Politikai Ujdonságok, 1864 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-19 / 42. szám

tól annak megígérését, miszerint érdekelni fogja magát azért, hogy Velencze Ausztriá­nál maradjon, úgy lévén meggyőződve, hogy az Oroszországgal határos Németországban nem szabad a békét megzavarni. Végre júl. 23-án véglegesen elintéztetett az ügy. A bécsi és berlini hivatalos lapok sokáig ta­gadták ezen újság valóságát. Az egyezmény, úgy a mint megkötte­tett, ime így szól : „Poroszország jót áll Ausztriának velen­­czei s egyéb tartományainak birtokában maradásáért azon esetre, ha azokban meg­­tám­adtatnék és Ausztria segélyt kérne; ha pedig Ausztria Velenc­ében megtámadtatva alapos oknál fogva szükségesnek látná igénybe venni a német szövetségtől a bécsi zárokmány 36-ik czikkelyének alkalmazását (melynek értelme szerint valamely szövet­ségi államnak megtámadása az egész szö­vetség megtámadtatásának tekintendő). Po­roszország minden kitelhető erejével támo­gatni fogja Ausztria kívánságát a szövetség­­gyűlésen. És mivel ezen bonyodalmak áta­­lános összeütközést idézhetnének elő, Orosz­ország is, mely a békét s az összes hatalmak közötti jó egyetértést fönntartani kívánja, szintén fel fogja ajánlani jó szolgálatát az ellenséges felek összebékéltetésére. Valamely szövetségi állam megtámadtatása esetére pedig, ha a szükség úgy hozná magával s a megtámadott fél kívánná, segítségét is ígéri Oroszország. Mindezen ígéretek azonban an­nak világos kijelentésével téteznek, hogy támadó háború támogatására semmi tekin­tetben nem magyarázhatók. A szükség ese­tének bekövetkeztével Ausztria és Porosz­­ország együtt fognák Oroszországot meg­keresni, azon segélyért, mely az európai béke fenntartásához elkerülhetlenül szüksé­gesnek mutatkoznék, a tepliczi szerződésre való vonatkozással. Másfelől kötelezi magát Ausztria, hogy nem fogja Olaszországot megtámadni, s hogy Olaszország minden ellenséges mozdulatá­nak elejét veendő, azt is ígéri Ausztria kor­mánya, miszerint — a­mennyire ama tarto­mány biztossága, s az ottani katonai szolgá­lat engedik — velenczei hadseregének lét­számát alább fogja szállítani.“ A „La Presse“ állítólagos bécsi levele­zője ezen fölleplezését a következő sorokkal fejezi be : „Ez körülbelül az értelme amaz egyez­ménynek, a­mely az­nap fog érvénybe lépni, midőn Ausztria Velenczében megtámadtatik, és a­mely holt betű fog maradni, ha nem fe­nyegeti Olaszország az osztrák császár bir­tokait. Ennek ellenkezője csak azon esetben következhetnék be, ha Bécsben fölülkere­kednék a katonai párt, s Ausztria egymagá­ban bizakodva támadná meg a status quo-t Olaszországban, mely eshetőség a mostani kabinet és a birodalmi tanács gondolkozá­sához képest, határos a lehetetlenséggel. Megeshetik, hogy ezen közlemények elta­­gadtatnak, mely esetre kötelezem magamat (a „La Presse“ levelezője) még bővebb rész­leletek közlésére, kiváltképen a­ bécsi és ber­lini katonai párt levelezéseiről szólókra.“ A „Köln. Ztg.“ párisi levelezője ezen leleplezéseket pusztán curiosum-ként közöl­vén, mindjárt hozzá teszi, hogy azokat merő­ben alaptalanoknak tartja. Hanem — úgy­mond — Girardin Emil dús képzelő tehet­séggel bír, s róla fel is lehet tenni, hogy saját ügyének érdekében ő maga gondolta ki ezeket a dolgokat. Az egész egyezmény ugyanis, szorosabban véve nem egyéb, mint afféle ijesztgetés, mely szerint, azon esetre, ha Olaszország valamit Velencze ellen for­ HETI KRÓNIKA. Németország. — (A kongresszus és Napoleon.) Hivatalo­san még nem hozták szőnyegre Párisban a kongresszust; barátságos eszmecsere azon­ban lehetett s ebben a bécsi „Vaterland“ szerint Napoleon császár álláspontja követ­kezőnek mutatkozott : A császár azt hiszi, jelenleg nem léteznek kongresszusi elemek. A múlt évben, midőn a fejedelmi parlamen­tet indítványozta, a szerződések megrázkó­­dása elméleti volt csupán, tényleges szaka­dás nem létezett s a fejedelmek könnyű sze­rével megegyezhettek vagy a fönállónak föntartása vagy a kor igényeihez mért áta­lakítása tárgyában. Azóta nagy változás történt a hatalmak kölcsönös s dipl.­állásá­ban. Északon oly actió vette kezdetét, mely bizonyos hatalmakra oly kötelezettségeket rótt, melyekre nézve saját lelkiismeretükkel és erejükkel kell számot vetniök. A dán há­ború a kongresszussal ellenkező irányú ös­vényre vitte az európai politikát, az­az kü­lön cselekvéssel, külön felelősségre. Kitűnt ez a londoni konferenczián, mely gyönge viszhangja volt a kongresszuseszmének, s még­sem volt képes egyezményt létrehozni. Mihelyt a konferenczia megbukott, az egyes hatalmak alkudoztak külön egymással. Na­póleon fölfogva a helyzet e jellemét, a szerint cselekedett. Az olasz kérdést, melyet az európai kongresszus elé volt terjesztendő, Victor Emmanuel királylyal külön egyez­mény által hozta közel megoldásához. A szept. 15-diki egyezmény e szerint nemhogy ösvényt nyitott volna a kongresszusnak, el­lenkezőleg fölöslegessé tette.­­ Az osztrák kormány utólagosan csatlakozhatik ez egyez­mény elveihez, s így a dolgok új rendjét biztosíthatja, de nem lehet eltűrni, hogy az egyezmény a kongresszus fölvétele által két­ségessé s bizonytalanná tétesssék. Ezek sze­rint Párisban jelenleg úgy vélekednek, hogy a kongresszus a háború elkerülése helyett, épen azt idézné elő, miután ott messze ter­­jedő kérdések kerülnének szőnyegre, melye­ket most az ügyes diplomatia távol tud tar­tani, s az átalános megoldás lehetlensége csak keserűbbé tenné a kedélyeket s forra­dalmi vágyakat idézni elő. Európa összes súlya nem képes megoldani a függő kérdé­seket, sőt oly­kor következett be, melyben minden hatalomnak magának kell súlyát mérlegelnie, erősíteni s belátása szerint ér­­vényesü­nie. Francziaország. — A „Constitut,“ mely eddigelé még nem csöpögtetett kellőleg balzsamot, Ausztriára is kiterjeszti gyógyító kezeit. Arról fogja Ausztriát kapac­itálni, hogy nincs oka sem a meglepetésre, sem az elégedetlenségre. Ilyen­formát a külügyminiszter a pápai nuncius­­nak is mondott, midőn Chigire a­miatt neheztelt, hogy egészen tudtán kívül űzték az egyezmény feletti alkudozásokat. Drouyn azt felelte neki, hogy a római kormány elég­szer volt intve, figyelmeztetve, s kitalálhatta volna a római kormány, hogy mi van ké­szülőben? A pápai nunciaturánál azt állítják, hogy­­ nálok még semmiből se gyaníthatni, mire fogja magát a pápa kormánya elha­tározni. — A kongresszust ismét emlegetik, még pedig ellenkező oldalról, s ellenkező követ­keztetéssel. A bécsi „Fremdenblatt“ való­színűnek tartja, hogy a kath. hatalmak kongresszust tartanak a római kérdés sza­bályozása végett. A „Neue Fr. Pressernek azt távírják Párisból, hogy III. Napóleon császár levelet intéz közelebbről Rouherhez, a­melyben kimutatja a kongresszus szüksé­gességét, minden aggodalom elenyésztetése s különösen az olasz ügyek rendezése végett. Más tudósítások szerint ellenben szó sincs a kongresszusról Párisban, sőt a szerződés kötése épen annak bizonyítványa — mint a „Botschafter“-nek írják onnan — hogy Na­póleon császár semmit sem akar többé tudni a kongresszus felől. Miután Oroszország a lengyel s Németország a schleswig-holsteini kérdést kezébe vette, a kongresszustól ir­tózva, így Napóleon császár is a római kér­dést maga karolja föl a nélkül, hogy azt kongresszus elé terjesztené. „La Presse“­­nek Girardin lapjának turini levelezője azt állítja, hogy most a császárnak vissza kel­lene utasítani a kongresszust, még azon esetben is, ha azt más oldalról sürgetnék. A nagyhatalmak közöl, állítólag, Orosz­ország mellette volna a kongresszusnak, ha azt Napóleon császár valóban létre akarná hozni. A bécsi orosz követséghez egy kör­­irata érkezett a sz.-pétervári külügyminisz­tériumnak, a­melyből az vehető ki, hogy az orosz kabinet tökéletesen egyetért a Napó­leon császár által javaslott kongresszussal, azon egyetlen feltétel alatt, ha a francziák császára kötelezi magát, az Oroszországot oly mélyen sértő 1856-os párisi szerződés revisióját az összegyűlendő uralkodók elé terjeszteni, s a vitában Oroszországot támo­gatni.­­ (Így Paul­ian rendkívüli híre: La­­marmora Párisban; két uj röpirat.) Egy párisi papi lap, az olvasó közönség nagy meglepetésére ezt írja : ,,Odo Russell úr az angol kormánynak tudomására juttatott volna olyan végleges egyezkedést, mely Franczia­ és Olaszország között Velenczére vonatkozólag köttetett. Ezen egyezség sze­rint Francziaország kötelezi magát, hogy Velenczét Olaszország birtokába juttatja, a­miért az Alpok keleti lejtőjét kapná kár­pótlásul a Póig, Genuával és Szardiniával. Odo Russell felajánlotta volna az angol ka­binetnek, hogy ezen szerződés létezését ta­núsító megc­áfolhatlan bizonyítékokat fog előmutatni. Talán csaknem a megintés miatti reclámokra számit a „Nain Jaune“ ama papi lap, mely ezt a hirt a világba lökte? — A bécsi „Presse“ levelezője kétfelöl is hallja egyszerre, hogy Lamarmora tb. nehány nap előtt szigorú incognitoban tartózkodott. — A császárné gyengélkedik s mióta vissza­jött Schwalbachból, még nem hagyta el a St. Cloudi kastélyt. Két uj röpirat csinál némi mozgalmat főkép az ellenzéki körök­ben. Az egyik czime : „La France sous le Bonapartisme.“ írta Dolgoruki­ng; a másik névtelenül jelent meg; czime : „Napoleon III. et son gouvernement.“­­ (A kongresszus ellen.) A kongresszus kérdése, melyet a napokban ismét pengetni kezdtek, úgy látszik, nem nagy pártolta­­tásra talál jelenleg a Tuileriákban. A félhi­vatalos „France“ kijelenti, hogy a múlt nov. 5-ke óta megváltozott Európa helyzete, s azon kérdések, melyek a kongresszust kí­vánatossá tették volna, már el vannak in­tézve, mint például, a schleswig-holsteini és a lengyel kérdés; a­mi pedig az olasz kér­dést illeti, ez is a szept. 15-ei egyezmény által szabályozva van, miből következik, hogy most már nincs szükség a kongresz­­szusra. Pedig, mint Bécsből halljuk, ott most már nem idegenkednének annyira az euró­pai kongresszustól, sőt a kath. hatalmak se­ válna, akkor jól meggondolják, a­kik Olasz­ország segítségére akarnának jönni, hogy a harc­téren a három nagyhatalommal s egész Németországgal egyetemben fognak talál­kozhatni. _____________

Next