Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-07 / 32. szám

de tudjuk, hogy a­hányszor valamely hata­lom háborút szándékozott indítani, az ok a háborúra, ha mindjárt csak hajánál fogva is előrántva, azonnal megvolt. Azonban, mint fenebb írtuk, a hivatalos és félhivatalos nyilatkozatok még folyvást a legbékésebb szellemben hangzanak. Aug. 4-kén Napóleon császár fogadta a kiállítási külföldi biztosokat és az ezek által neki nyújtott feliratra ezt válaszolta: „Mint önök, úgy mi is mindenkor örömmel fogunk e nemzetközi ünnepre visszaemlékezni. Önök, a munka eszméjének képviselői, minden vi­lágrészben meggyőződhettek, hogy minden polgárisodott népek törekvése­ egyetlen családot képezni. Köszönöm önöknek hozzám intézett szavaikat, köszönöm a császárné és fiam nevében, kik velem együtt hálásak önök fáradozásaiért, rokonszenvet éreznek önök személye iránt és a világbékét óhajtják.“ Erre más­nap estéjén a porosz félhivata­los „Nord. Alig. Ztg“ így válaszol: „A csá­szár tegnapi beszéde valahára a némelyek által a franczia politika iránt táplált bizal­matlanságnak végső maradványát is elosz­­latta. Semmi esetben sem vagyunk feljogo­sítva, hogy azon békenyilatkozatok őszinte­ségében kétkedjünk, melyeket a franczia kormány tanúsít. A franczia sajtó is mind­inkább élénkebben lép fel azon ígérettel, mely szerint határozott igyekezete oda irá­nyul, hogy a barátságos viszonyok Német- és Francziaország közt fenntartassanak.“ — A legfontosabb béke, vagy fegyveres szövetségi jel azonban Napóleon császár látogatása Salzburgban, hol Ferencz József császár és királylyal fog találkozni, s a két uralkodó három napot töltene együtt. Ezen találkozást illetőleg a párisi félhi­vatalos „France“ írja: „Napóleon császár kijelentette Ferencz József császárnak, „hogy óhajtaná a mexikói borzasztó katastrófa feletti mély részvétének tanújelét adni“ — és megállapíttatott, hogy „a francziák csá­szárja és császárnéja 48 órát a legszigorúabb incognitóban Salzburgban töltene.“ Némely lap ezen hírt közölve hozzá­te­szi, hogy ezen látogatás egészen magán­jellegű és minden politikai czél nélkül lesz. Ez felesleges gondoskodás. Szükségtelen ott minden commentár, a­hol a tények maguk oly világosan szólnak. Mindenki tudja, hogy az osztrák császár párisi látogatása el volt határozva, midőn a jun. 19-ei katastrófa minden erre vonatkozó tervet meghiúsított. Egy habsburginak vére folyt Queretaróban. Azonban azt lehet mon­dani, hogy ezen szomorú dráma mindkét császárságot gyászba borította, és hogy a golyók visszhatását, melyek a hősies Miksa mellét találták, Párisban szintoly élénken érezték, mint Bécsben. Ezen szomorú körülmények közt Napo­leon császárnak nemes szive amaz önkénytes lépést sugallta, melyet a „Moniteur“ köze­lebbi száma közzé tesz. Mindenki át fogja látni, mennyi gyön­gédséget, figyelmet és tapintatott tanúsít ezen látogatás az oly mélyen sújtott Habs­­burg-ház iránt, és a salzburgi találkozás mit sem fog magasztos jelleméből veszíteni, mert a két fejedelem rokonszenvi nyilatko­zatainak kicserélésébe nem fog politika ve­gyülni.“ ____________ — (A kir. pénzügyminiszter) Schauschek Ig­­­­nácz eddigi budai magy. kir. országos főpénztári­­ első ellenőrt, ezen főpénztárnak igazgatójává,­­­­ásztel Rezső eddigi budai orsz. főpénztári segé­­­­det első ellenőrré, Rosztoczky János főpénztári segédet másod-ellenőrré, Heichele József eddigi második pénzkezelőt első pénzkezelővé, továbbá Kulcsár Károly budai jövedéki fő- és adóhivatali tisztet, Ritter Antal és Halács János budai fő- s pénztári járulnokot harmadosztályú pénztári tisz­­t­­ekké nevezte ki. — (Kineveztettek) a honvédelmi miniszté­riumhoz: Gelich Richárd és Benard Lajos osztály­­tanácsosokká. — Ascherman Ferencz és Békey István miniszteri titkárokká. — (Kinevezés.) Az aradi magy. kir. jövedéki törvényszéknél üresedésbe jött ideiglenes ülnöki állomásra a magy. kir. igazságügyminiszter által, eddigi hivatalos állása megtarthatása mellett, Szakolczay Lajos megyetörvényszéki biró nevez­tetett ki. — (Kinevezések.) A kegyelmesen fömentett Kossalka János helyébe Ráth Károly képviselő neveztetett ki a királyi ügyek igazgatójává, mi­niszter-tanácsosi ranggal. — A közmunka és köz­lekedési minisztériumhoz Tóth Ágoston főmér­nökké neveztetett. — (Szeged város) igazságszolgáltatási költ­ségeire 10,000 ftot utalványozott a minisztérium. — (A magyar quota-bizottság tagjai) f. hó 4-én délután tartották első értekezletüket. Lónyai pénzügyminiszter először is alakulásra szólította fel a bizottságot, mi meg is történt, K. Sennyey elnökké, Csengery előadóvá, Kautz pedig tollvi­­vővé választatván.­­ A pénzügyminiszter aztán több, az államháztartásra vonatkozó előterjeszté­seket és kimutatásokat közlött a bizottsággal. Az értekezlet különösen bécsi működésének modus procedendijével foglalkozott s átalában forma­dolgok körül forgott. — (Két nevezetes képviselő-választás) történt aug. 1-én. Váczon Kossuth Lajost, Egerszegen Perczel Mórt választották meg egyhangúlag. — (Joannovich György) kultusz-miniszteri államtitkár a boksányi kerületben megint képvi­selővé választatott. — (Zsibón) Urházy Györgyöt választották meg egyhangúlag képviselővé. — (Dobokamegye) miniszteri tanácsossá ne­vezett követe, Ocsvai Ferencz helyébe Kebheli Józsefet választotta. — (Somogy megye) aug. 1-jei bizottmányi közgyűlésében került tárgyalásra a szatmári ha­tározat, melynek pártolására, mint a többi tör­vényhatóság, úgy Somogy is felhivatott. A köz­gyűlésen megjelent Madarász József is s beszé­dében ajánlá a szatmári határozat pártolását. Szava azonban viszhang nélkül hangzott el. A bizottmányi közgyűlés a Zichy Antal, Tallián és Paizs által felhozott érvek alapján, a szatmári határozatot egyszerűen tudomásul vette. — (Ungvár város) jul. 26-ikán választa meg alkotmányos tisztikarát a következőkből: Főbíró: Lehoczky Béla. Ügyész: Gerevics Titusz. Jegyző: Kovács István. Tanácsosok : Szamovalszky és Nyisztor. Kapitány: Diószegi Károly.­Hadnagy: Váradi J. Orvos : Prem Jakab. — (B. Józsika Lajos.) Kolozsmegye főispánja beadta lemondását. — (Felső-Fehér megye tisztválasztó bizottmá­nyi gyűlése) júl. 25., 26. és 27-kén tartatott meg, hol átalános szavazattöbbséggel megválasztatott. Közigazgatási főbírónak: ifj. gr. Haller Ferencz; törvénykezési főbírónak: Elekes Pál; külkerületi alispán: Köntzei Károly; belkerületi alispán:­­ Bartha Lajos; főjegyző: ifj. Apáthi Péter; al­jegyző: Tompa László; levéltárnok: Kovács László; szolgabirák: pesetneki jár. Potsa Gyula, hídvégi jár. Csíki József, pálosi jár. Mihály Pál, hévizi jár. Maurer Gábor, réteni jár. Cseh Sándor,­­ keresdi jár. Ládár István, bürkösi jár. Motok Fe­­­­­encz, gezesi jár. Csongrádi Mihály, bolyai jár. I Józsa László, hidegvizi jár.László Ede; törvény- I­­­széki ülnökök: első hely üres, mivel lemondott. I . Köntzei Ferencz, Gilyén Lajos, Csiszér Albert, I Babos György, Muntyu Simon, Mihály Károly; főügyész: Szoboszlai Károly; alügyész: (még üres); törvényszéki jegyző: Kelemen György; árvabirák: Gilyén József, id. Somogyi Károly; törvényszéki igtató: Wapler Károly; elnöki igt.: Szenkovits Dénes. — (Háromszék tisztújítása) befejeztetett; a törvénykezési tisztviselők névsorát most közöljük, kiegészítőleg múltkori közleményünkhöz: Elnök: Hazai közü­gyek és események. — (Rauch báró) Horvát- és Tótország kirá­lyi helytartójává neveztetett ki. — (A pénzügyminiszter kinevezte) Csernyus Gyulát díjtalan fogalmazó-segéddé, Szánthó Já­nost fogalmazóvá, Jankovich Jánost tiszteletbeli fogalmazó-segéddé. 378 Vájna Tamás. Ülnökök: Kovács István, Balog Izra, Vajna Károly, Lányi Sándor, Kovács Ká­roly, Túri György, Horváth Ignácz, Teleki Csia Albert, Kakucsi Ádám. Jegyző: Elekes András. Főügyész: Kónya Gerő. Alügyész: Kosztyán Győző. Levéltárnok: Vitályos Lajos. Fizetéses árvabírák: Apor Albert, Bagoly József. Tiszte­letbeliek: Józsa Lajos, Sebestyén Sándor, Csia György, Barabás Sándor, Veres Lajos középső, Kozma László. HETI KRÓNIKA. Ausztria. — (Osztrák-franczia szövetség.) Az „Alig. Zrg“ a negyedik „Österreich und Freiherr von Beust“ czímű czikket közli, mely a leg­fontosabb napi kérdések egyikét tárgyalja és annál nagyobb figyelmet érdemel, mert az Ausztria vezérállamférfiának eszméihez közel álló körökből látszik származni. Azért egész terjedelmében közöljük: Ausztria és Poroszország kiegyeztetése és kibékítésének kérdése életkérdés volt és marad Németországra nézve. A politikai viszonyok min­den változásának daczára még nem történt oly felforgatás, mely a Gentz tételét, „hogy Ausztria és Poroszország szilárd együttállásában fekszik záloga az európai, a világbékének egyedül,­ meg­ingathatta volna. Sőt még ha a franczia háborút kezdene is Poroszország ellen, ha a kérdéses ki­egyezés és kibékülés megtörtént, még ez sem tá­maszthatna nehéz aggodalmakat, habár ez, (mit bizonyos szájas hazafiak jól meggondoljanak) min­denesetre komoly harcz lenne, mely sok szeren­csétlenséget s változást okozna és okozana. Azon­ban már azon gondolatnál is, Ausztriát Franczia­ország mellett látni, minden német szivét szomo­rúság és aggodalom szállja meg? Mert bár­mennyire számítsuk is Poroszország hadi erejét, önkénytes, valamint kényszerített szövetségesei­vel egyetemben, vakmerőség volna arra támasz­kodni, hogy egy ily háborút győzedelem koszo­­rúzzon, sőt hogy győzedelem esetében is Porosz­­ország abból megerősödve léphessen elő. Csodálatos, mily könnyelműleg fogják fel némely németországi lapok ezen komoly eshetősé­get, és bűn, ha bármely oldalról, mely „német­nek n­rezi magát, a jelen feszült viszonyok ily megoldására dolgoznak. Mennyire értek meg a dolgok a diplomatiai színfalak mögött, a be nem avatottak átlátni nem képesek. Azonban a nyíltan előttünk fekvő tények még reméltetik, sőt bizo­nyosságot nyújtanak felőle, hogy Ausztria Fran­cziaországgal semmi kötelező szerződésbe nem bocsátkozott. Beust jól tudja és ismeri az ily szövetség veszedelmeit és következményeit. Ausz­triának, mióta Németországból erőszakkal kiszo­­ríttatott, semmi esetre sincs más kötelezettsége, mint az, melylyel saját maga és lehető jövendője irányában tartozik, és hogy Francziaországgal minden szorosabb szövetséget kerüljön. De még többet mondunk; meg kell vallani, hogy a­mint a dolgok jelen pillanatban állanak, az ausztriai politika vezetőjének épen lehetetlen Francziaországgal e viszonyt fentartani, és a sok­szor említett szövetség lehetőségére nyílt utat tartani. Két nagyhatalommal szembeállítva, mely­nek egyike Ausztria elenyésztét czélzó szláv moz­galom védurává tolja fel magát, a másik lehető leg­szorosabb szövetségben az elsővel. — Ausztriának nincs más választása, ha kitűnnék, hogy a porosz politika is folyvást megaláztatására és szétbontá­sára dolgozik. Az önfentartási kötelesség elől hátrálni kell minden erkölcsi és anyagi meggon­dolásoknak, ha egyszer az állana, hogy az orosz­porosz szövetség megmásíthatatlan, vagy hogy Po­roszország el van határozva a bekeblezési utat folytatni. De áll-e ez, megmásíthatatlan-e ez? Poroszország nincs oly állásban, mint Auszt­ria, hogy egy népe érzelmeivel és emlékeivel ellenkező szövetség megkötésének elkerülhetetlen szükségére hivatkozzék s azzal igazolja magát. Ha Francziaországból veszély fenyegeti , úgy eddig is, mint most, közelebb útja van Ausztriá­val békésen kiegyezni, mint Oroszország mellé állani, melynek segedelme minden eddigi tapasz­talatok szerint mindig kétséges marad, bárha azon megengedett lehetőség és Ausztria jelen állásával szemben hatalmasabb és hatályosabb lehet, mint a korábbi orosz szövetségek valának. De Poroszországnak az oroszszak­­szövetsége még veszedelmesebb volna, mint Ausztriának franczia szövetsége. Mert tegyük fel, hogy ezen szövetség

Next