Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-22 / 42. szám

A régi bizonytalanság. Napóleon császár e napokban nagy baj­ban volt. Billault, tárczanélküli miniszter, a­ki a mostani franczia kormány álmos és semmit sem tevő politikáját sok szép szóval védelmezni tudta, meghalt. A miniszter, a­ki mint szónok jeles volt, de beszédeinek tar­talmával a francziák kedvét sehogy sem tudta megnyerni, okt. 13-án reggel még azt írta, hogy a délutáni vasúttal Páris felé in­dul, s megjelenik a külügyminisztériumban, hogy ott a lengyel ügyekre vonatkozó iro­mányokat még egyszer átolvassa, s azok alapján a kormány védelmére beszédeket készítsen; azonban még az­nap betegsége roszra fordult, s 5 órakor délután meghalt. A veszteség, mely a kormányt ezen min­dig feleletre kész szónok halála által érte, fö­lötte nagy. Utódjául oct. 19-én Roucer ne­veztetett ki, a­ki eddig az államtanács el­nöke volt, s azon hirben áll, hogy egy kissé liberálisabb ember, mint többi miniszter­­kollegája. Most már az ő kötelessége lesz vé­delmezni Napóleon császár politikáját a len­gyel ügyben; valóban nem könnyű feladat, mert a mostani franczia politika, ha előbb utóbb fordulat nem jő közbe, csak annyiban különbözik Lajos Fülöp király eljárásától, hogy azon időben a franczia kormány nyíl­­tan kimondta, hogy semmit sem teend a lengyelek javára; a mostani kormány pedig játszik ugyan a nagy szavakkal, de hogy az egyedül karddal megoldható csomót egy csapással ketté vágja, arra nagyon csekély hajlamot tanúsít.­­ A­mi a diplomatiai alkudozások me­netét illeti, most már kétségtelen, hogy Anglia és Francziaország kinyilatkoztatni szándékoznak, miszerint Oroszország az ál­tal, hogy Lengyelországot alkotmányától megfosztotta, jogát e királyság leírásához elvesztette. De épen oly bizonyos az is, hogy Ausztria ily nyilatkozathoz járulni nem ki­­ván, s azért a Párisból és Londonból előter­jesztett indítványt visszautasította. Az indítvány előterjesztésekor Rechberg gróf, ausztriai külügyminiszter, azon kérdést intézi az angol követhez : mi történnék ak­kor, ha Oroszország az ily nyilatkozatot hadüzenetnek venné, s Ausztriát megtá­madná? Az ausztriai kabinet erre csakhamar bő felvilágosítást nyert. Russell lord kinyilat­­koztatá, hogy az angol kormány semmi esetre sem fogadná el a háborút. Ilyet természete­sen csak Anglia mondhat, mely sziget lévén, Oroszország megtámadásától legkevésbbé sem félhet. Egészen más helyzetben van Ausztria, melynek észak felőli határai egé­szen nyitva állnak. Az angol kormány mindemellett is szorosan ragaszkodik indít­ványához, melyet lapjaink múlt számá­ban „elméleti hadüzenet“-nek neveztünk.­­ Ugyanily értelemben nyert utasításokat Anglia szentpétervári követe, Napier lord is. A franczia lapok állításai szerint a há­rom hatalom közt a lengyel kérdés feletti közlekedések megszakadás nélkül folynak. Állítják azt is, hogy a franczia kormány lépéseket is ten közvetve annak kipuhatolá­­sára, vájjon miként fogadná Oroszország, ha a három hatalom megsemmisítettnek hir­detné ki az 1815-diki szerződés azon részét, mely Oroszországnak Lengyelország feletti birtokjogát szentesíti. Ezen puhatolásra az „Indep.“ párisi tudósítója szerint Budberg I gróf azt válaszolta, miszerint Oroszország az egész manifestatiót figyelembe sem veszi, ellenben megtörténhetik, hogy az egész Len­­­­gyelországot rögtön bekeblezi az orosz tar­­­­tományok közé, hogy még a remény se ma­radjon fel, miként a mostani autonómia va­­l­­aha még visszakerülhetne. Továbbá ha a manifestáló hatalmak közt Ausztria is lenne, annak határát Oroszország, mint ellenségét, rögtön megtámadná. Mindez, többé kevésbbé, már a múlt hét folytán is tudva volt, azóta az ügy meneté­nek gyorsítására semmi sem történt. No­vember ötödikéig, a­midőn Napóleon császár a franczia törvényhozótest gyűlését meg­nyitni szándékozik , talán újabb valamit nem is hallhatunk. Hazánk állapotáról. Ha találunk valamit a lapokban ama mindig megújuló hírekből, hogy felsőbb he­lyeken országgyűlés összehívásáról gondol­koznak, hogy valamely kiegyenlítési pro­gramra merült fel, mely a febr. 26-ai patens módosítását föltételezné : átveszszük az ily híreket a­nélkül, hogy azoknak fontosságot tulajdonítanánk. Az olvasó is csak eltűri az ily czikkeket, mint nyáron át sem szoktuk a kályhát kidobni szobánkból. * Az érintett hírek körüljárják aztán a bel- és külföldi lapokat, míg végre valamely fél, negyed vagy tizenhatod részben hivata­los közlöny előáll, s elmondja, hogy az egészből semmi sincs. A fő argumentum, hogy miért nincs­ mindig az , „mert Magyarország most is a régi, s ha összehívnák az országgyűlést, ez megint valamely korábbinak szellemében járna el.“ Ebből annyit tanulunk, hogy egy némely újmódi constitutionalisták szerint, ha a viszály ítéletnapig tart is, mégis min­dig az országgyűlésnek kötelessége a másik fél nézeteit sajátjává fogadni. Szóval : hazánk ügyében most is csak az az újság, hogy marad minden a régiben. A naponkint megjelenő lapok, különösen a németek, hoznak ugyan e tárgyban mende­mondát eleget, de még nyomtatva sincs a lap, már maga a szerkesztő is meggyőződött, hogy üres szóbeszédet irkált össze. Mit tesz tehát, a­midőn­napi munkáját bevégezve, a hivatalszobát elhagyja? Talán még egyszer tentába mártja pennáját, s a „legújabb“ hí­rek között megemlíti, miszerint a lap elején kürtött hírek utólagos értesülés folytán az első betűtől az utolsóig valótlanoknak bizo­nyultak be? A világért sem. Az ily szer­kesztő nem értené „üzleteinek ábéczéjét sem. Inkább azt dörmögi magában : Holnap is nap lesz s ha ma érdekes hírrel traktál­­hattuk olvasóinkat, lesz holnap elég időnk gúnyos czikket írni azok ellen, a­kik a kö­zönséget hírhajhászati vágyból könnyelmű­­leg félrevezetik. A többi között így járt a bécsi „Presse“ is, mely egy napon a következő érdekes his­tóriát meséli el : „A pénzügyi bizottmányban Plener pénz­ügyminiszter, tekintve a Magyarországban tapasztalható szükséget, figyelmezteti a bi­zottmányt, hogy a 30 milliónyi segélyezés­ről szóló törvényjavaslat sürgetőleg volna tárgyalandó. — A bizottmány az indítvá­nyozott segély mennyiségére és hovafordí­­tására nézve Skene urat, a törvényjavaslat­nak a kölcsön felvételére nézve Taschek doctort választó előadónak. „Skene reichsrath úr, a szükséges kimu­tatások átvétele végett azonnal a magyar kanczellária palotájába ment. Gróf Forgách kinyilatkoztató, hogy az Ínségre vonatkozó minden okmányt kész a bizottmány küldöt­tének átszolgáltatni. Egyszersmind igéri, hogy a szükséges felvilágosítások végett a kanc­ellária hivatalnokai közöl egyet át fog küldeni, megjegyezvén, hogy ez speciális eset, mely által a politikai kérdés érintetlen marad. „E kijelentés ellenében Skene úr meg­jegyzi , hogy miután nem lehet kétkedni, miszerint a reichsrath most már teljessé vált, a pénzügyi bizottmány a politikai kérdést ! Előfizetési föltételek 1863-dik évre : a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. Fél évre 6 ft. — Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 ft. Fél évre 8 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft.

Next