Politikai Ujdonságok, 1864 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-21 / 38. szám

ronás sassal díszítettek. Megérkezésénél a fürdői zenekar a porosz néphymnust játszta. Ugyanekkor hagyták el a császárné és a hollandi királyné villájukat, s a Weinbrun­­nen mellett elhaladó fasorok közt a Pauli­­­­lenbrunnen felé mentek. E séta félóráig tar­tott. Ekkor visszajöttek a magas úrnők. A királyné, ki atyja, a würtembergi király ha­lála óta mély gyászt visel, jobbról ment a császárné karján. Az utóbbi ízléses fekete felső és alsó ruhát viselt, sötétbarna zub­bonyt sárga gombokkal s fekete kalapot fe­kete fátyollal s hoszszu fehér tollal. Az elkerü­lhetlen sétabot, melyet sok kellem­mel kezel ezúttal sem hiányzott. 33/4 órakor útikocsijába szállt a hollandi királynő, melybe postalovak voltak fogva.­­­ A csá­szárné és egész kísérete, az urak fekete frakkban és rendjeleikkel kocsijához kisér­ték a királynét. Az elválás szívélyes volt. A királyné többször megcsókolta a csá­szárnét, ki szeretetreméltó egyszerűségé­ben, nem is gondolva arra, hogy a fran­­cziák császárnéje, III. Napóleon neje, a leg­mélyebb tiszteletet tanúsította vendége iránt. A császárné minden embert meg tud nyerni; kellemre, kedvességre és előkelőségre nézve egyike a legritkább női jelenségeknek s mindehhez járul szeretetreméltó egyszerű­sége, melylyel a közönséges polgárnőnél is ritkán találkozunk. A porosz király 4 óra után látogatta meg a császárnét; fehér mel­lényén a becsületrend nagy keresztjének ve­res szalagját viselte. A látogatás 51/2 óráig tartott. A császárné a lépcsőzet, alján a leg­­szívélyesebben fogadta. Midőn a király ko­csijába ült, megnyíltak az erkélyajtók s a császárné megjelent hölgyeivel, hogy kezé­vel és fejével búcsút intsen neki. A király a vendéglőben ebédelvén, 7 órakor visszain­dult Wiesbadenbe. — Metternich­ig és neje 9-ikén látogatást tettek Schwalbachban a császárnénál, kit jövő héten Johannisbergen várnak rövid látogatásra. — (Poroszország állása Francziaország­gal szemben.) A „Br. Ztg.“ Írja : Roon jelen­tése, fogadtatásáról s tapasztalatairól Fran­­cziaországban, hallomás szerint, nagyon kielégítő; egyátalában hadügyminiszterünk fogadtatása Chalonsban a császár részéről világosan mutatja, hogy a két udvar közti barátságos viszonyt minél jobban megszilár­dítani óhajtják, s ezen ezért elő is mozdítot­ták a miniszter iránt tanúsított kitüntetések által; s ebben az „O. D. P.“ levelezőjének is igaza van, hanem az már puszta kohol­mány, a­mit Roon miniszternek Chalonsban tartózkodásáról, s az ott előfordult alkudo­zásokról és értekezésekről mesél, ámbár úgy adja elő dolgait, mintha a legcsalhatatla­­nabbul volna értesülve mindenről a mi tör­tént, s minden szóról a­mit beszéltek.­­ Hanem az már igaz, hogy a két kormány egymás irányábani viszonya nagyon barát­ságos. Ha azonban ezt elhiszszü­k, akkor mindgyárt átlátjuk azt is, hogy mennyiben tartsuk igaznak, a miket a hírlapok Drouyn de Lhuys és Goltz beszélgetéseiről, s Fran­czia- és Angolország közeledéséről írtak, mely közeledés folytán Angolország amazt rábírná, hogy a dán kérdésben Németor­szágnak kevésbbé kedvező állást foglaljon. — Hogy Francziaország politikájában vál­tozás történt volna, annak teljességgel semmi jelét sem tapasztalhatni, csupán azt óhaj­totta volna Francziaország, hogy a békeelő­­zetek megállapításánál a nemzetiségek elve több figyelemben részesíttetett volna. De ezen túl nem járnak a franczia diplomatia nyilatkozatai. — A­mi Angol- és Franczia­ország viszonyait illeti : Angolország már a három északi hatalom összejövetelekor fel­használva az alkalmat, felszólíta Franczia­országot, nem jó volna-e kettőjüknek szoros szövetségre lépni, s együtt taglalni a nagy politikai kérdéseket. Az ily közös értekezé­sekre Francziaország természetesen késznek is nyilatkozott, de a szent szövetség rémké­pével nem igen tudott Angolország hatni Francziországra, a­hol jól tudják, hogy lehe­tetlen azt régi czéljaival újra életbeléptetni. Tehát Angolország fáradozásainak nem lett egyéb sikere a bizalmas értekezéseknél, me­lyek azonban Francziaországnak Poroszor­szághoz való viszonyát nem érinték — (A nyugati hatalmak erkölcsi befo­lyása.) Minden oldalról állítják­­— Írja a „Br. Ztg.“ — hogy a nyugati hatalmak még egy gyönge kísérletet tettek, miszerint a Schleswig holsteini ügy szabályozására erkölcsi befolyást gyakoroljanak. — Szeren­csére csak kísérletről van szó, mely már azért is igen szerény, mert a legközelebbi múlt bizonyította, hogy a német nagyhatal­mak el vannak határozva, miszerint a kez­deti ösvényen megmaradnak s czéljuktól semmi sem fogja eltántorítani őket. Ha te­hát a nyugati tüntetés sikere nem várható is, figyelmet érdemel mindazáltal, mert tényleg bizonyítja, hogy Párisban és Lon­donban még mindig nem egyenlő a hangu­lat a teljes semlegességgel a dán-német viszályban. Sokat tanakodtak, vájjon Fran­cziaország nem ajánlotta-e újból a lakosság megkérdezését; végre kiderült, hogy ezt nem tévé ugyan egyenesen, de sajnálatát fejezte ki, hogy ez eljárás nem tetszett a német hatalmaknak. A különbség csak a dipl. aranymérlegen bír némi súlylyal; az elfogulatlan azonnal látja, hogy a franczia kormány újabb nyilatkozata nem akart ugyan tiltakozólag vagy fenyegetőleg föl­lépni a békeelőzményekkel szemben, de a figyelő-bírálat állásában marad. Az angol diplomaták legújabb sürgetése nem maradt hatás nélkül a Tuilleriákra. Németország szerencsét kívánhat magának, hogy a Lon­don felől annyira sürgetett nyugati barát­ság ily elméleti téren marad, s nem lehet rosz néven venni Poroszországtól, ha a franczia barátság megtartásán fáradozik. A porosz király schwalbachi látogatása is eb­ből magyarázható; ott tartózkodásának rövidsége mutatja, hogy inkább udvarias­ságból ment oda, nem politikai értekezésre. Francziaország.­ ­ (Szegénység a politika terén.) Több félévénél, hogy az európai közönség hozzá­szokott nem várni érdekes híreket Páriából, melyre egykor a Gironde egyik híres szó­noka mondá, hogy a szellemi világ köz­pontja. A múlt évi november 5-ei nagy szó el­hangzása óta a Tuilleriák kabinetje feltűnő­­leg reservált álláspontra vonult vissza az európai ügyekkel s kérdésekkel szemben. Voltak, kik e visszavonulásban készülődést láttak a bekövetkezendő eshetőségekre,­­ voltak, kik e visszatartózkodást a belügyek előtérbe tolulásának tulajdonították. Azt hiszszük, hog­y itt is a középút a leghelye­sebb kommentár. A franczia megyei gyűléseken már hangzottak és pedig a kormányférfiak ajkai­­­­ról oly nyilatkozatok, melyek alapos reményt kelthettek a francziákban, hogy az autonó­mia köre tágasbulni fog, s megszűnik a köz­ponti kormány merevségének azon súlya, melynek terhét sem a krimi dicsőség, sem a magentai és solferinói borostyánok nem bír­ták könnyíteni. A félhivatalos lapok fennhangon hirdet­ték, hogy a franczia császár fel akarja élesz­teni a közhatalomban részes megyei életet, s helyhatósági autonómiát és a központi hatalom teendőit átruházandja a departe­­mentális gyűlésekre. A félhivatalos nyilatkozatok által jelzett reform még ma azonban papíron van, a­mi azonban nem akadályoztatja a franczia in­spirált sajtót, hogy újabban ne jelezzen oly czélokat a császárnál, melyek magának a központi államhatalomnak némi reformjára mutatnak, így például a „France“ legújabban nagy reményekre gerjesztő szentor hangon jelenti, hogy a császár mostanság nagyon foglalko­zik oly combinatiókkal, melyek a franczia alkotmány reformjára s gyakorlati érvé­nyére vonatkoznak. Kerülve a „France“ émelygés dicsére­teit, melyekkel már a puszta szándékot el­halmozza, csak azt jegyezzük ki a „France“ czikkéből, a­mi némi elvi tájékozást nyújt a nagyhangú ígéretek iránt. A „France“ szerint a császár most arról gondolkodik leginkább: hogyan legyen kép­viselve a kormány a kamarákban ? Erre nézve a „France“ szerint három rendszer kínálkozik, t. i. az 1851. alkotmány szerint megállapított mód : államtanács, senatussal és törvényhozótestülettel, továbbá Billault rendszere, mely szerint az államminiszter, a kormánypolitikát védő miniszter volt a ka­marákban, s végre a miniszteri rendszer. A három rendszer közöl az első lehetetlen, mondja a „France,“ a harmadik még korai, marad a középső. Ezen nyilatkozat oda mu­tat, hogy az új reform alig lesz egyéb, mint egy a Billault rendszerében hozandó újítás, a­hol azután egy pár tárc­anélküli miniszter kormánymajoritás tapsai mellett szónoko­­land az oppositio ellen. 4,54 Anglia. — (Lapvélemények Németországról, és a „Times“ Olaszországról.) Egyik lap a másikat követi Russel lord sürgönyének köznyelvre fordításában. A „Post“ így ír: „A német hatalmak úgy látszik, elhatároz­ták, hogy Dánia elnyomásában s Európa türelmének megkisértésében a végletekig mennek, s ebben oly előzményt idéznek fel, mely előbb-utóbb ellenök forduland. Mind­egy, akár enged Dánia a nyomásnak, akár kétségbeesett ellenszegülést szül a túlszigor, bizonyos, hogy ez eljárás sem a békét meg nem állapítja, sem a bizalmat a kontinensen vissza nem állítja. A felelősség e . . . . poli­tikáért kétségtelenül Poroszországra nehe­zedik. Ez csak eleje egy hosszabb czikknek, mely telve van Poroszország megrovásával. — A „Star“ épen úgy korholja a porosz politikát, mint a többi lapok, de óv az újabb dipl. bonyodalmaktól. Az angol politikát az 1852-ki szerződéssel tett remekműve kissé okosabbá és szerényebbé tehette volna. — Az „Advertiser“ így kiált föl : „Azon angol magas egyének, kik fönnen hirdették, hogy a Poroszország elleni háború lehetetlen, végre beláthatták, miszerint a nemzeti érze­lem mégis erősebb náluknál, Poroszország fönhéjázása határozott nemzeti álláspontra szorít bennünket.“ Sajnálattal értesül e lap, hogy Russel ismét csak sürgönyöz, a­nélkül, hogy ezt tettel hozná kapcsolatba, taná­csokat oszt a nélkül, hogy az így elvállalt felelősségre gondolna. Cselekedjék vagy hall­gasson, különben magát és másokat kelep­­czébe szorítja. A külügyérhez közel álló „Daily News“ még nem irt e tárgyban. — A hetilapok is sokat írnak Németországról nem a legbarátságosabb hangon. Legelné­­zőbb a „Saturday Rewiew“, e héten azon­ban csak a vámegylet jövőjét fejtegeti a németországi nézetek szerint. A „London Rewiew“ meg van győződve, hogy Franczia­ és Oroszország elhárítandják a gyalázatot

Next