Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1867-08-07 / 32. szám
de tudjuk, hogy ahányszor valamely hatalom háborút szándékozott indítani, az ok a háborúra, ha mindjárt csak hajánál fogva is előrántva, azonnal megvolt. Azonban, mint fenebb írtuk, a hivatalos és félhivatalos nyilatkozatok még folyvást a legbékésebb szellemben hangzanak. Aug. 4-kén Napóleon császár fogadta a kiállítási külföldi biztosokat és az ezek által neki nyújtott feliratra ezt válaszolta: „Mint önök, úgy mi is mindenkor örömmel fogunk e nemzetközi ünnepre visszaemlékezni. Önök, a munka eszméjének képviselői, minden világrészben meggyőződhettek, hogy minden polgárisodott népek törekvése egyetlen családot képezni. Köszönöm önöknek hozzám intézett szavaikat, köszönöm a császárné és fiam nevében, kik velem együtt hálásak önök fáradozásaiért, rokonszenvet éreznek önök személye iránt és a világbékét óhajtják.“ Erre másnap estéjén a porosz félhivatalos „Nord. Alig. Ztg“ így válaszol: „A császár tegnapi beszéde valahára a némelyek által a franczia politika iránt táplált bizalmatlanságnak végső maradványát is eloszlatta. Semmi esetben sem vagyunk feljogosítva, hogy azon békenyilatkozatok őszinteségében kétkedjünk, melyeket a franczia kormány tanúsít. A franczia sajtó is mindinkább élénkebben lép fel azon ígérettel, mely szerint határozott igyekezete oda irányul, hogy a barátságos viszonyok Német- és Francziaország közt fenntartassanak.“ — A legfontosabb béke, vagy fegyveres szövetségi jel azonban Napóleon császár látogatása Salzburgban, hol Ferencz József császár és királylyal fog találkozni, s a két uralkodó három napot töltene együtt. Ezen találkozást illetőleg a párisi félhivatalos „France“ írja: „Napóleon császár kijelentette Ferencz József császárnak, „hogy óhajtaná a mexikói borzasztó katastrófa feletti mély részvétének tanújelét adni“ — és megállapíttatott, hogy „a francziák császárja és császárnéja 48 órát a legszigorúabb incognitóban Salzburgban töltene.“ Némely lap ezen hírt közölve hozzáteszi, hogy ezen látogatás egészen magánjellegű és minden politikai czél nélkül lesz. Ez felesleges gondoskodás. Szükségtelen ott minden commentár, ahol a tények maguk oly világosan szólnak. Mindenki tudja, hogy az osztrák császár párisi látogatása el volt határozva, midőn a jun. 19-ei katastrófa minden erre vonatkozó tervet meghiúsított. Egy habsburginak vére folyt Queretaróban. Azonban azt lehet mondani, hogy ezen szomorú dráma mindkét császárságot gyászba borította, és hogy a golyók visszhatását, melyek a hősies Miksa mellét találták, Párisban szintoly élénken érezték, mint Bécsben. Ezen szomorú körülmények közt Napoleon császárnak nemes szive amaz önkénytes lépést sugallta, melyet a „Moniteur“ közelebbi száma közzé tesz. Mindenki át fogja látni, mennyi gyöngédséget, figyelmet és tapintatott tanúsít ezen látogatás az oly mélyen sújtott Habsburg-ház iránt, és a salzburgi találkozás mit sem fog magasztos jelleméből veszíteni, mert a két fejedelem rokonszenvi nyilatkozatainak kicserélésébe nem fog politika vegyülni.“ ____________ — (A kir. pénzügyminiszter) Schauschek Ignácz eddigi budai magy. kir. országos főpénztári első ellenőrt, ezen főpénztárnak igazgatójává,ásztel Rezső eddigi budai orsz. főpénztári segédet első ellenőrré, Rosztoczky János főpénztári segédet másod-ellenőrré, Heichele József eddigi második pénzkezelőt első pénzkezelővé, továbbá Kulcsár Károly budai jövedéki fő- és adóhivatali tisztet, Ritter Antal és Halács János budai fő- s pénztári járulnokot harmadosztályú pénztári tisztekké nevezte ki. — (Kineveztettek) a honvédelmi minisztériumhoz: Gelich Richárd és Benard Lajos osztálytanácsosokká. — Ascherman Ferencz és Békey István miniszteri titkárokká. — (Kinevezés.) Az aradi magy. kir. jövedéki törvényszéknél üresedésbe jött ideiglenes ülnöki állomásra a magy. kir. igazságügyminiszter által, eddigi hivatalos állása megtarthatása mellett, Szakolczay Lajos megyetörvényszéki biró neveztetett ki. — (Kinevezések.) A kegyelmesen fömentett Kossalka János helyébe Ráth Károly képviselő neveztetett ki a királyi ügyek igazgatójává, miniszter-tanácsosi ranggal. — A közmunka és közlekedési minisztériumhoz Tóth Ágoston főmérnökké neveztetett. — (Szeged város) igazságszolgáltatási költségeire 10,000 ftot utalványozott a minisztérium. — (A magyar quota-bizottság tagjai) f. hó 4-én délután tartották első értekezletüket. Lónyai pénzügyminiszter először is alakulásra szólította fel a bizottságot, mi meg is történt, K. Sennyey elnökké, Csengery előadóvá, Kautz pedig tollvivővé választatván. A pénzügyminiszter aztán több, az államháztartásra vonatkozó előterjesztéseket és kimutatásokat közlött a bizottsággal. Az értekezlet különösen bécsi működésének modus procedendijével foglalkozott s átalában formadolgok körül forgott. — (Két nevezetes képviselő-választás) történt aug. 1-én. Váczon Kossuth Lajost, Egerszegen Perczel Mórt választották meg egyhangúlag. — (Joannovich György) kultusz-miniszteri államtitkár a boksányi kerületben megint képviselővé választatott. — (Zsibón) Urházy Györgyöt választották meg egyhangúlag képviselővé. — (Dobokamegye) miniszteri tanácsossá nevezett követe, Ocsvai Ferencz helyébe Kebheli Józsefet választotta. — (Somogy megye) aug. 1-jei bizottmányi közgyűlésében került tárgyalásra a szatmári határozat, melynek pártolására, mint a többi törvényhatóság, úgy Somogy is felhivatott. A közgyűlésen megjelent Madarász József is s beszédében ajánlá a szatmári határozat pártolását. Szava azonban viszhang nélkül hangzott el. A bizottmányi közgyűlés a Zichy Antal, Tallián és Paizs által felhozott érvek alapján, a szatmári határozatot egyszerűen tudomásul vette. — (Ungvár város) jul. 26-ikán választa meg alkotmányos tisztikarát a következőkből: Főbíró: Lehoczky Béla. Ügyész: Gerevics Titusz. Jegyző: Kovács István. Tanácsosok : Szamovalszky és Nyisztor. Kapitány: Diószegi Károly.Hadnagy: Váradi J. Orvos : Prem Jakab. — (B. Józsika Lajos.) Kolozsmegye főispánja beadta lemondását. — (Felső-Fehér megye tisztválasztó bizottmányi gyűlése) júl. 25., 26. és 27-kén tartatott meg, hol átalános szavazattöbbséggel megválasztatott. Közigazgatási főbírónak: ifj. gr. Haller Ferencz; törvénykezési főbírónak: Elekes Pál; külkerületi alispán: Köntzei Károly; belkerületi alispán: Bartha Lajos; főjegyző: ifj. Apáthi Péter; aljegyző: Tompa László; levéltárnok: Kovács László; szolgabirák: pesetneki jár. Potsa Gyula, hídvégi jár. Csíki József, pálosi jár. Mihály Pál, hévizi jár. Maurer Gábor, réteni jár. Cseh Sándor, keresdi jár. Ládár István, bürkösi jár. Motok Feencz, gezesi jár. Csongrádi Mihály, bolyai jár. I Józsa László, hidegvizi jár.László Ede; törvény- Iszéki ülnökök: első hely üres, mivel lemondott. I . Köntzei Ferencz, Gilyén Lajos, Csiszér Albert, I Babos György, Muntyu Simon, Mihály Károly; főügyész: Szoboszlai Károly; alügyész: (még üres); törvényszéki jegyző: Kelemen György; árvabirák: Gilyén József, id. Somogyi Károly; törvényszéki igtató: Wapler Károly; elnöki igt.: Szenkovits Dénes. — (Háromszék tisztújítása) befejeztetett; a törvénykezési tisztviselők névsorát most közöljük, kiegészítőleg múltkori közleményünkhöz: Elnök: Hazai közügyek és események. — (Rauch báró) Horvát- és Tótország királyi helytartójává neveztetett ki. — (A pénzügyminiszter kinevezte) Csernyus Gyulát díjtalan fogalmazó-segéddé, Szánthó Jánost fogalmazóvá, Jankovich Jánost tiszteletbeli fogalmazó-segéddé. 378 Vájna Tamás. Ülnökök: Kovács István, Balog Izra, Vajna Károly, Lányi Sándor, Kovács Károly, Túri György, Horváth Ignácz, Teleki Csia Albert, Kakucsi Ádám. Jegyző: Elekes András. Főügyész: Kónya Gerő. Alügyész: Kosztyán Győző. Levéltárnok: Vitályos Lajos. Fizetéses árvabírák: Apor Albert, Bagoly József. Tiszteletbeliek: Józsa Lajos, Sebestyén Sándor, Csia György, Barabás Sándor, Veres Lajos középső, Kozma László. HETI KRÓNIKA. Ausztria. — (Osztrák-franczia szövetség.) Az „Alig. Zrg“ a negyedik „Österreich und Freiherr von Beust“ czímű czikket közli, mely a legfontosabb napi kérdések egyikét tárgyalja és annál nagyobb figyelmet érdemel, mert az Ausztria vezérállamférfiának eszméihez közel álló körökből látszik származni. Azért egész terjedelmében közöljük: Ausztria és Poroszország kiegyeztetése és kibékítésének kérdése életkérdés volt és marad Németországra nézve. A politikai viszonyok minden változásának daczára még nem történt oly felforgatás, mely a Gentz tételét, „hogy Ausztria és Poroszország szilárd együttállásában fekszik záloga az európai, a világbékének egyedül, megingathatta volna. Sőt még ha a franczia háborút kezdene is Poroszország ellen, ha a kérdéses kiegyezés és kibékülés megtörtént, még ez sem támaszthatna nehéz aggodalmakat, habár ez, (mit bizonyos szájas hazafiak jól meggondoljanak) mindenesetre komoly harcz lenne, mely sok szerencsétlenséget s változást okozna és okozana. Azonban már azon gondolatnál is, Ausztriát Francziaország mellett látni, minden német szivét szomorúság és aggodalom szállja meg? Mert bármennyire számítsuk is Poroszország hadi erejét, önkénytes, valamint kényszerített szövetségeseivel egyetemben, vakmerőség volna arra támaszkodni, hogy egy ily háborút győzedelem koszorúzzon, sőt hogy győzedelem esetében is Poroszország abból megerősödve léphessen elő. Csodálatos, mily könnyelműleg fogják fel némely németországi lapok ezen komoly eshetőséget, és bűn, ha bármely oldalról, mely „németnek nrezi magát, a jelen feszült viszonyok ily megoldására dolgoznak. Mennyire értek meg a dolgok a diplomatiai színfalak mögött, a be nem avatottak átlátni nem képesek. Azonban a nyíltan előttünk fekvő tények még reméltetik, sőt bizonyosságot nyújtanak felőle, hogy Ausztria Francziaországgal semmi kötelező szerződésbe nem bocsátkozott. Beust jól tudja és ismeri az ily szövetség veszedelmeit és következményeit. Ausztriának, mióta Németországból erőszakkal kiszoríttatott, semmi esetre sincs más kötelezettsége, mint az, melylyel saját maga és lehető jövendője irányában tartozik, és hogy Francziaországgal minden szorosabb szövetséget kerüljön. De még többet mondunk; meg kell vallani, hogy amint a dolgok jelen pillanatban állanak, az ausztriai politika vezetőjének épen lehetetlen Francziaországgal e viszonyt fentartani, és a sokszor említett szövetség lehetőségére nyílt utat tartani. Két nagyhatalommal szembeállítva, melynek egyike Ausztria elenyésztét czélzó szláv mozgalom védurává tolja fel magát, a másik lehető legszorosabb szövetségben az elsővel. — Ausztriának nincs más választása, ha kitűnnék, hogy a porosz politika is folyvást megaláztatására és szétbontására dolgozik. Az önfentartási kötelesség elől hátrálni kell minden erkölcsi és anyagi meggondolásoknak, ha egyszer az állana, hogy az oroszporosz szövetség megmásíthatatlan, vagy hogy Poroszország el van határozva a bekeblezési utat folytatni. De áll-e ez, megmásíthatatlan-e ez? Poroszország nincs oly állásban, mint Ausztria, hogy egy népe érzelmeivel és emlékeivel ellenkező szövetség megkötésének elkerülhetetlen szükségére hivatkozzék s azzal igazolja magát. Ha Francziaországból veszély fenyegeti , úgy eddig is, mint most, közelebb útja van Ausztriával békésen kiegyezni, mint Oroszország mellé állani, melynek segedelme minden eddigi tapasztalatok szerint mindig kétséges marad, bárha azon megengedett lehetőség és Ausztria jelen állásával szemben hatalmasabb és hatályosabb lehet, mint a korábbi orosz szövetségek valának. De Poroszországnak az oroszszakszövetsége még veszedelmesebb volna, mint Ausztriának franczia szövetsége. Mert tegyük fel, hogy ezen szövetség