Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1872-10-23 / 43. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. 9^*“ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. OffF“ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halábozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba száraiztatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti szeme. Az országgyűlés szünetelvén, a napi sajtó okoskodásainak tárgyát, főleg a bankügy — mely állandó kérdéssé vált — és amaz egybevetések képezik, melyeket báró Sennyey Pál hozamos föllépése a képviselőházban hozott fölszínre. A bank ügye, már tudniillik az önálló magyar jegybanké, mint az áprilisi ég, majd derültebb, majd komorabb alakot ölt. Egyik nap örömre dobban érte sóvárgó szívünk, gondolván, hogy: meglesz! — a másik nap elveszi ez édesded reményt, és fügét mutatva egy osztrák miniszteri hüvelykujjal, azt mondja: majd ha fagy! Mióta utoljára emlékeztünk ez ügyről, azóta kissé elborultak az akkor kecsegtető kilátások. Nyomatékosnak látszó kételyek és ellenvetések hozatnak föl ellene osztrák részről, de amelyek nem mindig nyomatékosak, ha az észtan mérlegére teszszük őket. Ilyennek tűnik föl előttünk mindenekelőtt az, mely pedig a legfőbb érvként szerepel a kifogások közt, mely szerint a külön magyar nemzeti jegybank megingathatná vagy épen beomlással fenyegetné a fönálló dualisztikus alapot. Mi ez állításban csaknem logikai ellenmondást látunk. Ha jól fogjuk föl e dualismus czélját és föltételeit, annak czélja az, hogy mindkét állam egymástól lehetőleg független legyen, és sem több, sem kevesebb kapocs ne legyen köztük, mint annyi, amennyi épen elégséges arra, hogy együtt maradjanak, illetőleg, hogy kifelé, külső megtámadtatás vagyy akár belső szétválási törekvések és erőfeszítések ellenében egységet képezzenek. Már ami azon tényezőket illeti, melyek az elválást elősegíthetnék, a külön törvényhozás, külön kormányhatóságok, a honvéd hadsereg sokkal hatalmasabb tényezők volnának erre, mint a külön jegybank, mely ezekhez képest valóban ártatlan portékának tűnik föl. Ezek megvannak már évek óta, és nemhogy elválási törekvéseket mozdítanának elő, hanem még inkább szilárdítják a kapcsot a nemzet, az uralkodó ház és ennek másik birodalma között. De átalán véve nem is igen jól áll a szomszéd osztrák félnek emlegetni előttünk a netaláni szakadási eshetőségeket. Mert mindannyiszor eszünkbe juthat ama múlt századbeli adoma egy fiatal gyerekképü ezredesről, a kit csak magas születése juttatott ily korán e díszes helyre,) ki midőn a csata kezdetén sápadt képpel és reszketve egyre bátorította veterán, száz csatán kipróbált bajnok legénységét, mondogatva nekik, hogy „ne féljetek fiaim“ — nem állhatva ez idétlenkedést, megszólalt a sorban az egyik közlegény, mondván, hogy: „ha ezredes uram nem fél, mi ugyan nem félünk.“ Mi is azt mondhatjuk szomszédainknak, hogy a személyes unió nem mi miattunk lenne veszélyes, miután nekünk semmi kedvünk akár a nagy orosz, akár a nagy német birodalomba olvadni. A dualismus épen ellentéte az egységnek, s épen ennek elve kívánja, hogy ha van az osztráknak nemzeti bankja, legyen az a magyarnak is, valamint hogy épen a dualismus elvéből jött létre két külön parlament és külön kormány Lajtán innen és túl. Legjobb kapocs ugyan a közös érdek, mert amíg ez megvan, a szövetség létrejönne, ha meg nem volna is, nem hogy elbomlanék, ha már megvan; és ha e közös érdek megszűnik létezni, akkor nem tart össze a legszilárdabb kovácsolt aczél abroncs sem. De mindamellett fönáll a közös hadsereg is, mégpedig német lábon, német fejjel, azonkép a közös külügy is, oly roppant előnyök az osztrák fél részére, melyekkel a magyar bankjegy amily ártalmatlan, olyannyira jogos kívánalomnak tűnik föl. Mindamellett, úgy látszik, mintha e pillanatban az önálló magyar nemzeti bank eszméje el lenne ejtve, miután egyhangú jelentések szerint a magyar és osztrák minisztériumok megállapodtak volna abban, hogy semmi esetre se jöjjön létre oly megoldás, mely a Lajta két felén különböző értékű pénzjegyek forgalomba hozásának lehetőségét foglalná magában. Ez alapelv valósulása pedig egy közös céget követel, s e szerint a bécsi nemzeti bank maradna tovább is az ár,olyképen, hogy Magyarországon is állítana fiókigazgatóságot, mely adalékra nézve 32%, 68°/0 törvényesen rendszeresített viszonyban állana a bécsi főigazgatósághoz. Az anyagi követelményeknek ezen viszony, úgy lehet, eleget tenne, talán ép azon mérvben, mint egy magyar bank. De hát nemcsak kenyérrel él az ember, a nemzeti önállóság sem táplálkozik csupa merő anyaggal, hanem egy kis erkölcsi tudattal is. A nép nem képes ama messze vágó és emelkedett politikai egybevetések légkörébe emelkedni,melyek a magyar államférfiak szemében az osztrák féllel való szövetséget előnyösnek tüntetik föl még egy kis erkölcsi önmegtagadás árán is; a népre az hat, amit lát és tapint testi érzékeivel. A magyar bankjegy őt élénken emlékeztetné egyrészt a 4- as napokra, másrészt e látható czikkben az önállóság egyik jelképét látná, és annak előtte az esetben is nagyobb árkerete lenne, ha egyébként az osztrák jegyek a külföldi vásártereken keresettebbek volnának. Egy szó mint száz, mi azt mondók vagyunk, hogy a magyar nemzeti bank eszméjét nem kellene elejteni, mert ha — amit nem állítunk — némi ideiglenes anyagi ingadozással járna is, meglenne a nagyobb haszna abban, hogy szilárdítaná az oly igen félénken őrzött kiegyezési alapot s átalán a jó viszonyt a szomszéd birodalmi féllel, valamint átalán a kettős birodalom létalapjait mindennemű külviszonyok ellenében. E nagy fontosságú kérdés mellett még amaz egybevetések és találgatások képezik a közbeszéd tárgyát, melyeket b. Sennyey Pál, az úgynevezett konzervatív párt legtehetségesebb tagja, és mondhatni, vezérének képviselőházi beszéde, illetőleg föllépési ténye idézett elő. E beszéd hatása oly nagy és mély volt, hogy az általa fölkavart hullámok még ma sem csöndesedtek le. A főbb tényezőkhöz, melyek e hatást előidézték, ugyanis magának a beszédnek szónoki ereje és az előadás elegancziája, továbbá az egykori tárnokmesternek már bebizonyult fényes tehetsége és szintoly fényes „gavallér“ jelleme, de mindamellett még polgári szemekben is, finom modoránál fogva, rokonszenves egyénisége, még egyéb körülmények is járultak, úgymint a pillanat kedvező volta, s az az elterjedt vélemény, hogy Lónyay utódja a miniszterelnökségben b. Sennyey lesz. És e beszéd után még inkább megerősödött és átalánossá vált azon hit, hogy a jelen képviseleti többségben b. Sennyey azon férfiú, ki legtöbb esélylyel bir arra, hogy netalán a kabinetválság esetén a jelenlegi kormányfőnek örökségébe lépjen. És ez kétségkívül oly föltevés, mely legalkalmasabb arra, hogy parlamentáris országban valakit a nap legérdekesebb és legfontosabb személyiségévé avasson.