Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-03 / 48. szám

cális párt kedvéért, míg Palmerston még csak megrovással sem akarta illetni a miniszteri rendelet végrehajtóit.“ — A „Morning Post“ nov. 24-ei számá­ban a kongresszusról emlékezvén, Anglia — úgymond — őszinte sajnálattal utasí­­tandja el az európai kongresszust illető ja­vaslatot. A francziák császára bámulásra méltó czélt tűzött maga elé, de az angol ál­lamférfiak úgy hiszik, hogy azon eszközök, melyekkel a császár szándékát valósítni akarja, nem fogják megteremni az óhajtott gyümölcsöket. Anglia — folytatja a „Mor­ning Post“ — előbb ellenvető, hogy a kon­gresszusi javaslat igen tágkörű, s czélja nincs eléggé körvonalazva. A tuilleriák kabinetje beleegyezett, hogy előleges alkudozások tar­tassanak. Javaslatba hozatott, hogy a kon­gresszus a lengyel, a schleswig-holsteini­, az olasz­ és romániai kérdéseket tárgyalja. Az angol gyakorlati szellem igen sok nehézsé­get talált e kérdésekben arra, hogy a kon­gresszustól megoldásukat remélhette volna. Anglia miniszterei nem tátták illőnek, hogy a királynő ő figének tanácsolják, küldene kö­vetet oly kongresszusra, melyet utópiának tekintettek. — (Anglia ellenvetései a kongresszus ellen.) Palmerston lord lapja a „Morning Post“ a következőleg adja elő Anglia okait a kongresszus ellen : „A gyakorlati angol észjárás azonban úgy találta, hogy a kong­resszus ily alapterve, számosabb nehézség­gel jár, mintsem valósítható volna. Az alku­dozások Oroszországgal már meghiúsultak, s az angol azt hiszi, hogy a kongresszusban sem mondhat már egyebet Oroszországnak, mint a­mit jegyzékeiben már megírt, s épen nincs helyén Oroszország elé a béke olaj­ágával járulni, anélkül, hogy részünkről mást határoztunk volna. Azon hatalom pe­dig az eddigi mód szerint folytatja az irtó­­háborút Lengyelországban, s most az orosz képviselő oly karddal jelennék meg előttünk, melyről a lengyelek vére foly alá. Lássuk a többi kérdéseket, s a nehézsé­gek ismét tömegesen tűnnek elénk. „Bizonyos, hogy Holstein állapota fenye­gető, s Németország viszonya Dániához ve­szélyt rejt magában; de minő határozatot hozhat a kongresszus, — ha nem azt, mely 1852-ben a londoni jegyzőkönyvben aláíra­tott? s a mi a nagyhatalmakat s némely kisebb államot már most is kötelez ? Maga Szászország és Hannover­, kiket a szövet­­séggyűlés az executió elintézésével bízott meg, aláírták a londoni jegyzőkönyvet, é­s tartoznak IX. Keresztély jogát elismerni. Ha a becsület és kötelesség a királyokat és kormányokat többé nem köti le , mit ér a kongresszusban új aktákat szerkeszteni, melyek az ily eljárás következtében újra elveszthetik érvényüket ? „Tekintsünk Olaszországra. Mit tehe­tünk itt? Az osztrák azonnal kilép a kon­gresszusból, mihelyt valaki e szót : Velen­­cze, kiszalasztja ajkán. Minő értéke lehetne tehát a megmaradtak azon határozatának, hogy „kívánatos volna ha az ausztriai csá­szár átengedné olasz birtokait! „Az ily kívánat oly eredménytelen ma­radna, mintha csak valami magán tudomá­nyos társaság mondta volna ki. A kongresz­­szusnak nincs hatalmában a létező jogokat megsemmisíteni. A független kormányok soha sem fogják magukat alávetni az ily hallatlan despotismusnak. Többé egy állam sem maradhatna biztonságban, ha a jogokat ignorálni és lábbal tapodni lehet. „És ha a kongresszusban Olaszország és Velencze ügye nem érintetnék is , kérdjük, ki volna elégítve Viktor Emánuel király azon meggyőződés mellett, hogy most már birodalmának határai örökre ki vannak je­lölve, s reményei, hogy az Adrián uralkod­­hassék, mindenkorra elenyésztek! Hasznát látná-e abban, hogy a kongresszusbeli hatal­mak legalább Olaszország mostani területé­nek határait elismerték? Mire vezetne, Fran­­cziaországot még egyszer s még egyszer azon nyilatkozatra bírni , hogy nincs szán­dékában Rómát örök időre megszállva tar­tani!" „De ha e kérdésekben nehéz kielégítő határozatokat hozni, annál reménytelenebb dolog, valami jót várni azon esetre, ha a ke­leti nagy kérdés ily szőnyegre kerülne! Oroszország kapva-kapná ez alkalmon azt kívánni, hogy az 1856-iki párisi békének a Feketetengerre vonatkozó határozatai alól kiszabadulhasson , ellenben rakásra hal­mozná panaszait a Porta ellen, s igyekeznék keleten a viszályok új magvát elhinteni min­denfelé. Oroszország.­ ­ LENGYELORSZÁG. (Korábbi tudó­sítások.) Az orosz kormánynak szállítandó lisztre nem akadt vállalkozó. Most egy var­sói bankár vette át névtelenül, egy orosz ezredest tolt előtérbe, nehogy a forradalmi kormány megbüntesse. Jellemző, hogy az orosz kormány kénytelen volt elfogadni ez ajánlatot. Az augustowoi kormányzóságban az orosz kormány fölötte kegyetlenül bánik a lakosokkal; a férfiak java már börtönben lévén, most a nőket, ha semmi politikába nem bocsátkoznak is, viszik rendre börtönbe. A litván­ csatatérről származott orosz jelentések bizonyítják, hogy erősen foly a guerillaharc. Az „Invalide“ több erre vo­natkozó jelentést közöl. Ugyane lap nem tagadja, hogy nov. 17-én a felkelők Skela falu mellett egy orosz szállítmányt elfog­laltak. Volhyniából hasonló tudósításokat ol­vasunk. Berg közlönye azt mondja, hogy Kamorski fölkelői 1400-an voltak s miután az osztrákok 500-at lefegyvereztek belőlök, még folyvást szervezkednek. Az orosz hir­­lap szerint Syrewitz, Plock és Kutno közt többször megütközött az oroszokkal. A fölkelők nov. 1-jén 100 em­bert vesztettek; lengyel jelentések szerint Syrewitz ezen keletnél későbben többször megverte az oroszokat. Belegarde, kalisi fő­parancsnok jelenti, hogy legközelebbi szem­lejárataiban csak 10—50 főnyi fölkelő csa­patokkal találkozott; ezek is csak az erdők­ben és a katonaság által meg nem szállott vidékeken voltak elbutva. Bialaban, Rovaban és Kalvaryoban a fölkelők pénzeket koboz­tak el és újonczokat vittek magukkal. Au­­gustowoban tisztán parasztokból álló fölkelő csapatok alakultak. Zichlynski fölkelővezért két segédével elfogták, s 10-én a varsói citadellába vitték az oroszok. A szekeret, melyen fölkelőtiszti egyenruhában ültek, egész század huszár kisérte. Zichlynski ismert lengyel író, a t. k. több történelmi művet fordított. Későb­ben tiszt volt az amerikai Unió hadseregé­ben, csak aug. óta tért honába, résztveendő a szabadságharczban. A királyságban is erősen űzik az orosz tisztek a föliratgyártást. A t. k. egy poroszt minden módon erőszakolt bizonyos Schwarz nevű tiszt, hogy szintén írjon alá egy hódo­lati föliratot. A porosz táviratilag megkér­dezte Bismarkot, köteles-e ezen, rá nézve érdektelen tüntetésben résztvenni? A porosz miniszterelnök nem­mel felelt. Az újabb zaklatásra előmutatta Bismark táviratát, mire Schwarz azzal állt elő : „Kár volt olyan nagy zajt ütni, hiszen csak tréfáltam!“ Varsóban napiparancs jelent meg, mely a külföldi sajtóban fölmerült hirlelések elle­nében kijelenti, hogy a nemzeti kormány nem szándékozik felhagyni a harczc­al s több haderővel rendelkezik, mint a fölkelés kez­detekor.­­ (Újabb tudósítások.) Az orosz közlö­nyök el akarják hitetni, hogy a mozgalom kialudt vagy legalább végvonaglásban van , hogy a fölkelés alig bír már harczosokkal. Ezzel ellenkezőleg aztán ugyanazon orosz lapok folyvást csatajelentéseket közölnek, melyekben itt-ott a szétvert és lekaszabolt fölkelők ezrével szerepelnek. A lengyeleknek egyátalán nem kedvező félhír. „Drezd Journal“ e tárgyban azt írja, hogy a harcz folyton foly, s egészen a gue­­rillaháború jellemével bír. Nem lehet kétel­kedni benne, hogy a felkelők ily módon ta­vaszig fönntarthatják magukat. Miután az oroszokat nagyobb összeütközéseknél meg nem győzhetik, így akarnak tavaszig har­­czolni, mi bizonyosan sikerül nekik. A lengyel nemzeti kormány árulásnak mondja azon híreket, mintha a harcz meg­szűnt, a forradalmi katonák elbocsáttattak volna. A varsói forradalmi főnök nov. 19-ei kiáltványában ezen mondat fordul elő : Most, midőn az orosz hatalom aláásva,­­ mi­dőn a muszka csak az erőszak legszélsőbb rendszabályaival tarthatja fönn uralmát, csak a harczban kitartás vezethet diadalra. A nemz. kormány szükségesnek tartja kijelen­teni, hogy Lengyelországnak hiv. kimutatá­sok szerint ma több harc­osa áll a csataté­ren, mint valaha a fölkelés kitörése óta. Varsóban folyvást fogdossák és börtön­zik az embereket. Egy nap az ifjakon a sor, mert azt hiszik, a nemz­ kormány tagjai fiatalok; másnap az idősebbeket veszik elő, mert pártolják a forradalmat. Néha az asz­­szonyok és leányok ki vannak szemelve. A porosz keresztes lap, mely ugyancsak szít az oroszokhoz,megengedi,hogy egyetlenegy éjen száznál több embert fogtak el. Egy orosz lap állítása szerint a forra­dalmi főadószedőt elfogták. A „Wanderer“ tagadja a hírt azon indokból is, hogy való­ság esetén eddig fölakasztották volna. A levél­titkot Varsóban nyíltan megtö­rik. Maga a hiv. „Krakauer Ztg.“ följajdul, elveszett váltókat s egyéb érték­papirokat emleget s arra kéri az orosz hatóságokat, ha már feltörik a leveleket, legalább hiv. pe­cséttel lássák el, nehogy minden hívatlan postaszolga elolvassa tartalmukat.­­ (Az utolsó postán érkezett tudósítások.) A lengyel királyság minden részéből érke­zett tudósítások szerint a fölkelés nemhogy csökkenne, de napról napra terjed és gya­rapodik. A fölkelés gyarapodását egy krakói le­vél szerint leginkább maguk az oroszok mozdítják elő azáltal, hogy minden társa­dalmi osztályt zaklatnak, s most már az ele­jén kormányérzelmű vagy közönyös föld­­mivelők is a fölkeléshez állanak tömegesen. A nemzeti organisatió napról napra erő­sebbé válik; a parasztok a készentartott fegyverrel a királyságban, Litvániában, Sa­­mogitiában, Podlachiában, Lublinban és Sandomirban csak a nemzeti kormány pa­rancsát várják, hogy fölkeljenek. Egy orosz főtiszt, születésére lengyel, úgy nyilatkozott, hogy a külföldi háború sze­rencsétlenség lenne Lengyelországra nézve. „Nyár elején — mondá — gyengén és készü­letlenül találta volna a háború Oroszorszá­got; ma 700,000 embere áll készen. Angol­országból s máshonnét tetemesen erősítette hajóhadát s fegyvertárait; sajtója itt-ott va­lódi hazafias lelkesedést idézett elő, hol 568

Next