország legyőzetése által jött létre.„Ha Anglia, Antwerpen iránt meg van nyutatva, közönyösebb szemmel tekintheti erőkifejtésünket a Közép-tengeren. (Értsd Dalmatiát és Velenczét.) Ugyanekkor Anglia még mint szövetséges mozdíthatja elő azon nagy művet (a nemzetiségek felszabadítását) melyet Napóleon császár, ezen bölcs uralkodó, megkezdett. „Térjünk át Oroszországra. E hatalom, mint bármely ifjú állam hódítani és terjeszkedni igyekszik. Gyermekes dolog volna, ebből az oroszoknak szemrehányást csinálni. Most ugyan, reformja korszakában nem fejtheti ki erejét, de ha átesett a krízisen, százszoros erőben kél fel aléltságából, s ekkor a bátrak és vállalkozók nagyon fognak vágyni kellemesebb éghajlatok alá. Ezért láttuk őket, hogy különösen dél felé szerettek terjeszkedni. Ha Francziaország (1854.) az oroszokat visszaveri, ne feledjük, hogy Róma is megakadályozá a barbárok lenyomulását, de végre is az utóbbiak győztek. „Azt mondják, hogy hasonló veszélyektől nem kell többé félnünk, mert II. Sándor czár, aki 60 millió felett uralkodik, igen szelíd természetű s müveit fejedelem, aki háza hagyományos politikáját is elvetette. Azonban e hagyományos politika mégis él a népek szívében, s e befolyás gyakran erősebb az uralkodó akaratánál, s ha valamely oldalról veszély fenyegeti Németországot, az csak észak felől jöhet. Mit érhet akkor, a Rajnát védeni, ha a muszka az Oder partjait megszállotta. Mi tehát a teendő? Nem búsulni a Rajna miatt, melyet senki sem fenyeget, hanem erős várat építeni észak-keleten, honnan a veszedelem közvetlenül mutatkozik. Más szóval: ne segítsék a németek Oroszországot abban, hogy a lengyel nemzet elnyomassák, hanem használják fel az alkalmat, hogy a három részre osztott boldogtalan Lengyelország újra felállhasson ! Németország annál biztosabban számíthat Francziaország barátságára, mentül inkább elfordul Oroszországtól. Ha látják, hogy Poroszország Posent germanizálja, azt csak sajnálni lehet, de ha elhagyná ezen háladatlan munkát, csak érdemessé tenné magát abban, hogy a szabad Európa örök békéjét elősegítette. „Voltak idők, a midőn Francziaország, karddal kezében, űzte a zsarnokokat, s a hova lépett, a szabadság virágát plantálá. Ellenben a hova Oroszország tévé be lábát, ott rablánczokat hagyott maga után mindenütt. Francziaországnak sem alkalma, sem akarata nincs terjeszkedni, mert nincs érdekében idegen népfajokat magához vonzani , ellenben Oroszország támadásra kész hatalom, s ahova lép, nem hozhat más jobb vallást, szebb polgári erényeket , a szabadságnak pedig egy porszemével sem rendelkezhetik. „Lengyelország lenyűgözése nem csak bűn volt, hanem valóságos politikai hiba. Ezáltal Németország saját nyakára hozta az oroszokat. Elérkezett az ideje, melyben a németek jóvá tehetik azt, amit atyjaik egykor oly bátorul elkövettek.“ A külföld rokonszenve a magyar ügy iránt. — A „Revue Contemporaine“ a magyar-osztrák kérdésről ezeket írja:„Vájjon azon ponton áll-e valóban Magyarország, hogy a transactiónak eddig oly terméketlennek bebizonyult terét odahagyja és a forradalom sorsát kísértse meg? Mi azt tapasztaljuk, hogy a bécsi kormány mindent elkövet ily eshetőség előidézésére. Máris rebesgetik, hogy gr. Forgách magyar kancellár nemsokára lelép. Hasonló érzület nyilvánul a kormányzati hierarchia alsóbb rétegeiben is. Torkos, Péchy, Gombos urak és más többé kevésbbé mérsékelt egyének, kiket a kormány mindig reserváltan tart és kikre a viszonyok bárminő fordulata közt számíthatni vél, vonakodnak elfogadni Magyarországban a nekik felajánlt királyi biztosi állomást. Ezen mi nem bámulunk. Magyarországban lehetnek véleménykülönbségek a nemzeti jogok helyreállításának kimeneteli és végpontjairól, az Ausztria által kívánt restitutio természetéről és határvonalairól, valamint az Ausztriának teendő engedményekről. Forgáchtól, a mostani kancellártól elkezdve Tiszaúrig, a tettleg feloszlatott országgyűlés alelnökéig, valamint Vay báróig, ki szintén befolyt az oktoberi diplomába és Deák Ferenczig, a törvényes mozgalom vezéréig, mindenesetre jelentékeny különbség uralkodik. De van egy pont, melyben ezen négy nézetárnyalat képviselői nem ütnek el egymástól melyben minden párt tökéletesen egyetért, és e pont az, hogy Magyarországot törvények szerint és pedig saját törvényei szerint kell kormányozni, az önkény nem uralkodhatik mint legfőbb hatalom oly országban, mely a szárazföldön 900 éven keresztül szakadatlanul egymaga brit parlameti alkotmánynyal és önkormányzattal. Ezt belátták Bécsben és ehhez alkalmazták magukat az. év első felében. Míg az országgyűlés Pesten székelt, csupán az 1848-as törvényeket és ezeknek is csak egy részét akarták megszüntetni; igyekeztek rábírni Magyarországot bizonyos engedményekre az egységes alkotmány javára; az átalános szabadság érdekében rá akarták erőszakolni Schmerling ur dogozatát. — Ma már Magyarországgal szemközt ép oly kevéssé van szó 1847, mint 1848-ról, ép oly kevéssé a februári pátensről, mint az octoberi diplomáról. Schmerling ur eljárásában csak egy czélt látnak: a lehető legnagyobb mérvben helyreállítani Bach és Thun urak kormányát, azon hátrányokkal együtt, melyek a doctrinai kényuralmat a bureaucratia, a képmutató absolutismust pedig azon absolutismustól különböztetik meg, mely elég merész ilyennek hirdetni. Az embernek azt kellene hinni, hogy Schmerling a gyeplőt kisiklani érzi kezeiből, oly mohón igyekszik Magyarországon absolutisticus restauratio munkáját befejezni. Egyik municipiumot a másik után oszlatja fel; az átalános felfegyverkezés a legnagyobb erélylyel történik, és máris rebesketik, hogy az ország új felosztást nyer, azon öt helytartóság, melyek az ápr. 5-ki nyílt parancs által eltöröltettek, ismét helyre fognának állíttatni. Magyarország nem tesz egyebet, csak tiltakozik mindezek ellen. A tudósítások egyhangúlag állítják, hogy Magyarország esze ágában sincs elhagyni a tért. Miért is hagyna fel Magyarország eddigi passiv magatartásával, midőn mások annyira gondoskodnak az ő érdekeiről, midőn azok, kik leginkább látszanak arra hivatva lenni, oly nagy sikerrel fáradoznak abban, hogy a magyar izgalmak erejét bel-és kültermileg szaporítsák és a bécsi reactióét gyengítsék. Legfeljebb is csak az a kérdés támadhat, vájjon e két pont kimeríti-e a siker minden garantiáit Magyarországra nézve, és vájjon saját erejének növelésére és az ellenséges erő gyengítésére nem fog-e a siker egy harmadik eleme is csatlakozni, tudniillik, a benső és tartós egyetértés (a különböző nemzetiségek közt) otthon, és váljon ezen elem fontosságához képest ápoltatott-e?“