Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-26 / 21. szám

nagy felelősséggel, míg az írás és a szó arra való volt, hogy egyszer megolvassák vagy meghallgassák, addig többet engedhettünk meg magunknak. De mihelyt a képviselőház szentélyében a pártok ezen hivatalos és elhatározó csata­terén gyűltünk egybe, azonnal visszanyertük a mérsékletség szellemét, s fegyvereink vil­­logtatásában csak annyira mentünk, a­meny­nyire illik azokhoz, kik jól tudják, hogy egymás nélkül meg­ nem élhetnek, hogy a Deák-párt magában gyenge, ha válság idejé­ben nem számíthat az ellenzék erélyes és hazafias támogatására; de másrészről az oppositio férfiai is bölcsen érzik, hogy az ő győzedelmük órája még nem érkezett meg, s ha ezen pillanatot meg nem várva, élet­halál tusát indítanának a jobboldal ellen, megtörhetnék ugyan a kormánypártot, de hogy ezzel egyszersmind a hazának is hasz­nos szolgálatot tennének-e,­­ egyelőre meg­jövendölni nem lehet. Országgyűlési tudósítások. A felirati vitákkal egyidejűleg a bíráló bizott­ságok jelentései is sok tárgyat adnak a közönség vitatásának. Feltűnő, hogy a legtöbb panasz visz­­szautasíttatott, csupán egy választás semmisíttetett meg eddig, Ráday Lászlóé, Rákóczy Jánosé ellen pedig vizsgálat rendeltetett. Rádayénak megsem­misítését érzékenyen megtámadták ellenzéki rész­ről, mivel sok tekintetben hasonló panasz mellett több képviselő igazoltatott. A panasz egészen in­dokolt is volna, ha ugyanazon bíróság mérne más­más mértékkel. De, a­mint tudjuk, kilenc­ bíráló bizottság van, s miután mindenik emberekből áll, nem lehet csodálkozni, hogy felfogásuk különböző. A válaszfelirat felett már négy napon át vi­tatkoztak. Átalában sokkal rendesebben folynak az ülések, mint régebben, a­miben nagy érdeme van az erélyes és részrehajlatlan elnöklésnek. A beszédek közt kevés tűnhetett fel, mert nagyobbára kicsépelt szalmát vernek. Tisza Kálmáné dicséretes, szabatos rövidsége által. Simonyi Ernő hosszadal­mas kényelemmel beszélt, mintha fogadást tett volna, hogy mily hosszan tud beszélni. Vukovics Sebő nemes egyszerűséggel szól és parlamentáris modoráért még ellenfelei is örömest hallgatják. Hevesebb jelenet hétfőn volt, midőn Várady Gábor a kormányt mulasztásokkal és téves intézkedé­sekkel vádolta. Erre a miniszterelnök felelt, azt vetve vissza Váradynak, hogy olyan dolgokért is a kormányt támadja, melyekért vagy viszonyaink hibásak, vagy az egész parlament, a­hol igaza volt, ott a túlságoskodás csökkentette, átalában pedig az, hogy mind csak hibát lát, dicséretest sem­mit. Különösen a honvédelmi ügyben volt éles a miniszterelnök felelete. Várady azt állítá, hogy míg a Ludoviceum nincs meg, addig hiába adnak a honvédeknek szép piros csákót, az egész intéz­mény nagyon ephemer becsű. A miniszterelnök erre az indignatió egy nemével jegyzi meg, hogy előbb, mig nem volt honvéd, panaszkodtak azon, hogy minden intézmény kétes értékű, mig a hon­védséget fel nem állítjuk; most a honvédség meg­valósult, s értékét , e nagy, nemzeti ügy értékét devalválni akarják oly dolgok hozzá kapcsolásával, melyek, hogy eddig nem teljesedhettek, az a vi­szonyok és körülmények természetes eredménye. Nem mellőzhetjük Bujanovics megemlítését, a­ki szép előadással szabatos rövid beszédet mon­dott, mindenizében a tárgyra tartozót. Béla, báró Bedekovics Kálmán, gróf Mikó Imre Horváth Boldizsár, Gorove István miniszterek. Minek bemutatja a háznak Lónyay Gábor, a beregszászi kerület képviselője megbizó levelét, (éljenzés), úgy szintén Benedikty Albert képvi­selőét. Jelenti továbbá az elnök, hogy Bónis Sámuel ő Felsége által a semmitő székhez neveztetvén ki, képviselői állásáról lemond. (Mozgás. Kár! Sajnál­juk!) A kerületben új választás rendeltetik. Ciotta és Miletics interpellácziói. Csotta János interpellácziót intéz a közleke­dési miniszterhez a fiumei vasút ügyében. A múlt törvényhozás elhatározta, hogy Fiume kikötője a nagy magyar vasúthálózattal összekapcsoltassék. — Tekintve ez ügy nagy fontosságát, s tekintve, mily régen halasztatott a múlt politikai rendszerek alatt. — Kérdi: mily intézkedés létetett a kormány által a fiumei, különösen pedig a károlyváros-fiumei vasút mielőbbi kiépítése iránt? Gróf Mikó Imre közi­­miniszter kéri írásban kiadatni. Miletics Szvetozár interpellácziót intéz a mi­niszterelnökhöz a magyar-osztrák kormánynak Bos­­niát illető szándékai iránt. Tudomására esett, hogy a közös hadügyminiszter a Bosniával határos tája­kon hadi czélokra épületek után tudakozódik, kór­házakat rendez stb.; kérdi: van e először tudomása ezen tagadhatlanul háborús előkészületekről? és van-e szándéka az illető felsőbb helyen ez ügyben a béke érdekében felszólalni? Kiadatik írásban. Biráló bizottsági jelentések. Következik a biráló bizottságok jelentése új követigazolásokról. Az I. biráló bizottság gr. Keglevich Bélát végleg igazolta. A IV. biráló bizottság a ház minapi határozata folytán beadja az indokokat, melyeknél fogva iga­zolta a múltkor már bejelentett képviselőket. A IV. osztály jelentésénél Klapka igazolása miatt hosszas vita támadott. Az ellenzék ellenezte végleges igazoltatását, mivel a 30 nap letelte előtt új panasz adatott be választása ellen. Jobboldalon úgy értelmezik a házszabályt, hogy a 30 napi fenn­tartás csak azon választásokra szól, melyek a ház alakulása után adattak be. Végre Deák Ferencz is hozzá­szólt e vitához, ő úgy látja, hogy valamennyien egyértelemben vannak arra nézve, hogy az igazoló bíróság ítéletén vál­toztatni nem lehet, nem szabad. (Úgy van.) A házszabályok egy pontjának miképen értelmezése felett foly most a vita, ez pedig felesleges, mert a kitűzött tárgyak sorába nem tartozik.­­ De ha jövőre meg akarják a házszabályokat változtatni, erre nézve indítványt lehet tenni és azt tárgyalásra ki kell tűzni, de most, midőn nem ez van kitűzve, nem tartja helyén, hogy fölötte vitatkozásba bocsátkozzanak, hanem napirendre térést indít­ványoz. A ház a napirendre térést elfogadja. Felolvastatik a IX. biráló bizottság jelentése. E szerint Wodianer Béla, Erkövy Adolf, Oláh Miklós, Török Sándor és ifj. Szögyéni László iga­zoltattak. A VIII. biráló bizottság jelentése szerint Justh Kálmán, b. Wodianer Albert és Szeniczey Ödön igazoltattak. A turócz-szentmártoni maticza-egylet ügye. B. Wenckheim Béla belügyminiszter felel Paulini-Tóth Vilmos múltkori interpellácziójára: miért szállásoltatott be Turócz-Szent-Mártonba a Maticza helyiségeibe katonaság, s miért van most is, választások után még mindig ott. Egyszerűen elsorolja a történteket. Még január hóban távira­tot kapott Turócz megye főispánjától, melyben ez jelenté, hogy ott zavargások történnek, éjjel egyes házak megtámadtatnak, miközben emberélet is esett áldozatul; az ottani panslavok, összeszedve a legaljabb sepredék népet, fenyegetik még a bir­tokot is, úgy, hogy a helyi rendőr közegek nem elegendők a féken tartásra. Ennélfogva intézke­dett, hogy a hadparancsnokság egy fél zászlóalj katonaságot küldött oda, s ezáltal a rend helyre is állíttatott, de a főispán jelentése szerint a vi­szonyok ott olyanok, hogy a katonaság állandó elhelyezéséről kell gondoskodni. Nem a választá­sok, hanem más indokokból küldetett oda a kato­naság. A­mi pedig az elszállásolást illeti, a kért felvilágosítások után kijelenti, hogy az illető he­lyiség nem a maticza tulajdona, hanem a városé; használja azt a maticza egylet, használja a város, úgy­szintén mások is tánczvigalmakra stb., s igy senkinek magán­tulajdona sértve nincs, a város a katona elszállásolásra köteles lévén. Röviden te­hát a katonaság nem a választások miatt külde­tett oda, s nem azért tartatik ott; a helyiség nem lévén a matriza tulajdona, ez sérelmet sem szen­vedett. (Nagy helyeslés.) Paulini-Tóth Vilmos nincs megnyugtatva a válasz által, mert a miniszter adatai nem hitelesek; ő nyolc­ nap alatt bebizonyítani ígéri, hogy a matrcza-ügyletnek van tulajdonjoga a teremhez, mert 3000 frtot fizetett a városnak, átengedéséért. A zavarokra nézve tagadja, hogy azok egyebek lettek volna választási mozgalmaknál, miközben mindkét részen történtek kihágások. A miniszter válasza jegyzőkönyvbe tétetvén, fenntartatik a képviselők joga annak folytán ne­­táni indítványaikat megtenni. Németh és Albert interpellácziója. Németh Albert, mielőtt a ház a válaszfelira­tok tárgyalásába bocsátkoznék, interpellácziót in­téz az összes kormányhoz és egyes tagjaihoz, és előre bocsánatot kér annak hosszúságáért. Aztán egy óránál tovább elmondja az ismert hevesi ese­tet s a királyi biztos kiküldetése ügyét, a királyi biztos eljárását, a választások lefolyását, a híres jegyzőkönyv indítói ellen elrendelt vizsgálatot; száz meg százra megy a kérdések száma, melyekre választ kíván az összes kormánytól és egyes tag­jaitól; helyenként a ház zajos nevetésben tört ki, mert magát is bele hozza, hogy t. i. az ő kereszt levelét is keresték stb. Végül régi törvényekre hivatkozva felemlíti, hogy az ily rettenetes tör­vénytelenségeket végrehajtó biztosnak az ország­­gyűlés fejevételét kívánhatja, mit ő különben nem kíván. (Roppant nevetés.) Interpelláczióját, mely 5—6 ivre terjed, írásban is beadja s az a minisz­tériumnak kiadatni rendeltetik. Válaszfelirati vita. Ennyi előzmény után rátérhetett a ház a vá­­laszfelrati vitára. Pulszky Ferencz mint a bizottság előadója beszél először. Dicséretet érdemel, hogy minden szenvedélyeskedés, vagdalódzás nélkül egész komolyan a vitakérdés meghatározására szorítkozott. Elmondta, hogy mind a négy felirat megegyezik a lojalitásban és a reformok sürgeté­sében. Indokolta a többség eljárását, a­miért az csak átalánosságban felel a trónbeszédre. Erre vonatkozólag így szólt: „Az ellenzék ezen alkalmat fölhasználta arra, hogy a belreformra, az átalakulásra nézve egész programmját terjeszti elő. Mi ezt szükségesnek nem tartottuk. Mi megelégedünk azzal, kijelenteni azt, hogy nem késünk azon elébe terjesztett tár­gyakat tanácskozás alá vonni, szemünk előtt tart­ván a nép jóllétének emelését s a rend és szabadság egyesült, és egymástól külön nem választható érdekeit. Tudjuk azt igen jól, hogy mily nagy fontos­sággal bírnak törvényhozásnál a részletek, és így mindaddig, míg azok előttünk nem fekszenek, és míg nem tudjuk, minek lesznek a miniszterek elő­terjesztései . Ítéletünket előlegesen lekötni nem akarjuk. Igen jól tudjuk, hogy a parlamentáris rendszer szerint első vonalban, ha nem is kizárólag az initia­­tíva a kormányt illeti. Mindaddig tehát, míg nem tudjuk, minek lesznek annak előterjesztései, és minek lesznek azoknak részletei, addig a háznak ítéletét lekötni semmikép nem akartuk. De nem is akartunk tért nyitni épen a válaszfelirat discussiójánál min­den különböző véleménynek a közjog, a politka és a közgazdászat terén. Hiszen törvényeinkben any­­nyi még a fogyatkozás, hogy akárhol nyúljunk hozzá, találunk három esztendőre elég munkát. Kár is, és szükségtelen előre a sort meghatározni, vagy megmondani, mit fogunk mindent ezen idő alatt végezni. Látjuk azt elődeink példájából, lát­juk az 1790-ki, 1832-ki országgyűlések példájából is, hogy ha bár előre a sor meghatároztatott, az élet mégsem tartotta magát ahhoz, igen jól tudjuk hogy lehetnek, sőt vannak oly kérdések még eze­ken kívül is számosak és nem csekély fontosságúak, melyek megoldására a törvényhozásnak figyelmét ki kell­ terjeszteni. Fordulhatnak és fordulanda­­nak is elő törvényhozásunkban oly tárgyak, és mi azokra nézve is eléje fogjuk terjeszteni ő Felségének megállapodásunkat.“ Pulszky után Tisza Kálmán szólott a balközép felirati javaslata mellett. Tisza Kálmán: Feliratának indokolása na­­gyobbára a trónbeszédben foglaltatik. Ha a trónbe­széd nem hangsúlyozta volna a közjogi kiegyezve- A képviselőház ülése május 20-án. (Kezdete d. e. 10 órakor.) Tárgyak: Interpellácziók, jelentések, fel­irati vita. Elnök: Somssich Pál. Jelen voltak: gróf Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért, báró Eötvös József, báró Wenkheim, 242

Next