Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-21 / 8. szám

Lónyay Menyhért mindenekelőtt bevallja, hogy az őszinte kiegyenlítést óhajtja, mely azon­ban egyedül a dualismus alapján s a közös ügyekre nézve csakis oly értelemben létesülhet, hogy azok a teljes paritás szerint intéztessenek el. A kiegyenlítésre két út kínálkozik. Az egyik a prag­matika sanctióból indulva ki, Magyarország törvé­ - nyes jogai elismerésében rejlik. — Ez szónok teljes elismerését bírja. A másik abból áll, hogy százados elvek uj alakba öntessenek, s nevezetesen hogy a közös ügyek idegen orgánumok által intéztesse­nek. E megoldási módot semmi esetre sem javasol­hatjuk Ő Felségének, ily kísérlet érdekében mit sem tehetünk. Voltak idők, midőn Lajtán túl az ab­­solutismus uralkodott, akkor nem volt oly égető szükség, hogy a közös ügyek fogalma s lényege pontosan meghatároztassék. Most azonban, midőn a Lajtán túli népek alkotmányt nyertek, ez az egyik főteendő. S ezt tévén, el kell oszlatnunk egyszersmind azon aggodalmat, mintha a mi al­kotmányos fennállásunk zavarná a birodalom nagy hatalmát. Be kell bizonyítanunk, hogy a mi érde­künk egy a lajtántúli alkotmányos népek érdeké­vel s az érdekközösség a birodalom nagyhatalmá­nak csak javára válik. A megoldásnál ezenkívül két vezéreszmét kell szem előtt tartani. Az első sz. István koronájának épsége s a második, hogy ha­bár tiszteljük a hazánkban lakó nemzetiségek tö­rekvéseit, ezen ország Magyarország maradjon. Az első pontra nézve szónok a pragmatika sanc­­tiót idézi, a második pontot illetőleg pedig meg­jegyzi, hogy a német elem természetes szövetsé­gesünk. Lónyay ezek után az anyagi érdekekre utal, melyek szintén sürgetik a kiegyenlítést, hangsúlyoztatja, hogy e tekintetben köztünk s a lajtántúli népekkel solidaritás áll fenn, mint azt tegnap K. Eötvös kifejté. A mit mind e tekinte­tekben mondani lehet, mindazt tartalmazza a fel­irati javaslat, miért is szónok teljesen pártolja azt. Beszéde befejezéséül Ghyczy Kálmán aggodalom­teljes modorára tesz néhány megjegyzést. Lónyay már 23 évvel ezelőtt Ghyczyvel együtt vett részt a törvényhozás munkálkodásaiban, a történet ar­ra tanítl, hogy megnyugvással tekintsen a jövő elé. (Zaj: Szavazzunk!) Tóth Vilmos jegyző bejelenti, hogy Onossy Mátyás a házrendhez akar szólani. Onossy erre a házrendből idézi, hogy válaszfelirat feletti vitának úgy kell történnie, hogy a javaslat ellen s mellett szólók váltakozva egymásután következzenek. Ez eddig nem történt, sőt eddig még minden szónok azt állíta, hogy pártolja a javaslatot. Ebből szóló azt következteti ki, hogy fejeztessék be az átalá­­nos vita s fogjanak a részletekhez. (Zaj.) Elnök felhívja a följegyzett szónokokat, hogy akarnak-e elállani a szólástól? Tisza Kálmán erre megjegyzi, hogy nem tartozik ugyan azok közé, kik a ház türelmét sokszor szokták igénybe venni és tegnap is elállt a szótól, de helytelennek találja, hogy a szabad­szólás jogát korlátozni akarják. — Az erre ismé­telten beállt zajt félbeszakítja Deák Ferencz felszólalása: A házrendhez akarok szólani. Azt hiszem, hogy a felolvasott szakasz nem vonatkozik a válaszfelirati vitára. Ennek természetében fekszik, hogy nemcsak azok szólnak, kik a javaslatot megtámadják, hanem azok is, kik illustrálják. (Helyeslés.) Az adresse, bizottmányban állapíttatott meg, a nyilvánosság előtt nincs tudva, hogy a mi benn van, miért jött be, s a­mi kimaradt, miért maradt ki. S van más szempont is, mely kívánatossá teszi a megvitatást. A mostani politikai álláspont mellett előttünk, mint utasítás nélküli képviselők előtt a számolás kötelessége is felette fontos. S ugyan hogy szá­molunk? Megyei élet, melyhez szózatunkat intéz­­hetnők, nincs, s így a számadásra csak a nyilvános discussio marad fenn. A szólás­szabadság korlá­tolása kétélű fegyver, ma másokat sújt, holnap magunk ellen fordulhat. (Helyeslés.) Szóljanak mindazok, kiknek akár a legkisebb aggodalmuk is van, az eszmecsere nem élesíti, hanem enyhíti a tanácskozásokat. Az elfojtott szó több keserű­séget okoz, mint a nyíltan kimondott. Folytassuk a discussiót, azt a néhány napot, melyet erre for­dítunk, gazdagabb kamatra nem helyezhetnek el., Szóljanak mindazok, kik szólni akarnak, mondják el szabadon aggodalmaikat, mondják el, ha úgy tetszik, ismételve újra azt, a­mi már elmondatott. (Nagy taps s éljen.) Az átalános vitában több oly részlet hozatott fel, mi tulajdonképen a részletes vitára való, de ne korlátozzunk e tekintetben senkit sem. Ha majd nem lesz már,ki szólni akar, csak akkor fejezzük be az átalános vitát. — Áta­lános helyeslés s éljen követte Deák szavait, mi­után felszólalt Faragó Ferencz, makói képviselő, ki először is a külpolitika szempontjából szól. Kikel a német politika, a német császárság eszméje ellen, s a ház derültsége között fejtegeti, hogy Ausztriának az apró német herczegségek közül a legkisebb érdeke sincs. Itt van — úgymond — a schleswig­­holsteini kérdés, mennyi vér s pénz fecséreltetett el érte s mi hasznunk belőle? Az egész a Lauen­­burg herczegség sorsára fog jutni. Az ily dolgo­kat védve, „a német államférfiak“ egészen meg­feledkeztek Lengyelországról, melyhez minket oly sok kötelék csatol. Az összes Európában csak „egy öreg ember“ találkozott, ki bátran emelte fel szavát a sokat szenvedett lengyel nép érdeké­ben. Igaz, ellenkezik a divattal, hogy én a katho­­likus egyház fejéről szólok hódoló tisztelettel, (zajos: nem! nem!) de kötelességemet teljesítem. Az olasz politikát illetőleg, nem oszthatom azt, a véleményt, mit e napokban is az újságokban olvastam, nem oszthatom a nézetet, hogy Velencze eladassék. Tisztelet, becsület az olaszoknak, de ha a birodalom valamely tartományának egylta­­lában urat kell változtatni, történjék ez az ágyuk dörgése között, nem pedig azon érez pengése mellett, melyért Judás eladta az Üdvözitőt. Gr. Apponyi György, elvben pártolja a ja­vaslatot, s az átalános vitában csak néhány esz­méjét jelenti ki, melyben megnyugtatását találja. Kijelenti, hogy az őszinte kiegyezés volt mindig törekvéseinek czélja, de ezt ő és elvtársai egye­dül az igazi alkotmányosság alapján kívánják elérni. (Helyeslés.) Az eszközökre nézve különb­ség lehet közötte s a ház más része között, de a czél ugyanaz. Ezután hosszabb expozét terjeszt elő különösen a közös ügyek közös tárgyalá­sáról, mi felől csak azért nem szólunk itt rész­letesebben, mert beszédét jövő számunkban kö­zöljük. Szentkirályi Móricz: Feliratunknak két kellékkel kell bírnia. Először, hogy az a trónbe­széd minden pontjára válaszoljon s másodszor, hogy hű kinyomata legyen az ország békülékeny hangulatának. E kellékeket a javaslat teljesen lírja, miért nem is szólna hozzá, ha e házban nem történtek volna oly megjegyzések, melyekre fe­lelni kell. (Halljuk.) Az mondatott, hogy most nem kell azt nyomoznunk, hogy quid juris, hanem hogy quid consilii. Szónok is azt hiszi, hogy nem quid juris, hanem quid officii. Ha azt állítják, hogy tépjük el a pragmatica sanctiót, vessünk véget a szerződések alapján szerzett jogoknak, majd fegyverrel meghódítanak — ezt értem, ez a jogeljátszás, ez Bach és Schmerling. Ha azt állít­ják, hogy pragmatika sanctio­­kétoldalú szerző­dés, hogy a 17 évi bonyodalmakból alkotmányos útón akarnak kibontakozni, ezt is értem, ez a jog­folytonosság. De ha azt mondják, mi akarjuk a pragmatika sanctiót, de nem akarjuk ennek követ­kezményeit, mert azok a birodalom hatalmi állá­sával ellenkeznek, mi útj pragmatika sanctiót alko­tunk, vagy alkossatok ti, de nem biztosítnak a felől, hogy az törvény lesz... ha azt mondják, hogy a 48-diki törvényeket csak akkor fogjuk végre­hajtani, azaz soha sem fogjuk végrehajtani (de­rültség), ha elismeritek, hogy azok végrehajthatla­­nok : ezt én, tisztelt ház, nem értem. (Nevetés.) Szónok ezután áttér az októberi diplomára, kö­szönetet szavaz e diploma férfiainak, mert ezek adták az első lendületet az alkotmány isméti életbeléptetésére (zajos helyeslés), de a­mi azt a consiliumot illeti, mi a 48-diki törvények revi­­siója tekintetében a részről most létezik, abban szónok csak akkor tudna megnyugodni, ha ezt felelős miniszterek tennék, mert csak akkor tudna a következményekért jót állani. Tegyük fel — úgymond — hogy a 48-ra kinyilatkoztatjuk, miszerint azt nem lehet helyre­állítani, s tegyük fel azt is, mit minden rész aka­rat nélkül feltehetni, hogy a revisió nem sikerül. Mi történik akkor? A 48-diki törvényekre nézve, magunk kinyilatkoztattuk, hogy azokat nem lehet visszaállítani, a revisió nem sikerült, nem marad más hátra, mint hogy Ő Felsége perrogáljon nekünk törvényt. Azt mondják, hogy a megol­dást európai szempontból tekintsük, hogy ne le­gyen jogi per, hanem az exigeniták vitája, hogy nagy a rajtunk nyugvó felelősség, a februári pá­tens is a mi kedvünkért függesztetett fel. Azt hiszem, hogy oly tényért, melyet nem mi okoz­tunk, nem is lehetünk felelősek. Nem mi kértük az októberi diplomát s még kevésbbé a febr. pá­tenst. Hogy ez utóbbi felfüggesztetett, nem a mi művünk volt, sőt nagyon sajnálom, hogy a mi alkotmányunk életbe léptetése a lajtántúli alkot­mányosság felfüggesztését vonta maga után. (Helyeslés.) Szónok végre felidézi a 48-ki áldo­zat emlékeit, melyek elválaszthassanak a nemzet emlékezetétől s okozói annak, hogy a 48 diki törvényekhez oly nagy a ragaszkodás. Felhozták, hogy ha nem egyezünk ki, az idén is fenyegető ínségben a népnek nem nyújthatunk segélyt. Az időjárást nem mi csináljuk, az ínségnek nem mi vagyunk okai. Ha a végzet érettáblájára az van fölírva: „Magyarország volt, vagy az, hogy Ma­gyarország lesz“ — rendületlenül nézünk a sors szemébe; ha a magyar alkotmány végórája is üt, ne üssön az a mi hibánk miatt. Őseink példáját idézték, szónok is azt idézi, de oly eseteket, mi­dőn az ellentállás újabb törvényeket eredménye­zett. Én is elmondhatom azt, — végzi — mi e házban tegnapelőtt elmondatott: „Íme itt állok , máskint nem tehetek, Isten engem — úgy segél­­jen!“ — Az utána szóló Gróf Széchenyi Béla: Ismerem az idő becsét s értékét, nem is éltem vissza eddig a ház türel­mével és jobban szeretném, ha azt most sem kel­lene tennem. De midőn az első fontos lépésre ké­szülünk, mely döntő lesz a kiegyenlítés nagy feladatára nézve, nekem, mint tökéletesen függet­­len férfiúnak, hazám iránti kötelességem paran­csolja, hogy felszólalj­k. Teszem ezt azon 30.000 népesség érdekében is, melyet képviselni büszke­ségem és szerencsémnek tartom. Előttünk fekszik a ház asztalán a felirat, melyet nagy érdekeltség­gel vártak a lajtántúli népek. E felirati javaslat­ban foglalt elveknek én is hódolok, a gyakorlati alkalmazásra nézve azonban eltérők lehetnek né­zeteim. Óhajtottam volna abban megérintve látni a birodalom nagyhatalmi állását s hivatásunk vi­lágtörténeti jellegét. A megoldási kérdés európai fontossággal bír , magasabb szempontra kell emelkednünk, hogy láthatárunk szélesebb legyen. Szónok a nemzetközi viszonyokat hangsúlyoztatja, majd a kiegyenlítés kérdésére tér át,­­a baloldal zúgása között) a merev jogfolytonosság ellen né­hány rövid megjegyzésben fejtegeti nézeteit, meg­jegyezvén, hogy tüzetes a hozzászólást a részletes vitára tartja fenn. Böszörményi László nagy ingerültséggel szól. Röviden kinyilatkoztatja, hogy pártolja a feliratot. Majd Bartal beszédéből olvas fel egy töredéket. Bartal ellenében, ennek a 48-diki év­ről mondott szavaira vonatkozva, egy költeményt idéz, melyben a költő azok felett keserg, kik az ősök nyomait gyalázattal borítják. (Átalános sen­­satio). Utána Gróf Zichy Nándor szólal fel, ki kinyilatkoz­tatván, hogy gr. Apponyit pártolja , fejtegeti, mikép­p. Eötvös gr. Apponyi, meg Bartal előter­jesztései között nem talált különbséget. Hangsú­lyoztatja a közös ügyek közös tárgyalását, (a baloldalról belekiáltják: Báj­rát) nem osztja azok nézetét, kik a megoldást csak magyar szempont­ból tekintik, rokonszenvesen szól a felelős magyar minisztériumról, s végül nyilvánítja, hogy telje­sen pártolja a felirati javaslatot. Tóth Vilmos jegyző tudatja, hogy Bartal a házrend 42. §-ja értelmében magán- megtámadása ellenében kér szólhatási jogot, s erre Bartal igen erélyes beszédben magyarázza, hogy Böszörményi nagyon helytelenül értette beszédét. Szavait a baloldal eleinte zúgással fogadta, közbekiáltják a napirendre­ a tárgyra, s az elnök is figyelmezteti szónokot, hogy a házrend 42 §. követelményeihez tartsa magát. Midőn azonban Bartal beszéde vé­gén fennen kiemeli, hogy a forradalmaknak nem barátja ugyan, hanem az oly nagy nemzeti kata­­strophák iránt, minő nálunk volt a 48, a legteljesb kegyelettel viseltetik és beszéde senkit sem jo­­gosit fel arra, hogy ennek ellenkezőjét tegye fel róla, a baloldal szintúgy, mint a többi egész ház megtapsolja szónokát. Somssich Pál, kinek Papp Zsigmond en­gedte át szólhatási jogát, szólalt most fel s fejtegeté beszéde átalános részében a nézpontokat, melyeket a javaslat irányában elfoglal s melyek folytán azt teljesen pártolja; majd beszéde második részében Ghyczy Kálmán tegnapi beszédére tett néhány megjegyzést. Nem osztja Ghyczy azon nézeteit, hogy bizonyos térfogalmak a legmagasb körökben a magyar kormányférfiaknak tulajdoníthatók, nem azt, hogy most is ugyanaz követeltetik tőlünk, mint 61 ben, nem G­hyczy hasonlatát, melylyel a kiegyenlítés kérdését ama római követ küldetésé­hez hasonlitá, ki Carthago előtt megjelenve, bé­két vagy háborút kínált. Ghyczy azon állítása is, hogy a pragmatika sanctió nem állapitá meg Ausz­tria nagyhatalmi állását, csak annyiban helyes, miután a nagyhatalmi állás olyas valami, a­mit egyátalában nem lehet decretálni. Ghyczy beszé­déből Somssich két pontot helyesel. Azt, hogy a kormány czéljai felől nincs a nemzet értesülve s 86

Next