Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1870-03-09 / 10. szám

Alhadnagygyá: Habrofszky Józsefet, Kessler Ferenczet, Wagner Edét, Szalacsy Józsefet, báró Perényi Aladárt, Semsey Dénest, Thuránszky Mihályt. A szabadságolt állományba a honvéd-gyalog­sághoz századossá: Petheő Jánost, Koch Nándort, báró Lippe Jánost, Grega Andrást, Nagy Lajost, Újlaki Józsefet, Laky Ferenczet, Hunkár Istvánt, Albrecht Frigyest, Képes Imrét, Kozma Rezsőt, Jak­­ay Vilmost, Jekelfalusy Lajost, Mandl Fe­renczet, Brettschneider Jánost, Fondt Józsefet, Bereczky Sándort, Palexa-Rajmond Lajost, Szűcs Károlyt, Lánczky Sándort, Szabó Lajost, Fráter Sándort, Bajcsy Adeodatot, vipervári Kerness Adolfot, Lehoczky Pált, Nagy Vinczét, Kiss Ma­nót, Radakovits Miklóst, ifj. Fekete Antalt, Sin­­kovits Jánost, Macskásy Antalt, Sebestyén Sándort, Thury Gergelyt, Fodor Ignáczot, Lengyel Ádá­­mot, Maurer Józsefet, erdődi gróf Pálffy Lipótot, Horváth Bélát, Turek Lajost, Majorszky Vilmost, Császár Bálintot, Tormásy Mihályt, Szépréthy Ottót, Apáthy Istvánt, Grubiczy Györgyöt, Ko­­váts Leót, Domin Józsefet. Főhadnagygyá : Horváth Józs. nyug. főhadn., Czapa Ferenczet, Szabó Kálmánt, Hermann Já­nost, Czollner Fidélt, Czéhmester Jánost, Frigyér Imrét, Brenner Miklóst, Jakabfy Pált, Ivövegyi Godofredot, Pilisi Edét, Raisz Miksát, Fankovits Jánost, Bayer Henriket, Biszterszky Károlyt, ifj. Kováts Ignáczot, Ivozsehuba Jánost, Trajcsik Ala­jost, Orbay Dánost, Daday Eleket, Demján Mik­lóst, Voith Miklóst, Tóth Dánielt, Petress Antalt, Benedek Gyulát, Almássy Jánost, Székely Dénest,­­Márfy Ödönt, Szakmáry Györgyöt, Rupprecht Edét, Földváry Árpádot, Petrovay Ádámot, Or­­szágh Józsefet, Kováts Mihályt, Zsittkovszky Gyulát, Ucsnyay Józsefet, Ehmann Vilmost, Otto Józsefet, Ujfalusy,Viktort, Pfeifer Károlyt, Fáy Ákost, Karaszek Árpádot, Walter Richardot, Bu­­janovits Edét, Cvetkovic Pétert, Kendeffy Árpá­dot, Geőcze Istvánt, báró Wesselényi Józsefet, Malkovszky Mórt, Bokros Lászlót. Hadnagygyá: Szeles Sándort, Tollenich Má­tyást, Huszár Imrét, Mándy Gyulát, Csoknyai Jánost, Brandstädter Istvánt, Szűcs Emilt, Hosz­­szúfalusy Kálmánt, Party Józsefet, Pénzes Lajost, Bernhardt Adolfot, Homonnay Szilárdot, Mayer Jánost, Vitai Gábor­t, Zathureczky Tamást, Both Józsefet, Kolozsváry Albertet, Szathmáry Károlyt, Vasdingei Gyulát, Dióssy Pált, Várjon Lajost, Lupkovits Miklóst, Kobilicz Lajost, Szlávy Bélát, Horváth Miksát, Hollán Viktort, Simay Lajost, Házy Zsigmondot, Kubinyi Dezsőt, Sváby Imrét, Koós Győzőt, Jármay Bélát, Zdanszky Jánost, Zsolnay Józsefet, Paál Istvánt, Néger Adolfot, Mikovinyi Ödönt, ifj. Perczel Vinczét, Szőcs Al­bertet, báró Pongrácz Emilt, Bárczy Istvánt, Cul­­mann Rezsőt, ifj. Lang Ferenczet, Oltay Károlyt, Thier Józsefet, Steer Ferenczet, Lónyay Bélát, Ferenczy Emilt, Dobos Kálmánt, Görgey Vin­czét, Chabada Józsefet, báró Friesenhof Gergelyt, Gyurgyik Gyulát, Lehoczky Györgyöt , Rad­­vánszky Andort, gróf Bánffy Bélát, Csekme Bélát, Fekete Mártont, Geréb Kálmánt, Györfy Titust, Lorencz Albertet, Lázár Benedeket, Pap Adolfot, Pap Mihályt, Séra Tamást, Török Pált, Felsze­­ghy Lajost, Antalkovits Kálmánt, Prannsperger Hamilkárt. A honvéd lovassághoz őrnagy­­yá : Tallián Kálmánt. Századossá: Jánossy Istvánt, Béldy Lajost, Halmay Józsefet, Pogonyi Dénest, De Grach An­talt, Szauter Ferenczet, Fakk Gedőt, Dadányi Pált, Pérchy Antalt, Borbát Lászlót, báró Vay Ödönt, Janky Lajost, báró Bothmer Károlyt, Horváth Mihályt, báró Horváth Gedeont. Főhadnagy­­yá: Görgei Istvánt, gróf Schlip­­penbach Istvánt, Keglevich Mátyást, Turcsányi Somát, Nánássy Lajost, Markus Jánost, Halassy Pált, őrgróf Pallavicini Hipolitot, gróf Gyürky Ábrahámot, báró Splényi Ödönt, Márffy Emilt, Losonczy Antalt, báró Szentkereszty Györgyöt, Péchy Bélát, Zoltán Ödönt, Mayr Ernőt, gróf Teleki Károlyt, Alhadnagy gyá. Andrássy Gyulát, Gyurkovits Tivadart, báró Babarczy Kálmánt, Ponauer Józse­fet, Gaál Lőrinczet, Rohonczy Aladárt, Lazaro­­vich Györgyöt, gróf Kún Istvánt, Iváczic Lajost, Lázár Domonkost, Szabó Lajost, Cseh Valért, Dézsi Ferenczet, Rácz Endrét, Elek Mihályt, Keczer Miklóst, Péchy Lászlót, gróf Teleki Samut, báró Bornemisza Károlyt, báró Bornemisza Ti­vadart, Bocze Antalt, Csiszár Károlyt, Galgóczy Gusztávot és Rubido Radoslavot. Andrásy s. J1. 114 HETI KRÓNIKA. Ausztria.­ ­ (Összecsapás a montenegróiakkal.) A montenegróiakkal újabban történt össze­ütközésről a következőket írják: Prizeka hegytetőn fekszik, mellette azon­ban egy magasabb hegytető emelkedik, mely már Montenegróhoz tartozik. A montene­­gróiak már több nappal ezelőtt folyton gú­nyolták innét a katonaságot, mely csak egy század vadászból állott. Végre fenyegetőzni kezdtek, mialatt a falakhoz mind közelebb húzódtak. A parancsoló kapitánynak még emlékezetében lehetett Stanjevics erőd bevé­tele, s azért a legnagyobb elővigyázattal élt. Márczius 1-én a montenegróiak egyszerre nagy köveket kezdtek hengeríteni az erődre, ez­által az épületekben nagy kárt okozván, s pár sebesülés is fordult elő. Egy hadnagy vezetése alatt ekkor vagy 20—25 ember kirontott, elűzendő a nyugtalanitókat. Azon­ban azonnal kövekkel s puskalövésekkel fo­gadtattak; egy vadász összerogyott, a többi tüzet adva visszavonult az erődbe, honnét azután sokáig­ lövöldöztek. Még az éjjel érke­zett segély, ágyukkal. — A hivatalos tudó­sítások szerint természetesen a csend azon­nal helyre állíttatott. — (A határvillongás kimenetele.) A bécsi „Presse“-t értesítik, hogy további tudósítás érkezett a Prizekánál történtekről, s kitű­nik azon tudósításból, hogy az ottani hatá­rokon felállított montenegrói csapatok főpa­rancsnoka rögtön üldözőbe vette azokat, a­kik előidézték az összeütközést az osztrák vadászokkal, kettőt elfogatott közülük, s a herczeg rendelkezése alá bocsátotta. A „Presse“ értesülése szerint az illetők már kétségkívül föl vannak akasztva, mert is­meretes juh­tolvajok, s a senatus beleegye­zése mellett a montenegrói fejedelem rög­­tönbíráskodást hirdettetett ki mind­azon montenegróiakra, a­kik határsértést kö­vetnek el. az önök dolga, nem kívánok egyebet, mint azt, hogy az siikerüljön önöknek, s csak azon jogot tartom fen magamnak, hogy in­terveniáljak, ha az tarthatlanná válnék.“­­ (Távirati tudósítás) A „Le Francais“­­ban egy római tudósítás tudni hiszi, hogy gr. Darunak legújabb sürgönye, mely tisz­teletteljes kifejezésekkel van fogalmazva, csak arra szorítkozik, hogy igénybe vegye Francziaország számára azon jogot, hogy politikai horderővel biró kérdésekben a kon­­cilium által meghallgattassék. Daru sürgö­nyének mérsékelt hangja Rómában úgy lát­szik nem té­veszté el hatását. Francziaország­. . (Lakoma Albrecht föherczeg tisztele­tére.) Márcz. 1-jén nagy lakoma volt Páris­­ban a hadügyminiszternél s körülbelül 70 személy vett részt abban, köztük Albrecht föherczeg, a tábornagyok nagy része, s Daru miniszter. A „Constitutionnel“ tudósítása sze­rint a hadügyminiszter Albrecht föherczeg egészségéért ürített poharat, mit a föherczeg megköszönvén, tovább igy szólott: „Én mind e kedves fogadtatásnak s az általam látott és tanulmányozott m­agy érdekli dolgoknak, mind ama szép hadseregnek és hajóhadnak, a melyekben szerencsés valók számos isme­retséget kötni, legszebb emlékeit viszem magammal. Megragadom ez alkalmat érzel­meim kifejezésére, s a császár, császárné, császári herczeg és a franczia hadsereg egész­ségére ürítek poharat.“ A hadügyminiszter azután mély tisztelettel nyilvánította köszö­netét a főherczegnek, az általa kifejezett érzelmekért.­­ (Thiers az új rendszerről.) Thiers egy egyik közelebbi estén, III. Napóleonnak a parlamenti formákkal való megbarátkozá­­sáról beszélgetett egy magán­salonban. Az öreg államférfi, hozzá­téve, hogy a császár e tekintetben sokkal türelmesebb, mint Lajos Fü­löp, aki folytonosan zúgolódott azok ellen. E szavakra Odilon­ Barrot a csoporthoz lé­pett, s midőn Thiers bizonyságtételre szólí­totta föl, az utóbbinak észrevételeit a legna­gyobb elismeréssel bizonyította. — A de­mokrata „Frankf. Ztg.“ párisi levelezője pedig a következő szavakat adja Napóleon császár szájába: „Csinálják meg önök a parlamen­tarizmust — mondta volna a császár — ez Anglia. ” (A tory pár­t új vezére.) Richmond herczegről, a felsőház torypártjának új ve­zéréről következőket írnak Londonból: „Ha azt kérdezik, mi ajánlá Richmondot ve­zérül, úgy következőket felelhetni: habár eddig nem is tűnt ki túlságos politikai és szónoki tulaj­donai által, mégis belátásteli, józanul gondolkodó férfiúnak tartatik, ki a gondolatot illő alakba öl­töztetni képes. Noha nem lelkesült, vagy mi gyak­ran ugyanez, nem nyakas pártember, mégis min­dig hű volt a konzervatív zászlóhoz, és a konzer­vatívok által bűnösnek tartott szabadelvűség gyanúja sohasem fért hozzá, mint Lord Derbyhez és társaihoz. Ezenkívül közigazgatási ügyekben nem járatlan. Végre vannak ősei, czimei, birtokai, kastélyai, gazdasága és családi összeköttetései feles számmal úgy, hogy társadalmi tekintetben is méltán betöltheti a vezérszerepet. Tulajdonké­pen nem lesz túlságosan sok dolga. Mióta a tory­­kat kényszeríték egy szabadelvű reformbill ke­resztülvitelére és segíteni az ír egyház eltörlésé­nél, tényleg saját lemondásukat decretálták. A­mik egyszer voltak s a­mit egyszer jelentettek, ma nem azok többé, és nem birnak a régi jelentő­séggel sem. A­ki most vezeti őket, annak nem igen lesz más dolga, mint átmeneteket ildommal közvetíteni és kompromissumokat szelíden előké­szíteni. Ahhoz, hogy újat alkossanak épen úgy nélkülözik a hatalmat, mint a réginek fentartá­­sához.“­­ (Botrány a londoni Adelphi-színház­­ban.) Londonból írják : Febr. 27-én a walesi herczeg nejével újra megjelent az Adelphi­­színházban. Három darabot adtak. Az első darabban: „Nem oly ostoba a mint látszik“ czimmel, és oly dolgokra történtek czélzá­­sok, melyek véletlenül a Mordaunt-esetre alkalmazhatók , úgy hogy szerencse volt a herczegre nézve, hogy csak a második darab: egy „Fülemile“ czímű 5 felv. dráma elejére érkezett meg. Megjelenésekor egy tetszés nyilatkozat sem volt hallható. Az első felvo­nás után gyorsan elhagyá páholyát, s csak akkor tért vissza, midőn a második felvonás megkezdődött. Az utána következő felvonás közben ülve maradt, s rögtön pisz és fütty volt hallható, mely — ha füleim nem csaltak — a karzatokon s a hátulsó földszinten vette kezdetét. A páholyokban a piszegők és fütyü­lök elnémitására tapsolni kezdtek. De a botrányos tüntetés csak újból beállt, s vagy tiz perczig tartott. A herczeg egé­szen felindulva, látcsövével keresni kezdte a pontokat, honnan a piszegés érkezett, s aztán visszadőlt támlányába s el nem palás­tolható zavarban ült mozdulatlanul. Hiába iparkodtak a zenekar hatalmas közreműkö­désével a lármát megszüntetni, s hiába is hajolt ki a herczegnő ismételve páholyából, mintha ezáltal férjét meg akarná óvni a tö­meg sértései ellen. A fi­tty és piszszegés és az ezek ellen tüntetni akaró taps csak egyre tartott. Egy ízben csodálatos mosoly vonult a herczegnő ajkain végig, midőn a piszegés újra megkezdődött; beszélik t. i., hogy férjé­vel egy idő óta nincs megelégedve. Töké­letes csend csak akkor állt be, midőn a füg­gönyt újra felvonták. A következő két fel­vonás közben a herczeg mindannyiszor gyor­san távozott, valahányszor a függöny újra legördült.

Next