Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-18 / 38. szám

országnak kellene a birodalmi pénztár szá­mára befizetni, 52 milliót tesz. Az 18­68-ki defi­cit esetileg hitelművelet által fedeztetik. Ezen fedezés módozatai annak idején határozat vé­gett az illetékes képviseletek elé fognak ter­jesztetni. Ekként az 1868-ki budget alkotmá­nyos tárgyalása lehetséges lesz. A két kor­mány javaslatot készít az államadósságok egységes kamatlábra hozása iránt és eme jelen­­tékeny pénzügyi reform már a közelgő pénz­ügyi év második felében valósíttatni fog. Az államadósságok közül egy kis rész ki fog szakíttatni azon vasúti építkezések fejében, melyek az örökös tartományokban ezt közöl­­tettek; ezen összeg, mely azonban távolról sem rúg 30 millióra, Magyarország közrejá­­rulása kevesbítésére szolgálatid. Ezzel kap­csolatban van a magyarországi s az örökös tartománybeli vasutak elkülönítése, a­mit mindkét deputáczió óhajt. A magyarországi vasutak a magyar, az örökös tartománybeli vasutak pedig a lajthántúli pénzügyminisz­ter ressortjába fognak utasíttatni. A már lé­tező közös vasutak iránt hosszúságuk ará­nyában fog a quota megállapíttatni. Az ezen­túl építendő közös vasutak ügyében esetről esetre fognak, a kölcsönös kötelezettségek megállapítása mellett , alkudozások kez­detei.“ Illetékes körökben azt hiszik, hogy a de­­putác­iók tanácskozásai a jövő héten be fog­nak fejeztetni.­­ (Kedvező fordulat.) A pénzügyi ki­egyezkedés Magyarország s a lajthántúli országok közt kedvező fordulatot vett. A két pénzügyminiszter, kik véleményeikkel any­­nyira távol álltak egymástól, hogy m­ár­­már a kiegyezkedés lehetetlenségéről kezd­tek beszélni, most teljes egyetértésben van­nak, így mondja valamennyi bécsi tudósító s azért nem lehet benne kétkednünk. De hát mikép történt e gyors egyetér­tés? A császár közbenjárulása közben. A legutóbbi miniszteri tanácsban Becke és Lónyay javaslatokat adtak elő a kiegyezke­­désre nézve, de azok annyira eltérők vol­tak egymástól, hogy azok alapján, legalább jelenleg, lehetetlen lett volna elérni a kívánt, kiegyezkedést. Ő Felsége tehát, ki e minisz­tertanácsban elnökölt, új alapvonalakat állí­tott fel, s megbízta a két pénzügyminisztert, hogy ezekből kiindulva készítsék el együt­tesen a javaslatot, melynek alapján kellene a kiegyezkedésnek megtörténni. Úgyis tör­tént. Becke és Lónyay három napi szaka­datlan munkálkodás után csütörtökön késő este készen lettek a dolgozattal s azt egy teljes minisztergyűlésben előterjesztették. Eötvös, Wenkheim és Mikó magyar minisz­terek Bécsbe hivattak, hogy részt vegyenek a tanácskozásban. E szerint az alap meg van vetve a ki­egyezkedésre s a deputátusokon lesz a sor, ez alapon a kiegyezkedés nagy munkáját telje­sen befejezni s azt állandóvá tenni. Olyan-e ez alap, hogy az azon létrejött kiegyez­kedést az országgyűlés is elfogadja, alig lehet kétkedni. Az országgyűlés majoritásá­ból alakult minisztérium nem adhatta volna helyeslését ahhoz, ha tudja, hogy az ország­­gyűlés többségénél ellenzésre találand. Más­kép áll a dolog mondja a ,,P. Lt.“ — a reichsráthtal; a reichsráth a parlamenti majoritáson kívül álló bécsi minisztérium­mal nincsen azon alkotmányos öszhangzás­­ban, mint a felelős magyar kormány a ma­gyar országgyűléssel; azonban remélhető, hogy a reichsvath is készséggel ráadja votu­­mát, ha deputátusai kész kiegyezkedési mun­kával térnek vissza kebelébe.­­ (Legújabb tudósítások.) Szombaton megtartatott a nagy minisztertanács, mely­nek eredménye teljes egyetértés lett a pénz­ügyi kiegyezkedésben. A Becke és Lónyay miniszterek által készített kiegyezkedési ja­vaslatot a két rendbeli minisztérium elfo­gadta s az iratot a lajthántuliak részéről Beusz és Becke, a magyarok részéről pedig Andrássy és Lónyay alá is írták. Még ugyan­az nap délután akarták az iratot a deputá­­czióknak átadni s Lónyay épen készülőben volt átvinni a magyar küldöttségnek, midőn értesül, hogy Becke nem készülhetett még el teljesen az övével s igy hétfőn nyújt­ják át a deputáczióknak a kiegyezkedés tör­ténetében valóban fontos munkálatot. Most már biztosnak hiszik, hogy a depu­­tátusok munkálkodása nem lesz eredmény­telen, a pénzügyi kiegyenlítés a magyarok és lajthántúliak közt teljesen létre jő. A mi­niszterek által elfogadott javaslat tartalmá­ról nem tudunk ugyan még bizonyosat, de a „Debatte“ szerint azzal mind a két fél meg lesz elégedve s bizonysága annak, hogy a minisztereket az igazság és méltányosság vezette munkálkodásukban. A „Presse“ kö­vetkezőket is a javaslat tartalmáról: Az ál­lamadósságból levonatik 25 milliónyi kamat­összegnek megfelelő tőke, az­az 500 millió. Ezen summa kizárólagosan a lajthántúliakat terheli, miután e tőke oly czélokra (vasutak, intézetek stb.) fordíttatott, melyekben Ma­gyarországnak mákszemnyi része sincs. Az államadósságból tehát 500 millió tőke ka­mata után pusztán az osztrákok zsebéből lesz fize­tendő. Fenmarad még oly összeg, melynek kamatai évenként 125 millióra rúg­nak. Ezekhez Magyarország is hozzájárul és pedig 30 perczenttel. A közös ügyek költsé­geihez hasonlókép 30 perczenttel járul Ma­gyarország s úgy összesen évenkint 52—54 millióval adózik a birodalmi pénztárba. A jövő évi deficit 48 millió, sőt mások szerint 50—55 millió lesz. Egyik pesti német lap­nak ugyanily értelemben táviratoznak Bécs­­ből. A két minisztérium — úgymond — el­fogadta a pénzügyminiszterek által formu­­lázott kiegyezkedési javaslatot. Magyaror­szág 30, Ciszaib­ánia 70 perczenttel járul a közös költségekhez és beszélik, hogy a néme­tek nagyon sokallatnák amaz 500 milliót, mely az államadósságokból kizárólagosan az ő ter­­hekre lett kihasítva. 450 A békekongresszu­s­­Jeniben. A lapok telvek a kongresszusra tett elő­készületek leírásával, melyeknek legfőbb ré­sze azonban egyedül a Garibaldi személyére vonatkozik.Így a „Bund“ tudósítója írja Geni­ből szept. 7-éről: A­mint előre is lehetett gondolni, úgy történt, Garibaldi jövetelének híte az egész várost, minden társadalmi osztályt, kivétel nélkül lázas izgatott­ságba ejtett. Számos falragasz hívja fel a közön­séget, hogy igyekezzenek méltóan fogadni azon férfit, ki mindenek felett megérdemli a „nép em­bere“ nevet. A lapok szintén versenyeznek az ün­nepelt hazafi dicsőítésében, s habár egyik s másik a tábornok politikai szllemét illetőleg tartózkodó­­lag nyilatkozik is, abban mindnyája egyetért, hogy ritkán akad oly tiszta jellem, mely a népek tiszteletét és szeretetét oly mértékben megérde­melné, mint Garibaldi. A nyilvános helyiségekben folytonosak a gyülésezések, melyeknek czélja szintén nem egyéb, mint a fogadtatás részletei felől tanácskozni. Leg­buzgóbbak természetesen az olaszok, kiknek zász­lója már három nap óta lobog a nemzetközi klub épületén. Azon felhíváson, mely Olaszország fiai­hoz van intézve, hogy gyűlnének össze minél na­gyobb számmal a szabadság apostolának fogadá­sára, a savoyaiak is fel vannak szólítva, hogy egykori fegyvertársuk kezét megszorítni el ne mulaszszák, különösen azok, kik az annexió előtt Olaszország egységéért Garibaldival egy zászló alatt küzdöttek. A genfi radikálok szintén elkövetnek mindent s már is egy bizottmányt neveztek ki, melynek czélja az ünnepélyeségekről gondoskodni. Egé­szen másként viselik azonban magukat a francziák. Első gyűlésökben nem bírtak semmi megállapo­dásra jutni. Az ultramontanok semminemű hódo­latról sem akarnak tudni, hogy váljon egy máso­dik gyűlésnek kedvezőbb eredménye leend­e, az szintén igen kétséges. Garibaldinak az előre megállapított terv sze­rint ma estre kellett volna megérkeznie, három gőzös volt kirendelve, hogy elébe evezzenek. Azonban egy Garibalditól érkező távsürgöny tu­dósította a genfieket, hogy csak másnap, t. i. va­sárnap fog a tábornok megérkezni. A közönség nagy része nem értesülvén a sürgöny érkeztéről, koholt hírekkel igyekezett megmagyarázni magá­nak a késedelmet; sokan arról is beszéltek, hogy a tábornok teljességgel nem jön, mivel a franczia és olasz kormányoknak sikerült a tábornok el­utazását megakadályozni, stb. stb. A bizottság már közzétette a kongresszus programmját, e szerint az első ülés hétfőn délután 2 órakor leend, a második és harmadik kedden és szerdán ugyanazon időben. A zárülés csütörtökön reggel 9 órakor leend, délután kirándulás a genfi tón, estve pedig nagyszerű lakoma.­­ A lakosok fel lőnek szólítva, hogy házaikat a kongresszus és Garibaldi tiszteletére diszitsék föl. Nem tekintve a pártnézeteket és lehető utó­gondolatokat, bizonyára ezeren meg ezeren lesz­nek, kiknek keble magasan fel fog dobogni azon gondolatra, hogy a merész olasz tábornokot a sza­bad Svájcz földjén Rousseau városában fogadhat­ják, s igy mi is lerázva m­agunkról a jövő gond­jait őszintén kiáltjuk: „Éljen Garibaldi! éljen a szabadság, éljen a béke! ” A­mi a kongresszus politikai oldalát illeti, erre nézve a „K. Z.“ jól értesült párisi levelezője a következő tájékozást nyújtja: „A párisi illeté­kes körökben igen jól tudják, hogy azon mű, mely lételét Accolas párisi jogtanár és Naquet vegyész­nek köszöni, az eredeti megállapodás szerint a „demokráczia nemzetközi kongresszusa“ nevet kellett volna hogy viselje s csak a genfi albizott­­mány ellenmondása folytán cserélték ki a korábbi zászlót a békekongresszus czímmel. A bonapartista körök meg vannak ugyan győződve, hogy a nyilvános tárgyalások alkalmá­val Genfben semmi sem kerül elő, mi a jelenlevők titkos gondolatait elárulná, azonban a konspirá­­torok természetét már korábbi tapasztalatok nyo­mán nagyon is jól ismerik, hogysem ne gyanítnák, hogy az egész béke­kongresszus, de különösen Viktor Hugo, Ledru-Rollin, Pascal Duprat, Gari­baldi, Louis Blanc s mások jelenlétének czélja fő­­leg egy napóleonellenes összeesküvés létesítése; minden arra mutat, hogy a franczia belügyminisz­térium már nyolcz hónap óta tisztában van bizo­nyos összeesküvés iránt, mely külföldön keletke­zett III. Napóleon ellen, s melynek magában Fran­­cziaorzágban is nem egy „titkos“ híve van; mind­eddig azonban nem sikerült a titkos hálózatot annyira felderíteni, hogy erélyesen ellene lehessen működni. Párisban annyival is inkább élénk figye­lemmel fogják kisérni a genfi demokrat mozgal­mat, minthogy megtudták, hogy nevezetesen Pas­cal Duprat, mielőtt Genfbe utazott volna, össze­jött Baden-Badenben a párisi gróffal s unokaöcs­­csével Nemours herczeggel s mintegy ezeknek utasitásaival ellátva indult tovább.­­ (A genfi béke-kongresszus folyama.) A genfi tó mellől, szept. 4-től irják a „Nordd. Alig. Zig“-nak: Az izgatottságot és mozgalmat, mely jelenleg a tó Genf városában uralkodik, külföldön alig le­het elképzelni. Tegnapelőtt a béke kongresszus szervező bizottságnál megjelent Garibaldinak egyik hadsegéde s formaszerüleg bejelenté a vá­­lasztm­án­ynak, hogy a „caprerai oroszlány“ szemé­lyesen részt veend a kongresszusban. E szerint néhány napig Genf lesz az európai demokráczia központja s annak élén Garibaldi álland. Mert a kongresszusnak s Garibaldi részvételének ez a tu­­lajdonképeni jelentősége. Garibaldi, úgy látszik, nem könnyen határozá el magát e lépésre, azonban őt minden országból kérő levelekkel és megbízá­sokkal ostromolták. Garibaldi nélkül a genfi tün­tetés talán minden jelentőségét elvesztette volna. Most a kongresszus tervezői megtalálták a kivánt központot, s telvék reménynyel és bizalommal. Genfben az olasz forradalmi hőst, kit a kosmopo­­lita demokráczia fejéül tekintenek, mintegy dia­dalmenettel készülnek fogadni. Maga a különben oly elővigyázó genfi aristokráczia is egy pillanatra fejét veszté, s mindent elkövet, hogy a hódolat­­nyilvánításban és ovatióban a radikálisokat is fel

Next