Politikai Ujdonságok, 1864 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1864-09-21 / 38. szám
ronás sassal díszítettek. Megérkezésénél a fürdői zenekar a porosz néphymnust játszta. Ugyanekkor hagyták el a császárné és a hollandi királyné villájukat, s a Weinbrunnen mellett elhaladó fasorok közt a Paulilenbrunnen felé mentek. E séta félóráig tartott. Ekkor visszajöttek a magas úrnők. A királyné, ki atyja, a würtembergi király halála óta mély gyászt visel, jobbról ment a császárné karján. Az utóbbi ízléses fekete felső és alsó ruhát viselt, sötétbarna zubbonyt sárga gombokkal s fekete kalapot fekete fátyollal s hoszszu fehér tollal. Az elkerülhetlen sétabot, melyet sok kellemmel kezel ezúttal sem hiányzott. 33/4 órakor útikocsijába szállt a hollandi királynő, melybe postalovak voltak fogva. A császárné és egész kísérete, az urak fekete frakkban és rendjeleikkel kocsijához kisérték a királynét. Az elválás szívélyes volt. A királyné többször megcsókolta a császárnét, ki szeretetreméltó egyszerűségében, nem is gondolva arra, hogy a francziák császárnéje, III. Napóleon neje, a legmélyebb tiszteletet tanúsította vendége iránt. A császárné minden embert meg tud nyerni; kellemre, kedvességre és előkelőségre nézve egyike a legritkább női jelenségeknek s mindehhez járul szeretetreméltó egyszerűsége, melylyel a közönséges polgárnőnél is ritkán találkozunk. A porosz király 4 óra után látogatta meg a császárnét; fehér mellényén a becsületrend nagy keresztjének veres szalagját viselte. A látogatás 51/2 óráig tartott. A császárné a lépcsőzet, alján a legszívélyesebben fogadta. Midőn a király kocsijába ült, megnyíltak az erkélyajtók s a császárné megjelent hölgyeivel, hogy kezével és fejével búcsút intsen neki. A király a vendéglőben ebédelvén, 7 órakor visszaindult Wiesbadenbe. — Metternichig és neje 9-ikén látogatást tettek Schwalbachban a császárnénál, kit jövő héten Johannisbergen várnak rövid látogatásra. — (Poroszország állása Francziaországgal szemben.) A „Br. Ztg.“ Írja : Roon jelentése, fogadtatásáról s tapasztalatairól Francziaországban, hallomás szerint, nagyon kielégítő; egyátalában hadügyminiszterünk fogadtatása Chalonsban a császár részéről világosan mutatja, hogy a két udvar közti barátságos viszonyt minél jobban megszilárdítani óhajtják, s ezen ezért elő is mozdították a miniszter iránt tanúsított kitüntetések által; s ebben az „O. D. P.“ levelezőjének is igaza van, hanem az már puszta koholmány, amit Roon miniszternek Chalonsban tartózkodásáról, s az ott előfordult alkudozásokról és értekezésekről mesél, ámbár úgy adja elő dolgait, mintha a legcsalhatatlanabbul volna értesülve mindenről a mi történt, s minden szóról amit beszéltek. Hanem az már igaz, hogy a két kormány egymás irányábani viszonya nagyon barátságos. Ha azonban ezt elhiszszük, akkor mindgyárt átlátjuk azt is, hogy mennyiben tartsuk igaznak, a miket a hírlapok Drouyn de Lhuys és Goltz beszélgetéseiről, s Franczia- és Angolország közeledéséről írtak, mely közeledés folytán Angolország amazt rábírná, hogy a dán kérdésben Németországnak kevésbbé kedvező állást foglaljon. — Hogy Francziaország politikájában változás történt volna, annak teljességgel semmi jelét sem tapasztalhatni, csupán azt óhajtotta volna Francziaország, hogy a békeelőzetek megállapításánál a nemzetiségek elve több figyelemben részesíttetett volna. De ezen túl nem járnak a franczia diplomatia nyilatkozatai. — Ami Angol- és Francziaország viszonyait illeti : Angolország már a három északi hatalom összejövetelekor felhasználva az alkalmat, felszólíta Francziaországot, nem jó volna-e kettőjüknek szoros szövetségre lépni, s együtt taglalni a nagy politikai kérdéseket. Az ily közös értekezésekre Francziaország természetesen késznek is nyilatkozott, de a szent szövetség rémképével nem igen tudott Angolország hatni Francziországra, ahol jól tudják, hogy lehetetlen azt régi czéljaival újra életbeléptetni. Tehát Angolország fáradozásainak nem lett egyéb sikere a bizalmas értekezéseknél, melyek azonban Francziaországnak Poroszországhoz való viszonyát nem érinték — (A nyugati hatalmak erkölcsi befolyása.) Minden oldalról állítják— Írja a „Br. Ztg.“ — hogy a nyugati hatalmak még egy gyönge kísérletet tettek, miszerint a Schleswig holsteini ügy szabályozására erkölcsi befolyást gyakoroljanak. — Szerencsére csak kísérletről van szó, mely már azért is igen szerény, mert a legközelebbi múlt bizonyította, hogy a német nagyhatalmak el vannak határozva, miszerint a kezdeti ösvényen megmaradnak s czéljuktól semmi sem fogja eltántorítani őket. Ha tehát a nyugati tüntetés sikere nem várható is, figyelmet érdemel mindazáltal, mert tényleg bizonyítja, hogy Párisban és Londonban még mindig nem egyenlő a hangulat a teljes semlegességgel a dán-német viszályban. Sokat tanakodtak, vájjon Francziaország nem ajánlotta-e újból a lakosság megkérdezését; végre kiderült, hogy ezt nem tévé ugyan egyenesen, de sajnálatát fejezte ki, hogy ez eljárás nem tetszett a német hatalmaknak. A különbség csak a dipl. aranymérlegen bír némi súlylyal; az elfogulatlan azonnal látja, hogy a franczia kormány újabb nyilatkozata nem akart ugyan tiltakozólag vagy fenyegetőleg föllépni a békeelőzményekkel szemben, de a figyelő-bírálat állásában marad. Az angol diplomaták legújabb sürgetése nem maradt hatás nélkül a Tuilleriákra. Németország szerencsét kívánhat magának, hogy a London felől annyira sürgetett nyugati barátság ily elméleti téren marad, s nem lehet rosz néven venni Poroszországtól, ha a franczia barátság megtartásán fáradozik. A porosz király schwalbachi látogatása is ebből magyarázható; ott tartózkodásának rövidsége mutatja, hogy inkább udvariasságból ment oda, nem politikai értekezésre. Francziaország. (Szegénység a politika terén.) Több félévénél, hogy az európai közönség hozzászokott nem várni érdekes híreket Páriából, melyre egykor a Gironde egyik híres szónoka mondá, hogy a szellemi világ központja. A múlt évi november 5-ei nagy szó elhangzása óta a Tuilleriák kabinetje feltűnőleg reservált álláspontra vonult vissza az európai ügyekkel s kérdésekkel szemben. Voltak, kik e visszavonulásban készülődést láttak a bekövetkezendő eshetőségekre, voltak, kik e visszatartózkodást a belügyek előtérbe tolulásának tulajdonították. Azt hiszszük, hogy itt is a középút a leghelyesebb kommentár. A franczia megyei gyűléseken már hangzottak és pedig a kormányférfiak ajkairól oly nyilatkozatok, melyek alapos reményt kelthettek a francziákban, hogy az autonómia köre tágasbulni fog, s megszűnik a központi kormány merevségének azon súlya, melynek terhét sem a krimi dicsőség, sem a magentai és solferinói borostyánok nem bírták könnyíteni. A félhivatalos lapok fennhangon hirdették, hogy a franczia császár fel akarja éleszteni a közhatalomban részes megyei életet, s helyhatósági autonómiát és a központi hatalom teendőit átruházandja a departementális gyűlésekre. A félhivatalos nyilatkozatok által jelzett reform még ma azonban papíron van, ami azonban nem akadályoztatja a franczia inspirált sajtót, hogy újabban ne jelezzen oly czélokat a császárnál, melyek magának a központi államhatalomnak némi reformjára mutatnak, így például a „France“ legújabban nagy reményekre gerjesztő szentor hangon jelenti, hogy a császár mostanság nagyon foglalkozik oly combinatiókkal, melyek a franczia alkotmány reformjára s gyakorlati érvényére vonatkoznak. Kerülve a „France“ émelygés dicséreteit, melyekkel már a puszta szándékot elhalmozza, csak azt jegyezzük ki a „France“ czikkéből, ami némi elvi tájékozást nyújt a nagyhangú ígéretek iránt. A „France“ szerint a császár most arról gondolkodik leginkább: hogyan legyen képviselve a kormány a kamarákban ? Erre nézve a „France“ szerint három rendszer kínálkozik, t. i. az 1851. alkotmány szerint megállapított mód : államtanács, senatussal és törvényhozótestülettel, továbbá Billault rendszere, mely szerint az államminiszter, a kormánypolitikát védő miniszter volt a kamarákban, s végre a miniszteri rendszer. A három rendszer közöl az első lehetetlen, mondja a „France,“ a harmadik még korai, marad a középső. Ezen nyilatkozat oda mutat, hogy az új reform alig lesz egyéb, mint egy a Billault rendszerében hozandó újítás, ahol azután egy pár tárcanélküli miniszter kormánymajoritás tapsai mellett szónokoland az oppositio ellen. 4,54 Anglia. — (Lapvélemények Németországról, és a „Times“ Olaszországról.) Egyik lap a másikat követi Russel lord sürgönyének köznyelvre fordításában. A „Post“ így ír: „A német hatalmak úgy látszik, elhatározták, hogy Dánia elnyomásában s Európa türelmének megkisértésében a végletekig mennek, s ebben oly előzményt idéznek fel, mely előbb-utóbb ellenök forduland. Mindegy, akár enged Dánia a nyomásnak, akár kétségbeesett ellenszegülést szül a túlszigor, bizonyos, hogy ez eljárás sem a békét meg nem állapítja, sem a bizalmat a kontinensen vissza nem állítja. A felelősség e . . . . politikáért kétségtelenül Poroszországra nehezedik. Ez csak eleje egy hosszabb czikknek, mely telve van Poroszország megrovásával. — A „Star“ épen úgy korholja a porosz politikát, mint a többi lapok, de óv az újabb dipl. bonyodalmaktól. Az angol politikát az 1852-ki szerződéssel tett remekműve kissé okosabbá és szerényebbé tehette volna. — Az „Advertiser“ így kiált föl : „Azon angol magas egyének, kik fönnen hirdették, hogy a Poroszország elleni háború lehetetlen, végre beláthatták, miszerint a nemzeti érzelem mégis erősebb náluknál, Poroszország fönhéjázása határozott nemzeti álláspontra szorít bennünket.“ Sajnálattal értesül e lap, hogy Russel ismét csak sürgönyöz, anélkül, hogy ezt tettel hozná kapcsolatba, tanácsokat oszt a nélkül, hogy az így elvállalt felelősségre gondolna. Cselekedjék vagy hallgasson, különben magát és másokat kelepczébe szorítja. A külügyérhez közel álló „Daily News“ még nem irt e tárgyban. — A hetilapok is sokat írnak Németországról nem a legbarátságosabb hangon. Legelnézőbb a „Saturday Rewiew“, e héten azonban csak a vámegylet jövőjét fejtegeti a németországi nézetek szerint. A „London Rewiew“ meg van győződve, hogy Franczia és Oroszország elhárítandják a gyalázatot