Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1871-10-18 / 42. szám

A magyarnak azonban tétele áll az ő nem­zeti vágyaik útjában, és mivel az ő számuk mintegy száz-, a mienk pedig legfelebb csak tíz millió, e faj túlzói nem kevesebbre, mint kiirtásunkra törekszenek. Íme a cseh kiegyezés még csak remény­ben él, és már Horvátországban a zen­dülés zászlóját is kitűzték, fölírván arra végezélul a magyarok és osztrákok kiir­tásának eszméjét. És e keszültség szerte­lensége csak akkor tűnik szemünk elé egész borzasztóságában, ha Csehország vi­szonyát Ausztriához, s Horvátországét Ma­gyarországhoz egybehasonlítjuk. Csehország Ausztria leggazdagabb tartománya, mely legnagyobb adómennyiséggel járul Ausz-­­­tria hatalmi állásának fönntartásához. Hor-­­­vátország ellenben anyagilag oly gyönge, hogy nem bírja fedezni saját kormányzata terheit, önállásra már ennélfogva is képte­len. Magyarország őt úgyszólván kitartja, s nemzetgazdászok kétségtelen számokkal ki­mutatják, hogy Magyarországnak valóság­gal terhére van és többe kerül, mint a­mennyi hasznot a tengermellék birtoklásából egykor bevenni — remél. A mellett Ma­gyarország a legteljesebb önkormányzat áldásában részesíti Horvátországot, m­íg Csehországtól ezt Ausztria eddig megta­gadta. A szlávok gyűlölete tehát a magyarok iránt sokkal nagyobb, mint a németek iránt, s ennélfogva világos, hogy természetesebb osztrák-németekkel való szövetkezésünk a szlávok ellen, mint a szlávokkal a németség ellen. Mindazáltal a magyar politika veze­tői legalább is nem ellenzik a Hohenwarth által most kezdeményezett kiegyenlítési kísérletet, mert utóvégre Ausztria megszi­lárdulását ők is óhajtják, s nem bánnák,sőt szeretnék, ha valamiképen a németek és szlávok közt oly megélhetési módot találná­nak Hohenwarthék, mely a latthántuli biro­dalom lételének és fönnállásának lehetőségét biztosítaná. Természetesen e kísérlet sikeré­nek föltétele úgy Ausztria, mint Magyaror­szágra nézve az, hogy a szlávok kielégítése az osztrák németek végelkeserítése és a nagy Németország karjaiba kergetése nélkül­­ történjék. Erre most, mint fenebb meg­­jegyzők, nem vérmesek a remények, miután a németség izgatottsága már-m­ár csaknem a kitörés fokáig emelkedik. De azért nem tartjuk lehetlennek, hogy az osztrák-néme­tek az abszolutizmustól való iszonyodásuk­­ban végre is bele fognak nyugodni a bevég­­zett tények kényszerűségébe, és ekkor talán majd a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad, vagyis, a kiegyezést akkér inté­zik el, hogy a csehek is meglegyenek nyug­tatva, és az osztrák-németek is elfogadják azt. Ez lenne a legjobb! Lázadás a határőrvidéken. A várakozás teljes szünetet, mely a cseh felirat és a fejedelmi válasz közt beállott, azon válasz közt, mely — bár­mikép legyen tartva — mindenesetre egy újabb forduló­pontot fog képezni Ausztria politikai törté­netében, egy lázongás váratlan hire szakítt félbe, mely múlt vasárnapon a határőrvi­déken ütött ki. Az ogulini ezred rakoviczi szakaszának területén egyszerre fölfegyver­kezett csapatok léptek föl, az ellenük ki­küldött őrjáratokat leverték, a fegyvertárt hatalmukba keltték és kirabolták, s min­denképen fölszerelve, erőszakos kihágáso­kat követtek el, pusztításokat vittek véghez. Az ogulini ezred a polgárosítandó károly­­városi végvidékhez tartozik. Kelet felől Bosz­nia, a lázadások ezen örökös fészke, hol a pánszláv izgatók évtizedek óta hintik a tu­datlan és szegény nép közt a lázadás mag­vait, hol a török csapatok még pár hét előtt is csak komoly erőfeszítés segélyével tarthatták fel a rendet, határolja körül az ezredet, mely mintegy negyvenöt négyszög mérföldnyi területen van elszórva. A láza­dás zászlóját épen a bosnya határ közelében fekvő rakoviczai század tűzte ki. A vidék he­gyes-völgyes jellemű, a növényzet igen gyarló, a lakosság durva, értelmetlen, ve­rekedő jellemű s igy agitátorok által leg­könnyebben fölizgatható. Mollinary altábornagy — írja egy zágrábi lap — f. hó 8-án hivatalosan értesült arról, hogy a rakoviczai században bizonyos Gruics degradált káplárnál Kvaternik és Bakias ismert izgatók­­ és bizonyos Starcsevics összejöttek, és értekezle­teket tartottak a felett, hogy egy Zágrábból kia­dandó felhívásra Szerbia, Dalmáczia, Montenegró és Bosniával egyesülten felkelés törjön ki. A szolgáló határőr-altisztek tiszti állomások­kal való kecsegtetés vagy halállal való fenyegetés által nyerettek volna meg. Fegyver és muníczió összeszereztetvén, a közelfekvő hegyüregekben rejtettek volna el. A szervezendő felkelő-hadtest Károlyvároson át Zágrábba vonult volna. F. hó 9-én reggeli 8 órakor értesült a paran­csoló tábornok az előbbi napon kiütött zavargá­sokról. Az ogulini, otocsáczi, és szluini ezredet azonnal utasította, hogy a lgénységet összehíva, egyenesen Rakovicza felé haladjon. Ez ezredek tisztjei és legénysége gyorsan és erélyesen hajták végre a Zágrábból kibocsátott parancsokat, mert alig két napra rá a felkelők már valóban körül­zárva, szétrobbantva voltak, fővezéreik elestek, sok fogoly jutott az üldözők kezei közé, és a futa­madók erős hadosztályok által élénken üldöztettek.­­ (Hivatalos tudósítás a lázadás leve­­retéséről.) Míg a magyar kormány hivatalos lapja az ogulini ezred területén kitört moz­galomról egy szóval sem emlékezik meg, az osztrák kormány félhivatalos lapjában a „W. Abendpost“-ban következő ide vonat­kozó hivatalos közleményeket találunk: Az ogulini határőrezred területén tudvale­vőleg f. hó 9-kén zavarok törtek ki s a rakoviczai század raktára 2—300 fegyveres által kiraboltatott, kik ismeretes izgatók, mint Kvaternik ügyvéd, Starcsevics és Rakics vezetése alatt állottak. Ezek­hez alkalomszerüleg Bach nevű postahivatalnok csatlakozott, ki egyik postapénztárból 15,000 frtot lopott s e pénzzel megszökött; az őrjáratok, kik ennek üldözésére kiküldettek, voltak azok, melyek a lázadókkal találkoztak. A zágrábi főhadparancsnokság gyors intéz­kedései, nem kevésbbé a kiküldött határőrségi csa­patok erélyes magatartása következtében azonban sikerült a lázadókat körülkeríteni s azon helyzet­ben vagyunk, hogy a zágrábi főhadparancsnokság által a közös hadügyminisztériumhoz érkezett sürgönyöket következőkben közölhetjük: Zágráb, okt. 12. éjjel 10 óra. Ruff vezérőr­­nagy jelenti: A szluiniak által Rakoviczában ejtett foglyok kivallják, hogy 11-kén reggel a Ljubca­­erdőben összeütközés történt a lázadók s az ogu­­liniak közt. Kvaternik és Bach elfogattak, Rakics elesett s az egész csapat szétugrasztatott. Rasics őrnagy Prosh­enkamenből ellenkezőleg jelenti, hogy Rakicson kívül Kvaternik és Bach is elestek. Cuics megsebesült, de menekült és minden fogoly tiszt megmentetett. Kukulj alezre­des jelenti Plaskiból, hogy 11-én délelőtt a lázadók a Ljubca szélén Mocila felett visszavonulásukkor cselbe kerültek, Kvaternik, Bach, Rakics elestek, a többiek szétugrasztattak. Az összeütközést egy határőr is jelenti, ki kényszeríttetett, hogy a lá­zadókat vezesse, kik azonban az első lövésekre szétfutottak. Épen most sürgönyözi Baillou tábornok Oto­­sacból. Schestak ezredes jelenti Rakoviczából okt. 11-kén este fél 8 órakor. A lázadók Ljubca mellett az ottocani 5. és 6. század által szétüzet­­tek. Kvaternik, Bach, Rakics vezetők elestek, s már el is temettettek. — Molináry m. k., vezérőrnagy. Zágráb, okt. 13. reggel 10 óra. Kukulj alez­redes előbbi tudósításához kiegészitőleg jelenti, hogy Kvaternik, Rakics és Bach vezetőkön kívül még néhány lázadó elesett s 30 fogoly ejtetett. A csapatoknak sem halottak, sem sebesültjük nincs. — Molináry m. k., vezérőrnagy. — (A lázadás keletkezéséről.) A bécsi ,,Presse“ zágrábi levelezőjétől a következő tudósítást veszi: „Az ogulini ezred vidékén már hetek óta élénk mozgalom volt észlelhető. De értettek ahoz az illetők, hogy a dolognak ártatlan színezetet kölcsönözzenek, így például a gyakori összejöve­telek állítólag a határőrvidéki erdők kérdésének voltak szánva, míg valóban a létező rend felfor­gatását czélozták. A magyarok elleni gyűlöletet ott minden mértéket túlhaladó szenvedélyesség­­gel prédikálták. Nem is volt nehéz feladat a hiú és dicsvágyó népboldogítókra nézve a tudatlan és könnyen hivő tömeg szenvedélyét bizonyos irány­ban terelni. Míg eddig a nép nemzetiségének korlá­tozását mint személyes és helyi sérelmet tekinté, addig most a nemzeti czélt hallotta hangoztatni, és vakon rohant vezetői után. Kvaternik elnöklete alatt körül­belől két hét óta Sk­rad táján titkos összejövetelek tartottak, melyben a különböző határőrvidéki ezredek kül­döttei voltak képviselve. Ez alkalmakkal dühös beszédeket tartottak, melyekben biztató utalással a hű cseh testvérekre azt ígérték a határőrvidék népének, hogy nem­sokára föl fog szabadulni a magyarok és osztrákok elviselhetlen uralma alól. Hogy a cseh testvérek eljárásának nagyobb súlyt szerezzenek, elhatározták a határőrvidék fellází­­tását. A felkelésnek legelőbb Fiumében és Zengg­­ben kellett volna kitörnie, mihez azután a déli vidék csatlakozott volna. A jelenlevők a cseh testvéreket éltetve oszlottak szét.“­­ (A lázadás vezetői.) A „P. Lloyd“ zágrábi levelezője írja: „Már vagy húsz év óta hallunk itt egy fiatal emberekből álló politikai felekezetről, melynek prófétája dr. Starcsevics Antal, ki maga orginalis vén cynikus. E felekezet hitvallása a kizáróla­gos horvátság, a horvát nagyság álomképe. Nihilistáknak is nevezik őket, a mennyiben úgy viselik magukat, mintha a nem-horvát világ nem is léteznék , reájuk nézve; gyű­lölnek mindent, a­mi nem hordja magán a kizárólagos horvátság bélyegét. Gyűlöletük egész erejét kivált azon horvátokra fordít­ják, kik a magyarokkal és osztrákokkal tar­tanak__A Szarcsevics párt ezen evangé­liumának főleg a tanuló ifjúság között vannak hívei A kormány nem igyekezett a veszedelmes irány magvát kiirtani, a vetés nőtt és most arathatunk. — Az agyonlőtt Bach a párt közlönyének fiatal szerkesztője az öreg Starcsevics leghivebb követője volt.“ A „P. Napló“ Kvaterniket és Bachot így jellemzi: „Kvaternik és Bach, a túlzó „Horvatska“ czimű lap emberei, rendesen mint a Szarcsevics­­párt tagjai gerálták volt magukat. Ebből azonban még nem következik, hogy ezen egyének nem mint valamely más, a színfalak mögött működő intéző öntudatos vagy öntudatlan eszközei léptek ki a síkra. Kvaterniket egész múltja a legalkalmasabb egyénül tünteti fel ily czélra. Az az ember, a ki 1848-ban Pozsega megyében Jellacsics szolgála­tában lázitotta a népet a magyarok ellen s pár hét alatt hatezer embert hozott össze; az, a ki fél Európát bebolyongva minden országban és min­den pártnál megkisérlette szerencséjét; az, a­ki egykor gróf Rechberg külügyminiszternek azt ajánlá, hogy 200,000 frtért kész elárulni neki a franczia és orosz kormány bizonyos titkos terveit Ausztria ellen, s a ki végre, midőn egy felségsértő pamphletje miatt elítéltetett, az ítélet felolvasása után elővett zsebéből egy az orosz követség által kiállított útlevelet, mely azt bizonyítá, hogy ő orosz alattvaló; ezen ember, lehetetlen, hogy azon körök élénk figyelmének tárgyát ne képezze le­gyen, a­melyek zavarok szitását tűzték ki czél­­jukul a határőrvidéken, valamint lehetetlen az is, hogy titkos összeköttetései ne lettek legyen, me­lyeknek irányzatával egy czélra működött. Bach, egy ábrándozó ifjú, részint Kvaternik, vak eszköze volt, ki egy általa talán szentnek hitt czél elérése végett még a tolvajlás és sikkasztástól sem riadott vissza. Rakoviczai születésű lévén, ismerte azon század lakosságát s viszonyait, mely­ben a zendülés kitört. Szóval, mind szenvedélyes­sége, mind elhatározottsága, mind helyi ismeretei és összeköttetései igen alkalmasnak mutatták az ifjút arra, hogy az ördögi dráma szinrehozatalánál mint akaratnélküli etatista szerepelhessen.“­­ (Zágráb, okt. 15.) A nyugalom az ogulini ezredben teljesen helyreállt. Rakó- 510

Next