Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1872-02-14 / 7. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félvre 5 ft. IW* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. JpgT* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. A szegedi hír: biztosság. A jelek, melyek arra mutatnának, hogy szakitva a régi kor hagyományaival, az uj idő szellemében haladni, egy szóval polgárosodni törekszünk, még mindig igen csekélyek, s épen nem adnak biztos kilátást arra, miszerint feladatunknak, a nyugati polgárosodást nemcsak átvenni, de kelet felé tovább terjeszteni, megfelelvén, nemzeti létünket újabban hosszú időre biztosítanunk sikerülene. Maguk az eszmék, a munkásság, alapos tudományosság, ipar, takarékosság stb. eszméi sem eléggé népszerűek még, melyek mint az európai mintaállamok, Német- és Angolország, úgy Amerika példái mutatják, nemzeteket a nagyság és jólét magas fokára emelhetnek. A szenvedőlegesség több mint másfél évtizedig volt a nemzet uralkodó eszméje, s ez közel rokonságban áll a tétlenséggel, hogy nem csoda, ha keleti szenvtelenségeink nem képes a hosszú álomból egyszerre a gyors tevékenység terére átugrani, és ott azon népekkel versenyezni, melyeket kedvezőbb viszonyok századok óta e szerencsés útra zökkentettek. De ha kevesek is, mégis csak vannak jelek, melyek sejteni engedik, hogy, ha ugyan el nem késünk, idővel tán mégis eltaláljuk az utat, mely a boldogulás, vagyis azon nagy czél felé vezet, hogy úgynevezett művelődési (kultúrás) állammá váljunk. Ennek első, kezdetleges föltétele, hogy rend és biztonság uralkodjék az országban. Enélkül nincs erkölcs, nincs munkakedv, nincs takarékossági hajlam. Mert üres hordót töltögetni, józan elvű embernek kedve nem lehet. Márpedig ha a gazda azt tapasztalja, hogy amit nappal munkával szerez, azt éjjel a rabló, tolvaj tőle elveszi, és ha a törvénynél keres kárpótlást, ott azt nem kap, vagy ha kap, oly áron kapja, mely néha többe kerül a szenvedett kárnál — akkor a gazda igyekezete a lyukas hordó töltögetéséhez válik hasonlóvá. E tudat kedvét szegi az iparnak, a becsületes munkásságnak, s ösztönt ad a gonoszabb hajlamnak, munka nélkül, rablás, lopás vagy orgazdaságból éljen. Tény és megdöbbentő a következtetés, mely e körülményből vonható, hogy hazánk azon részében, hol vegyítetlen tiszta magyarság lakik, a rend, biztonság és igazságszolgáltatás sokkal roszabb lábon állt minden időben, mint ott, hol bárminő ajkú egyéb nemzetiség települt le. Hiba volna e körülményt csupán magából a pusztaság természetéből következtetni. A Bánság németektől lakott része ép oly sík, vadon puszta, s alig népesebb, mint a Kunság, s ott mégis nagyobb volt az ipar és biztonság, kevesebb a rabló, mint az alföld közepetáján. Azonkép időnként a Bakonyban is hemzsegett a zsivány, míg a horvát-szlavón és a felsőmagyarországi (tót) megyékben keveset hallottunk a rablótörténetekből. Ez egybevetésekből fajunknak részeire kelt szerte Európában. Súlyos vádak keringenek kivált ellenséges német lapokban közigazgatásunk, törvénykezésünk állapota felől, melyek igen fájnak minden igaz hazafinak. De ezeken a puszta visszafeleléssel, hírlapírói átkozódással nem segítünk. Lapjainkat a külföld nem olvassa, s mi magunknak mi elégtétel lehet ama tehetetlen fenyegetés és szidás, mely az illetőhöz nem ér el, s a mellett mi magunk úgy is tudjuk, hogy fájdalom, a külföldi lap biz igazat is mondott. Különben, bármi nagy kár legyen is ránk nézve a rosz hírben, melyet közigazgatásunk és törvénykezésünk felől a külföld táplál, miután ebben művelődésünk alanti fokának mérvadóját látja, sokkal nagyobb a kár, mely ez állapotból hazánkra hárul. Hiszen e körülmény nem eredhetett másból, mint egy még nagyobb szerencsétlenségből, tudniillik közigazgatásunk, törvénykezésünk gyarlóságából. íme a kiküldött gr. Ráday kir. biztosnak sem adott kezére a kormány egy pár hadtestet, sem különös rendőrkatonaságot, és mégis kiirtotta a rablókat pár év alatt annyira, hogy most a gazda kiverheti a pusztára pásztor nélkül barmait, ott csatangolhatnak éjen át, nincs többé tolvaj, a ki elvigye, nincs orgazda, a ki elrejtse. Mi által érte el a kir. biztos e fölbecsülhetlen eredményt? Csupán komoly akarata, erélye és tisztakezűsége által. Csupán az által, hogy úgy kezelte megbízását, amint kezelniük kellett volna előbb a megyei törvénykezés és közigazgatás hivatalnokainak, kik közül, hogy némelyik azt nem kellő, sőt bűnös módon kezelte, annak nem egy esetét derítette föl épen a kir. biztos által sikeresen vezetett eljárás. A szegedi vár megtelt fegyenczekkel, de nem csupán egyenes útonálló rablókkal, hanem orgazdákkal, kiknek egynémelyike ebbeli üzelme folytán meggazdagodott, sőt közigazgatási törvényhatósági közegekkel is, kik hivatalukat nem a törvényes igazság végrehajtására, de annak kijátszására használták. A közbiztonság helyreállítása végre sikerült, de csak rendkívüli eszközökkel. Most a királyi biztos és kormány között, állítólag bizonyos elvi nézeteltérések miatt, meghasonlás támadt, melynek folytán, mint hírlik, a kir. biztos és egész személyzete beadták volna lemondásukat. A lakosság megrémült e hírre, s mint a körülmények és helybeli viszonyok jó ismerői, attól tartanak, hogy ha a kir. biztos távozik, akkor ők újólag a rablók martalékaivá válnak. A lapok hírei szerint a különbség azon sarkallik, miszerint gr. Ráday teljhatalmat kívánna jövőben is a bűnösöket illetőleg egészen azok bűnvizsgálatának befejeztéig, s a bíróságoknak csupán az ítélet kiszabását engedné át. Az igazságügyér a személyes szabadság elvénél fogva vonakodik a hatalom e mérvét engedményezni. A személyes szabadság i haj, ennél szentebb szó nincsen a társadalomtan szótárában. Ha választani kellene személyes vagy nemzeti szabadság között, ha a kettőt együtt nem, csak egyiket lehetne leírni, akkor mi habozás nélkül a személyes szabadságot választanók. Ez a mi egyéni ízlésünk dolga, s csak azért említjük, hogy hangsúlyozzuk, mi nagyra becsüljük a személyes szabadságot. Hanem midőn nálunk, ahol bármely városi főkapitány, kerületi szolgabíró lábbal tapodhatja büntetlenül a személyes szabadságot, épen akkor hivatkoznak erre, amidőn a személyes szabadságnak a rablók ellen megvédéséről van szó, azon rablók ellen, melyek ellenében a közkormányzat rendes közegei képtelenek bennünket megvédeni, ez valóban mosolyra, noha keserű mosolyra vonhatja ajkainkat. Terünk nem engedi, hogy ez érdekes és fontos tárgyat tovább elemezzük. Azért csak azt jegyezzük meg, hogy mi végtelenül örvendeni fogunk, ha igazságszolgáltatásunk s közigazgatásunk annyira javult, miszerint ennek rendes folyama is képes lesz ezentúl lehetlenné tenni ama botrányos állapotot, mely hazánknak egy részét időnként Kisázsiává változtatja. Az igazságügyér úr jobban ismeri bizonynyal embereit, mint mi.