Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1872-09-11 / 37. szám
zatokat; az „egymás mellett ‘-re egy krajczárunk sincs.“ — (A szélsőbaloldali kör fölszólitása a balközéphez.) A fuzionális ügyhöz a szélsőbaloldal is járul egy okmánynyal: azon fölszólitással, melyet a „48-as kör“ a baloldali körhöz intézett, azt egyesülésre hiván föl. E felszólítás így hangzik: „ Tisztelt képviselőtársak! Szeretett barátaink ! Minél makacsabbul ragaszkodik a kormány és pártja az 1867-ki közjogi egyezményhez, mely Magyarország állami függetlenségét lényegesen megcsonkította, hazánk biztosságát veszélyezteti, s úgy szellemi, mint anyagi fejlődését megnehezíti ; Minél kétségtelenebb továbbá azon szabadság- és haladásellenes irány, melyet a közösügyes kormány és pártja öt év óta követ; S minél törvénytelenebbek azon eszközök, melyeket ezen közjogi alap és reakczionárius irány, valamint saját hatalmának fentartására használ . S végre: Minél szomorúbb ezek miatt a jelen, és aggasztóbb a jövendő. Annál szoroszabb és sürgetőbb kötelessége az ellenzéknek, hogy erejét egyesítse, s amit kétfelé oszolva eddig elérni képes nem volt, azt egyesülve kivinni iparkodjék. Ez okoknál fogva mi, a képviselőház 48-as elvű tagjai, miként — noha akkor hiába — már 1869-ben, úgy ez alkalommal is az 1872-ki országgyűlés kezdetén, bizalomteljesen és egyhangúlag fölszólítjuk önöket, az országgyűlési balközép tagjait, hogy az állami függetlenségnek alkotmányos utón helyreállítása s a szabadelvű haladás érdekében velünk egyesülni szíveskedjenek. E végre azt látván legczélszerűbbnek, hogy mindkét árnyalata az ellenzéknek bizottságot küldjön ki a maga kebeléből, melyek együttes tanácskozmányban a tiszta perszonál-unió, vagyis az ország állami függetlensége s a szabadelvű haladás alapján közös programmot készítsenek, munkálatukat helybenhagyás végett mindenik a maga küldőinek bemutatandván. Mely felszólítást annál nagyobb bizalommal és reménynyel intézzük Önökhöz, tisztelt barátaink, minél bizonyosabb egyrészt az, hogy Önök közül is csaknem valamennyien ugyanezen két alapelvet hangoztatták választóik előtt, s minél kétségtelenebb másfelől, hogy küldőink országszerte úgyszólván az ellenzék két árnyalatának egyesülését óhajtják. Kik egyébiránt becses elhatározásukat és válaszukat várva, szíves tisztelettel maradunk. Önöknek őszinte társaik és barátaik, az országgyűlési 48-as kör összes tagjai megbízásából: Pest, szeptember 5. Irányi Dániel, Kállay Ödön.“ Ez okmány átadatott a balközépi körnek. Ez átadást a „Magyar Újság“ ekképen beszéli el: „ A 48-as körben több nappal ezelőtt bejelentett Simonyi Ernő indítványa, mely szerint a balközép egyesülésre szólíttassék föl. Ez indítvány a szept. 4-ik értekezleten egyhangúlag elfogadtatván, Irányi Dániel és Kállay Ödön megbizattak, hogy az ellenzék másik árnyalatát a tiszta perszonálunió alapján leendő egyesülésre, illetőleg egy közös programmnak ez alapon kidolgozására mind írásban, mind személyesen szólítsák föl. E végre a két küldött szept. 4-én este elmenvén a baloldali körbe, hol a párt épen értekezletet tartott, itt Irányi előbb szóval előadta a fölhívást, azután írásban is átnyújtotta azt az elnöklő Ghyczy Kálmánnak. Minek következtében az elnök azt felelte, hogy ezen nevezetes fölszólalás hova előbb külön tanácskozás alá fog vétetni, s az eredményről a 48-as kör tudósíttatni. Erre a két küldött lelkes éljenzések között a baloldali körből eltávozott. Megjegyezzük egyébiránt, hogy már a fölszólítás előadása közben is többször helyeslő fölkiáltások hallattak, mi a hangulatra nézve örvendetes jelenségül szolgál s a siker reményével kecsegtet.“ — (A baloldali kör szept. 7-diki értekezlete.) A balközépi lapok — „Hon“ és „Ellenőr“ — szept. 7-kéről a következő jelentést adják: A baloldali kör nagy érdekeltség és számos tag jelenlétében tartotta meg ma esti 5 órakor értekezletét. Ghyczy Kálmán nagyfontosságú nyilatkozatát — annak terjedelménél fogva — csak lapunk keddi számában adhatjuk, s ez alkalommal csupán a határozatot közöljük, melyet a kör a Ghyczy Kálmán által elmondottakra hozott, mely következőleg hangzik: „A kör nem tartja szükségesnek, hogy azoknak, amiket Ghyczy Kálmán tisztelt barátunk előadott, tárgyalásába bocsátkozzék és irányukban véleményét nyilvánítsa. Már 1867-ben kiadott programmjában kifejezte a balközép-párt elveit, kijelölte a czélt, mely felé törekedni kötelességének ismeri; kifejezte azt, hogy megválasztva az időt, körülményeket és az eszközöket, fog elvei valósítására működni. Most is ezen elveket tartván helyeseknek, ezen czél felé törekedni ismervén kötelességének, a tisztelt barátunk által előadott vagy azokkal rokontermészetű nézeteknek megvitatása és az azokkal szemben követendő eljárás megállapítása csak akkor lenne szükséges és időszerű, ha a képviselőházban többségben levő párt egy részétől jönnének hozzánk oly ajánlatok, melyek elveink legalább egy részének azonnal valósítására nyújtanának bizonyos feltételek mellett kilátást.“ Ezután a 48-as párt által a balközéppárthoz intézett felhívás vétetett tanácskozás alá. Erre nézve a kör abban állapodott meg, miként a balközéppárt mai napon s határozatában újólag kimondotta, hogy pártállását, melyet már az 1867. esztendőben körvonalazott, jövőben is fentartja, a hozzá intézett felhívásnak nem felelhet meg, és erről a 48-as pártot küldöttségileg értesíteni rendelte. — Ez értekezletről — Ghyczy beszédének közlése alkalmával — a szept. 10-ki lapok még a következő jelentést adják: „ Ghyczy Kálmán után Tisza Kálmán emelt szót s elmondotta, hogy a legnagyobb figyelemmel hallgatván meg ő is azon fontos előadást, amelyet Ghyczy Kálmán tartott, lehetetlen tagadnia, hogy óhajtandó, miszerint az ország a jelenben uralkodó, az ország népének erkölcseit megrontó, s retrográd rendszer befolyása alól felmentessék. Röviden érintvén ezután, hogy azok , mik Ghyczy előadásában a külügyekre, pénzügyi függetlenségre, s kereskedelemre nézve foglaltatnak, ha van is részletekben eltérés — alapjukban megfelelnek az eddigi elveknek, — előadandó okainál fogva nem tartván időszerűnek, hogy a Ghyczy által előadottakat tanácskozás alá vegye és felettük határozzon, azoknak taglalásába nem bocsátkozott ; s egyedül azért, hogy az őszinteség kívánalmainak — melyet Ghyczy oly szép kifejtett — eleget tegyen, nyilvánít annyit, hogy ámbár belátja nagy horderejét mind annak, mit Ghyczy elmondott, meg kell mégis vallania, hogy következtetéseivel nem tud mindenekben egyetérteni. Ezek után áttért arra, miért nem tartaná helyesnek, hogy az előadottak felett most határozzon a kör s elmondotta, hogy nézete szerint kétségtelen az, hogy párt, mely erkölcsi súlyát megtartani akarja, nem dobhatja el magától elveit; de kétségtelen az is, hogy a történelem tanúsága szerint még soha sem volt párt, mely mindent, amit jónak és helyesnek tartott, egyszerre kihivette volna, s ne lett volna kénytelen azért, hogy annak egy részét keresztülvihesse, már részét nem megtagadni, de annak valósítását elhalasztani; miből már 1867-ben kiadott programmunkhoz képest is az következik, hogy nekünk elveinket fenn kell tartanunk, azok bármely részét is feladnunk nem szabad és nagy hiba lenne a felett tanácskozni, hogy készek vagyunk-e azok egy részének, s ha igen, melyiknek elhalasztásába beleegyezni; de viszont készen kell lennünk arra, hogy ha oly ajánlat jön más oldalról, mely ez elvek egy részének valósítását kilátásba helyezi, komolyan megfontoljuk, hogy az, ami így keresztülvihető, elég nyeremény-e az ország önállása és jólléte szempontjából arra, hogy miatta megnyugodva, a többi érvényesítését elhalasztani készek legyünk. Ezek után elfogadás végett ajánlotta a lapunk szombati számában már közlött javaslatot. “ 439 Ghyczy Kálmán nyilatkozata a baloldali kör szeptember 7-ei értekezletén. Tisztelt Értekezlet! Mindenekelőtt engedelmet kérek arra, hogy hosszabb ideig vehessem igénybe becses figyelmüket, mert ez szükséges a végett, hogy nézeteimet kellően kifejthessem. Kérem azt is, hogy legyenek szívesek végig meghallgatni beszédemet, s csak azután törjenek, ha jónak látják, pálczát felettem; mert előre látom, hogy mondani fogok némely oly eszméket, melyeket sokan. barátaim közül nem helyeselendnek, részint elvi meggyőződésből, részint kizárólagos pártszempontból, részint a változott körülmények között mindig fenn nem tartható politikai következetesség túlbecsüléséből. Őszintén bevallom azt is, hogy a mai nap hosszú nyilvános pályám legnehezebb napjainak egyike; nem azért, mert mondani fogok népszerűtlen dolgokat is, amit mindig nehéz tenni annak, ki úgy, mint én is, a jogosultságot felszólalni a haza közügyeiben csupán polgártársai rokonszenvének, népszerűségének köszönheti, hanem fájdalmas nekem e pillanat főképen azért, mert eltérő nézeteket kell némelyekben kijelentenem azon. barátaim véleményétől, kikkel évekig együtt küzdöttem, kiket szivem mélyéből szeretek s tisztelek, s a kik bölcs belátásának sokszor, s azon tárgyban is, a melyről szólandok, alárendeltem nézeteimet, alárendeltem mindaddig, mig eljárásunkhoz a siker reményét köthettem; most e reményem meghiúsult, s azért ugyanazon okból, amelyből eddig hallgattam, most nyilatkoznom kell. Ezeknek előrebocsátása után egyenesen bemegyek a médiás rés, s még csak azt jegyzem meg, habár ezáltal le is szállítom mondandóimnak értékét, hogy azokat, amiket mondani fogok, nekem senki nem sugalmazta, azok nem eredményei köztem és a kormány, vagy kormánypárt férfiai között e tárgyban soha nem is folytatott értekezéseknek, hanem csupán saját, lehet téves, de igaz meggyőződésemnek kifolyásai. Ha nem is átalános, mégis igen elterjedett saját pártunk köreiben is azon vélemény, hogy a mostani országgyűlési pártállás sok tekintetben káros a haza közügyeinek elintézésére nézve. Ha ez így van, kötelességünk vizsgálni, hogy helyes-e ezen vélemény é s ha helyes, gondolkodni a bajnak orvoslásáról. A választó vonalat az országgyűlési pártok között a véleménykülönbség képezi az 1867. évi kiegyezés becse és értéke fölött. Többen t. barátaim közül tudják, hogy én régóta nem osztom azon átalános rászólását az 1867. évi kiegyezésnek, mely oly sok oldalról hangsúlyoztatik, de alárendeltem nézeteimet barátaim véleményének több más fontos ok között főképen azért, mert az akkori körülmények között azon nem alaptalan véleményben voltam, hogy elfoglalt pártállásunkban sikeresen fogunk közreműködhetni az említett kiegyezés azon hibáinak kijavítására, melyeket én is létezőknek tartok, a reformkérdésekben pedig a Deák-pártnak legalább egy részével egyetértve, épen kedvező eredményeket vívhatunk ki. E reményem nem valósult, sőt ellenkezőleg, az események folyama azon meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a mostani országgyűlési pártállás mellett, nemcsak a kiegyezés létező hiányai nem javíthatók s a reformkérdések helyesen meg nem oldhatók, hanem e helyett a közjog terén inkább újabb megszorításoknak nézhetünk elébe , a reform terén pedig mindinkább a reakció ösvényére fogunk tereltetni. És ez nagyon természetes. A Deákpárt ugyanis az 1867. évi kiegyezést létének feltételéül, sőt nemcsak saját létének, hanem az ország jólétének és fennállásának feltételéül is tekinti, s ezen párt legértelmesebb, legjellemesebb férfiai is, úgy itt a központon, mint az ország minden vidékein őszintén meg vannak győződve arról, hogy a kiegyezés megdőltével egyszersmind a haza jóléte és fennállása is veszélyezve van. Én nem vélem azt, hogy a kiegyezés megszűnte szükségképen maga után vonandja hazánk akár jólétének, akár fennállásának megszűnését, mert tudom képzelni magamnak, tudom reményem az európai események oly csoportosulását, melyben a kiegyezésnek megszűnése mellett hazánknak úgy jóléte, mint függetlensége sokkal magasabb fokra emeltethetnék; de kénytelen vagyok azt is bevallani, hogy a sokszor említett kiegyezés rögtön, s egészbeni megsemmisítésének esetében, hazánk, nézetem szerint, hasonlítana a