Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-01-08 / 1. szám
Előfizetési föltételek 1863-ik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok Egész évre (január—december)...................................................10 ft. Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre (január—december)......................................................6 ft. Fél évre (január—junius) ..............................................................3 ft. együtt, postán küldve vagy Buda-Pesten házhoz hordva : Fél évre (január—junius)................................................ Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre (január—december)....................................... Fél évre (január—június)................................................ 5 ft. 6 ft. 3 ft. Ahogy az év kezdődik, Európa egyik „égetőleg sürgős kérdése“ sincs megoldva; emellett bizonyos az is, hogy ekérdések közöl többen „vér és vas“ nélkül el nem dönthetők, s mégis, ha a diplomatia szokott szójárásaira hallgatunk, a megkezdődött 1863-as évben, az örök időre tartandó béke hangoztatásán kívül egyebet nem hallhatunk. Napóleon császár az újévi tisztelgések alkalmával, a pápai nunciusnak, aki diplomatiai testület élén szerencsét kívánt az új évre, következő választ adott : „A kivánatok, miket ön a diplomatiai testület nevében előttem nyilvánít, nagy benyomást okoznak lelkemre. Szerencsésnek érzem magamat, hogy e napon minden hatalom képviselője élen van. Mondják meg önök kormányaiknak, hogy mindenikével barátságos viszonyban akarok maradni; oly viszonyban, mely a jelen és jövő biztosítására annyira szükséges.“ A legelső távirati tudósítás e beszédről akként hangzott, mintha Napóleon császár biztosította volna a hatalmak képviselőit, miszerint a megkezdődött év feltétlenül békésen fog végződni , azonban a később szóról szóra közlött beszéd tartalma ily ígéretet nem foglal magában. Maradunk tehát az eddigi bizonytalanságban, s Rechberg gróf ausztriai külügyminiszternek tökéletes igaza volt, amidőn mondá, hogy Európának egy államférfia sem mondhatja, miszerint a békét csak egy órára is biztosítva láthatja. A harczkészületek, szokott folyamukban vannak, az újonczozás mindenütt napirenden van. Különösen Viktor Emánuel király kormánya mindent elkövet, hogy az olasz hadsereg a jövő év nyár kezdetére 400,000 teljesen felfegyverzett emberből álljon. A napjainkban annyiszor említett szerb fegyverküldemények ügye szintén kétes fényben tünteti elő a diplomatia békés ígéreteit. Tény, hogy ezen nagy mennyiségű fegyver, Oroszországon át küldetett Belgrádba. Az út, melyen a szállítmány tovább küldetett, elárulja, hogy a szaglási tehetségekről híres orosz vámtisztek, nagyon jól tudták, mi van azon hosszú, széles fenyőládákban, amikben körülbelül 80,000 szuronyos puska elférhetett. Az orosz kormány, a szó teljes értelmében „tetten van kapva “ hogy így Törökország félszabad tartományait hadszerekkel igyekszik ellátni. A Bukarestben lakó külföldi konsulok protestáltak is ezen fegyverszállítmány ellen; ki is nyerték, hogy az egész küldemény lefoglaltatásáról a parancs kiadassák, azonban, mint szokás, ezalatt a fegyverszállítók minden háborítás nélkül bátran folytaták útjukat, és épen akkor értek a Duna partjához, amidőn ez tökéletesen befagyott, s a szállítószekerek átmenetelét a török vagy ausztriai gőzösök legkevésbbé sem akadályozhatók. Fel lehet tennünk, hogy amidőn e sorok olvasóink elé kerülendnek, az utolsó darab puska is szépen be lesz rakva a szerb hadszertárakba. Mindamellett, ha a szerb kormány félhivatalos lapjaira hallgatunk, el kell hinnünk, hogy e nagy mérvben történő harczkészületek pusztán csak védelmi eszközül volnának tekintendők. Nem vitatjuk, hogy van-e a roncsolt török birodalomnak kedve, az európailag biztosított szerb tartományok ellen támadólag fellépni , annyi mégis bizonyos, hogy az egész világ úgy ismeri a szerbeket, mint akik jelen meglehetősen szűk határaikkal meg nem elégedve, szemüket a szomszéd földekre vetik, ahol nemzetbelieik a török elnyomás alól minden áron megszabadulni óhajtanak. — De nemcsak III. Napóleon császár tartott az új év napján politikai beszédet, hanem még a római pápa is. A pápa beszédéről két sürgöny fekszik előttünk. Egyik Rómából, jan. 1-jéről, a másik 2-káról szól. Az első szerint a pápa, aki a franczia tiszteket fogadta, azon bizalmát fejezte ki, hogy a bűnbánó Piemont a szentszék lábai elé fog borulni, mint Jákob az angyal lábai elé borult, miután egy egész éjen át küzdött vele anélkül, hogy ismerte volna. A másik sürgöny szerint a pápa a franczia nagykövetet fogadta. Beszédében nagy dicsérettel halmozta el a franczia hadsereget. Háláját nyilvánította azon védelemért, melyet ez neki az örök város és szentszék ellen nyújt. Beszélt a császárról, a császárné erényeiről, erősítvén, hogy nagy gondja van a császári herczegre. Végül a tiszteket, katonákat, családaikat, Francziaországot mind megáldotta. A pápa és a gyülekezet meg valának hatva. Montebello trnok bemutatta a pápának a franczia tisztikart, így szólott a pápa, azonban az a kérdés, hogy e nyilatkozat csakugyan a franczia kormány valamely nagyon határozott biztatása folytán történt-e, vagy ismét csak kétértelmű szavak érkeztek Párisból s Rómában a pusztán csak udvarias nyilatkozatot hajlandók voltak készpénzül fogadni. — Görögországból a tudósítások gyéren érkeznek. A nemzeti kongresszus tagjai a kitűzött határnapra, teljes számmal még nem érkeztek meg, s azért a tanácskozásokat el kellett halasztani. Legújabban ismét szőnyegre került, hogy ha, mint csaknem kétségtelen, Alfréd herczeg megválasztását Londonban visszautasítanák, a görögök, Viktor Emánuel másodszülött fiát Aosta herczeget kínálnák meg a helleri trónnal. Hogy ez nem üres mendemonda, bizonyítja azon körlevél is, melyet e tárgyban Rechberg gróf ausztriai külügyminiszter az európai kabinetekhez küldött,s amelyben aszavoyai ház egyik herczegének megválasztását, eléggé világos szavakban fenyegetésnek nevezi. Anglia folytatja „nagylelkűségét“ Görögország irányában. Azon sürgöny, mely jelenti, hogy az angol követ Konstantinápolyban Thessalia és Macedonia tartományoknak átengedését ajánlotta, nem sok hitelre talált , de most már Londonból is távírják, hogy az ottani török követ, Mussurus, e tárgyban felvilágosítást kért Palmerston lordtól. A fredericksburgi nagy ütközet. A „Newyork Times“ a következő jelentést hozza az északamerikai nagy csatáról : „A fredericksburgi csata, mely reggeli tíz órától egész késő éjjelig, december 13-án, egész napon át megszakadás nélkül folyt, mind kitartás, mind az igénybe vett haderő, mind a hév tekintetében felülmúlja az ezt megelőző csatákat. A nemzet elszörnyedve fogja megtudni, minő árt fizetett életéért, ha majd a fredericksburgi csatahely egész valódi meztelenségében fog feltárulni a két fél előtt. A következés fogja majd megmutatni, ha várjon dec. 13-ra egy dicső győzelmi hadjárat előjátéka volt-e, vagy bevezetés egy dicstelen legyőzetéshez. Az eredmény eddig 10—15 ezernyi emberveszteség, megnyerve azonban semmi sincs. „A hadi szintér Fredericksburgtól^|á|;''v