Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-14 / 7. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. IW* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. —­ Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. JpgT* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. A szegedi hír: biztosság. A jelek, melyek arra mutatnának, hogy szakitva a régi kor hagyományaival, az uj idő szellemében haladni, egy szóval polgá­rosodni törekszünk, még mindig igen cse­kélyek, s épen nem adnak biztos kilátást arra, miszerint feladatunknak, a nyugati polgárosodást nemcsak átvenni, de kelet felé tovább terjeszteni, megfelelvén, nemzeti lé­tünket újabban hosszú időre biztosítanunk sikerülene. Maguk az eszmék, a munkásság, alapos tudományosság, ipar, takarékosság stb. eszméi sem eléggé népszerűek még, me­lyek mint az európai minta­államok, Né­met- és Angolország, úgy Amerika példái mutatják, nemzeteket a nagyság és jólét magas fokára emelhetnek. A szenvedőle­­gesség több mint másfél évtizedig volt a nemzet uralkodó eszméje, s ez közel rokon­ságban áll a tétlenséggel, hogy nem csoda, ha keleti szenvtelenségeink nem képes a hosszú álomból egyszerre a gyors tevékeny­ség terére átugrani, és ott azon népekkel versenyezni, melyeket kedvezőbb viszonyok századok óta e szerencsés útra zökkentettek. De ha kevesek is, mégis csak vannak jelek, melyek sejteni engedik, hogy, ha ugyan el nem késünk, idővel tán mégis el­találjuk az utat, mely a boldogulás, vagyis azon nagy czél felé vezet, hogy úgynevezett művelődési (kultúrás) állammá váljunk. En­nek első, kezdetleges föltétele, hogy rend és biztonság uralkodjék az országban. Enél­­kül nincs erkölcs, nincs munkakedv, nincs ta­karékossági hajlam. Mert üres hordót töltö­getni, józan elvű embernek kedve nem lehet. Már­pedig ha a gazda azt tapasztalja, hogy a­mit nappal munkával szerez, azt éjjel a rabló, tolvaj tőle elveszi, és ha a törvény­nél keres kárpótlást, ott azt nem kap, vagy ha kap, oly áron kapja, mely néha többe kerül a szenvedett kárnál — akkor a gazda igyekezete a lyukas hordó töltögetéséhez válik hasonlóvá. E tudat kedvét szegi az iparnak, a becsületes munkásságnak, s ösztönt ad a gonoszabb hajlamnak, munka nélkül, rablás, lopás vagy orgazda­ságból éljen. Tény és megdöbbentő a következtetés, mely e körülményből vonható, hogy hazánk azon részében, hol vegyítetlen tiszta ma­gyarság lakik, a rend, biztonság és igazság­szolgáltatás sokkal roszabb lábon állt min­den időben, mint ott, hol bárminő ajkú egyéb nemzetiség települt le. Hiba volna e körülményt csupán magából a pusztaság természetéből következtetni. A Bánság­ né­metektől lakott része ép oly sík, vadon puszta, s alig népesebb, mint a Kunság, s ott mégis nagyobb volt az ipar és biztonság, kevesebb a rabló, mint az alföld közepe­táján. Azonkép időnként a Bakonyban is hemzsegett a zsivány, míg a horvát-szla­vón és a felsőmagyarországi (tót) megyék­ben keveset hallottunk a rablótörténetekből. Ez egybevetésekből fajunknak rész­eire kelt szerte Európában. Súlyos vádak keringenek kivált ellenséges német lapokban közigaz­gatásunk, törvénykezésünk állapota felől, melyek igen fájnak minden igaz hazafinak. De ezeken a puszta visszafeleléssel, hírlap­írói átkozódással nem segítünk. Lapjainkat a külföld nem olvassa, s mi magunknak mi elégtétel lehet ama tehetetlen fenyegetés és szidás, mely az illetőhöz nem ér el, s a mellett mi magunk úgy is tudjuk, hogy fájdalom, a külföldi lap biz igazat is mon­dott. Különben, bármi nagy kár legyen is ránk nézve a rosz hírben, melyet közigaz­gatásunk és törvénykezésünk felől a kül­föld táplál, miután ebben művelődésünk alanti fokának mérvadóját látja, sokkal na­gyobb a kár, mely ez állapotból hazánkra hárul. Hiszen e körülmény nem eredhetett másból, mint egy még nagyobb szerencsét­lenségből, tudniillik közigazgatásunk, tör­vénykezésünk gyarlóságából. íme a kikül­dött gr. Ráday kir. biztosnak sem adott kezére a kormány egy pár hadtestet, sem különös rendőrkatonaságot, és mégis kiir­totta a rablókat pár év alatt annyira, hogy most­­ a gazda kiverheti a pusztára pász­tor nélkül barmait, ott csatangolhatnak éjen át, nincs többé tolvaj, a ki elvigye, nincs orgazda, a ki elrejtse. Mi által érte el a kir. biztos e fölbecsü­lhetlen eredményt? Csupán komoly akarata, erélye és tisztake­­zűsége által. Csupán az által, hogy úgy ke­zelte megbízását, a­mint kezelniük kellett volna előbb a megyei törvénykezés és köz­­igazgatás hivatalnokainak, kik közül, hogy némelyik azt nem kellő, sőt bűnös módon kezelte, annak nem egy esetét derítette föl épen a kir. biztos által sikeresen vezetett eljárás. A szegedi vár megtelt fegyenczek­­kel, de nem csupán egyenes útonálló rab­lókkal, hanem orgazdákkal, kiknek egyné­­melyike ebbeli üzelme folytán meggazda­godott, sőt közigazgatási törvényhatósági közegekkel is, kik hivatalukat nem a tör­vényes igazság végrehajtására, de annak kijátszására használták. A közbiztonság helyreállítása végre sikerült, de csak rendkívüli eszközökkel. Most a királyi biztos és kormány között, állítólag bizonyos elvi nézeteltérések miatt, meghasonlás támadt, melynek folytán, mint hírlik, a kir. biztos és egész személyzete be­adták volna lemondásukat. A lakosság meg­rémült e hírre, s mint a körülmények és helybeli viszonyok jó ismerői, attól tarta­nak, hogy ha a kir. biztos távozik, akkor ők újólag a rablók martalékaivá válnak. A lapok hírei szerint a különbség azon sarkallik, miszerint gr. Ráday teljhatalmat kívánna jövőben is a bűnösöket illetőleg egészen azok bűnvizsgálatának befejeztéig, s a bíróságoknak csupán az ítélet kiszabását engedné át. Az igazságügyér a személyes szabadság elvénél fogva vonakodik a hata­­lom e mérvét engedményezni. A személyes szabadság i haj, ennél szentebb szó nincsen a társadalomtan szótárában. Ha választani kellene személyes vagy nemzeti szabadság között, ha a kettőt együtt nem, csak egyiket lehetne leírni, akkor mi habozás nélkül a személyes szabadságot választanók. Ez a mi egyéni ízlésünk dolga, s csak azért em­lítjük, hogy hangsúlyozzuk, mi nagyra be­csüljük a személyes szabadságot. Hanem midőn nálunk, a­hol bármely városi főkapi­tány, kerületi szolgabíró lábbal tapodhatja büntetlenül a személyes szabadságot, épen akkor hivatkoznak erre, a­midőn a szemé­lyes szabadságnak a rablók ellen megvé­déséről van szó, azon rablók ellen, melyek ellenében a közkormányzat rendes közegei képtelenek bennünket megvédeni, ez való­ban mosolyra, noha keserű mosolyra von­hatja ajkainkat. Terünk nem engedi, hogy ez érdekes és fontos tárgyat tovább elemezzük. Azért csak azt jegyezzük meg, hogy mi végtelenül ör­vendeni fogunk, ha igazságszolgáltatásunk s közigazgatásunk annyira javult, miszerint ennek rendes folyama is képes lesz ezentúl lehetlenné tenni ama botrányos állapotot, mely hazánknak egy részét időnként Kis­­ázsiává változtatja. Az igazságügyér úr jobban ismeri bizonynyal embereit, mint mi.

Next