Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1862-03-26 / 13. szám

194 de egyszersmind az olasz kormány lakhelyének kell lennie. ,,A ve­­lenczei kérdés megoldása elkerülhetlenül szükséges, már csak az európai rend megőrzése végett is, mert a jelen állapot folytonosan fenyegeti a világ békéjét.“ A hadikészületek folynak. Az „Opinione“ szerint a miniszté­rium elhatározta, hogy a hadsereg VII hadtestét is szervezendi, s ennek parancsnokává Garibaldi lesz kinevezve. Az önkénteseken kívül, az idei újonczok is ezen hadtestben lesznek sorozandók. A „déli hadsereg“ tisztei (a­kik Garibaldival Nápolyban jártak) szin­tén itt nyerenének alkalmazást. Egy újabb távirati tudósítás az „Opinione“ ezen közlését meg­erősíti. Hasonlókép távirati tudósításokból értesülünk, hogy Garibaldi Milanóban időz, s ott egy nagy lakoma alkalmával szónoklatot tartott, melyben az eszmék hatalmáról és Olaszország jövendőjé­ről értekezett. Említé, hogy mily sok idegen vértanú szenvedett Olaszország szabadságáért, s azért az olaszoknak más népek iránt háladatosaknak kell lenni. — Ausztriában, még mindig a pénzügyek foglalkodtatják a politikusokat. Legnagyobb újság, hogy a Reichsrath al­bizottmá­­nya, a pénzügyi tervnek azon részét, mely a bankkal való egyez­kedést illeti, s a­melyet lapjaink múlt számában bővebben ismer­­tetünk, egyhangúlag elveti. Ha ezen véleményt a Reichsrath is elfogadandja, ki lesz mondva, hogy azon testület, 80 millió forint­nyi kedvező kölcsön miatt, (melyet a bank adna az államnak a mostani deficit fedezésére) nem akarja a pénzügyet évek sorára az eddigi ingadozásnak áldozatul adni. Sokan azt hitték, hogy azon esetre, ha a Reichsrath elfogadná a bizottmány véleményét, Plener úr, sőt tán többi társai is, lemondanak hivatalukról. Úgy látszik azonban, hogy a dolog egyelőre nem fog ennyire élére állíttatni, mert Plener hajlandónak mutatkozik elállni tervétől, s ekkor a de­ficit azon módon fogna fedeztetni, hogy a kormány a mostani 1 és 5 forintos bankjegyeket állampénzjegyeknek fogadandja el, s ez­által az ausztriai bankot ezen nagy teher viselésétől felmentendi. Csak azt nem tudni még, ha vájjon nem fog-e ezen működés a két különböző papírpénz között, az agróra nézve nevezetes különbséget idézni elő? A „vegyes megszállás*» kérdése Rómában. A fél világ töprenkedik azon kérdés felett, hogy mit szándéko­zik Napóleon császár elvégre is cselekedni Rómával. Tíz év óta ötször hatszor felmerül a hír, hogy a franczia megszálló hadsereg elhagyja Rómát. A hír jól értesült körökből veszi eredetét, azon­ban hivatalos utón még mindeddig megc­áfoltatott. Azonban a jó politikus soha se hallgasson a szavakra, hanem tekintse a tényeket, és igyekezzék megismerni az embereket. Ezen elvből indulva ki, hamar azon meggyőződésre juthatunk, hogy Napóleon császár rég elhatározta,hogy Rómát oda ajándékozandja az egyesült Olaszországnak, mihelyt kedvező alkalmat talál ezen szándékának valósítására. Míg ezen idő el nem érkezik, addig a római ügy folyvást „er­kölcsi kérdés“ marad; azaz : oly kérdés, melynek meg kell érni, melyet meg kell vitatni, hogy aztán az elhatározó perekben, ha csakugyan eldőlne a pápák világi hatalma, még az ultramontán érzelmű katholikusok is,legalább így-amúgy, meg legyenek nyug­tatva. Hogy Napóleon császár így gondolkozik, bizonyítják tettei. Napóleon herczeg a szenátus ülésében sorban feltárta azon okira­tokat, mik eddig a franczia titkos levéltárban eltemetve hevertek. Ki adhatta át Napoleon herczegnek e levéltár kulcsait, ha nem maga a császár ? És ha kiadta, várjon más czélból tette-e ezt, mint hogy öcscsének beszéde által ezen erkölcsi kérdést, a megérésben egy pár fokkal előbbre vezesse? Azonban Napóleon császár nemcsak hogy bebocsátotta öcscsét a titkos levéltárba, sőt bátran feltehet­jük, hogy a herczeget azzal sem fárasztotta, hogy személyesen ku­tassa fel az irathalmazokat, hanem rendeletet adott ki a levéltár őrének, hogy a római kérdésre vonatkozó okiratokból a legczélsze­­rűbben használható darabokat válogassa ki, írassa le szépen tisz­tára, s aztán adja át a herczegnek, a ki azokat rendbeszedve, beszédében felhasználandja. Úgy látszik, hogy a kardinál uraknak, a régi titkok szellőzte­­ése nagyon roszul is eshetett, mert már is halljuk, hogy Anto­nelli bíbornok, a hatalmak előtt panaszt tesz a felől, hogy a fran­czia kormány ily titkos iratokat a világ elé mer bocsátani. A pa­nasz, tekintve a diplomatiai szokásokat, alapos lehet, de már a dolgok helyzetén többé nem változtathat. Az okmányok, Napóleon herczeg beszéde által nyilvánossá lőnek, megjelentek a világ min­den hírlapjában, s a javát mi is közölhettük lapjaink I. évi 11-dik számában. Mint fennebb mondtuk, a római kérdés közelgő eldőlését a félhivatalos és u. n. jól értesült lapok minden évben néhányszor szokták hirdetni. így van ez ma is , a­midőn még alig hangzottak el Billault tárc­anélküli miniszter szavai a szenátusban és a tör­vényhozó test­ülésében, s már megint szárnyra bocsátják „illető helyekről“ (azaz : a­honnan rendesen minden igaz, vagy félig igaz, vagy legalább csak próbából szélnek bocsátott hít eredetét venni szokta) azon legújabb tudósítást, mely szerint a legközelebbi hetek­ben a római kérdésben valami elhatározó lépés fogna bekövet­kezni. Miben állhatna tehát ezen legújabban felmerült elhatározó lépés? A franczia sajtó demokrata, de azért napoleonista része, ezen megoldást­­ a vegyes megszállás eszközében véli feltalálni. Azaz , hogy ezután Rómában a franczia hadak mellé még olasz csapatok is vonulnának be a „pápa védelmére.“ A megoldás ezen neméről legújabban Napoleon herczeg lapja, az „Opinion nationale“ kezd értekezni , anélkül, hogy e feltalálás dicsőségét magának tulajdonítaná, mert valóban nem ma halljuk először, hogy bizonyos feltételek mellett Napoleon császár haj­landó volna beereszteni az olasz zászlóaljakat Rómába , a többi aztán utána következnék. Napóleon elmondhatná, hogy most már a pápa védelmét Viktor Emánuelre bízta, következőleg nem lehet többé oka attól félni, hogy a forradalom kíméletlenül bánhatik a szent kollégiummal. Az idézett lap, az „Opinion nationale“ tehát, következő elmél­kedések között hozza szőnyegre a vegyes megszállás ajánlatát, mely szerinte a leghelyesebb megoldási eszköz volna. ,Két dolog van — Így kezdi a czikk­­ -a­mi a válaszfelirat tárgyalása által a kamrákban kétségen kívül lett : az egyik, hogy a kormány e pillanatban nem akarja visszahívni hadainkat Rómá-­­ból, a másik, hogy a kormány épen úgy érzi, mint akárki más a jelen helyzet súlyát és megoldást óhajt. „Ez így lévén, a demokratikus sajtónak van valami politiku­sabb és gyakorlatibb teendője, mint naponkint kérni a kormánytól azt, a­mit ez teljesen el van tökélve meg nem adni, t. i. a római kérdés közvetlen és gyökeres megoldását, a megszálló hadtest köz­vetlen visszahívása által. A franczia kormány, anélkül, hogy ketté vágná azon csomót, m­elyet mindig reményi megoldhatni, a kérdéssel nevezetes lépést tehet, s előkészítheti a végmegoldást egy igen egyszerű és igen gyakorlati kisegítő eszközzel, a­mi nem más, mint­­ a vegyes meg­szállás. „Ha már megengedtük azt, hogy a teljes megoldást szükség­képen el kell napolni, mi Rómának az egyesült francziák és olaszok általi megszállásában minden előnyt látunk, s nem látunk semmi bajt. A franczia kormány először is azt nyeri vele, hogy tisztán ki fogja jelölni állását a római udvar irányában, s el fog enyésztetni minden illuziót és minden kétértelműséget. Bizonyos körökben erőnek erejével azt akarják hinni, hogy mi Rómában a világi ha­talmat védjük. A világi hatalom, Billault úr figyelmeztetett erre, régóta el van ítélve. „E hatalom nem létez többé. A világi hatalom tizenkét év óta a mi hadtestünk, más nincs. De hát miért vagyunk mi Rómában? Hogy a szent atya személyét védjük? Mi bajosan hiszszük, hogy IX. Pius személyét valaki a világon fenyegetné. „Komolyabb szerepet játszunk mi ott, s a helyzetet pompásan megfejtette egy szóval a szónokminiszter. A lelki hatalom függet­lensége, mondá­m, még mindig ismeretlen valami, melyet ki kell szabadítani. „Nem azért vagyunk mi IX. Pius körül, hogy világi hatalmát védjük, mely többé nem létez, hanem hogy emlékeztessük Olasz­országot, hogy egy nagy kérdést kell megoldania, tudniillik:csak úgy venni birtokába fővárosát, hogy a katholicismus fejének füg­getlenségét biztosítsa. „Ha valaki még kétkedhetnék azon, hogy ez a mi szerepünk Rómában, nem fog többé kétkedni azon nap, midőn solferinói fegy­

Next