Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-28 / 17. szám

a Margit-szigeten, alig hihette, hogy ez az ország nádora. A falusiak azt mondák rá maguk közt: megjött az „atyus.“ S e szó a nép ajkán többet jelent, mint bármely hivatalos hizelgés. 1845- ben szeretett jászkunjai közé ment együtt ülni meg a nép­szabadság váltságának év­százados ünnepét. 1846- ban érte meg nádorsága félszázados év­fordulóját s november 12-kén akarta azt a nemzet nagyszerüleg megülni, de a nádor beteg lett s el kelle halasztani. Végperczeiben az ablakhoz vezet­tető magá­t átnézett Pestre, mely oly „kedves városa“ volt. 1847. jan. 13-án halt meg. Az egész ország gyászolt. Pestmegyében, melynek oly bölcs főispánja volt, Kossuth ékesszó­lása magasztaló érdemeit. „A kor, — mondá e nagy szónok — melyet elhagyónk s melyet jelen­leg élünk, viszontagság és pártok kora, melynek jelszava: küzdelem, s e küzdelemben a testvériség kötelékei megszakadoztak. De ott állott harczaink közepette az ősz nádor, s patriarchai szelidséggel emlékeztetett, hogy küzdésünk között is testvérek vagyunk. Ő látta fölébredni hosszú álmából e nemzetet. Látta pályája kezdetén a nemzeti nyel­vet megvonulni alacsony kunyhóban, s látta pá­lyája végén ugyanazt a trónra emelve. S a kinek karján nyelvünk a trónig emelkedett, az ő, a nemzet nádora volt.“ E sorokat csak az emlékezet felújítására szán­tuk, mert József nádor emlékének hű megírásához könyvek kellenek, arról máris könyvek szólanak. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház első ülése ápril 24-kén. (Kezdete d. e. 10 órakor.) A képviselők már jóval 10 óra előtt nagy szám­mal jelentek meg. A volt s most újra megválasz­tott képviselők jobbára régi helyeiket foglalták el. Ghyczy K., Tisza K., Deák Ferencz azon padok szélén ültek, a­hol tavaly,­­ csak szomszédságuk változott. Deák szomszédjai Csengery A., Kemény Zs. helyett, Horváth Mihály, Fülep Lipót, Bónis új szomszédjai Ludwigh János és Boczkó Dániel, a képviselőház két legőszebb embere. A képviselők társalgásának valamivel tíz előtt „halljuk Boczk­ót­“ felkiáltás vetett végett. A fel­szólított veterán erre a következő szavakat intézte az összegyűlt képviselőkhöz: „Uraim! hallom, hogy én vagyok kiszemelve a korelnökségre. Igaz, hogy 1798-ban születtem, de ez még nem nagy kor. E miatt elvállalhatnám a megtisztelő ajánlatot, azonban négy hó óta tartó köhögésem akadályozna tisztemnek úgy mint sze­retném, megfelelni. Kérem ennélfogva a korban utánam következőt szólítani föl e tisztségre.“ (Jobbról: Pribék, szélső­balról: Táncsics a legöre­gebb. Táncsics nincs jelen.) A néhány pillanatra beállt csend után Pribék Antal e szavakkal foglalja el a korelnöki széket: „Első megjelenésük perczében tisztelettel üd­vözlöm önöket. A legközelebb lefolyt országgyű­lés munkálkodását nem a régi törvények kiigazí­­tásával, de újak alkotásával, teremtésével töltötte be, s igy alkotmányunkat szilárd alapra sikerült fektetni. Megóva lévén nemzeti függetlenségünk, nem marad egyéb hátra, mint felfogni a fonalat s folytatni az újjáalakítás nagy művét és betölteni a megkezdett irányban. Ez nagy feladat, de bízom a ház erélyében, buzgóságában,hogy azt akkér sikerül megoldania, hogy az utókor háláját kiérdemli. Mint a legidősebbek egyike erőt, egézséget és kitartást kívánok a nagy műhöz. A­mi személyemet illeti, tudom, hogy csak koromnak köszönhetem, hogy a ház e tisztséget rám ruházta. Öregnek lenni nem kedves dolog, de életem legdicsőbb órái közzé fogom számítani azt az egynéhány napot, a­mit e helyen eltöltendők. Szemeim gyöngék, s így nem tanulmányoz­hattam kellőleg a ház szabályait; kérem tehát a tagokat, hogy működésemben elnézők legyenek és támogassanak.“ E beszéd élénk éljenzéssel fogadtatott, kivált a jobboldalról, mire a körjegyzők foglalták el he­lyeiket: Széll Kálmán, Jankovics Miklós, Perényi Zsigmond, Zichy Jenő és Radó Kálmán. Korelnök jelenti, hogy ő Felsége szombaton 24-én déli 12 órakor fogja ünnepélyesen megnyitni az országgyűlést a budai várpalotában, mire a kép­viselőket felkéri, hogy fél órával előbb a kitűzött helyen jelenjenek meg. E kijelentés után szót kér Irányi Dániel. Hivatkozik az 1848: IV. tézre, mely azt kívánja, hogy az országgyűlés Pesten tartassék, miből azt következteti, hogy annak megnyittatnia is ott kell, mit az 1848-as országgyűlés példája is tanúsít. E törvény eltörölve nincs, életben kell tehát marad­nia, noha tudja, hogy ettől az országgyűlés két ízben tért el. E két példa nem erőtleníti meg a törvényt. De ha e tekintet nem is nagy fontosságú, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a budai várpalotán, hol a megnyitás végbe menend, nem a nemzeti zászló lobog. Szóló emlékszik, hogy a ma­gyar országgyűlésen egy képviselő bizonyítani iparkodott, hogy ez az uralkodó családi színe. Ez azonban nincs úgy, mert a feketesárga lobogó a néhai német és későbbi osztrák birodalom zászlaja. A törvény azt rendeli, hogy minden középületnél, minden nemzeti ünnepélynél a nemzet lobogója használandó. Már­pedig a magyar király palotája nemzeti tulajdon, az országgyűlés megnyitása nemzeti ünnepély. Ez oknál fogva felszólítandónak tartja a kormányt, hogy ő Felségénél tegyen lé­pést a fekete-sárga lobogó levétele iránt. Csanády Sándor Irányi indítványa mellett szól. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök szűk­keblű nézetnek nevezi, hogy Budát és Pestet külön városnak tekinti valaki. A gyakorlat mindig az volt, hogy a király saját palotájában nyitotta meg az országgyűlést. Ez régi szokás és ő helyén látja, ha a nemzetek régi szokásaikhoz ragaszkodnak. A­mi a zászlót illeti, utalja az előtte szólókat, hogy tekintsenek szét Magyarországon és látni fogják, hogy a törvény szellemének a középületekre nézve elég van téve. A királyi palota azonban nem köz­intézet, hanem ő Felségének a királynak palotája s ott a király magán-czimere és szinei használtat­nak, úgy mint más magános lakásán saját czimerét tűzi ki. A rajta lengő lobogó magán zászló. Szóló a heraldikához nem ért, de bátran állíthatja, hogy ott csak ő Felsége czimere van, és hogy az nem német császári zászló. Ez ő Felségének saját lobo­gója és azt jelenti, hogy a birodalom két felének­­ ura székel ott. Deák Ferencz azon nézetben van, hogy hatá­rozatot hozni csak a ház megalakulása után lehet. A­kinek az átmenetei Budára meggyőződése ellen van, az nem megy át. A zászlóra nézve egyetért a miniszterelnökkel. Azonban óhajtja, hogy az or­szággyűlés megnyitásának ünnepélye alatt a nem­zeti lobogó is ott legyen. (Harsány éljenzés, közben taps, még a szélső balról is.) Most folytató­t ke­ressék fel az elnök, jelentené ki, mikor tartatik meg az ünnepélyes megnyitás után az első ülés. Irányi hivatkozik, hogy más országok ural­kodóinak is vannak családi színeik, de soha sem az orleansi, sem a bonapartei, sem a savoyai dynastiá­­nak nem jutott eszébe nemzeti ünnepélyek alkalmá­val családi színeket használni. Gr. Kel­levich Béla megjegyzi, hogy vannak, kik más indokokból nem mennek át. Tiltakozik tehát azon föltevés ellen, mintha minden kima­radó a nemzeti lobogó ki nem tűzése miatt ma­radna ki. Gr. Andrássy miniszterelnök Deák kivona­­tára megjegyzi, hogy az intézkedés megtörtént, hogy a magyar és horvát zászló a budai palotára kitüzessék. Irányinak azt válaszolja, hogy Olasz­országra nézve állításával ellenkezőleg áll a dolog, mert a savoyai dynastia nem az olasz tricolort, hanem a családi színeket használja palotáin és a tiszti bojtokon. Különben Magyarországon az An­­jouház, valamint Mátyás alatt a dynastia mindig saját czímerét használta. Tisza Kálmán nem érthet egyet abban, hogy a királyi palota nem a nemzet tulajdona. (Andrássy közbeszól, hogy azt nem mondta.) Egyébiránt nem osztja Irányi nézetét, mert a fennálló gyakorlatot egyoldalúlag a­mint a ház meg nem változtathatja, úgy nem változtathatja meg más sem. Tiltakozás 1865-ben sem történt sem az átmenetei, sem a fekete-sárga zászló ellen. Madarász szólni kíván. (Felkiáltások szó­székre!) Szóló a kívánságnak eleget tesz, és a szó­székről Tisza állításait iparkodik c­áfolni. Különö­sen hangsúlyozván, hogy a múlt országgyűlésen azért nem történt tiltakozás a sárga-fokú lobogó s az átmenet ellen, mert akkor kiegyezkedésről volt szó a nemzet és király közt s ilyenkor a pártok sok­kal elnézőbbek. Ezzel a vitás kérdés befejeztetvén, elnök kije­lenti, hogy a legközelebbi ülés hétfőn reggeli 10 órakor fog megtartatni, a 1 órakor eloszlott. Végül felolvastatván Pest városának meghívása­ózsefszobor leleplezésének ünnepére, az ülés 11 195 A felsőház első ülése április 24-én. (Kezdete d. e. 10 órakor.) A felsőház első ülése díszes látványt nyújtott a karzatokon nagy számmal összegyűlt közönség­nek. Az egyházi főrendek, a patriarchális görög püspökök, az országnagyok, többnyire nehéz dísz­ruhában, fényben tündököltek, teleaggatva csilla­gokkal és aranykulcsokkal. A terem egészen meg­telt, és csak vagy hárman voltak egyszerűbb feketében, köztük Wenckheim Béla, miniszter. Láttunk ezúttal a tagok közt magyar katonai egyenruhát is, köztük gr. Haller, a magyar nemes gárda kapitánya. B. Orczy György belépvén a terembe, han­gos éljenekkel üdvözöltetett, mint korelnök. El­foglalván az elnöki széket, hálát mondott az isteni gondviselésnek, hogy megérnie engedte azon kort, melynélfogva a korelnöki széket elfoglalhatja, s egyszersmind isten áldását kérte le a főrendek mű­ködésére. Végül a királyt és hazát éltette, mely éljent az összegyűltek élénken viszhangoztattak. Korelnök ezután, mint legfiatalabbakat, a követ­kezőket szólította fel a körjegyzőségre: gr. Csáky Albin, gr. Schönborn Ervin örökös főispánokat, és gr. Zichy Lajos s Apponyi Sándort. Ezek azon­nal elfoglalták helyeiket, mire korelnök fölkérte a főrendeket, hogy a 11 órakor tartandó misére és az országgyűlés ünnepélyes megnyitására jelenje­nek meg. Ezzel azon kijelentés mellett, hogy az ülés d. u. 2 órakor folytattatni fog, az ülés felfüg­gesztettet. ______________ Az országgyűlés ünnepélyes megnyitása f. hó 24-én történt meg. A budai váriakon három lobogó lengett: közből a sárgafekete, jobbszárnyon a magyar, balra a horvát. A kocsik már 10 óra kö­rül megindultak, a föl vezető utat Pesten és Budán nagy sokaság foglalta el. A váriak közül cs. kir. gyalog katonaság volt fölállítva, belsejében udvari zsandárok és testőrök tartották fenn a rendet. Az országgyűlés mindkét házának tagjai fél 12-re együtt voltak a nagy díszterembe: a fő­­nemesség és a főpapsága a képviselőház két pártja nagy teljességben, csupán az utóbbinak szélső balpártját képviselte az egyetlen Csernovics. Az ünnepély programmszerűleg a várkápolná­ban tartott veni sancteval kezdődött, melynél azonban csak kevesen vehettek részt; az ünneplők nagy többsége ezalatt a nagy diszteremben társal­gott. Az ország prímása pontifikált. Mise végezté­vel 12 órakor ő Felsége, a gyorsan átöltözött pa­pok, s az ünneplők serge átvonult a diszterembe. Midőn a képen minden rendben volt, gr. Cre­­noville főkamarás jelentést tett ő Felségének, s a bevonulás megkezdődött következő renddel: gr. Almássy György helyettes főajtónálló, a nem hivatalnok mágnások, az ország primása, a mi­niszterek, hg. Hohenlohe főudvarmester a kir. pálczával, a főlovászmester mint főszertartás­­mester a pallossal, jobbján az apostoli keresztet vivő püspök. Ekkor következett a király, mel­lette két oldalt a magyar kir. és a lovas testőrség kapitányjai, a főkamarás és az első hadsegéd. Ő Felségét harsány éljenzés fogadta. Egy balfelőli ajtón királyné ő Felsége lépett be, hasonlóképen élénk éljenzéssel üdvözöltet­­vén. Uszályos fehér ruhát viselt, fehér díszítésű fekete bársony derékkal, fehér gyémánt-korona, nyakán drága gyöngyök. Kíséretét hét palota­hölgy képezte. A királyné, kíséretével együtt egy mennyezetes emelvényen foglalt helyet. Mögötte állott József főherczeg. A jelenlevők következőleg alakultak csopor­­tozattá: király ő Felsége a trónon; jobbról a leg­felső lépcsőn a főudvarmester helyettese, a má­sodik lépcsőn a főudvarmester, balra a legfelső lépcsőn a főkamarás; alább a két gárda kapi­tányai. A tróntól jobbra és balra hátul 3—3 testőr. A trón lábánál jobbra az apostoli keresztet vivő püspök, balra a miniszterek, jobbról-balról mág­nások. A terem másik oldalán, arczal a király felé fordulva az esztergomi érsek püspökökkel, továbbá mágnások és képviselők félkörben.­­»

Next