Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-23 / 43. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. 9^*“ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. OffF“ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halábozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba száraiztatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti s­z­e­m­­­e. Az országgyűlés szünetelvén, a napi sajtó okoskodásainak tárgyát, főleg a bankügy — mely állandó kérdéssé vált — és amaz egy­bevetések képezik, melyeket báró Sennyey Pál hozamos föllépése a képviselőházban hozott fölszínre. A bank ügye, már tudniillik az önálló magyar jegybanké, mint az áprilisi ég, majd derültebb, majd komorabb alakot ölt. Egyik nap örömre dobban érte sóvárgó szívünk, gondolván, hogy: meglesz! — a másik nap elveszi ez édesded reményt, és fügét mu­tatva egy osztrák miniszteri hüvelykujjal, azt mondja: majd ha fagy! Mióta utoljára emlékeztünk ez ügy­ről, azóta kissé elborul­tak az akkor kecsegtető kilátások. Nyoma­tékosnak látszó kételyek és ellenvetések hozatnak föl ellene osztrák részről, de a­melyek nem mindig nyomatékosak, ha az észtan mérlegére teszszük őket. Ilyennek tűnik föl előttünk mindenekelőtt az, mely pedig a legfőbb érvként szerepel a kifogások közt, mely szerint a külön magyar nemzeti jegybank megingathatná vagy épen beom­­lással fenyegetné a fönálló dualisztikus ala­pot. Mi ez állításban csaknem logikai ellen­mondást látunk. Ha jól fogjuk föl e dualismus czélját és föltételeit, annak czélja az, hogy mindkét állam egymástól lehetőleg független legyen, és sem több, sem kevesebb kapocs ne legyen köztük, mint annyi, a­mennyi épen elégsé­ges arra, hogy együtt maradjanak, illetőleg, hogy kifelé, külső megtámadtatás vagyy akár belső szétválási törekvések és erőfeszítések ellenében egységet képezzenek. Már a­mi azon tényezőket illeti, melyek az elválást elősegíthetnék, a külön törvényhozás, külön kormányhatóságok, a honvéd hadsereg sok­kal hatalmasabb tényezők volnának erre, mint a külön jegybank, mely ezekhez ké­pest valóban ártatlan portékának tűnik föl. Ezek megvannak már évek óta, és nemhogy elválási törekvéseket mozdítanának elő, ha­nem még inkább szilárdítják a kapcsot a nemzet, az uralkodó ház és ennek másik bi­rodalma között. De átalán véve nem is igen jól áll a szomszéd osztrák félnek emlegetni előttünk a netaláni szakadási eshetősége­ket. Mert mindannyiszor eszünkbe juthat ama múlt századbeli adoma egy fiatal gye­­rekképü ezredesről, a kit csak magas szüle­tése juttatott ily korán e díszes helyre,) ki midőn a csata kezdetén sápadt képpel és reszketve egyre bátorította veterán, száz csatán kipróbált bajnok legénységét, mon­dogatva nekik, hogy „ne féljetek fiaim“ — nem állhatva ez idétlenkedést, megszólalt a sorban az egyik közlegény, mondván, hogy: „ha ezredes uram nem fél, mi ugyan nem félünk.“ Mi is azt mondhatjuk szom­szédainknak, hogy a személyes unió nem mi miattunk lenne veszélyes, miután nekünk semmi kedvünk akár a nagy orosz, akár a nagy német birodalomba olvadni. A dualismus épen ellentéte az egység­nek, s épen ennek elve kívánja, hogy ha van az osztráknak nemzeti bankja, legyen az a magyarnak is, valamint hogy épen a dualismus elvéből jött létre két külön par­lament és külön kormány Lajtán innen és túl. Legjobb kapocs ugyan a közös érdek, mert a­míg ez megvan, a szövetség létre­jönne, ha meg nem volna is, nem hogy el­­bomlanék, ha már megvan; és ha e közös érdek megszűnik létezni, akkor nem tart össze a legszilárdabb kovácsolt aczél ab­roncs sem. De mindamellett fönáll a közös hadsereg is, még­pedig német lábon, német fejjel, azonkép a közös külügy is, oly rop­pant előnyök az osztrák fél részére, me­lyekkel a magyar bankjegy a­mily ártal­matlan, olyannyira jogos kívánalomnak tű­nik föl. Mindamellett, úgy látszik, mintha e pil­lanatban az önálló magyar nemzeti bank eszméje el lenne ejtve, miután egyhangú jelentések szerint a magyar és osztrák mi­nisztériumok megállapodtak volna abban, hogy semmi esetre se jöjjön létre oly meg­oldás, mely a Lajta két felén különböző értékű pénzjegyek forgalomba hozásának lehetőségét foglalná magában. Ez alapelv valósulása pedig egy közös c­éget követel, s e szerint a bécsi nemzeti bank maradna to­vább is az ár,olyképen, hogy Magyarországon is állítana fiókigazgatóságot, mely adalékra nézve 32%, 68°/0 törvényesen rendszeresített viszonyban állana a bécsi főigazgatósághoz. Az­ anyagi követelményeknek ezen vi­szony, úgy lehet, eleget tenne, talán ép azon mérvben, mint egy magyar bank. De hát nemcsak kenyérrel él az ember, a nem­zeti önállóság sem táplálkozik csupa merő anyaggal, hanem egy kis erkölcsi tudattal is. A nép nem képes ama messze vágó és emelkedett politikai egybevetések légkö­rébe emelkedni,­melyek a magyar államfér­fiak szemében az osztrák féllel való szövet­séget előnyösnek tüntetik föl még egy kis erkölcsi önmegtagadás árán is; a népre az hat, a­mit lát és tapint testi érzékeivel. A magyar bankjegy őt élénken emlékeztetné egyrészt a 4- as napokra, másrészt e lát­ható czikkben az önállóság egyik jelképét látná, és annak előtte az esetben is nagyobb árkerete lenne, ha egyébként az osztrák jegyek a külföldi vásártereken keresetteb­bek volnának. Egy szó mint száz, mi azt mondók vagyunk, hogy a magyar nemzeti bank eszméjét nem kellene elejteni, mert ha — a­mit nem állítunk — némi ideigle­nes anyagi ingadozással járna is, meglenne a nagyobb haszna abban, hogy szilárdítaná az oly igen félénken őrzött kiegyezési ala­pot s átalán a jó viszonyt a szomszéd biro­dalmi féllel, valamint átalán a kettős biro­dalom létalapjait mindennemű külviszo­­nyok ellenében. E nagy fontosságú kérdés mellett még amaz egybevetések és találgatások képezik a közbeszéd tárgyát, melyeket b. Sennyey Pál, az úgynevezett konzervatív párt legte­hetségesebb tagja, és mondhatni, vezérének képviselőházi beszéde, illetőleg föllépési ténye idézett elő. E beszéd hatása oly nagy és mély volt, hogy az általa fölkavart hul­lámok még ma sem csöndesedtek le. A főbb tényezőkhöz, melyek e hatást előidézték, ugyanis magának a beszédnek szónoki ereje és az előadás elegancziája, továbbá az egykori tárnokmesternek már bebizonyult fényes tehetsége és szintoly fényes „gavallér“ jel­leme, de mindamellett még polgári szemek­ben is, finom modoránál fogva, rokonszenves egyénisége, még egyéb körülmények is já­rultak, úgymint a pillanat kedvező volta, s az az elterjedt vélemény, hogy Lónyay utódja a miniszterelnökségben b. Sennyey lesz. És e beszéd után még inkább megerő­södött és átalánossá vált azo­n hit, hogy a jelen képviseleti többségben b. Sennyey azon férfiú, ki legtöbb esélylyel bir arra, hogy ne­talán a kabinetválság esetén a jelenlegi kor­mányfőnek örökségébe lépjen. És ez két­ségkívül oly föltevés, mely legalkalmasabb arra, hogy parlamentáris országban valakit a nap legérdekesebb és legfontosabb szemé­lyiségévé avasson.

Next