Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-02-21 / 8. szám
A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött íven jelennek meg. — Előfizetési dij január—junius, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai utón elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. uj pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadóhivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyarutcza 1. szám.) A főispán tanácskozmány eredménye. Épen nem vagyunk azon kedvező helyzetben, mintha meg tudnék írni, hogy mi történik a bécsi minisztérium kebelében; azonban aki ismeri az embereket és viszonyokat, gyakran vaktából is eltalálhatja, minő előzményei lehettek egynémely felmerült jelenségeknek? Így, átalánosan beszélik, hogy a febr. 14-én tartott főispáni értekezlet eszméje, magyar ember agyában nem teremhetett. Bizonyosnak látszik, hogy ilyesmit, ami nálunk puszta idővesztegetésnek mutatkozik, csak a minisztérium német tagjai találhattak fel, akik nem ismerik a mi embereinket és viszonyainkat. Vay Miklós báró pedig, hogy kedvét ne szegje jámbor kollegáinak, megcselekedte, amit ezek tőle kívántak. Mert hiába vannak német urak, akik könyv nélkül tudják a „Reichsgesetzblatt“ 36 kötetét, sőt Rotteck államtani lexikonát is áttanulmányozták, de az mégsem fér fejükbe, hogy a magyar főispán egyátalában nem tud s nem akar a „Kreispräsident“-ekhez hasonlítani. Akárhogy magyarázod az ilyen uraknak, hogy a főispán a megyében pusztán csak az elnökséget viseli, és szavazata nem bír több súlylyal, mint a bizottmány 500—900 tagjai közöl bármelyikének nyilatkozata : ezen urak mindig csak a német kerületi elnökökre gondolnak, akik hivatalos eljárásukban, életükben még egyetlen egy határozott „nem“-et sem hallottak, akik ha szóltak, mindenfelől csak helyeslésre találtak; ha pedig nyájasan mosolyogtak, ezen leereszkedéssel párosult bájnak soha senki ellent nem állhatott! Lehetlen, hogy oly magas műveltségű államférfi, mint Vay Miklós báró, aki az alkotmányos levegőben nevekedett fel, ne mosolygott volna magában, a midőn sokat remélő német kollegáitól, talán ezer áldás- és szerencsekivánatok kíséretében útnak bocsáttatott. Tudta, hogy kiket kell Pesten megkérdeznie, s azért nem lehetett titok előtte, mint fognak a tanácskozmány tagjai válaszolni ? de ha már megigértették vele e dolgot, nem tehette, hogy kitérjen előle. Így történt, hogy a mondott nap esti 6 órakor (Pest, Szepes, Bács, Liptó és Krassó kivételével) a főispánok Budán a primási palotában szerencsésen összejöttek, s tanácskozásaikat megkezdhették. Báró Vay Miklós előterjesztő, hogy az okt. 20-ai diploma a békülés műve volt, s azon tér előkészítése, melyen Magyarország közjogi kérdései az országgyűlésen megoldásuk elé vezettessenek. A kanczellár úr előterjesztése szerint a magyar kormány férfiai csak a következő feltételek alatt fogadák el hivatalukat : 1) a magyar nyelv helyreállítása. 2) Az ország integritása. 3) Hogy a végrehajtó hatalommal megbízott hivatalok, a nemzet fiainak kezébe kerüljenek. 4) Az országgyűlés összehívása. Ellenben a másik oldalról ismét a következő feltételek szabattak a magyar kormány elé : 1) Hogy a megyék szervezzék magukat. 2) Tartsák fel a rendet. 3) A magánjogi viszonyokat a legközelebbi országgyűlés rendelkezéséig tiszteletben tartsák. 4) Hogy az adók befizettesenek. A kanczellár úr, különösen két pontra nézve kéri a főispánok hathatós támogatását : 1) Hogy a megyék, az országbírói tanácskozmány eredményét bevárva, a törvénykezést illető kérdésekben, minden egyoldalú fellépéstől tartózkodjanak. 2) Hogy az adók behajtása lehetővé tétessék. Oly két pont, mint ő excellentiája megjegyzé, mely nélkül a magyar kormány még állását sem tarthatja fenn, hanem lemondásra volna kényszerítve. A főispánok válasza úgy ütött ki, mint előre látható volt. A főispánok kijelenték, hogy ők a megyék nevében nem szólhatnak, s a kivonatokra nézve ígéreteket nem tehetnek. Ellenben egyhangúlag nyilváníták bizalmukat a kanczellár személye irányában, aki tömérdek nehézséggel járó hivatalát, mely törvényesnek sem ismerhető el, még népszerűségének kockáztatásával is hazafiai kötelességének vélte elvállalni. Ezen egyre nézve tehát az értekezlet mégsem maradt gyakorlati eredmény nélkül. Az adó kényes kérdését illetőleg a főispánok kinyilatkoztaták, hogy az országgyűléstől meg nem szavazott adók beszedésétől, a megyék a törvények által vannak eltiltva, azonban nem ellenzik, ha a kormány e tárgyban az alkotmányos hatóságok mellőzésével intézkedéseket fog tenni. Azt kell hinnünk, hogy ez utóbbi tanácsot a főispánok komolyan nem érthették. Mert mint is lehetne másként az adót behajtani, ha a városi és megyei hatóságok e részben részvétüket megtagadják? Katonasággal elfoglalni a falukat és városokat egymásután, s aztán házról házra járni, lehordani a padlásról a gabonát, leszedni a szegről a sódart és szalonnát, kirángatni a tornyos nyoszolyákból a párnákat, s mindent rakásra hányva generális liczitatiót tartani, anélkül, hogy valószínű volna, miszerint az árlejtésre még vevők is jelennének meg? Hiszen ez olyan ostromállapot volna, amilyen még soha sem volt, s a megyei hatóságok és tisztviselők még koránt sem szerelmesedtek annyira hivatalos állásaikba, hogy ilyeneket látva tömegesen lemondani ne kényszerülnének! Azonban ezenkívül még politikai tekintetek is harczolnak az ily eljárás ellen. Ki óhajtaná, hogy ily lázas ingerültség napjaiban történjenek meg a követválasztások ! Bizonyára az elkeseredett nép olyan képviselőket választana, akikkel a kiegyenlítést még csak megkísérleni sem lehetne. Azért hiszszük, hogy a nem komolyan, s nem is átalánosan adott tanácsot a kormány legkevésbbé sem lesz hajlandó elfogadni. Szóval , a főispáni értekezletnek az lett eredménye, ami várható volt, azaz : bécsi értelemben semmi. Van is erre rettenetes lárma az osztrák lapokban, melyek elszörnyedve kiáltják, hogy ha a kormánytól kinevezett főméltóságok így beszélnek, mit várni azon szenvedélyek által vezetett szónokoktól, akiket majasi’m nép fog megválasztani?