Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-28 / 17. szám

kíván, akkor nincs többé előttünk akadály a haladás pályáján. A király hatalmas, a nemzet pedig szabad és önmagának ura akar lenni. Az alkotmány s a parlamentáris rendszer megszilárdítása képezi azon ezred­évek óta keresett titkot, mint lehet e két el­lenkezőnek látszó érdeket alku útján nem­csak kiegyenlíteni, hanem egyszersmind oly útra is terelni, hogy az egyik félnek épen az legyen a leghasznosabb, a­mi másiknak nem­hogy kárt okozna, de sőt egyenesen javára szolgál! Ily helyzetben a magyar ember politiká­jának iránya már ki van rajzolva előttünk. És örömmel tudósítjuk olvasóinkat, hogy bármely izgalmak között ment is végbe a választás, s bárminő aranyhegyeket ígért is egyik vagy másik jelöltünk azért, hogy min­den áron utat nyithasson magának a képvi­­selőházba: azért a roppant többség, mely a Deákpárt s az ellenzék legbölcsebb férfiainak egyesüléséből képződik, a legközelebbi ülés­szakban a következő elvet tűzte ki követendő zsinórmértékül. A kormány és Deák Ferencz pártja, mely magában is már a többséget képviseli, úgy fog nyilatkozni, hogy az 1867-ben létre­jött kiegyezkedésben teljesen megnyugszik. A balközép, melynek élén Tisza és Ghyczy Kálmán vezérkednek, eléadandják kívánsá­gaikat a kiegyezkedés hiányainak pótlására nézve, de ha a fő szavazásoknál kisebbségben maradnak is, azért a létező törvényt tiszte­letben tartandják, s készséggel fognak a kor­mánynyal szavazni minden szabadelvű re­formkérdésekben, s különösen oly alkalmak­kor, a­midőn a Deákpártnak azon árnyalata, mely az ókonzervatívok maradványaiból csatlakozott hozzá, a szabadelvűség iránt rég táplált ellenszenvnél fogva, indíttatva érezné magát, visszahúzódni sötét odúiba, azon hiá­bavaló számítással, hogy nálok nélkül a kor­mány kisebbségben maradhat. Nem így lesz ez, uraim ! a szabadelvűség nem egyes em­bernek egyedárusági czikke, hanem az egész haza közös érdeke, s ilyenkor mindenki, a­ki a haladás zászlója alatt küzd, tartozzék kü­lönben a közjogi kérdésekben a jobb vagy balpárthoz, egyesített erővel fog részt venni azon munkában, melynek sikerétől Magyar­­ország létének vagy nem létének kérdése függ- A József-szobor leleplezése. Az országgyűlés megnyitása, az ünnepé­lyességek, melyek azzal járnak, a pártok ala­kulásának jellemzetes mozzanatai bőven elég tárgyat adtak a lefolyt héten a közügyekre irányult figyelemnek. Ezekhez járult még egy országos esemény, rég várt ünnepély, a József-szobor leleplezése Ez ünnepély nemcsak formaságai által keltette föl az érdekeltséget, de valóságos politikai eseménynek tekinthető, ha számba veszszük az ünnepelt nádor félszázados sze­replését, a nemzet kegyeletes érzületét irá­nyában, és a szobor felállításának viszontag­ságait. A­nélkül, hogy mindazoknak fejtegeté­sébe bocsátkoznánk, egyszerűen megjelöljük azon tényt, hogy József nádornak, a határo­zottan magyar hazafi érzelmű főherczegnek, szobra leleplezése ünnepén az uralkodó csa­lád feje és legfőbb tagjai együtt ünnepeltek a magyar nemzettel. Elmélkedésre és örömre bő tárgy rejlik ebben. E sorok különben az ünnepély leírására vannak szánva. A József tér el volt zárva vasárnap délelőtt a közlekedéstől. A rá tekintő épületek díszesen vol­tak ékítve, nem különben maga a tér is számtalan nemzeti lobogóval, a megyék és főbb városok czí­­mereivel, virággal, zöldséggel. A díszőrségül kirendelt katonaság már jóval tíz óra előtt cordont húzott az ünnepély tere kö­rül, hova ezután már csak a polgári bizottság által kiosztott jegyek mellett lehetett bejutni. A jegyek is két helyre szóltak, a vörösök a sétány-utczákra, a fehérek a tér belsejére engedtek szabad menetek­. A szobor talapzata nemzeti szinti girlandok­kal, maga a szobor fehér vászon lepellel volt be­vonva, előtte mintegy öt lépésnyire álló vörös mennyezet alatt a rögtönzött kápolna, ettől aztán tíz-tizenkét lépésnyi távolban a fejedelmi pár és a főherczegek részére készített emelvényes és mennyzetes vörös sátor. A kiváncsi közönség magától érthetőleg igen korán eltömte a külső részek minden zugát — de magán a sétányon még az ünnepély alatt is igen kényelmesen lehetett mozogni. A képviselő és fő­rendiház tagjai, az akadémia és Kisfaludy-társaság, a testvérvárosok díszküldöttségei, magas polgári és katonai tisztviselők, csillogó díszruhába öltözött mágnások stb. tizenegy óra körül már elfoglalták helyeiket a sátor mindkét oldalán, melynek köz­vetlen szegélyét a miniszterek képezték. Pontban tizenkét órakor érkezett meg dísz­­hintókon a fejedelmi pár, Lajos­ Viktor és Albrecht­­ József főherczegek kíséretében. A sétány bejárá­sánál a polgári bizottmány fogadta őket és a sátorig vezető szőnyeg két szélén fehér ruhába öltözött s kezeikben virágbokrétákat tartó leány­kák képeztek sorfalat. Volt ugyan a sátorban két karos szék elhe­lyezve, ő Felségeik azonban a sátor legfölső lép­­csőzetén mindvégig állva maradtak. A fejedelem huszár tábornoki egyenruhát, a fejedelem asszony galambszín selyem ruhát és fekete magyar kalapot viselt. Mögöttük a főherczegek foglaltak helyet szintén huszártábornoki egyenruhákban. Balról a minisztérium tagjai, jobbról a fejedelemnő főud­­varmesternője álltak. Az ünnepély megkezdéséül három leányka lépett a felségek elé egy gyönyörű bokrétát nyújtva a fejedelemnőnek. Ezután Gamperl Alajos Pestváros főpolgár­mestere intézett a fölségekhez beszédet, melynek a szobor történetére vonatkozó részét ide igtatjuk: „Pestváros polgárai 1847. évi jan. hó 21-én egyesületet alakítottak, mely czéljául tűzte ki: a félszázados nádornak önkénytes ajánlatokkal gyűj­tendő pénzerővel az összes lakosság nevében, vala­mint a tárgy fenségének, úgy a város méltóságá­nak is megfelelő, és ennélfogva a legjelesebb mű­vészi kezek által készítendő érczemléket emelni. A kitűzött kegyeletes czél azonnal minden oldalról lelkesen felkaroltatott, az adakozások tö­megesen folytak be annyira, hogy az egylet rövid idő alatt tetemes összeggel rendelkezett, és mind­járt működésének kezdetén Schwanthaler hírneves müncheni szobrászszal az emlék elkészítése végett érintkezésbe lépett, ki a mű kivitelére készséggel ajánlkozott. Az 1848. évi események és azoknak következ­ményei azonban a József-emlékegyesület tevékeny­ségét is megszüntették, és 1853-ik évig a szobor ügyével sem a hatóság kebelében, sem egyesületi után tüzetesebben nem foglalkoztak. 1853. évben a városi községtanács karolta fel ez ügyet azáltal, hogy tervek és költségvetések bemutatására és megfelelő javaslattételre egy bizottmányt küldött ki, de a bizottmány az ügy állásának kijelentésén kívül egyéb eredményt nem volt képes előidézni, és így e kegyeletes tárgy ismét függőben maradt 1857-dik évig, a midőn ő fensége Albrecht cs. kir. főherczeg ur intézkedése folytán a tárgyalások Pest városa hatóságánál újra megindultak. A szobor, mely úgy a művészi kivitel, mint a hasonlatosság tekintetében remekül sikerült, Hal­­big János müncheni szobrász mesteri kezének műve, és jelen alakjában ő csász. és apóst, királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk kivánságára, és jelentékeny adománya mellett 1859. év végén el­készülvén , Pestre szállíttatott, akkor a leleprés ideje 1860-ik évi május hó 1-jére tűzetett ki, fel­merült akadályok miatt azonban az ünnepély bi­zonytalan időre, ő csász. és apostoli királyi Felsé­gének e részben bekövetkező újabb legfelsőbb el­határozásáig elhalasztatott.“ A beszéd végeztével a herczegprimás a győri és szathmári püspökök segédlete mellett rövid egyházi szertartást végezett a hevenyészet kápol­nában, mire a szertartásmester a szobor leleplezé­séhez fogott. Megjegyzendő, hogy a lepelnek a zsinór meg­rántásánál egy pillanat alatt le kellett volna hul­lania — de a vászon e helyett leszakadt s a szó­ 194 bor tiz-tizenkét perczig még mindig leleplezetle­­nül, hozzáférhetlenül merészkedett a magasba. Végül nagy zavar közt csakugyan megtörtént a lepel letépése, a­mit a Deliért ágyúi üdvözöltek.­­ Felségeik megkerülték a szobrot és kocsira ül­tek azonnal. Ezzel az ünnepélynek vége volt. József nádorral. A magyar nemzet történetében fél századig volt vezértényező e férfiú, kinek emlékét a hála most díszes szoborban is megörökítette, és kinek hazafias törekvéseiről annyi emlék szól közéletünk­ben. A „ Josephinum“ e jótékony intézet, hol szegény árvák lelnek menhelyet és képezést, az ő nevét viselve, folytonos jótékonyságának emlékét hirdeti a nemzedékek előtt; a József-műegyetem a tudo­mányok iránti pártfogolását; a Dunán túli „József­­csatorna“ az anyagi jólét emelésére irányzott gon­doskodását. Pest fölemelésében gr. Szécheny István mel­let József nádornak van legtöbb érdeme. Mi volt e város 1796-ban, midőn ő a hazába jött? Egy dísztelen kis város apró házakkal, 25.000 lakossal, kövezetlen utczákkal, intézetek, tudomány és művészet nélkül. S mivé lett, midőn az öt­ven év múlva elhagyá! Megszépiteni: volt az ő főtörek­vése. Szépitő-bizottságot alakított, melynek elnöke maga jön, s melynek irományait még utazás köz­ben is maga után k­ildeté. Egymás után — nagy fáradsággal — emelteté az intézeteket, átadva ózdi­jaiknak. Csak egyet nem tudott még ő sem kivívni: azt, hogy a fölépített Ludoviceumot átadhassa katonai rendeltetésének. A múzeumra ő szavazta­tott meg fél millió forintot; az akadémiának első alapítói közé tartozott; a városligetet ő alkottatá; a Margit-szigetet rendezte; a jótékony nőegylet pártfogása alatt létesült; pártfogója volt a Kisfa­­ludy-társaságnak, természettudományi társulatnak, gazdasági egyletnek, kisdedóvodákat terjesztő egyesületnek. Politikailag is küzdelemteljes időket élt át. A nemzet mellett állott annak önvédelmi küzdelmeiben; 1825 után intézte haladását. A franczia háborúk alatt ő hárita el lehető nagy csa­pásokat, átalában enyhítette a Bécsből származó keserűségeket, bár magának is sok jutott azokból. Mikor a törvényhozás nyelvévé a magyar lett, ő is sietett engedelmeskedni a törvénynek, habár addig nem beszélte és csak értette a magyar nyel­vet. Nagy csapásokban vigasztalóként állott a nemzet élén: 1810-ben, midőn Buda leégett, 1838- ban, midőn Pestet az árvíz pusztítá el. Fia volt ő ama királynak, II. Leopoldnak, kinek magas gondolkozását mi sem tanúsíthatja fényesebben, mint az, hogy toscanai nagyherczeg korában a felségsértésért való halálbüntetést el­­törlé, mondván: vagy jó a felség, s akkor a ki sérti, tébolydába való, vagy pedig rész, s akkor okot ad arra, hogy sértessék. József Antal János, fia, (a mi későbbi nádorunk) Flórenczben született, az Arno mellett, hol korán magába szívta a szépérzéket s a tudományok iránti szeretetet. Ez volt mindvégig fővonása, s ezért polgári férfiú volna ő és csupán szükségben a katona. Csak 18 éves volt, midőn Sándor főherczeg nádornak Laxenburgban a tűzi­játék fölgyuladása miatt történt halála után, test­vére I. Ferencz királyi helytartónak nevezte ki Magyarországban 1795-ben. Budán, hol nagy ün­nepélyekkel fogadták, hamar megszerették az ifjú helytartót, ki eleintén inkább tanult, mint kor­mányzott. Megtanulta különösen a magyar törvé­nyeket, úgy hogy később méltán tartották az ország egyik legnagyobb jogtudójának. Alkotmá­nyos érzületét tapasztalván, 1796. nov. 12-kén az ország rendei — Batthyányi József p. bibornok és prímás indítványára — közakarattal kiálták ki nádornak. Első nejét, Pál orosz czár leányát, Alexandra Paulova nagyherczegnőt, kit 1800 febr. 1-sején magyar díszruhában hozott Budára, egy év múlva a nehéz­ szülés miatt elveszté. 1815-ben lépett csak második házasságra Hermina anhalt-bernburg­­schaumburgi herczegnővel, kit két év múlva ismét elvesztett, midőn az két ikerrel (Hermin főherczeg­­nővel és István főherczeggel) ajándékoza meg. És Hermina leányát is, kinek nevét a városligeti kápolna viseli­, a legszebb virágzó korban veszte el. Harmadik neje később Mária Dorottya wür­­tembergi herczegnő lett, kitől fia, József fő­herczeg s két leánya született, s kivel élte végperezéig a legboldogabbul élt. Föl volt ő ruházva minden családi erénynyel, egyszerű jóság­gal, szívnemességgel. A külfény nem volt eleme, s a­ki virágait ápolni látta az alcsúti kertben, vagy

Next