Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1871-08-02 / 31. szám

vesebb, s ez egyért mindent föláldoz a kíváncsiság. A munkásmozgalom nálunk olyannyira elszigetelt, nem értett, veszélytelen, hogy a rendőri eljárást még az eszélyességi ildom sem helyeselheti, mert, hogy úgy mondjuk, figyelmet kelt, holott különben tán észre sem vétetett volna. Ez eljárás ellen, úgy a jobb, mint a baloldali lapok kikeltek, és pedig az egyéni szabadság nevében, minek egyelőre annyi eredménye lett, hogy az elfogott munkások valamivel tűrhetőbb börtönhelyiséget nyertek. A történelem — úgy a múlté mint a jelené, — azt mutatja, hogy azon népek őrizték meg leghívebben nemzeti szabadságukat, s azok váltak mások fölött hatalmasokká, nagyokká, melyek az egyéni szabadságot mindenek fölött becsülték. Ez épen oly összefüggésben áll egymással, mint a magán és a politikai jellem. Azon nemzetek, melyek az egyéni szabadságot nem őrzik, nem mindenek fölött szeretik, többnyire elvesztik nemzeti szabadságukat. Angliában, Amerikában egyetlen személy szabadságán elkövetett hasonló erőszak a kormányt buktatná meg vagy forradalom szikrájává válnék. Nálunk aligha lesz méltatva egy elhangzó interpelláczióra Horvátországból. Zágráb, jul. 27. 1871. Ne vegye rész néven szerkesztő ur, ha koronként egy rövid levélben tudósítom az itteni túlzó nemzetiségi mozgalmakról, melyekről a magyar közönségnek értesülni szükséges, annyival is inkább, miután pesti nagy lapjaink e tárgyra nagyon kevés figyelmet fordítanak. Mi az oka ez agyonhallgatásnak? nem tudom, de hogy ez nem helyesen van így, arról meg lehet győződve mindenki. A magyar és horvát királyság nemcsak történelmileg és közjogilag, hanem földiratilag is érdekközelségben áll egymáshoz, s épen ezért méltán megvárhatnók, hogy az itteni — gyakran túlhajtott — nemzetiségi üzelmekről úgy a királyi kormány, mint a magyar sajtó közvetlen értesülést szerezzen. Ez előrelátó figyelem nélkül sem a jelenre, sem pedig a jövőre nézve nem találhatnak otthon kellő tájékozást, pedig ha valaha és valahol szükséges volt hangsúlyozni a régi latin „Videant consules“ intést, úgy itt most égető szükség van arra. Meg vagyok ugyan arról győződve, hogy a horvát hírlapíróknak a szláv lapokban és Schueelka bécsi „Reform“-jában olvasható czikkei egymagukban nem képesek megsemmisíteni a köztünk nyolczszáz év óta fenálló viszonyt, de a kór, kellő ellenőrzés nélkül, mégis gyorsabban elmérgesülhet, mint ezt Pesten csak sejthetnék is. Hogy miként írnak a horvát ellenzékiek rólunk, és hogy az izgatásnak minő eszközeit ragadják meg ellenünkben, azt sötéten bizonyítja a Sziszeken megjelenő „Branik“ czimű lapnak egyik közelebbi száma, melynek tárczájában (Listák) a magyar nemzet ellen irányzott ironikus, de a vadság sarcalmusával párosított elbeszélés jelent meg, s melyből most — ízelítőül — néhány mondatot alkalmunk van idézni. Azt mondja többek közt a nevezett lap, hogy „a horvát társadalomba betolakodtak az „emberek“ *) s ezzel elkezdődött a nemzet megmérgezése. Horvátország gyámságot kapott s ősi alkotmánya helyett kényuralom alá jutott.“ Majd igy folytatja : „Királyságunk lassanként oly viszonyba jött a „barátom“ országával, a minőben volt egykor Róma az általa meghódított tartományokkal. Róma engedelmességet követelt provincziáitól, s ugyanezt téve „Ember Lajos“ is, de a római tartományok pusztán a birodalmi székváros táplálására hódíttattak meg, míg „Fogd meg Barátom“ már régen tönkre silányult volna, ha a horvát eke nem létezik. Szorgoskodj tehát, gyötörd magad, szerezz, műveld a földet, szánts, vess, arass és vigy mindent Pestre. A szláv nemzetek adtak az „ember“-nek mindent, ami őt emberré tette; ők öltöztették föl tetőtől talpig, ők adtak neki társadalmi rendet és gondoskodtak számára alkotmányról.“ „Bűnt követnénk el, ha az igazat elhallgatnék. Viszonajándékul kapott a horvát nemzet „Ember Lajos“-tól rabszolgaságot. Minden, ami egy nemzetet szerencséssé és gazdaggá tehet, a Szávától a Dráván át vitetett. A szabad nemzet ennek következtében alkotmányszeretetéért misera plebs contribuons lön.“ „A nemzeti műveltségnek, mely egész Európában mély gyökeret vert, és virágzásra jutott, hazánkból pusztulnia kellett és sziveinknek vadon kellett maradni.“ „A nemzeti nyelv, a nemzeti irodalom, a nemzeti tudomány és művészet megsemmisült. Ezen gazság és jellemtelenség ellen mi védeni fogjuk magunkat mindaddig, amíg lesz köztünk valaki, aki nemzetiségi tételünk ellen intézett támadásaikat visszaverni képes leszen.“ „Nézzétek csak a magyar alkotmányt! Betyáros, minő a magyar maga. E nemzet ma is oly durva és szolgai, minő volt mindig. E faragatlansághoz társakra volt szüksége, és erre készen állottak a horvát hétszilvafás nemesek. Kezdettől fogva egyedüli foglalkozása a magyar aristokrácziának a semmittevés volt; ott hűsölt az árnyékban, pipázott, kóborolt és bajuszát hájjal hentesitélte, mig a parasztnak a török Bájához hasonlóan a nap égető hevében kellett kínlódni. Gróf, báró, főispán, szolgabiró volt a nemzet, minden egyéb pedig csak czigány és csavargó czinczár.“ „A horvát nemzet a horvát koronához tartozott, de nem ahoz, a melyben sohasem bizott. íme, a magyar korona keresztje sem áll egyenesen többé és ez nem jót jelent.“ Az unió-barát horvátokat a „Branik“ tárczairója nem tartja embereknek, ők szörnyszülöttek (izrod), irtóztató madarak (ptice zlokodnice). „A magyaroknak egyébiránt nem adott az Isten emberi szívet, sem nemes érzelmet, minélfogva ők nem egyebek, mint zsiványok(pustolovi“). Ilyen és ehez hasonló czikkeket nagyon gyakran olvashatunk horvát testvéreink napi sajtójában. De térjünk át egyéb dolgokra is. A kupnjaki alagút megnyitása, — melyről a pesti lapok is hoztak homályos értelmű táviratokat — ünnepélylyel volt összekötve. Jelen volt ott Bedekovics bán, Suhay Imre és a fiumei kormányzó gr. Zichy József. Ez utóbbit a felingerelt tengermelléki lakosok gúnyos kaczajjal fogadták, és hogyha dr. Derencsén kir. jegyző, megválasztott országgyűlési képviselő és az ellenzéknek egyik legértelmesebb és mérsékeltebb tagja tapintatos szónoklatával le nem csendesíti a népet, gr. Zichy pórul is járhatott volna. Bedekovicsot, midőn Delicén ablakából kinézett, szerény zsivóval fogadták ugyan, de azután bőszült lármával kiabálták: „Bane! daj nam Rjeka, Rjeka je nasa, a ne magjarska, i magjarska nece biti nikada!“ (Bán, add nekünk Fiumét, Fiume a mienk és nem a magyaroké s a magyaroké soha sem lesz.) Midőn a sajtó s midőn maga a műveletlen, de fölizgatott nép ily dolgokkal lép a nyilvánosság elé, ez annak tanúbizonysága, hogy viszonyaink mindinkább bonyolulnak és hogy otthon figyelemmel kellene kisérni e jelenségek minden mozzanatát. X. *) E kifejezés, valamint a „magyar,“ „barátom,“ „Ember Lajos“ (Kossuth) szavak a horvátoknál a legsértőbb gúnynevek, amiket csak jelleulink alkalmazhatni vélnek. A római kérdés a franczia nemzetgyűlésben. A franczia nemzetgyűlés f. hó 22-diki ülése egyike volt a legérdekesebbeknek s a legviharosabbaknak. A közönség már kora reggel seregesen jött ki Párisból s lepte el a számára fentartott helyeket. A diplomácziai testület karzatán ott lehetett látni Chigi pápai nuntiust, Metternich herczeget és nejét, Lyons lordot, Nigra lovagot stb., ezenkívül a karzatokon mindenféle számos pap volt észrevehető. A miniszterek közül jelen voltak Thiers, Larcy, Dufaure, Favre és Pouyer-Quertier. A kérvények felolvasása után a rennesi, roueni, quimperi, versaillesi, st.-brieuxi, vannesi, burgesi, stb. püspökök szorgalmazzák, hogy a kormány a külföldi hatalmakkal karöltve igyekezzék helyreállítani a pápa világi hatalmát. Fájet egybefoglalja a kérvényzük által felhozott okokat s kifejti, miért tartja ő a világi hatalom visszaállítását szükségesnek a pápa szellemi hatalmának szabad gyakorlására. Ezután Thiers lépett a szószékre s mély csend között kezdő beszédét: Thiers: Sajnálatomat kell kifejeznem, hogy már ma tárgyaljuk e komoly kérdést, mely bennünket foglalkoztat, nem azért, mintha meg akarnám tagadni korábbi nézeteimet. Nem. Mit hajdan véltem felőle, azt vélem most is és fogom vélni mindig. (Igen helyes! Igen helyes!) Hazám és becsületes emberek előtt állok, s hangosan mondhatom el véleményeimet, de önök sokkal tapasztaltabbak , hogy meg ne értsék, miszerint vannak komoly érdekek, melyeknek inkább szolgálunk hallgatás mint beszéd által. (Igen helyes !) De miután kényszeríttetünk, ki kell mondanunk, mit szándékozunk tenni, és ha ezért nem tetszeném önöknek, ne rójják azt föl sem nekem sem hazafiságomnak, hanem a helyzetnek. Igen gyakran voltam a helyzetben, hazámnak keserű igazságokat elmondhatni, és borzasztó eredmények elég hangosan igazolták azon szerény józan észt, mely engem vezérlett. Többször élénken rászaltam hazám eljárását és mindnyájunknak el kell ismernünk, hogy nemzetünk főhibája, hogy magát igen gyakran csakis a pillanat véleménye által hángoztatja. Ha Francziaországban valamely vélemény lép föl, majdnem senki sincsen, ki annak ellenállhatna. Mindennap tapasztaljuk a pillanatnyi hangulat példáit, végzetteljes példáit. Feladtuk Francziaország százados hagyományait és megbünhödünk érte ma kegyetlen csapások által. Az európai egyensúly nevetség tárgya lett. Ez eszme IV. Henrik munkája volt, Richelieué Francziaország nagy államférfiáé, Mazariné, a türelem nagy államférfiáé, ki a csodás weszpháliai békét alkotta. 1815-ben a gondviselés eszközt adott nekünk az egyensúlyban, az visszahelyeztetett s a katonai dicsőség helyett ez eszköz adott nekünk befolyást. Francziaország Európában Poroszország és Ausztria kihelyeztetett, hogy az egyik uralmát a másik felett meggátolja. Francziaország Anglia és Oroszország közé helyeztetett, hogy megakadályozza, miszerint e két nagyhatalom a világot saját érdekei szerint megoszsza. És ez egyensúlyt magunk romboltuk le. Felcserélték a régi rendszert, mely megmentőnk volt, hogy a nemzetiség eszméjét proklamálják, s a nemzetiségek rendszere készítette Francziaországnak az elfeledhetlen szomorú napokat. Anélkül, hogy Olaszország azon akaratát, miszerint egységes hatalommá legyen, megtámadnák, az igaz, hogy Francziaországtól hiba volt az egység létrejöttét elősegíteni. Ez esztelen és vak politika volt. Sohasem zártam el nézetemet sem az uralkodó köz-, sem barátaim véleményétől. Mindig azt mondtam, hogy a nemzetiségi politika válságos lesz Francziaországra. Először biztosan tudtam, hogy az olasz egység egy napon maga után vonja a német egységet. Másodszor lehetetlen, hogy az olasz egység a szószék ellenére nem lenne, mely a lelkiismereti szabadsággal szemben egy bizonyos vallásos meggyőződést képvisel. Ezeket elmondottam a császárság alatt. Midőn szeme elől téveszté azokat Francziaország, mely, mint Anglia a protestantismus védnöke, V. Károly óta a katholiczismus természetes védnöke volt, elhagyta küldetését. A császárság, midőn az Alpokhoz ment, azt mondá, hogy egy eszméért ontja az ország vérét. Igen! De Olaszország Poroszországhoz csatlakozott és részt vett Sadovában; az olasz egység megcsinálta a német egységet s a vallási kérdés Európában napirendre került. Az olasz király Rómában van, IX. Pius a nagy kath. egyház feje pedig a Vatikánban, ezen menhelybe zárva, szabadnak mondják őt. Azonban ma Olaszország már egységes állam, mely számit az európai hatalmak sorában. Mit tesz Európa Olaszországgal szemben ? Oroszország haragszik Rómára, mióta az a lengyel kérdést fölvetette, s nyájas Olaszország iránt. Ang-