Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1866-02-21 / 8. szám
Lónyay Menyhért mindenekelőtt bevallja, hogy az őszinte kiegyenlítést óhajtja, mely azonban egyedül a dualismus alapján s a közös ügyekre nézve csakis oly értelemben létesülhet, hogy azok a teljes paritás szerint intéztessenek el. A kiegyenlítésre két út kínálkozik. Az egyik a pragmatika sanctióból indulva ki, Magyarország törvé - nyes jogai elismerésében rejlik. — Ez szónok teljes elismerését bírja. A másik abból áll, hogy százados elvek uj alakba öntessenek, s nevezetesen hogy a közös ügyek idegen orgánumok által intéztessenek. E megoldási módot semmi esetre sem javasolhatjuk Ő Felségének, ily kísérlet érdekében mit sem tehetünk. Voltak idők, midőn Lajtán túl az absolutismus uralkodott, akkor nem volt oly égető szükség, hogy a közös ügyek fogalma s lényege pontosan meghatároztassék. Most azonban, midőn a Lajtán túli népek alkotmányt nyertek, ez az egyik főteendő. S ezt tévén, el kell oszlatnunk egyszersmind azon aggodalmat, mintha a mi alkotmányos fennállásunk zavarná a birodalom nagy hatalmát. Be kell bizonyítanunk, hogy a mi érdekünk egy a lajtántúli alkotmányos népek érdekével s az érdekközösség a birodalom nagyhatalmának csak javára válik. A megoldásnál ezenkívül két vezéreszmét kell szem előtt tartani. Az első sz. István koronájának épsége s a második, hogy habár tiszteljük a hazánkban lakó nemzetiségek törekvéseit, ezen ország Magyarország maradjon. Az első pontra nézve szónok a pragmatika sanctiót idézi, a második pontot illetőleg pedig megjegyzi, hogy a német elem természetes szövetségesünk. Lónyay ezek után az anyagi érdekekre utal, melyek szintén sürgetik a kiegyenlítést, hangsúlyoztatja, hogy e tekintetben köztünk s a lajtántúli népekkel solidaritás áll fenn, mint azt tegnap K. Eötvös kifejté. A mit mind e tekintetekben mondani lehet, mindazt tartalmazza a felirati javaslat, miért is szónok teljesen pártolja azt. Beszéde befejezéséül Ghyczy Kálmán aggodalomteljes modorára tesz néhány megjegyzést. Lónyay már 23 évvel ezelőtt Ghyczyvel együtt vett részt a törvényhozás munkálkodásaiban, a történet arra tanítl, hogy megnyugvással tekintsen a jövő elé. (Zaj: Szavazzunk!) Tóth Vilmos jegyző bejelenti, hogy Onossy Mátyás a házrendhez akar szólani. Onossy erre a házrendből idézi, hogy válaszfelirat feletti vitának úgy kell történnie, hogy a javaslat ellen s mellett szólók váltakozva egymásután következzenek. Ez eddig nem történt, sőt eddig még minden szónok azt állíta, hogy pártolja a javaslatot. Ebből szóló azt következteti ki, hogy fejeztessék be az átalános vita s fogjanak a részletekhez. (Zaj.) Elnök felhívja a följegyzett szónokokat, hogy akarnak-e elállani a szólástól? Tisza Kálmán erre megjegyzi, hogy nem tartozik ugyan azok közé, kik a ház türelmét sokszor szokták igénybe venni és tegnap is elállt a szótól, de helytelennek találja, hogy a szabadszólás jogát korlátozni akarják. — Az erre ismételten beállt zajt félbeszakítja Deák Ferencz felszólalása: A házrendhez akarok szólani. Azt hiszem, hogy a felolvasott szakasz nem vonatkozik a válaszfelirati vitára. Ennek természetében fekszik, hogy nemcsak azok szólnak, kik a javaslatot megtámadják, hanem azok is, kik illustrálják. (Helyeslés.) Az adresse, bizottmányban állapíttatott meg, a nyilvánosság előtt nincs tudva, hogy a mi benn van, miért jött be, s ami kimaradt, miért maradt ki. S van más szempont is, mely kívánatossá teszi a megvitatást. A mostani politikai álláspont mellett előttünk, mint utasítás nélküli képviselők előtt a számolás kötelessége is felette fontos. S ugyan hogy számolunk? Megyei élet, melyhez szózatunkat intézhetnők, nincs, s így a számadásra csak a nyilvános discussio marad fenn. A szólásszabadság korlátolása kétélű fegyver, ma másokat sújt, holnap magunk ellen fordulhat. (Helyeslés.) Szóljanak mindazok, kiknek akár a legkisebb aggodalmuk is van, az eszmecsere nem élesíti, hanem enyhíti a tanácskozásokat. Az elfojtott szó több keserűséget okoz, mint a nyíltan kimondott. Folytassuk a discussiót, azt a néhány napot, melyet erre fordítunk, gazdagabb kamatra nem helyezhetnek el., Szóljanak mindazok, kik szólni akarnak, mondják el szabadon aggodalmaikat, mondják el, ha úgy tetszik, ismételve újra azt, ami már elmondatott. (Nagy taps s éljen.) Az átalános vitában több oly részlet hozatott fel, mi tulajdonképen a részletes vitára való, de ne korlátozzunk e tekintetben senkit sem. Ha majd nem lesz már,ki szólni akar, csak akkor fejezzük be az átalános vitát. — Átalános helyeslés s éljen követte Deák szavait, miután felszólalt Faragó Ferencz, makói képviselő, ki először is a külpolitika szempontjából szól. Kikel a német politika, a német császárság eszméje ellen, s a ház derültsége között fejtegeti, hogy Ausztriának az apró német herczegségek közül a legkisebb érdeke sincs. Itt van — úgymond — a schleswigholsteini kérdés, mennyi vér s pénz fecséreltetett el érte s mi hasznunk belőle? Az egész a Lauenburg herczegség sorsára fog jutni. Az ily dolgokat védve, „a német államférfiak“ egészen megfeledkeztek Lengyelországról, melyhez minket oly sok kötelék csatol. Az összes Európában csak „egy öreg ember“ találkozott, ki bátran emelte fel szavát a sokat szenvedett lengyel nép érdekében. Igaz, ellenkezik a divattal, hogy én a katholikus egyház fejéről szólok hódoló tisztelettel, (zajos: nem! nem!) de kötelességemet teljesítem. Az olasz politikát illetőleg, nem oszthatom azt, a véleményt, mit e napokban is az újságokban olvastam, nem oszthatom a nézetet, hogy Velencze eladassék. Tisztelet, becsület az olaszoknak, de ha a birodalom valamely tartományának egyltalában urat kell változtatni, történjék ez az ágyuk dörgése között, nem pedig azon érez pengése mellett, melyért Judás eladta az Üdvözitőt. Gr. Apponyi György, elvben pártolja a javaslatot, s az átalános vitában csak néhány eszméjét jelenti ki, melyben megnyugtatását találja. Kijelenti, hogy az őszinte kiegyezés volt mindig törekvéseinek czélja, de ezt ő és elvtársai egyedül az igazi alkotmányosság alapján kívánják elérni. (Helyeslés.) Az eszközökre nézve különbség lehet közötte s a ház más része között, de a czél ugyanaz. Ezután hosszabb expozét terjeszt elő különösen a közös ügyek közös tárgyalásáról, mi felől csak azért nem szólunk itt részletesebben, mert beszédét jövő számunkban közöljük. Szentkirályi Móricz: Feliratunknak két kellékkel kell bírnia. Először, hogy az a trónbeszéd minden pontjára válaszoljon s másodszor, hogy hű kinyomata legyen az ország békülékeny hangulatának. E kellékeket a javaslat teljesen lírja, miért nem is szólna hozzá, ha e házban nem történtek volna oly megjegyzések, melyekre felelni kell. (Halljuk.) Az mondatott, hogy most nem kell azt nyomoznunk, hogy quid juris, hanem hogy quid consilii. Szónok is azt hiszi, hogy nem quid juris, hanem quid officii. Ha azt állítják, hogy tépjük el a pragmatica sanctiót, vessünk véget a szerződések alapján szerzett jogoknak, majd fegyverrel meghódítanak — ezt értem, ez a jogeljátszás, ez Bach és Schmerling. Ha azt állítják, hogy pragmatika sanctiokétoldalú szerződés, hogy a 17 évi bonyodalmakból alkotmányos útón akarnak kibontakozni, ezt is értem, ez a jogfolytonosság. De ha azt mondják, mi akarjuk a pragmatika sanctiót, de nem akarjuk ennek következményeit, mert azok a birodalom hatalmi állásával ellenkeznek, mi útj pragmatika sanctiót alkotunk, vagy alkossatok ti, de nem biztosítnak a felől, hogy az törvény lesz... ha azt mondják, hogy a 48-diki törvényeket csak akkor fogjuk végrehajtani, azaz soha sem fogjuk végrehajtani (derültség), ha elismeritek, hogy azok végrehajthatlanok : ezt én, tisztelt ház, nem értem. (Nevetés.) Szónok ezután áttér az októberi diplomára, köszönetet szavaz e diploma férfiainak, mert ezek adták az első lendületet az alkotmány isméti életbeléptetésére (zajos helyeslés), de ami azt a consiliumot illeti, mi a 48-diki törvények revisiója tekintetében a részről most létezik, abban szónok csak akkor tudna megnyugodni, ha ezt felelős miniszterek tennék, mert csak akkor tudna a következményekért jót állani. Tegyük fel — úgymond — hogy a 48-ra kinyilatkoztatjuk, miszerint azt nem lehet helyreállítani, s tegyük fel azt is, mit minden rész akarat nélkül feltehetni, hogy a revisió nem sikerül. Mi történik akkor? A 48-diki törvényekre nézve, magunk kinyilatkoztattuk, hogy azokat nem lehet visszaállítani, a revisió nem sikerült, nem marad más hátra, mint hogy Ő Felsége perrogáljon nekünk törvényt. Azt mondják, hogy a megoldást európai szempontból tekintsük, hogy ne legyen jogi per, hanem az exigeniták vitája, hogy nagy a rajtunk nyugvó felelősség, a februári pátens is a mi kedvünkért függesztetett fel. Azt hiszem, hogy oly tényért, melyet nem mi okoztunk, nem is lehetünk felelősek. Nem mi kértük az októberi diplomát s még kevésbbé a febr. pátenst. Hogy ez utóbbi felfüggesztetett, nem a mi művünk volt, sőt nagyon sajnálom, hogy a mi alkotmányunk életbe léptetése a lajtántúli alkotmányosság felfüggesztését vonta maga után. (Helyeslés.) Szónok végre felidézi a 48-ki áldozat emlékeit, melyek elválaszthassanak a nemzet emlékezetétől s okozói annak, hogy a 48 diki törvényekhez oly nagy a ragaszkodás. Felhozták, hogy ha nem egyezünk ki, az idén is fenyegető ínségben a népnek nem nyújthatunk segélyt. Az időjárást nem mi csináljuk, az ínségnek nem mi vagyunk okai. Ha a végzet érettáblájára az van fölírva: „Magyarország volt, vagy az, hogy Magyarország lesz“ — rendületlenül nézünk a sors szemébe; ha a magyar alkotmány végórája is üt, ne üssön az a mi hibánk miatt. Őseink példáját idézték, szónok is azt idézi, de oly eseteket, midőn az ellentállás újabb törvényeket eredményezett. Én is elmondhatom azt, — végzi — mi e házban tegnapelőtt elmondatott: „Íme itt állok , máskint nem tehetek, Isten engem — úgy segéljen!“ — Az utána szóló Gróf Széchenyi Béla: Ismerem az idő becsét s értékét, nem is éltem vissza eddig a ház türelmével és jobban szeretném, ha azt most sem kellene tennem. De midőn az első fontos lépésre készülünk, mely döntő lesz a kiegyenlítés nagy feladatára nézve, nekem, mint tökéletesen független férfiúnak, hazám iránti kötelességem parancsolja, hogy felszólaljk. Teszem ezt azon 30.000 népesség érdekében is, melyet képviselni büszkeségem és szerencsémnek tartom. Előttünk fekszik a ház asztalán a felirat, melyet nagy érdekeltséggel vártak a lajtántúli népek. E felirati javaslatban foglalt elveknek én is hódolok, a gyakorlati alkalmazásra nézve azonban eltérők lehetnek nézeteim. Óhajtottam volna abban megérintve látni a birodalom nagyhatalmi állását s hivatásunk világtörténeti jellegét. A megoldási kérdés európai fontossággal bír , magasabb szempontra kell emelkednünk, hogy láthatárunk szélesebb legyen. Szónok a nemzetközi viszonyokat hangsúlyoztatja, majd a kiegyenlítés kérdésére tér át,a baloldal zúgása között) a merev jogfolytonosság ellen néhány rövid megjegyzésben fejtegeti nézeteit, megjegyezvén, hogy tüzetes a hozzászólást a részletes vitára tartja fenn. Böszörményi László nagy ingerültséggel szól. Röviden kinyilatkoztatja, hogy pártolja a feliratot. Majd Bartal beszédéből olvas fel egy töredéket. Bartal ellenében, ennek a 48-diki évről mondott szavaira vonatkozva, egy költeményt idéz, melyben a költő azok felett keserg, kik az ősök nyomait gyalázattal borítják. (Átalános sensatio). Utána Gróf Zichy Nándor szólal fel, ki kinyilatkoztatván, hogy gr. Apponyit pártolja , fejtegeti, miképp. Eötvös gr. Apponyi, meg Bartal előterjesztései között nem talált különbséget. Hangsúlyoztatja a közös ügyek közös tárgyalását, (a baloldalról belekiáltják: Bájrát) nem osztja azok nézetét, kik a megoldást csak magyar szempontból tekintik, rokonszenvesen szól a felelős magyar minisztériumról, s végül nyilvánítja, hogy teljesen pártolja a felirati javaslatot. Tóth Vilmos jegyző tudatja, hogy Bartal a házrend 42. §-ja értelmében magán- megtámadása ellenében kér szólhatási jogot, s erre Bartal igen erélyes beszédben magyarázza, hogy Böszörményi nagyon helytelenül értette beszédét. Szavait a baloldal eleinte zúgással fogadta, közbekiáltják a napirendre a tárgyra, s az elnök is figyelmezteti szónokot, hogy a házrend 42 §. követelményeihez tartsa magát. Midőn azonban Bartal beszéde végén fennen kiemeli, hogy a forradalmaknak nem barátja ugyan, hanem az oly nagy nemzeti katastrophák iránt, minő nálunk volt a 48, a legteljesb kegyelettel viseltetik és beszéde senkit sem jogosit fel arra, hogy ennek ellenkezőjét tegye fel róla, a baloldal szintúgy, mint a többi egész ház megtapsolja szónokát. Somssich Pál, kinek Papp Zsigmond engedte át szólhatási jogát, szólalt most fel s fejtegeté beszéde átalános részében a nézpontokat, melyeket a javaslat irányában elfoglal s melyek folytán azt teljesen pártolja; majd beszéde második részében Ghyczy Kálmán tegnapi beszédére tett néhány megjegyzést. Nem osztja Ghyczy azon nézeteit, hogy bizonyos térfogalmak a legmagasb körökben a magyar kormányférfiaknak tulajdoníthatók, nem azt, hogy most is ugyanaz követeltetik tőlünk, mint 61 ben, nem Ghyczy hasonlatát, melylyel a kiegyenlítés kérdését ama római követ küldetéséhez hasonlitá, ki Carthago előtt megjelenve, békét vagy háborút kínált. Ghyczy azon állítása is, hogy a pragmatika sanctió nem állapitá meg Ausztria nagyhatalmi állását, csak annyiban helyes, miután a nagyhatalmi állás olyas valami, amit egyátalában nem lehet decretálni. Ghyczy beszédéből Somssich két pontot helyesel. Azt, hogy a kormány czéljai felől nincs a nemzet értesülve s 86