Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-07-01 / 27. szám
s látszik, hogy Bécsben nem bíznak bennünk egészen föltétlenül. Jelenben ugyan nem kétkedünk, hogy a kinevezettek nevei a nemzet bizalmával fognak találkozni. Ámde a törvényeket hosszú évekre, néha századok tartamára hozzák. Nem lehet-e tehát képzelnünk oly esetet, hogy egykor -- valamikor, ki tudja melyik jövendőbeli király alatt, a bécsi katonai reakczionjra befolyást szerezvén, egyszerre csak a Jellasicsok, Puchnerek, Rukachnak és Grivicsicsek utódait teszik meg Szebenbe, Aradra, Temesvárra, „honvéd ■ parancsnokoknak ?“ Mi legörömestebben mindig a jót szeretjük remélni, de a ki e világon nem akar keserű csalódások áldozata lenni, igen szükséges, hogy óvatos legyen, s tartsa szem előtt a legváratlanabb s leggonoszabb állapotok bekövetkeztetését is. » A belgrádi események részletei. — (Milan herczeg, mint fejedelem.) Az ideiglenes kormány a törvény értelmében IV. Obrenovics Jevromov Milánnak adta át Szerbia trónját. A hadsereg jún. 13-án tette le a hűségi esküt az ifjú fejedelemnek. Ez alkalommal Blaznavacz Milivaj hadügyminiszter és ezredes beszédet tartott a hadsereghez, melynek lényegét ideigtatjuk: „Hősök! Ma fenkölt szellemű urunk nem áll, nincs többé előttünk, de előttünk áll neve, előttünk eszméje. Nevéhez vitézek módjára erősen ragaszkodjunk, hogy létesíthessük nagy eszméjét. Én, hősök, határoztam. Előttem ma IV. Obrenovics Milan, s a nagy Szerbia áll. Azon hadsereg tehát, melyet III. Obrenovics Mihály teremtett, kedves hazánk feladatát tudni fogja felfogni és teljesíteni, mivelhogy akkor ragyogni fog neve a szerb katonának, ki a legnehezebb körülmények között sem hagyta el magát. Hősök! Feledhetlen uralkodónk akaratából és bizalma folytán én előttetek állok; rettenthetően maradok: neve és eszméje mellett vagyok, erre szavazok! Ez legyen utolsó szava minden szerb harczosnak, kivel együtt én utolsó csep véremet fogom ontani, csakhogy teljesíthessem feledhetlen uram akaratát.“ — (Belgrádból, június 20-dikáról írják.) A hivatalos „Srbske Novine“ ,néhány hiteles adatot szolgáltathatott az összeesküvés történetéhez. Ezek közt azonban csak az új, hogy a Radovanovicsokhoz s Maricshoz még egy hirhedt Rogics csatlakozott a gyilkos szerepre. Tehát a gyilkosságban négy egyén vett közvetlenül részt. Kosta Radovanovics, gyertyamártó, volt az, ki először lőtt a fejedelemre, s midőn ez meghalt, összemetélte. Az összeesküvés czélja, mint teljes bizonyossággal kiderül, az volt, hogy a hatalmat néhány dicsvágyó, agyafúrt és pénzsóvár egyénkezébe játszszák.Habár minden Sándor czége alatt történt, és itt élő rokonai által, mindazáltal, mint a vallomások által megerősített kézrekerült irományok bizonyítják, a fő összeesküvők az utolsó pillanatban Sándort teljesen mellőzni s kijátszani akarták. A Konstantinápolyból Belgrádba érkező jelentések szerint semmi kétség az iránt, hogy a Porta tisztelni fogja a szerb nép szabad választását. Egyébiránt ezen választás inkább formaság lesz, a szkupstina nem tesz egyebet, mint szentesíti Milánnak Szerbia fejedelmévé proklamáltatását. A hivatalos „Vidovban“ a szerb trónörökösödés elvét látja abban fentartva, amidőn a szkupstina inkább szentesít, mint választ. Az idézett lap következőleg adja elő e kérdést illetőleg kifejtett nézeteit: „A nemzet souverain joga, a trón fölötti önálló rendelkezés. A nép azonban 1859-ben elhatározta már, hogy az Obrenovics-család örökli a szerb fejedelmi méltóságot. A nép ezen jogi álláspontot foglalván el, proklamálta IV. Obrenovics Milánt. Ennél fogva a július 2-án összeülendő szkupstina épen nem leir választó szkupstina jellemével, csak ünnepélyesen üdvözli a proklamált fejedelmet, s megválasztja a régensséget, a fejedelem teljes korúságáig. A gyűlés ezenkívül törvényt alkot a fejedelmet védő testőrség szervezéséről; ennek parancsnoka fejével lesz felelős a herczeg biztonságáért. Ezenkívül közzéteendi azon törvényt, mely szerint a régens személye meg nem támadható sem sajtó útján, sem szóval, s az ez ellen vétő mint felségáruló tekintetik.“ (Részletes tudósítás a fejedelem bevonulásáról.) Belgrádból jun. 23-ról írják: Ma reggel 5 órakor érkezett meg Obrenovics Milán herczeg — Risztics, két tiszt, s nehány szerb kíséretében, kik Párisban csatlakoztak a herczeghez; a megérkezés a vár ágyúinak dörgése jelente a városnak. A Kalimegdan s a Duna és Száva melletti magaslatok, valamint e két folyó partjai embertömegekkel valának födve. A legnagyobb feszültséggel, melybe a még mindenütt uralkodó gyász vegyült, várta a népség jövendőbeni uralkodóját, egy Szerbiáért sokat tett ház utolsó ivadékát, az Obrenovics név utolsó viselőjét. Midőn a herczeg a partra lépett, fölharsogott az ezerszeres zsivó kiáltás, merdültek az ágyak, s valamennyi harang megszólalt. „Valóságos Obrenovics!“ kiáltott mindenki, s mintegy imádkozva tették hozzá: „Isten tartsa meg őt!“ És valóban a fejedelemi ifjú családi vonásával bír az Obrenovicsoknak: finom arczcal, sugárzó, bátran s távolba tekintő szemekkel, szép alakú állal, ivezett, lélekerőre mutató homlokkal s méltóságos, félig büszke, félig leereszkedő magatartással. A hadügyminiszter karján lépett a kocsiba. A megindulás könyei csillogtak szemében. A herczeget legelőször a székesegyház fogadá, — azon templom, melynek földalatti helyiségeiben két Obrenovics nyugszik, kiknek nagy művét a fiatal herczeg folytatandó lesz. A jelenlevők közül sokak szemébe köny szökött fel azon gondolatra, hogy alig 14 hónap előtt ugyanezen helyre lépett a Konstantinápolyból jövő, életerős Mihály fejedelem, az ágyuk dörgése s a harangok zúgása közt, hálát adandó Istennek a sikerért, — és most 14 hónappal utóbb, itt alant nyugszik eléktelenitett holtteste! Mennyi remény szállt vele sírba! Az ima rövid volt s a fejedelem és kísérete kocsijai gyorsan a palotához hajtottak körülvéve a testőröktől s egy század honvédlovasságtól. A herczeget zsió-kiáltások kisérék egész a palotáig. Midőn a hadügyminiszter a várőrségnek bemutató jövendőbeli legfőbb parancsnokát, háromszoros durah-kiáltás reszketteté meg a léget, viszhangoztatva a kapu előtt álló tömeg által. A herczegnek az erkélyre kellett lépni, hogy kielégítse a közönség vágyát, mely őt még egyszer látni kívánta. Ezután nagyanyjához, Tomanja Obrenovics asszonyhoz ment. A város most valamivel több életet nyert, mert minden esetre a praesumtiv uralkodónak jelenléte az országban a netaláni izgatásokra szolgáló alkalmat és anyagot megszünteti. Hallomás szerint megalakítják a gyámságot, mely a fejedelem további neveltetését vezetni fogja. Julia fejedelemné nem megy Belgrádba; ő egyházilag el vola választva Mihály herczegtől. Évenkint 5500 aranyat kap, egy özvegyi dotatióval együtt, mely egy moldva-oláhországi jószágból áll. A bécsi házat tulajdonul megtartá. Milan anyja is távol marad Szerbiától, minthogy annak atyjától, Obrenovics Milostól, ki kapitány volt romániai szolgálatban, már évek előtt egyházilag és törvényesen elvált. — Általánvéve azon elvet tartják szem előtt, hogy a fiatal herczeget minden női befolyástól megóvják. — (A gyilkosok perének tárgyalása.) A gyilkossági ügyben jun. 26-án kezdődtek meg a nyilvános végtárgyalások. Következő vádlottak jelentek meg a törvényszék előtt Radovanovics Ljuba, Marics Lázár, Nenadovics Simon, Radovanovics Zsoka, Rogics Stanoje, Radovanovics Kosta, Petrovics Bogosav, Athanaskovics Athanaa, Ifkovics Vidoje, Radovanovics Pál, Jelovics Dara, Petkovics Plagoje és Tadics Ljubomir. A vádirat konstatálja az összeesküvés létezését Karagyorgyevics Péter herczeg javára. Az összeesküdtek czélja volt: Mihály fejedelem meggyilkoltatása után új kormányt alakítani. Miután a vádlottak vallomásairól felvett jegyzőkönyv felolvastatott, a kihallgatáshoz kezdtek. 318 Maries, Rogics és Tadics beismerték bűnös voltukat. Radovanovics Pál, ki előbb már terjedelmes vallomást tett, most újra ünnepélyesen elismerte azt. Hiába vonakodott, úgymond, három testvérét visszatartóztatni a czélba vett merénylettől, s miután azok hajlíthatlanok maradtak, ő mint testvérük, nem hagyhatta el őket. Ifkovics ellenben a vallomásairól felvett jegyzőkönyvet semmisnek nyilatkoztatta ki. Azt mondá, hogy befogatása már három nap és négy éjjel sem kenyeret, sem vizet nem kapott, utoljára még hat óra folyásig verték egy őrnagy felügyelete alatt; a legnagyobb kétségbeesésében mondta tehát azt, ami a jegyzőkönyvben foglaltik, s amiből egy betű sem igaz. Radovanovics Kosta hasonló panaszszal állt elő. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése junius 23-kán (Kezdete d. e. 10 órakor.) Elnök: Gajzágó Salamon. Jelen voltak: Lónyay, gr. Mikó, b. Eötvös, Gorove miniszterek. Napirenden volt: a központi bizottságnak jelentése a máramarosmegyei lakosság részére kiszolgáltatandó só áránakk meghatározása tárgyában. — A központi bizottság Máramarosban a só mázsájának árát 4 frt 80 krban javasolja megállapittatni. Várady Gábor nem fogadhatja el a bizottság véleményét s a só árát 4 frt 10 krban indítványozza megállapittatni. — Szaplonczay József hasonló értelemben nyilatkozik. A szavazás alkalmával a ház többsége a központi bizottság javaslatát fogadta el. Ezután az Angliával kötött hajózási szerződés olvastatott fel, mely rövid vita után szintén elfogadtatott. A tárgyalás további folytatását megszakító B. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, válaszolni kívánván K. Simonyinak egy régibb, a népoktatásra vonatkozó, hozzá intézett interpellációjára. Egyszersmind egy törvényjavaslatot terjesztett elő, a közoktatás tárgyában, kérve, hogy a ház azt — tekintve annak nagy horderejét jelen s jövőnkre nézve egyaránt, mielőbb tanácskozás alá vegye. (Beszédét Országgyűlési beszédtárunkban közöljük.) B. Simonyi Lajos kijelenté, hogy teljesen meg van elégedve a miniszter válaszával, — annál inkább, mert tette felelt s nem ígérettel, midőn ily nagyfontosságú törvényt terjesztett a ház elé. Óhajtja részéről is, hogy a ház azt mielőbb tárgyalás alá vegye. A törvényjavaslat kinyomatni, s a ház tagjai közt szétoszlatni határoztatott. Ezután napirenden volt a dohányjövedékről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A törvényjavaslat a 10. §-ig minden változtatás nélkül elfogadtatott. A többi szakasz tárgyalása holnapra halasztatván, az ülés 2 órakor eloszlott. A képviselőház ülése június 24-kén. (Kezdete d. e. 10 órakor.) Elnök: Gajzágó Salamon. Jelen voltak: Lónyay, b. Eötvös, gr. Mikó, b. Wenkheim miniszterek. B. Eötvös József vallás és oktatásügyi miniszter felel Csanády Sándor múltkori interpellácziójára a vallásegyenlőségről szóló 48-ks törvényczikk végrehajtása iránt. Nem oszthatja az interpelláló azon nézetét, mintha a vallások jelen állapota közbotránkozásra és a köznyugalom megháborítására alkalmas volna; tudja, hogy vannak, kik itt is keresnek izgatási anyagot, kik arra használják a vallások közti különbséget, hogy gyűlölséget támaszszanak, de meg van győződve, hogy nálunk e mag nem fog kikelni, mert itt még akkor is, midőn a vallási harcrok uralkodtak, a különféle hitűek soha sem feledték, hogy egy haza fiai. (Tetszés.) Egyetért azonban interpellálóval abban, hogy ennél fontosabb ügyet alig ismer. Érdekében fekszik a haza minden egyes polgárainak, hogy az, mi köztünk súrlódásokra adhatna alkalmat, mentői elébb távolittassék el, és érdekében fekszik minden egyes vallásfelekezetnek is. E tekintetben a katholikusok épen nem tesznek kivételt, (felkiálltások: Igaz! úgy van!) mert ők azt, amit Csanády a katholikus vallás uralkodásának nevezett.