Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-12-03 / 48. szám
cális párt kedvéért, míg Palmerston még csak megrovással sem akarta illetni a miniszteri rendelet végrehajtóit.“ — A „Morning Post“ nov. 24-ei számában a kongresszusról emlékezvén, Anglia — úgymond — őszinte sajnálattal utasítandja el az európai kongresszust illető javaslatot. A francziák császára bámulásra méltó czélt tűzött maga elé, de az angol államférfiak úgy hiszik, hogy azon eszközök, melyekkel a császár szándékát valósítni akarja, nem fogják megteremni az óhajtott gyümölcsöket. Anglia — folytatja a „Morning Post“ — előbb ellenvető, hogy a kongresszusi javaslat igen tágkörű, s czélja nincs eléggé körvonalazva. A tuilleriák kabinetje beleegyezett, hogy előleges alkudozások tartassanak. Javaslatba hozatott, hogy a kongresszus a lengyel, a schleswig-holsteini, az olasz és romániai kérdéseket tárgyalja. Az angol gyakorlati szellem igen sok nehézséget talált e kérdésekben arra, hogy a kongresszustól megoldásukat remélhette volna. Anglia miniszterei nem tátták illőnek, hogy a királynő ő figének tanácsolják, küldene követet oly kongresszusra, melyet utópiának tekintettek. — (Anglia ellenvetései a kongresszus ellen.) Palmerston lord lapja a „Morning Post“ a következőleg adja elő Anglia okait a kongresszus ellen : „A gyakorlati angol észjárás azonban úgy találta, hogy a kongresszus ily alapterve, számosabb nehézséggel jár, mintsem valósítható volna. Az alkudozások Oroszországgal már meghiúsultak, s az angol azt hiszi, hogy a kongresszusban sem mondhat már egyebet Oroszországnak, mint amit jegyzékeiben már megírt, s épen nincs helyén Oroszország elé a béke olajágával járulni, anélkül, hogy részünkről mást határoztunk volna. Azon hatalom pedig az eddigi mód szerint folytatja az irtóháborút Lengyelországban, s most az orosz képviselő oly karddal jelennék meg előttünk, melyről a lengyelek vére foly alá. Lássuk a többi kérdéseket, s a nehézségek ismét tömegesen tűnnek elénk. „Bizonyos, hogy Holstein állapota fenyegető, s Németország viszonya Dániához veszélyt rejt magában; de minő határozatot hozhat a kongresszus, — ha nem azt, mely 1852-ben a londoni jegyzőkönyvben aláíratott? s a mi a nagyhatalmakat s némely kisebb államot már most is kötelez ? Maga Szászország és Hannover, kiket a szövetséggyűlés az executió elintézésével bízott meg, aláírták a londoni jegyzőkönyvet, és tartoznak IX. Keresztély jogát elismerni. Ha a becsület és kötelesség a királyokat és kormányokat többé nem köti le , mit ér a kongresszusban új aktákat szerkeszteni, melyek az ily eljárás következtében újra elveszthetik érvényüket ? „Tekintsünk Olaszországra. Mit tehetünk itt? Az osztrák azonnal kilép a kongresszusból, mihelyt valaki e szót : Velencze, kiszalasztja ajkán. Minő értéke lehetne tehát a megmaradtak azon határozatának, hogy „kívánatos volna ha az ausztriai császár átengedné olasz birtokait! „Az ily kívánat oly eredménytelen maradna, mintha csak valami magán tudományos társaság mondta volna ki. A kongreszszusnak nincs hatalmában a létező jogokat megsemmisíteni. A független kormányok soha sem fogják magukat alávetni az ily hallatlan despotismusnak. Többé egy állam sem maradhatna biztonságban, ha a jogokat ignorálni és lábbal tapodni lehet. „És ha a kongresszusban Olaszország és Velencze ügye nem érintetnék is , kérdjük, ki volna elégítve Viktor Emánuel király azon meggyőződés mellett, hogy most már birodalmának határai örökre ki vannak jelölve, s reményei, hogy az Adrián uralkodhassék, mindenkorra elenyésztek! Hasznát látná-e abban, hogy a kongresszusbeli hatalmak legalább Olaszország mostani területének határait elismerték? Mire vezetne, Francziaországot még egyszer s még egyszer azon nyilatkozatra bírni , hogy nincs szándékában Rómát örök időre megszállva tartani!" „De ha e kérdésekben nehéz kielégítő határozatokat hozni, annál reménytelenebb dolog, valami jót várni azon esetre, ha a keleti nagy kérdés ily szőnyegre kerülne! Oroszország kapva-kapná ez alkalmon azt kívánni, hogy az 1856-iki párisi békének a Feketetengerre vonatkozó határozatai alól kiszabadulhasson , ellenben rakásra halmozná panaszait a Porta ellen, s igyekeznék keleten a viszályok új magvát elhinteni mindenfelé. Oroszország. LENGYELORSZÁG. (Korábbi tudósítások.) Az orosz kormánynak szállítandó lisztre nem akadt vállalkozó. Most egy varsói bankár vette át névtelenül, egy orosz ezredest tolt előtérbe, nehogy a forradalmi kormány megbüntesse. Jellemző, hogy az orosz kormány kénytelen volt elfogadni ez ajánlatot. Az augustowoi kormányzóságban az orosz kormány fölötte kegyetlenül bánik a lakosokkal; a férfiak java már börtönben lévén, most a nőket, ha semmi politikába nem bocsátkoznak is, viszik rendre börtönbe. A litván csatatérről származott orosz jelentések bizonyítják, hogy erősen foly a guerillaharc. Az „Invalide“ több erre vonatkozó jelentést közöl. Ugyane lap nem tagadja, hogy nov. 17-én a felkelők Skela falu mellett egy orosz szállítmányt elfoglaltak. Volhyniából hasonló tudósításokat olvasunk. Berg közlönye azt mondja, hogy Kamorski fölkelői 1400-an voltak s miután az osztrákok 500-at lefegyvereztek belőlök, még folyvást szervezkednek. Az orosz hirlap szerint Syrewitz, Plock és Kutno közt többször megütközött az oroszokkal. A fölkelők nov. 1-jén 100 embert vesztettek; lengyel jelentések szerint Syrewitz ezen keletnél későbben többször megverte az oroszokat. Belegarde, kalisi főparancsnok jelenti, hogy legközelebbi szemlejárataiban csak 10—50 főnyi fölkelő csapatokkal találkozott; ezek is csak az erdőkben és a katonaság által meg nem szállott vidékeken voltak elbutva. Bialaban, Rovaban és Kalvaryoban a fölkelők pénzeket koboztak el és újonczokat vittek magukkal. Augustowoban tisztán parasztokból álló fölkelő csapatok alakultak. Zichlynski fölkelővezért két segédével elfogták, s 10-én a varsói citadellába vitték az oroszok. A szekeret, melyen fölkelőtiszti egyenruhában ültek, egész század huszár kisérte. Zichlynski ismert lengyel író, a t. k. több történelmi művet fordított. Későbben tiszt volt az amerikai Unió hadseregében, csak aug. óta tért honába, résztveendő a szabadságharczban. A királyságban is erősen űzik az orosz tisztek a föliratgyártást. A t. k. egy poroszt minden módon erőszakolt bizonyos Schwarz nevű tiszt, hogy szintén írjon alá egy hódolati föliratot. A porosz táviratilag megkérdezte Bismarkot, köteles-e ezen, rá nézve érdektelen tüntetésben résztvenni? A porosz miniszterelnök nemmel felelt. Az újabb zaklatásra előmutatta Bismark táviratát, mire Schwarz azzal állt elő : „Kár volt olyan nagy zajt ütni, hiszen csak tréfáltam!“ Varsóban napiparancs jelent meg, mely a külföldi sajtóban fölmerült hirlelések ellenében kijelenti, hogy a nemzeti kormány nem szándékozik felhagyni a harczcal s több haderővel rendelkezik, mint a fölkelés kezdetekor. (Újabb tudósítások.) Az orosz közlönyök el akarják hitetni, hogy a mozgalom kialudt vagy legalább végvonaglásban van , hogy a fölkelés alig bír már harczosokkal. Ezzel ellenkezőleg aztán ugyanazon orosz lapok folyvást csatajelentéseket közölnek, melyekben itt-ott a szétvert és lekaszabolt fölkelők ezrével szerepelnek. A lengyeleknek egyátalán nem kedvező félhír. „Drezd Journal“ e tárgyban azt írja, hogy a harcz folyton foly, s egészen a guerillaháború jellemével bír. Nem lehet kételkedni benne, hogy a felkelők ily módon tavaszig fönntarthatják magukat. Miután az oroszokat nagyobb összeütközéseknél meg nem győzhetik, így akarnak tavaszig harczolni, mi bizonyosan sikerül nekik. A lengyel nemzeti kormány árulásnak mondja azon híreket, mintha a harcz megszűnt, a forradalmi katonák elbocsáttattak volna. A varsói forradalmi főnök nov. 19-ei kiáltványában ezen mondat fordul elő : Most, midőn az orosz hatalom aláásva, midőn a muszka csak az erőszak legszélsőbb rendszabályaival tarthatja fönn uralmát, csak a harczban kitartás vezethet diadalra. A nemz. kormány szükségesnek tartja kijelenteni, hogy Lengyelországnak hiv. kimutatások szerint ma több harcosa áll a csatatéren, mint valaha a fölkelés kitörése óta. Varsóban folyvást fogdossák és börtönzik az embereket. Egy nap az ifjakon a sor, mert azt hiszik, a nemz kormány tagjai fiatalok; másnap az idősebbeket veszik elő, mert pártolják a forradalmat. Néha az aszszonyok és leányok ki vannak szemelve. A porosz keresztes lap, mely ugyancsak szít az oroszokhoz,megengedi,hogy egyetlenegy éjen száznál több embert fogtak el. Egy orosz lap állítása szerint a forradalmi főadószedőt elfogták. A „Wanderer“ tagadja a hírt azon indokból is, hogy valóság esetén eddig fölakasztották volna. A levéltitkot Varsóban nyíltan megtörik. Maga a hiv. „Krakauer Ztg.“ följajdul, elveszett váltókat s egyéb értékpapirokat emleget s arra kéri az orosz hatóságokat, ha már feltörik a leveleket, legalább hiv. pecséttel lássák el, nehogy minden hívatlan postaszolga elolvassa tartalmukat. (Az utolsó postán érkezett tudósítások.) A lengyel királyság minden részéből érkezett tudósítások szerint a fölkelés nemhogy csökkenne, de napról napra terjed és gyarapodik. A fölkelés gyarapodását egy krakói levél szerint leginkább maguk az oroszok mozdítják elő azáltal, hogy minden társadalmi osztályt zaklatnak, s most már az elején kormányérzelmű vagy közönyös földmivelők is a fölkeléshez állanak tömegesen. A nemzeti organisatió napról napra erősebbé válik; a parasztok a készentartott fegyverrel a királyságban, Litvániában, Samogitiában, Podlachiában, Lublinban és Sandomirban csak a nemzeti kormány parancsát várják, hogy fölkeljenek. Egy orosz főtiszt, születésére lengyel, úgy nyilatkozott, hogy a külföldi háború szerencsétlenség lenne Lengyelországra nézve. „Nyár elején — mondá — gyengén és készületlenül találta volna a háború Oroszországot; ma 700,000 embere áll készen. Angolországból s máshonnét tetemesen erősítette hajóhadát s fegyvertárait; sajtója itt-ott valódi hazafias lelkesedést idézett elő, hol 568