Politikai Ujdonságok, 1864 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1864-10-19 / 42. szám
tól annak megígérését, miszerint érdekelni fogja magát azért, hogy Velencze Ausztriánál maradjon, úgy lévén meggyőződve, hogy az Oroszországgal határos Németországban nem szabad a békét megzavarni. Végre júl. 23-án véglegesen elintéztetett az ügy. A bécsi és berlini hivatalos lapok sokáig tagadták ezen újság valóságát. Az egyezmény, úgy a mint megköttetett, ime így szól : „Poroszország jót áll Ausztriának velenczei s egyéb tartományainak birtokában maradásáért azon esetre, ha azokban megtámadtatnék és Ausztria segélyt kérne; ha pedig Ausztria Velencében megtámadtatva alapos oknál fogva szükségesnek látná igénybe venni a német szövetségtől a bécsi zárokmány 36-ik czikkelyének alkalmazását (melynek értelme szerint valamely szövetségi államnak megtámadása az egész szövetség megtámadtatásának tekintendő). Poroszország minden kitelhető erejével támogatni fogja Ausztria kívánságát a szövetséggyűlésen. És mivel ezen bonyodalmak átalános összeütközést idézhetnének elő, Oroszország is, mely a békét s az összes hatalmak közötti jó egyetértést fönntartani kívánja, szintén fel fogja ajánlani jó szolgálatát az ellenséges felek összebékéltetésére. Valamely szövetségi állam megtámadtatása esetére pedig, ha a szükség úgy hozná magával s a megtámadott fél kívánná, segítségét is ígéri Oroszország. Mindezen ígéretek azonban annak világos kijelentésével téteznek, hogy támadó háború támogatására semmi tekintetben nem magyarázhatók. A szükség esetének bekövetkeztével Ausztria és Poroszország együtt fognák Oroszországot megkeresni, azon segélyért, mely az európai béke fenntartásához elkerülhetlenül szükségesnek mutatkoznék, a tepliczi szerződésre való vonatkozással. Másfelől kötelezi magát Ausztria, hogy nem fogja Olaszországot megtámadni, s hogy Olaszország minden ellenséges mozdulatának elejét veendő, azt is ígéri Ausztria kormánya, miszerint — amennyire ama tartomány biztossága, s az ottani katonai szolgálat engedik — velenczei hadseregének létszámát alább fogja szállítani.“ A „La Presse“ állítólagos bécsi levelezője ezen fölleplezését a következő sorokkal fejezi be : „Ez körülbelül az értelme amaz egyezménynek, amely aznap fog érvénybe lépni, midőn Ausztria Velenczében megtámadtatik, és amely holt betű fog maradni, ha nem fenyegeti Olaszország az osztrák császár birtokait. Ennek ellenkezője csak azon esetben következhetnék be, ha Bécsben fölülkerekednék a katonai párt, s Ausztria egymagában bizakodva támadná meg a status quo-t Olaszországban, mely eshetőség a mostani kabinet és a birodalmi tanács gondolkozásához képest, határos a lehetetlenséggel. Megeshetik, hogy ezen közlemények eltagadtatnak, mely esetre kötelezem magamat (a „La Presse“ levelezője) még bővebb részleletek közlésére, kiváltképen a bécsi és berlini katonai párt levelezéseiről szólókra.“ A „Köln. Ztg.“ párisi levelezője ezen leleplezéseket pusztán curiosum-ként közölvén, mindjárt hozzá teszi, hogy azokat merőben alaptalanoknak tartja. Hanem — úgymond — Girardin Emil dús képzelő tehetséggel bír, s róla fel is lehet tenni, hogy saját ügyének érdekében ő maga gondolta ki ezeket a dolgokat. Az egész egyezmény ugyanis, szorosabban véve nem egyéb, mint afféle ijesztgetés, mely szerint, azon esetre, ha Olaszország valamit Velencze ellen for HETI KRÓNIKA. Németország. — (A kongresszus és Napoleon.) Hivatalosan még nem hozták szőnyegre Párisban a kongresszust; barátságos eszmecsere azonban lehetett s ebben a bécsi „Vaterland“ szerint Napoleon császár álláspontja következőnek mutatkozott : A császár azt hiszi, jelenleg nem léteznek kongresszusi elemek. A múlt évben, midőn a fejedelmi parlamentet indítványozta, a szerződések megrázkódása elméleti volt csupán, tényleges szakadás nem létezett s a fejedelmek könnyű szerével megegyezhettek vagy a fönállónak föntartása vagy a kor igényeihez mért átalakítása tárgyában. Azóta nagy változás történt a hatalmak kölcsönös s dipl.állásában. Északon oly actió vette kezdetét, mely bizonyos hatalmakra oly kötelezettségeket rótt, melyekre nézve saját lelkiismeretükkel és erejükkel kell számot vetniök. A dán háború a kongresszussal ellenkező irányú ösvényre vitte az európai politikát, azaz külön cselekvéssel, külön felelősségre. Kitűnt ez a londoni konferenczián, mely gyönge viszhangja volt a kongresszuseszmének, s mégsem volt képes egyezményt létrehozni. Mihelyt a konferenczia megbukott, az egyes hatalmak alkudoztak külön egymással. Napóleon fölfogva a helyzet e jellemét, a szerint cselekedett. Az olasz kérdést, melyet az európai kongresszus elé volt terjesztendő, Victor Emmanuel királylyal külön egyezmény által hozta közel megoldásához. A szept. 15-diki egyezmény e szerint nemhogy ösvényt nyitott volna a kongresszusnak, ellenkezőleg fölöslegessé tette. Az osztrák kormány utólagosan csatlakozhatik ez egyezmény elveihez, s így a dolgok új rendjét biztosíthatja, de nem lehet eltűrni, hogy az egyezmény a kongresszus fölvétele által kétségessé s bizonytalanná tétesssék. Ezek szerint Párisban jelenleg úgy vélekednek, hogy a kongresszus a háború elkerülése helyett, épen azt idézné elő, miután ott messze terjedő kérdések kerülnének szőnyegre, melyeket most az ügyes diplomatia távol tud tartani, s az átalános megoldás lehetlensége csak keserűbbé tenné a kedélyeket s forradalmi vágyakat idézni elő. Európa összes súlya nem képes megoldani a függő kérdéseket, sőt olykor következett be, melyben minden hatalomnak magának kell súlyát mérlegelnie, erősíteni s belátása szerint érvényesünie. Francziaország. — A „Constitut,“ mely eddigelé még nem csöpögtetett kellőleg balzsamot, Ausztriára is kiterjeszti gyógyító kezeit. Arról fogja Ausztriát kapacitálni, hogy nincs oka sem a meglepetésre, sem az elégedetlenségre. Ilyenformát a külügyminiszter a pápai nunciusnak is mondott, midőn Chigire amiatt neheztelt, hogy egészen tudtán kívül űzték az egyezmény feletti alkudozásokat. Drouyn azt felelte neki, hogy a római kormány elégszer volt intve, figyelmeztetve, s kitalálhatta volna a római kormány, hogy mi van készülőben? A pápai nunciaturánál azt állítják, hogy nálok még semmiből se gyaníthatni, mire fogja magát a pápa kormánya elhatározni. — A kongresszust ismét emlegetik, még pedig ellenkező oldalról, s ellenkező következtetéssel. A bécsi „Fremdenblatt“ valószínűnek tartja, hogy a kath. hatalmak kongresszust tartanak a római kérdés szabályozása végett. A „Neue Fr. Pressernek azt távírják Párisból, hogy III. Napóleon császár levelet intéz közelebbről Rouherhez, amelyben kimutatja a kongresszus szükségességét, minden aggodalom elenyésztetése s különösen az olasz ügyek rendezése végett. Más tudósítások szerint ellenben szó sincs a kongresszusról Párisban, sőt a szerződés kötése épen annak bizonyítványa — mint a „Botschafter“-nek írják onnan — hogy Napóleon császár semmit sem akar többé tudni a kongresszus felől. Miután Oroszország a lengyel s Németország a schleswig-holsteini kérdést kezébe vette, a kongresszustól irtózva, így Napóleon császár is a római kérdést maga karolja föl a nélkül, hogy azt kongresszus elé terjesztené. „La Presse“nek Girardin lapjának turini levelezője azt állítja, hogy most a császárnak vissza kellene utasítani a kongresszust, még azon esetben is, ha azt más oldalról sürgetnék. A nagyhatalmak közöl, állítólag, Oroszország mellette volna a kongresszusnak, ha azt Napóleon császár valóban létre akarná hozni. A bécsi orosz követséghez egy körirata érkezett a sz.-pétervári külügyminisztériumnak, amelyből az vehető ki, hogy az orosz kabinet tökéletesen egyetért a Napóleon császár által javaslott kongresszussal, azon egyetlen feltétel alatt, ha a francziák császára kötelezi magát, az Oroszországot oly mélyen sértő 1856-os párisi szerződés revisióját az összegyűlendő uralkodók elé terjeszteni, s a vitában Oroszországot támogatni. (Így Paulian rendkívüli híre: Lamarmora Párisban; két uj röpirat.) Egy párisi papi lap, az olvasó közönség nagy meglepetésére ezt írja : ,,Odo Russell úr az angol kormánynak tudomására juttatott volna olyan végleges egyezkedést, mely Franczia és Olaszország között Velenczére vonatkozólag köttetett. Ezen egyezség szerint Francziaország kötelezi magát, hogy Velenczét Olaszország birtokába juttatja, amiért az Alpok keleti lejtőjét kapná kárpótlásul a Póig, Genuával és Szardiniával. Odo Russell felajánlotta volna az angol kabinetnek, hogy ezen szerződés létezését tanúsító megcáfolhatlan bizonyítékokat fog előmutatni. Talán csaknem a megintés miatti reclámokra számit a „Nain Jaune“ ama papi lap, mely ezt a hirt a világba lökte? — A bécsi „Presse“ levelezője kétfelöl is hallja egyszerre, hogy Lamarmora tb. nehány nap előtt szigorú incognitoban tartózkodott. — A császárné gyengélkedik s mióta visszajött Schwalbachból, még nem hagyta el a St. Cloudi kastélyt. Két uj röpirat csinál némi mozgalmat főkép az ellenzéki körökben. Az egyik czime : „La France sous le Bonapartisme.“ írta Dolgoruking; a másik névtelenül jelent meg; czime : „Napoleon III. et son gouvernement.“ (A kongresszus ellen.) A kongresszus kérdése, melyet a napokban ismét pengetni kezdtek, úgy látszik, nem nagy pártoltatásra talál jelenleg a Tuileriákban. A félhivatalos „France“ kijelenti, hogy a múlt nov. 5-ke óta megváltozott Európa helyzete, s azon kérdések, melyek a kongresszust kívánatossá tették volna, már el vannak intézve, mint például, a schleswig-holsteini és a lengyel kérdés; ami pedig az olasz kérdést illeti, ez is a szept. 15-ei egyezmény által szabályozva van, miből következik, hogy most már nincs szükség a kongreszszusra. Pedig, mint Bécsből halljuk, ott most már nem idegenkednének annyira az európai kongresszustól, sőt a kath. hatalmak se válna, akkor jól meggondolják, akik Olaszország segítségére akarnának jönni, hogy a harctéren a három nagyhatalommal s egész Németországgal egyetemben fognak találkozhatni. _____________