Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-10-22 / 42. szám
A régi bizonytalanság. Napóleon császár e napokban nagy bajban volt. Billault, tárczanélküli miniszter, aki a mostani franczia kormány álmos és semmit sem tevő politikáját sok szép szóval védelmezni tudta, meghalt. A miniszter, aki mint szónok jeles volt, de beszédeinek tartalmával a francziák kedvét sehogy sem tudta megnyerni, okt. 13-án reggel még azt írta, hogy a délutáni vasúttal Páris felé indul, s megjelenik a külügyminisztériumban, hogy ott a lengyel ügyekre vonatkozó irományokat még egyszer átolvassa, s azok alapján a kormány védelmére beszédeket készítsen; azonban még aznap betegsége roszra fordult, s 5 órakor délután meghalt. A veszteség, mely a kormányt ezen mindig feleletre kész szónok halála által érte, fölötte nagy. Utódjául oct. 19-én Roucer neveztetett ki, aki eddig az államtanács elnöke volt, s azon hirben áll, hogy egy kissé liberálisabb ember, mint többi miniszterkollegája. Most már az ő kötelessége lesz védelmezni Napóleon császár politikáját a lengyel ügyben; valóban nem könnyű feladat, mert a mostani franczia politika, ha előbb utóbb fordulat nem jő közbe, csak annyiban különbözik Lajos Fülöp király eljárásától, hogy azon időben a franczia kormány nyíltan kimondta, hogy semmit sem teend a lengyelek javára; a mostani kormány pedig játszik ugyan a nagy szavakkal, de hogy az egyedül karddal megoldható csomót egy csapással ketté vágja, arra nagyon csekély hajlamot tanúsít. Ami a diplomatiai alkudozások menetét illeti, most már kétségtelen, hogy Anglia és Francziaország kinyilatkoztatni szándékoznak, miszerint Oroszország az által, hogy Lengyelországot alkotmányától megfosztotta, jogát e királyság leírásához elvesztette. De épen oly bizonyos az is, hogy Ausztria ily nyilatkozathoz járulni nem kiván, s azért a Párisból és Londonból előterjesztett indítványt visszautasította. Az indítvány előterjesztésekor Rechberg gróf, ausztriai külügyminiszter, azon kérdést intézi az angol követhez : mi történnék akkor, ha Oroszország az ily nyilatkozatot hadüzenetnek venné, s Ausztriát megtámadná? Az ausztriai kabinet erre csakhamar bő felvilágosítást nyert. Russell lord kinyilatkoztatá, hogy az angol kormány semmi esetre sem fogadná el a háborút. Ilyet természetesen csak Anglia mondhat, mely sziget lévén, Oroszország megtámadásától legkevésbbé sem félhet. Egészen más helyzetben van Ausztria, melynek észak felőli határai egészen nyitva állnak. Az angol kormány mindemellett is szorosan ragaszkodik indítványához, melyet lapjaink múlt számában „elméleti hadüzenet“-nek neveztünk. Ugyanily értelemben nyert utasításokat Anglia szentpétervári követe, Napier lord is. A franczia lapok állításai szerint a három hatalom közt a lengyel kérdés feletti közlekedések megszakadás nélkül folynak. Állítják azt is, hogy a franczia kormány lépéseket is ten közvetve annak kipuhatolására, vájjon miként fogadná Oroszország, ha a három hatalom megsemmisítettnek hirdetné ki az 1815-diki szerződés azon részét, mely Oroszországnak Lengyelország feletti birtokjogát szentesíti. Ezen puhatolásra az „Indep.“ párisi tudósítója szerint Budberg I gróf azt válaszolta, miszerint Oroszország az egész manifestatiót figyelembe sem veszi, ellenben megtörténhetik, hogy az egész Lengyelországot rögtön bekeblezi az orosz tartományok közé, hogy még a remény se maradjon fel, miként a mostani autonómia valaha még visszakerülhetne. Továbbá ha a manifestáló hatalmak közt Ausztria is lenne, annak határát Oroszország, mint ellenségét, rögtön megtámadná. Mindez, többé kevésbbé, már a múlt hét folytán is tudva volt, azóta az ügy menetének gyorsítására semmi sem történt. November ötödikéig, amidőn Napóleon császár a franczia törvényhozótest gyűlését megnyitni szándékozik , talán újabb valamit nem is hallhatunk. Hazánk állapotáról. Ha találunk valamit a lapokban ama mindig megújuló hírekből, hogy felsőbb helyeken országgyűlés összehívásáról gondolkoznak, hogy valamely kiegyenlítési programra merült fel, mely a febr. 26-ai patens módosítását föltételezné : átveszszük az ily híreket anélkül, hogy azoknak fontosságot tulajdonítanánk. Az olvasó is csak eltűri az ily czikkeket, mint nyáron át sem szoktuk a kályhát kidobni szobánkból. * Az érintett hírek körüljárják aztán a bel- és külföldi lapokat, míg végre valamely fél, negyed vagy tizenhatod részben hivatalos közlöny előáll, s elmondja, hogy az egészből semmi sincs. A fő argumentum, hogy miért nincs mindig az , „mert Magyarország most is a régi, s ha összehívnák az országgyűlést, ez megint valamely korábbinak szellemében járna el.“ Ebből annyit tanulunk, hogy egy némely újmódi constitutionalisták szerint, ha a viszály ítéletnapig tart is, mégis mindig az országgyűlésnek kötelessége a másik fél nézeteit sajátjává fogadni. Szóval : hazánk ügyében most is csak az az újság, hogy marad minden a régiben. A naponkint megjelenő lapok, különösen a németek, hoznak ugyan e tárgyban mendemondát eleget, de még nyomtatva sincs a lap, már maga a szerkesztő is meggyőződött, hogy üres szóbeszédet irkált össze. Mit tesz tehát, amidőnnapi munkáját bevégezve, a hivatalszobát elhagyja? Talán még egyszer tentába mártja pennáját, s a „legújabb“ hírek között megemlíti, miszerint a lap elején kürtött hírek utólagos értesülés folytán az első betűtől az utolsóig valótlanoknak bizonyultak be? A világért sem. Az ily szerkesztő nem értené „üzleteinek ábéczéjét sem. Inkább azt dörmögi magában : Holnap is nap lesz s ha ma érdekes hírrel traktálhattuk olvasóinkat, lesz holnap elég időnk gúnyos czikket írni azok ellen, akik a közönséget hírhajhászati vágyból könnyelműleg félrevezetik. A többi között így járt a bécsi „Presse“ is, mely egy napon a következő érdekes históriát meséli el : „A pénzügyi bizottmányban Plener pénzügyminiszter, tekintve a Magyarországban tapasztalható szükséget, figyelmezteti a bizottmányt, hogy a 30 milliónyi segélyezésről szóló törvényjavaslat sürgetőleg volna tárgyalandó. — A bizottmány az indítványozott segély mennyiségére és hovafordítására nézve Skene urat, a törvényjavaslatnak a kölcsön felvételére nézve Taschek doctort választó előadónak. „Skene reichsrath úr, a szükséges kimutatások átvétele végett azonnal a magyar kanczellária palotájába ment. Gróf Forgách kinyilatkoztató, hogy az Ínségre vonatkozó minden okmányt kész a bizottmány küldöttének átszolgáltatni. Egyszersmind igéri, hogy a szükséges felvilágosítások végett a kancellária hivatalnokai közöl egyet át fog küldeni, megjegyezvén, hogy ez speciális eset, mely által a politikai kérdés érintetlen marad. „E kijelentés ellenében Skene úr megjegyzi , hogy miután nem lehet kétkedni, miszerint a reichsrath most már teljessé vált, a pénzügyi bizottmány a politikai kérdést ! Előfizetési föltételek 1863-dik évre : a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. Fél évre 6 ft. — Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 ft. Fél évre 8 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft.