Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1869-08-04 / 31. szám
megpendítették a határőrség újraszervezésének kérdését, de mert nem oly kis fácska ez, melyet egy fejszecsapással levágni lehetne, őrizkedtek a dolgot élére állítani. Azt mondták, ez a magyar országgyűlés teendője legyen, de azért nem biztathatjuk magunkat azon reménynyel, hogy e helyütt is mindjárt mindent, egy határozatra véghez vihetünk. Elég lesz, ha egyelőre feltaláljuk azon utat, és haladunk is rajta, melyen jogainkat érvényesíthetjük. Ami a delegácziók előtt történt, az puszta kísérlet marad. Olyan volt ez, mint midőn makacs ellenfelünket, kivel nagy perben állunk, jámbor keresztyének módjára, békére és barátságos kiegyezésre szólítjuk fel. A kezdeményezés nem sikerült, tehát vigyük ügyünket a törvényes bíró, az országgyűlés elé. Mert ha a delegátusok igazságuk érzetében határozatokat bocsátanak ki, sőt a tagadó válaszszal fellépő hadügyminiszternek azzal felelnek, hogy a katonai költségvetés megajánlását, a sérelem orvoslásáig megtagadják, egyszerre csak azon örvény szélére jutunk, hogy hazánk integritásának kérdésében a német delegácziót is bíróvá avatják fel. Az ég őrizzen meg minket azon naptól, melyben a két delegáczió különfélekép határozván, közös ülésre jőne össze, s ott arról tartanának szavazásokat, vájjon a határőrség vidéke a magyar korona alá tartozik-e vagy nem ? A magyar delegáczió Bécsben. — (A magyar delegáczió külügyi albizottsága) jul. 28-án ülést tartván, Tisza Lajos főispán előterjeszti a jelentést a külügyminiszter előirányzatára vonatkozólag. E jelentés lényegileg következő : Előrebocsátja az albizottság, hogy a minisztérium 1868-iki kimutatásaiból hű képet akart magának alkotni az itt folyó gazdálkodás felől; ez azonban lehetetlen mindaddig, amíg hiányoznak a zárszámadások, hanem mindazonáltal konstatálja a haladás némi jeleit, a fizetések rendszeresítésére s a követségek és konzulátusok betöltésére nézve. Az albizottság erélyes szavakban csodálkozását fejezi ki a felett, hogy a monarchia dualistikus állapotának megfelelő lobogók, czímerek és pecsétek még most sincsenek felvéve a budgetbe. Említést tesz ugyan erről a miniszter előterjesztésében, de a budgetben mégsem tesz eleget, pedig a törvény világosan szól, s a törvénynek eleget kell tenni. Nem is lehet föltenni, hogy az erre szükséges 28.000 frt ellen valamely oldalról nehézség tétetnék, mert itt a törvény végrehajtásáról van szó, s ily kicsinyeskedés nincs helyén. A monarchia méltósága azt is követeli, hogy a monarchia új czimere egyszerre hozassák be az összes külföldi képviseleteknél. Azt semmi esetre sem lehet helyeselni, hogy az uj czimerek és lobogók beszerzése csak időnként történjék, ha elromlottak s elfakultak. S ez csak zavart okozna; a külföld nem tudná, hogy melyik lobogó, melyik czimer hát a valódi, ha az egyik hajón uj, a másikon régi lobogó van, ha az államszerződések az uj czimerrel kezdődnek, s a régivel végződnek. Kötelességévé tétetik tehát a kormánynak, hogy a birodalom uj czimerét állapítsa meg minél előbb, s hogy az uj lobogót s az uj czimert a konzulátusok és követségek vegyék fel azonnal, mihelyt meg lesz állapítva. Kívánja továbbá az albizottság az alexandriai, suezi, belgrádi s bukaresti konzulátusok gazdagabb dotálását különösen ügyeik fontossága s az osztrák-magyar alattvalók nagy száma miatt. S e jobb javadalmazást már a jövő évben óhajtja. Az albizottság ezen jelentése szerint a külügyminisztérium költségvetése következő volna: Rendes szükséglet. 1) Központi igazgatás s titkos kiadások.... 874,992 ft. 2) Diplomatiai költségek . . 971,050 . 3) Konzulátusok (saját jövedelmeinek levonása után) 507,104 „ 4) Az osztrák Llyod subventiója......... 1.718,000 , összesen . 4.071,147 ft. Rendkivüli szükséglet: diplomat, költs. 41,000 konzulat, költs. 45,000 montenegróiaik segélyezése 20,000, összesen 106,000 forint. Az összes budget tehát 4.177,146 ft, s miután maga a kormány csak 4.102,469 frtot kért, a már említett czélokra még 74,677 frtnak megszavazását ajánlja az albizottság. (Beust beszéde a külpolitikáról.) A magyar delegáczió külügyi albizottságának egyik múlt heti ülésében gróf Beust külügyminiszter megjelenvén, nevezetes nyilatkozatokat tett a külpolitikáról. Ez ülésről a következő részletesebb tudósítás érkezett. Az albizottság elnöke, Pulszky Ferencz legelőször is előadván azt, hogy titkos rovatok tárgyalását alkotmányos országban arra szokták felhasználni , hogy a külügyminiszternek alkalom adassék megtenni azon felvilágosításokat, melyeket a törvényhozó testületben nyilvánosság elé nem bocsáthat, felkéri a külügyminisztert, nyilatkozzék, van-e valami ilynemű közlendője. Mire a külügyminiszter kijelenti, hogy a helyzet az lévén, mi a tavalyi, ezúttal csak annyit mondhat, hogy törekvéseinek eredménye kedvező, s a békét fentartani sikerült. Egyszersmind kérdi, van-e a bizottságnak a piros könyv okmányaira nézve valami kérdése? Erre Pulszky legelőször is a birodalom czímerének kérdését hozta fel, s kijelenté, hogy az elnevezés kérdésének kielégítő megoldása után, most már a jelvények, név szerint a czímer és a lobogó kérdése intézendő el. A miniszter azon válaszára, hogy mindezek kielégítő elintézése csak idő kérdése, a külpolitika került szőnyegre. Elmondá Pulszky, hogy a németországi politikára nézve az albizottság véleménye az, hogy az eddigi tartózkodó politika tovább is követendő. Magyarország békét kíván , Magyarország jó viszonyban kíván maradni Németországgal szemben, de távol minden beavatkozástól, mert a dualizmus azon egyensúlyon alapul, mely szerint egyik fél nem nyerhet túlsúlyt a másik felett. Ezen egyensúly pedig épen úgy megzavartatnék azáltal, ha Dél- Németországon nagyobb befolyásra jutna a birodalom politikája, mintha másfelől a magyar állam javára a keleten akarnának nagyobb befolyást, terjeszkedést kivívni. Magyarország kívánja, hogy a status quo Németországgal szemben fentartassék. A keleti politikára nézve örömmel konstatálja az albizottság, hogy a közös külügyminisztérium politikája szakított ama régi Metternich-féle politikával, mely arra törekedett, hogy a nemzetiségi kérdés következtében, a török birodalom épségének minden áron fentartása mellett, az ottani keresztyén alattvalók minél szükebb mozoghatáskörre szorittassanak s autonómiájuk ki ne fejlődhessék. Beust grófnak 1867-diki január elsejéről keltezett jegyzéke épen ellenkező irányt fejez ki. A többi nagy hatalmasság nem fogadta ugyanis ama jegyzék javaslatait, a mi sajnálandó; azonban Magyarország örömmel veszi tudomásul annak irányát, mert nem fél keleten a szabadságtól s annak kifejlődését óhajtja és gátolni nem fogja. Amit diplomatiai befolyásával gátolni akar, az, hogy a forradalom ne verjen gyökeret, de Magyarországon nincs párt, mely a bukaresti akár színlelt, akár valódi aggodalmak igazolásául terjeszkedni kívánna. A magyar állam nem akar támadó politikát sem most, sem jövőre; a magyar nemzet nem kívánja túlsúlyát a többiek fölé emelni, de a többiek túlsúlyát sem akarja nevelni a magáé rovására. Beust gr. erre közel egy óra hosszat tartó beszédben felelt. Mindenekelőtt sajnálatát jelenti ki azon, hogy a birodalom kívánalmait Berlinben nem fogadták el, hivatkozott arra, hogy midőn a külügyi tárczát átvette, mind a mecklenburgi, mind a luxemburgi ügyben úgy működött, hogy Poroszország és azáltal Németország érdekeinek hasznára legyen, ami azon időben el is ismertetett. Igyekszik minden alkalommal lehetőleg kitüntetni, mennyire óhajtja Berlinnel a jó egyetértést helyreállítani. Francziaországra vonatkozólag megjegyezte, hogy viszonyaink ezen országhoz a legbarátságosabbak, mert amióta lemondás történt az olasz tartományokról, a két állam érdeke egy és ugyanaz. Ami keletet illeti, igen örvend, hogy a nézetek így találkoznak, mert a kormány nézetei is ugyanazok, melyeket itt Magyarország nevében kifejeztetni hallott. A keleti konzulátusok kérdésében felemlíttetett az albizottság részéről Belgrád és Bukarest, melyek oly gyakran érintik a magyar érdekeket, mintogy ott nagyszámú magyar alattvaló lakik, s évenként csak Erdélyből mintegy 6—10,000-re megy a kivándorlás, — azon óhaj fejeztetvén ki, hogy ott a konzulok fizetései a porosz és orosz példájára emeltessenek nagyobb befolyás eszközölhetése végett, és oly egyének alkalmazandók, kik magyarul tudnak. A miniszter kijelenti, hogy lehetőleg olyanokat óhajt alkalmazni, kik magyarul tudnak, minthogy már több helyt: Bukarestben, Brailában stb. vannak is alkalmazva ilyenek, de sajnálattal kell kijelentenie, hogy a magyarok közül kevesen adják magukat a konzuli állás tanulmányozására, és kevesen ajánlják fel szolgálataikat, pedig szívesen alkalmazna ilyeneket. Ami egyébiránt az ittott felmerült panaszokat illeti, ezekkel az a baj, hogy az illetők sem a konzulsághoz, sem a külügyminisztériumhoz nem folyamodnak, pedig ez lenne az orvoslás módja. Beust beszéde után az albizottság végezvén az előterjesztés áttekintését és átvizsgálását, a titkos alapra kivont 500,000 frtot, mely az idén kevesebbre rúg, minthogy a tavaly 50,000 írttal volt több, de azon föltétel alatt javasolja megadatni, hogy kizárólag külügyi czélokra fordíttassék átruházása, más czélra fordítása nem engedtetvén meg. --------------------— (A magyar delegáczió hadügyi bizottságában) július 27 -én megjelent K. Kulin közös hadügyminiszter hét törzstiszttől kísérve, hogy a bizottság által hozzá intézett némely kérdésekre feleljen. A tartalékzászlóaljak megszüntetésébe nem akart beleegyezni a hadügyminiszter, hivatkozván arra, hogy miután jelenleg a hadsereg 800.000 emberből áll, szükséges egy a nagy számnak megfelelő törzs. Ausztriának úgyis az volt hibája ez ideig — úgymond — hogy katonái csak papíron léteztek; valójában soha sem bírta gyorsan, s még idejében kiállítani a szükséges létszámot. Jelenleg 400, háború idején 450 zászlóalj áll; eddig 320— 385 zászlóaljjal birtunk, s a megtakarítás az döbbent költségekhez képest 351.000 ft. Ellene van a hadügyminiszter annak is, hogy a gyalogezredek, a vadász-zászlóaljak mintájára zászlóaljak szerint osztályoztassanak, mert ez igen eldarabolná a hadsereget. Kérdés intéztetvén a miniszterhez a szabadságolás tárgyában, azt válaszolta, hogy e tekintetben kötelességének tartja eleget tenni a törvény rendeleteinek, és hogy nevezetesen az 1865-ben besorozottakra nézve kellő tekintettel volt. Az élelmezés és katonai kezelésre nézve a delegáczió elégületlenségét fejezte ki. A Skene-vel kötött szállítmányi szerződésre vonatkozólag különösen figyelmébe ajánltatott a hadügyminiszternek a magyar bőr- és vászonipar. Wahrmann a felszerelési költségeket igen magasan látta megállapítva, a hadügyminiszter azonban azon körülményre figyelmeztet, hogy a gyors, s a háború idején szükséges szállításra is gond van fordítva. Mindazonáltal e szerződéseket a bizottság még átvizsgáltatja Wahrmann és gróf Zichy Nándor által. A hadügyminiszterhez összesen 41 kérdést intéztek, melyekre feleletet kell adnia. Az albizottság jelentését Éber Nándor fogja készíteni. 144,000 frt „Honvédnyugdijak“ tétele alatt szerepel a közös budgetben. Azon tisztek részesülnek benne, a kik cs. kir. hadseregből 1848-ban átléptek a magyar honvédhadseregbe. A magyar hadügyi albizottság kész örömmel szavazta meg ezen összeget. Hanem mit mondanak majd hozzá a sógorok? Mi őszintén megváltjuk jobb szerettük volna, ha e tételt, az országos bugetben látjuk, Magyarország külön költségvetésében. A hadügyi albizottság különben rászólását fejezte ki az egész hadsereg nyugdíjazási rendszere felett, s óhajtaná, hogy gyökeres reformnak vettessék alá az egész nyugdíjazás.-----------------— A hadügyminiszter pénteken végezte be feleleteit a hadügyi bizottság által hozzá intézett kérdésekre. A határőrvidék tárgyában a delegátusok kívánatéra írásbeli választ adott, de amely nem elégítette ki a bizottságot. Mint mondják, a hadügyminiszter nem utasítja egyenesen vissza a delegáczió kivonatát, de nem is ad biztosítékot arról, hogy szándéka volna e kérdést egyhamar békésen megoldani. A delegáczió hadügyi bizottsága most értekezletet tart értekezletre, hogy mit tevő legyen ez ügyben. Ez alatt, hogy a többi tételek, melyekre megadattak a kért felvilágosítások, ne maradjanak elintézetlenül, egy albizottság küldetett ki a vég- 362