Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1871-01-04 / 1. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 8 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. '^Sfl ■feraflT* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg : Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagyöbbszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppolik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9.— Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás A VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Ujdonságok 1871-dik évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Számos eredeti képpel illusztrálva s .,Országgyűlési Beszédtár“-ral s más rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Előfizetési föltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordálva. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre (január—deczember) . . . . 10 ft. — kr. Félévre (január—junius)..............................5 » — » Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre (január—deczember) . . . . 6 ft. — kr. Félévre (január—június)..............................3 » — » Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre (január—deczember) . . . . 5 ft. — kr. Félévre (január—június)..............................3 » 50 » Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tisztelet-példányával kedveskedünk. — A pénzes levelek bérmentes küldése kéretik. — Az eddigi czimszelvényekből egy-egy darab szives beküldését kérjük. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadóhivatala Pest, egyetem-utcza 4. sz. a. Spanyol állapotok. „A hét jól kezdődik“, — mondá egy halálra ítélt rabló egy londoni siralomházban, kit épen hétfőn reggel vittek akasztani. Nem tehetünk róla, mert egy nálunknál és voltaképen minden emberi hatalomnál magasabb ár, a végzet okozta, hogy épen újév reggelén, amint a lapok táviratai közé pillantottunk, a valódi akasztófa-elmésség e terméke ötlött eszünkbe. Végig futva ugyanis a világrészünk minden zugából érkezett híreken, úgy találtuk, mintha a végzet gondoskodni akart volna, hogy a vén bűnös Európának minden baja eszébe jusson épen újév reggelén, hogy végre már egyszer kívánságot kapna, mint mondani szokás, „magába térni.“ Immár közel féléve, hogy a legvérengzőbb háború dúl világrészünk két legműveltebbnek tartott nemzete közt, mely még el se végződött, már egy másik is — a keleti — kezde fenyegetni, mintha már alig várhatná, hogy amaz helyt adjon neki a küzdsorompók közt. Ez a háború már mintegy bejelentve, vagy előjegyezve van, nehogy más által megelőztessék. Mert már a mi túlnépesedett Európánk úgy van a háborúval, mint valami elhízott vérmes ember a köpölyözéssel, hogy minden évben megkívánja, miszerint bizonyos mennyiségű vért ereszszenek ki belőle. És úgy látszik, hogy e vérvétel mértéke, mint az egyes embernél, úgy világrészünknél is évről évre fokozatosan növekedik. Eddig ha háború nem volt, volt forradalom, s ha forradalomtól nem tartottak a fejedelmek, kezdtek maguk háborút. Egymást válták föl, mind Eduárd és Kunigunda, Kunigunda és Eduárd. De maholnap már — úgy látszik — egyenként, külön nem bírják előidézni a kellő vérengzést. Megérhetjük, hogy Európának egyik zugában kabinetháború, a másikban forradalom fog pusztítani. A háborút inkább világrészünk északi, a forradalmat inkább a hevesebb déliek — nevezetesen a latin fajok látszanak kedvelni. Ha számadatot állítanánk össze, ki lehetne mutatni, hogy Olasz-, Franczia- és Spanyolországban a forradalmi tőr, gyilok, pisztoly több áldozatot vesz, mint összevéve az öt világrész többi nemzeteinél. Spanyolország pedig már úgy van vele, hogy ott már a forradalmat lehet rendes — normális —állapotnak tekinteni; kiűzik a királyokat, diktátorokat, hogy csakhamar másokat hozzanak helyettük. Évtizedek óta küzd e földön a királyság a köztársasággal, s egyik sem bírja a másikat végleg leverni. A nép maga atalán a köztársaság mellett van, de nagyjaik készebbek az idegennel szövetkezni, semhogy maguk közül tűrnének meg egy főnököt, kinek mindnyájan engedelmeskednének. A tábornokok, miniszterek hiúsága, önzése meghiúsítják rendesen a nép szabadságtörekvéseit. Elárulják az ügyet, a népet, mely őket fölemelte; csakhogy újabb időben már ez árulók üzlete kissé hálátlan kezd lenni, amennyiben az elkövetett bűnt nem igen viszik el szárazon, s újabb időben, kivált a spanyol faj több ízben adja azon rettentő — noha szintén jogellenes — lecskét, mely szerint ama nagyravágyó törpék, kik valamely szabadságra vágyó népet „akarata ellen“ szeretnének „boldogítani“ — mielőtt ebbeli czéljukat érnék, a népből kiemelkedő boszuló kéz által örökre megboldogittatnak. Így járt Prim tábornagy is, ezelőtt pár évvel Spanyolország legnépszerűbb embere, kitől hazája fölszabadulását várta, és a ki népe bizalmát oly rútul, oly meglepőleg nyomoru módon viszonozta, hogy eljárása még a távol álló idegen nemzeteknél is utálatot gerjesztett, elannyira, hogy most, midőn a mai távirat szerint a merénylet alkalmával kapott sebeiben meghalt, a világ a legkisebb részvét nélkül, sőt az érdemelt bűnhödés fölött érezni szokott megelégedés nemével tekint ravatalára. A siker és szerencse, mely III. Napóleon államcsínyét követte, nem csupán közvetlen Francziaországon, de más országokban is mérhetlen kárhozatot okoz, mert e példa fölbátorítja, lelkesíti a gonosz hajlamokat, s számtalan utánzókra akad mindenütt, sokkal számosabbakra, mint amennyit a wilhelmshöhei fogoly bukásának gyalázata elrettenteni képes hasonló merényletektől. Mert szomorú valóság az, hogy Washington kevesebb utánzóra talál, mint az államcsinyező Caesarok, ami világos tanúsága egyszersmind annak, hogy csakugyan a Washingtonok a sokkal nagyobbak, mert ritkábbak, mint ama törpe önző nagyságok, kik, mert erkölcsileg fölségesek lenni nem képesek, minden aljasságra, bűnre készek, csakhogy annak neveztessenek! Izabella királyné elűzése után Prim is valószínűleg maga óhajtott volna úr lenni, de társai, s főleg a Bourbonok elűzésével sikeresen végződött utóbbi forradalom indítója és fővezére Serrano ellenműködése folytán e törekvése meghiúsulván, semhogy a köztársasággal, inkább egy idegen uralkodó házzal szövetkezett, s így jön megválasztva Amadé olasz királyfi spanyol királynak, mialatt Prim és társai benn az országban a köztársasági pártot minden módon elnyomni igyekeztek, ami két év óta sok vérbe került, miután a köztársasági felkelések az ország különböző nagyobb városaiban és Madridban gyakran megújultak, s e fölkelések kétségtelen bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a köztársasági kormányalakot az összes nép óhajtja, s a királyválasztás csupán egy reakczionárius-arisztokratikus