Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1867-09-18 / 38. szám
országnak kellene a birodalmi pénztár számára befizetni, 52 milliót tesz. Az 1868-ki deficit esetileg hitelművelet által fedeztetik. Ezen fedezés módozatai annak idején határozat végett az illetékes képviseletek elé fognak terjesztetni. Ekként az 1868-ki budget alkotmányos tárgyalása lehetséges lesz. A két kormány javaslatot készít az államadósságok egységes kamatlábra hozása iránt és eme jelentékeny pénzügyi reform már a közelgő pénzügyi év második felében valósíttatni fog. Az államadósságok közül egy kis rész ki fog szakíttatni azon vasúti építkezések fejében, melyek az örökös tartományokban ezt közöltettek; ezen összeg, mely azonban távolról sem rúg 30 millióra, Magyarország közrejárulása kevesbítésére szolgálatid. Ezzel kapcsolatban van a magyarországi s az örökös tartománybeli vasutak elkülönítése, amit mindkét deputáczió óhajt. A magyarországi vasutak a magyar, az örökös tartománybeli vasutak pedig a lajthántúli pénzügyminiszter ressortjába fognak utasíttatni. A már létező közös vasutak iránt hosszúságuk arányában fog a quota megállapíttatni. Az ezentúl építendő közös vasutak ügyében esetről esetre fognak, a kölcsönös kötelezettségek megállapítása mellett , alkudozások kezdetei.“ Illetékes körökben azt hiszik, hogy a deputációk tanácskozásai a jövő héten be fognak fejeztetni. (Kedvező fordulat.) A pénzügyi kiegyezkedés Magyarország s a lajthántúli országok közt kedvező fordulatot vett. A két pénzügyminiszter, kik véleményeikkel anynyira távol álltak egymástól, hogy mármár a kiegyezkedés lehetetlenségéről kezdtek beszélni, most teljes egyetértésben vannak, így mondja valamennyi bécsi tudósító s azért nem lehet benne kétkednünk. De hát mikép történt e gyors egyetértés? A császár közbenjárulása közben. A legutóbbi miniszteri tanácsban Becke és Lónyay javaslatokat adtak elő a kiegyezkedésre nézve, de azok annyira eltérők voltak egymástól, hogy azok alapján, legalább jelenleg, lehetetlen lett volna elérni a kívánt, kiegyezkedést. Ő Felsége tehát, ki e minisztertanácsban elnökölt, új alapvonalakat állított fel, s megbízta a két pénzügyminisztert, hogy ezekből kiindulva készítsék el együttesen a javaslatot, melynek alapján kellene a kiegyezkedésnek megtörténni. Úgyis történt. Becke és Lónyay három napi szakadatlan munkálkodás után csütörtökön késő este készen lettek a dolgozattal s azt egy teljes minisztergyűlésben előterjesztették. Eötvös, Wenkheim és Mikó magyar miniszterek Bécsbe hivattak, hogy részt vegyenek a tanácskozásban. E szerint az alap meg van vetve a kiegyezkedésre s a deputátusokon lesz a sor, ez alapon a kiegyezkedés nagy munkáját teljesen befejezni s azt állandóvá tenni. Olyan-e ez alap, hogy az azon létrejött kiegyezkedést az országgyűlés is elfogadja, alig lehet kétkedni. Az országgyűlés majoritásából alakult minisztérium nem adhatta volna helyeslését ahhoz, ha tudja, hogy az országgyűlés többségénél ellenzésre találand. Máskép áll a dolog mondja a ,,P. Lt.“ — a reichsráthtal; a reichsráth a parlamenti majoritáson kívül álló bécsi minisztériummal nincsen azon alkotmányos öszhangzásban, mint a felelős magyar kormány a magyar országgyűléssel; azonban remélhető, hogy a reichsvath is készséggel ráadja votumát, ha deputátusai kész kiegyezkedési munkával térnek vissza kebelébe. (Legújabb tudósítások.) Szombaton megtartatott a nagy minisztertanács, melynek eredménye teljes egyetértés lett a pénzügyi kiegyezkedésben. A Becke és Lónyay miniszterek által készített kiegyezkedési javaslatot a két rendbeli minisztérium elfogadta s az iratot a lajthántuliak részéről Beusz és Becke, a magyarok részéről pedig Andrássy és Lónyay alá is írták. Még ugyanaz nap délután akarták az iratot a deputáczióknak átadni s Lónyay épen készülőben volt átvinni a magyar küldöttségnek, midőn értesül, hogy Becke nem készülhetett még el teljesen az övével s igy hétfőn nyújtják át a deputáczióknak a kiegyezkedés történetében valóban fontos munkálatot. Most már biztosnak hiszik, hogy a deputátusok munkálkodása nem lesz eredménytelen, a pénzügyi kiegyenlítés a magyarok és lajthántúliak közt teljesen létre jő. A miniszterek által elfogadott javaslat tartalmáról nem tudunk ugyan még bizonyosat, de a „Debatte“ szerint azzal mind a két fél meg lesz elégedve s bizonysága annak, hogy a minisztereket az igazság és méltányosság vezette munkálkodásukban. A „Presse“ következőket is a javaslat tartalmáról: Az államadósságból levonatik 25 milliónyi kamatösszegnek megfelelő tőke, azaz 500 millió. Ezen summa kizárólagosan a lajthántúliakat terheli, miután e tőke oly czélokra (vasutak, intézetek stb.) fordíttatott, melyekben Magyarországnak mákszemnyi része sincs. Az államadósságból tehát 500 millió tőke kamata után pusztán az osztrákok zsebéből lesz fizetendő. Fenmarad még oly összeg, melynek kamatai évenként 125 millióra rúgnak. Ezekhez Magyarország is hozzájárul és pedig 30 perczenttel. A közös ügyek költségeihez hasonlókép 30 perczenttel járul Magyarország s úgy összesen évenkint 52—54 millióval adózik a birodalmi pénztárba. A jövő évi deficit 48 millió, sőt mások szerint 50—55 millió lesz. Egyik pesti német lapnak ugyanily értelemben táviratoznak Bécsből. A két minisztérium — úgymond — elfogadta a pénzügyminiszterek által formulázott kiegyezkedési javaslatot. Magyarország 30, Ciszaibánia 70 perczenttel járul a közös költségekhez és beszélik, hogy a németek nagyon sokallatnák amaz 500 milliót, mely az államadósságokból kizárólagosan az ő terhekre lett kihasítva. 450 A békekongresszusJeniben. A lapok telvek a kongresszusra tett előkészületek leírásával, melyeknek legfőbb része azonban egyedül a Garibaldi személyére vonatkozik.Így a „Bund“ tudósítója írja Geniből szept. 7-éről: Amint előre is lehetett gondolni, úgy történt, Garibaldi jövetelének híte az egész várost, minden társadalmi osztályt, kivétel nélkül lázas izgatottságba ejtett. Számos falragasz hívja fel a közönséget, hogy igyekezzenek méltóan fogadni azon férfit, ki mindenek felett megérdemli a „nép embere“ nevet. A lapok szintén versenyeznek az ünnepelt hazafi dicsőítésében, s habár egyik s másik a tábornok politikai szllemét illetőleg tartózkodólag nyilatkozik is, abban mindnyája egyetért, hogy ritkán akad oly tiszta jellem, mely a népek tiszteletét és szeretetét oly mértékben megérdemelné, mint Garibaldi. A nyilvános helyiségekben folytonosak a gyülésezések, melyeknek czélja szintén nem egyéb, mint a fogadtatás részletei felől tanácskozni. Legbuzgóbbak természetesen az olaszok, kiknek zászlója már három nap óta lobog a nemzetközi klub épületén. Azon felhíváson, mely Olaszország fiaihoz van intézve, hogy gyűlnének össze minél nagyobb számmal a szabadság apostolának fogadására, a savoyaiak is fel vannak szólítva, hogy egykori fegyvertársuk kezét megszorítni el ne mulaszszák, különösen azok, kik az annexió előtt Olaszország egységéért Garibaldival egy zászló alatt küzdöttek. A genfi radikálok szintén elkövetnek mindent s már is egy bizottmányt neveztek ki, melynek czélja az ünnepélyeségekről gondoskodni. Egészen másként viselik azonban magukat a francziák. Első gyűlésökben nem bírtak semmi megállapodásra jutni. Az ultramontanok semminemű hódolatról sem akarnak tudni, hogy váljon egy második gyűlésnek kedvezőbb eredménye leende, az szintén igen kétséges. Garibaldinak az előre megállapított terv szerint ma estre kellett volna megérkeznie, három gőzös volt kirendelve, hogy elébe evezzenek. Azonban egy Garibalditól érkező távsürgöny tudósította a genfieket, hogy csak másnap, t. i. vasárnap fog a tábornok megérkezni. A közönség nagy része nem értesülvén a sürgöny érkeztéről, koholt hírekkel igyekezett megmagyarázni magának a késedelmet; sokan arról is beszéltek, hogy a tábornok teljességgel nem jön, mivel a franczia és olasz kormányoknak sikerült a tábornok elutazását megakadályozni, stb. stb. A bizottság már közzétette a kongresszus programmját, e szerint az első ülés hétfőn délután 2 órakor leend, a második és harmadik kedden és szerdán ugyanazon időben. A zárülés csütörtökön reggel 9 órakor leend, délután kirándulás a genfi tón, estve pedig nagyszerű lakoma. A lakosok fel lőnek szólítva, hogy házaikat a kongresszus és Garibaldi tiszteletére diszitsék föl. Nem tekintve a pártnézeteket és lehető utógondolatokat, bizonyára ezeren meg ezeren lesznek, kiknek keble magasan fel fog dobogni azon gondolatra, hogy a merész olasz tábornokot a szabad Svájcz földjén Rousseau városában fogadhatják, s igy mi is lerázva magunkról a jövő gondjait őszintén kiáltjuk: „Éljen Garibaldi! éljen a szabadság, éljen a béke! ” Ami a kongresszus politikai oldalát illeti, erre nézve a „K. Z.“ jól értesült párisi levelezője a következő tájékozást nyújtja: „A párisi illetékes körökben igen jól tudják, hogy azon mű, mely lételét Accolas párisi jogtanár és Naquet vegyésznek köszöni, az eredeti megállapodás szerint a „demokráczia nemzetközi kongresszusa“ nevet kellett volna hogy viselje s csak a genfi albizottmány ellenmondása folytán cserélték ki a korábbi zászlót a békekongresszus czímmel. A bonapartista körök meg vannak ugyan győződve, hogy a nyilvános tárgyalások alkalmával Genfben semmi sem kerül elő, mi a jelenlevők titkos gondolatait elárulná, azonban a konspirátorok természetét már korábbi tapasztalatok nyomán nagyon is jól ismerik, hogysem ne gyanítnák, hogy az egész békekongresszus, de különösen Viktor Hugo, Ledru-Rollin, Pascal Duprat, Garibaldi, Louis Blanc s mások jelenlétének czélja főleg egy napóleonellenes összeesküvés létesítése; minden arra mutat, hogy a franczia belügyminisztérium már nyolcz hónap óta tisztában van bizonyos összeesküvés iránt, mely külföldön keletkezett III. Napóleon ellen, s melynek magában Francziaorzágban is nem egy „titkos“ híve van; mindeddig azonban nem sikerült a titkos hálózatot annyira felderíteni, hogy erélyesen ellene lehessen működni. Párisban annyival is inkább élénk figyelemmel fogják kisérni a genfi demokrat mozgalmat, minthogy megtudták, hogy nevezetesen Pascal Duprat, mielőtt Genfbe utazott volna, összejött Baden-Badenben a párisi gróffal s unokaöcscsével Nemours herczeggel s mintegy ezeknek utasitásaival ellátva indult tovább. (A genfi béke-kongresszus folyama.) A genfi tó mellől, szept. 4-től irják a „Nordd. Alig. Zig“-nak: Az izgatottságot és mozgalmat, mely jelenleg a tó Genf városában uralkodik, külföldön alig lehet elképzelni. Tegnapelőtt a béke kongresszus szervező bizottságnál megjelent Garibaldinak egyik hadsegéde s formaszerüleg bejelenté a választmánynak, hogy a „caprerai oroszlány“ személyesen részt veend a kongresszusban. E szerint néhány napig Genf lesz az európai demokráczia központja s annak élén Garibaldi álland. Mert a kongresszusnak s Garibaldi részvételének ez a tulajdonképeni jelentősége. Garibaldi, úgy látszik, nem könnyen határozá el magát e lépésre, azonban őt minden országból kérő levelekkel és megbízásokkal ostromolták. Garibaldi nélkül a genfi tüntetés talán minden jelentőségét elvesztette volna. Most a kongresszus tervezői megtalálták a kivánt központot, s telvék reménynyel és bizalommal. Genfben az olasz forradalmi hőst, kit a kosmopolita demokráczia fejéül tekintenek, mintegy diadalmenettel készülnek fogadni. Maga a különben oly elővigyázó genfi aristokráczia is egy pillanatra fejét veszté, s mindent elkövet, hogy a hódolatnyilvánításban és ovatióban a radikálisokat is fel