Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1870-02-23 / 8. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság­ és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. 9— Usupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Usupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. "IBB " Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: tippelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg­dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Rövid hetiszemle. Azt mondják Rómában, hogy a zsinat nem parlament, ott nem a közvélemény, ha­nem a szent lélek uralkodik, ott nem isme­rik a nyilvánosság magasztos előnyeit, ha­nem titokban főznek ki mindent, s aztán a midőn minden készen van, kiadják a világ­nak, hogy higgye, hogy hajoljon meg előtte. A franczia, német, magyar püspök hiába be­szél, mert a tanácskozási terem építészeti állapotánál fogva, csak a legközelebbi szom­szédai hallják. Indítványt vagy módosít­­ványt sem adhat be valaki, mert azt előbb a pápa által kinevezett bizottmány veszi rosta alá, s ha nem tetszik, hiába felebbezi a teljes gyűlés elé, mert ott 500-an vannak, kik a jezsuiták egy intésére félrevetik. Pius pápa egész lélekkel a jezsuitákkal tart. Pártja 500 püspökből áll legfölebb 120 ellen. Igaz, hogy ezen 120 szavazó legalább 80 millió katholikust képvisel, s a többi a tömérdek czímzetes érsek és püspök csak személyét vetheti a mérlegbe, de végre is a szám szerinti többség el van határozva, hogy odaveti a keztyűt a mai felvilágosodott vi­lág elé; kimondja a pápa csalhatlanságát és oly­­anokat fog dekretálni, melyek az alkotmányos és szabadelvű nemzetek ál­lami intézményeivel homlok­egyenest ellen­keznek. Legelőször a túlnyomólag katholikus Bajorország külügyminisztere indítványozá,­ hogy az európai hatalmak figyelmeztessék­­ a pápát azon veszélyekre, melyek a fünebbi­­ nyilatkozatok elfogadása esetében az euró­pai államokra nehezülnének. Azon időben Bécs és Páris időelőttinek­­ tárták a fellépést, s meg akarták várni,­­ mennyire megy Rómában a jezsuiták elbiza-­­kodottsága ? Most a midőn a pápai szék­­ czélja világosságra jött, Daru­s Beust grófi Francziaország és Ausztria nevében megsze­­nék a pápai kormánynak, mily zavar és megütközés következnék, ha a zsinat elhagy­va a hit ágazatai fölött szóló határozatok körét, átcsapna a polgári intézmények he­lyességének bírálatába is, s kimondaná, hogy a­mit a zsinat még nem szorosan a val­láshoz tartozó tárgyakban is elhatározott, az oly szent és sérthetlen igazság, hogy annak irányában a polgári törvényhozás bármely intézkedése­­is érvénytelennek tekintendő, s a hivek csak úgy nyerhetnek üdvösséget, ha­­ saját hazájuk törvényét megvetve, az egy­ház kánonaihoz ragaszkodnak. Mondják, de már ezt nem állíthatjuk tel­jes bizonyossággal, hogy a franczia külügy­miniszter Daru gróf egy lépéssel tovább is ment volna, a midőn írásban,vagy legalább a Párisban lakó pápai követ előtt élőszóval kijelentette, hogy Francziaországban felelős parlamenti kormány uralkodván, Napóleon császár többé nincs azon helyzetben, hogy a közvélemény ellenére, még tovább is hadse­reggel őrizze a pápa hatalmát; ha tehát a zsinat megfeledkezik saját hatásköréről, s hadat izén a mai szabadelvű polgári intéz­ményeknek, könnyen megeshetik, hogy a franczia csapatok elhagyják Civitavechiát, s akkor az olasz vörösinges felkelők, vagy Vik­tor Emanuel katonái benyomulván az örök városba, a zsinat a pápával és összes jezsui­táival együtt szétfutamodik. Nem hiszszük, hogy már ma ennyire men­tek volna a dolgok, de hogy ezen négyszem­közt adott fenyegetés, bizonyos esetekben csakugyan bekövetkeznék, azt a tizenkilen­­czedik század felvilágosodott korszellemétől bízvást elvárhatjuk. Mert a­mi sok, az sok, s Európa népei nem azért küzdöttek három­száz év óta, hogy dicsőséges vívmányaikat egy pár száz agy-elgyengülésben szenvedő pater elkonfiskálja, s visszavesse a vilá­got azon századokra, a midőn a vakbuzgó papság máglyával és kínzó szerekkel ül­dözte a szabadelvű emberiség legszentebb érdekeit. Az a nagy titkolózás, a­mi most Rómá­ban hivatalos kötelességgé vált, egyelőre is a legfélemletesebb határozatokat gyaníttatja. A papság hírlapjai csak annyit írnak a gyű­lésekről, melyik püspök beszélt ? Azt, hogy mit beszélt, arra senkinek se legyen gondja, mert a hívők serege csak engedelmes juh­­nyáj, a papság a pásztor, a tanítómester, kinek irányában csak a feltétlen hitnek és megalázkodásnak van helye. — Tessék látni, hova jutunk ily atyáskodás alatt, amidőn a mi püspökeinkkel és plébánosainkkal még csak megvolnánk valahogy, de most már ezek felibe idegen jezsuiták akarnak kere­kedni, s ezek követelik, hogy ezután vakon engedelmeskedjünk, s csak azt tegyük, a mi e faj alattomos önérdekének használ és híze­leg. Ha még most sem nyilik fel a szeme némely vakoskodó bigott teremtésnek, ak­kor hiába teremté számunkra az Isten a na­pot, hiába olta szívünkbe a Teremtő az egy­szerű tiszta szent igazság legmagasztosabb érzelmeit. — Országgyűlésünk napi munkálatairól, a mi érdekest elmondhatnánk, azt olvasóink az illető rovatban bőven feltalálandják. Azalatt azonban, hogy a képviselőház némely helyes és igen indokolt vitatárgyról a másikra tér át, két miniszter, Andrássy és Lónyai Bécsben tölték el a lefolyt hetet, s mint biztosan állítják, épen most a legked­vezőbb eredménynyel térnek vissza. Mert a létrejött kiegyezkedés daczára még mindig maradt fen néhány igen kényes természetű kérdés, melynek megoldását ak­kor tovább kellett halasztani. Andrássy gróf elérkezettnek látta az időt, melyben a magyar és horvát határőrség ügyeit elvégre tisztába kell hozni. Kezdettől fogva soha semmi kétség sem forogván fen a fölött, hogy a bánáti német és román ezred vidéke épen oly kiegészítő része az ország­nak, mint akár Árva­, vagy Bihar megye; s valamint soha sem tagadtuk, hogy a határ­őrség más kerületei Horvát és Szlavón­or­szághoz tartoznak, még a német miniszterek­nek is elmúlt bátorságok ezen területek hovatartozása fölött kételyeket támasztani. És csak annyit követeltek, hogy ha a határ­őrség jövedelmei a magyar pénzügyminisz­ter kasszáiba folynak be, egy kicsit többet fizessen az ország az osztrák államadóssá­gokra, s a közös ügyek kezelésére rendelt qvótába. Ámde Lónyai Menyhért a törvény legvilágosabb szavaiból rájuk olvasta, hogy Magyarország azzal, hogy 30 millió éven­kénti átalányt elfogadott, örökre eleget tett elfogadott kötelezettségének, s hogy ezen összeg többé semmi változás alá nem eshe­­tik. Másrészről azonban megengedő, hogy ha Magyarország jövedelmei a határőrségnek polgári kormányzat alá vetésével egy pár millióval felszaporodnak, igen igazságos leend a 30 perc­entre határozott qvótát any­­nyira felemelni, hogy kétszázezer írttal többet fizessünk. Mi csak magunkat nem engedjük megcsalni, de hogy szomszédaink irányában igazságtalanok legyünk, az sohasem tarto­zott szokásaink közé, így álltak a határőrségi ügyek lapjaink berekesztésének idejéig. Legújabban azon hír terjed el, hogy a két minisztérium kö­zött a kérdés pénzügyi része egyelőre meg­oldatlanul maradt, de azért a határőrség-

Next