Politikai Ujdonságok, 1872 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-11 / 37. szám

Majláth György elfoglalván az elnöki széket, munkájában ,­ főrendek támogatását ké­ri. Erre — úgymond — most annál nagyobb szükségem van, mivel a legmagasb trónbeszéd igen tág tért nyit a főrendek előtt is a törvényhozói tevékenységre. Felfogni belügyeink rendezésének elejtett fonalát, a nemzetet, saját egyéni jellemének megőrzése mellett, minden irányban a kifejlődés és haladás útján egy fokkal továbbra vinni, és miután az idő még a nemzetek életében is igen magas értékű kincs, felhasználni az alkalmi pillanatot, mely ily minőségben talán soha sem kerül vissza, és a béke áldásai közepette befejezni azon művet, melynek, mint a fejedelmi szó oly jellemzőleg mondja alapjai lerakták ezek feladataink.“ Sim­or János herczegprimás: A főrendek nevében üdvözli az elnököt, kiemeli a tapintatot, melylyel ez a ház ügyeit a múltban vezette, s mely kezességül szolgál arra nézve, hogy a főrendiház mint ellenőriző és a netaláni túlzásokat mérséklő testület feladatának jövőre is megfelni fog. Vé­gül kéri az ég áldását az elnökre- (Éljenzés.) Majláth György: a főrendek nevében rövid köszönetet mond a korelnöknek­ Ezután az állandó igazoló bizottság jelentése olvastatott föl, melynek alapján a felsőház meg­alakulnak nyilváníttatott. Apponyi Albert úr. mint képviselőházi jegyző, a képviselőház megbízásából átnyújtja a trónbeszédet kihirdetés végett. A trónbeszéd föl­olvasását a főrendek állva hallgatták meg. Ezután beadattak a szavazatok a háznagyra és a jegyzőkre s ezzel az ülés véget ért. A főrendiház szept­ 5-iki ülésében fölol­vastatott a háznagyra és a jegyzőkre történt sza­vazás eredménye- Háznagy lett: gr. Szapáry An­tal. Jegyzőknek választottak: Pallavicini Ede gr., Nyáry Gyula b., Batthyányi Ferencz gr., Zichy Viktor gr., Prónay Gábor b. és Ormós Zsigmond. Ezután megválasztottak: a válaszfelirati, a függő államadósságot ellen­őrző, a mentelmi, és a kereskedelmi s a közlekedési bizottságok­ tagjai. A felirati bizottmányba megválasztottak: gr. Almássy György, gr. Apponyi György, b. Bánffy Albert, gr. Cziráky János királyi főkamarásmes­­ter, gr. Erdődy Sándor, Ernuszt Kelemen főispán, gr. Festetich Gyögy, Gr.Forgách József,­b. Ger­­liczy Bódog, Inkey Nándor, Ipolyi Arnold püs­pök, gr. Károlyi György kir. főudvarmester, id. gr. Károlyi István, gr. Keglevich Bél­a, gr. Majláth Antal kir. tárnokmester, b. Majthényi László főis­pán, b. Mesznil Viktor, Mihálovics József zágrábi érsek, Pankovics, István püspök, gr. Pálffy János főispán, Radvánszky Antal főispán, Simor János hgprimás, gr. Szapáry Antal, gr. Széchen Antal, Szögyényi-Marich László főispán, Tomcsányi László főispán, b. Vay Miklós koronaőr, báró Wenckheim László, gr. Zichy Nándor, Zichy Fer­raris Viktor főispán. A függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottmányba: gr. Festetich György, őrgr. Pallavicini Akons. Póttag ifj. br. Vay Miklós. A mentelmi bizottmányba: gróf Apponyi György, gróf Cziráky János kir. főkam­arásmes­­ter, Ormos Zsigmond, főispán, Szőgyényi-Marich László, főispán, Sztankovánszky Imre, főispán, Tomcsány József főispán, br. Vay Miklós, ko­ronaőr. A kereskedelmi és közlekedésügyi bizottságba: gr. B­alza István, b. Dőry Lajos, gr. Festetich György, id. gr. Károlyi István, gr. Keglevich István, b. Mesznil Viktor, gr. Mikó Imre, b. Révay Simon, gr. Széchenyi Pál, Smaics Bertalan, gr. Zichy József. A közjogi és törvénykezési bizottságba: gr. Ap­ponyi György, gr. Cziráky János kir. főkamarás­­mester, Konrád Mór szászok ispánja, b. Eötvös Dénes, b. Fiáth Ferencz főispán, gr. Gyürky Áb­rahám főispán, b. Jósika Lajos, gr. Keglevich Béla, Lévay Sándor püspök, ifjabb báró Majthé­­nyi László főispán, báró Miske Imre, gróf Nádasdy Lipót főispán, ifj. gróf Pejacsevich László, gróf Széchenyi Imre, Szögyényi-Marich László főis­pán, Tomcsányi József főispán, Ujfalussy Miklós főispán, báró Vay Lajos, báró Vécsey Sándor, báró Wenckheim László, gróf Zichy Nándor. A fegyelmi bíróságba: gr. Apponyi György, gr. Csáky László főispán, gr. Cziráky János kir. főkamarásmester, gr. Erdődy Sándor, gr. Károlyi György, kir. főudvarmester, gr. Majláth Antal kir. tárnokmester, báró Majthényi László főispán, gr. Mikes János, b. Nyáry Antal, Radvánszky Antal főispán, gr. Szécsen Antal, Szögyényi-Ma­rich László főispán, Tomcsányi József főispán, gr. Török Bálint, Ujfalussy Miklós főispán, b. Vay Miklós koronaőr, gr. Zichy Nándor. — Póttagok: gr. Bánffy Béla, gr. Bánffy Miklós, b. Gerliczy Bódog, gr. Győry László, b. Mesznil Viktor, b. Wenckheim László. A napló-hitelesítési bizottságba: Gr. Andrássy Aladár, gr. Csáky László főispán, gr. Dessewffy Marczel, b. Eötvös Dénes, Ernuszt Kelemen főis­pán, herczeg Eszterházy Pál főispán, b. Fiáth Ferencz főispán, gr. Festetich Leo, gr. Haller Sándor főispán, Inkey Nándor, gr. Károlyi Sándor ifj. gr. Károlyi István, Kaczvinszky Viktor főpap és prépost, Kubinyi Rudolf főispán, gr. Korniss Gáspár, Lévay Sándor püspök, Lónyay Albert főispán, gr. Lónyay Béla, Mán József főispán, Maljevácz Péter főispán, gr. Mikes János, Pap- Szilágyi József püspök, Radvánszky Antal főispán, b. Révay Simon főispán, Rónay Lajos főispán, Sc­hopper György püspök, Sztojkovics Arzén püs­pök, b.Vay Lajos, gr. Pejacsevich Márk, b.Wenck­heim László. A pénzügyi bizottságba: Gr. Andrássy Manó főispán, Haynald Lajos kalocsai érsek, gr. Károlyi György kir. főudvarmester, gr. Károlyi Ede, gr. Keglevich Béla, Kussovics Szvetozár főispán, őr­gróf Pallavicini Ede, Radvánszky Antal főispán, b. Prónay Gábor, gr. Szapáry Antal, b. Vay Mik­lós koronaőr, gr. Waldstein János, gr. Zichy Fe­rencz királyi főajtónálló-mester, gr. Zichy Ed­mund, gr. Zichy Nándor. A főrendiház szept. 9-ki ülésében először is a fegyelmi bíróságba megválasztott tagok le­tették az esküt. Ezután elnök kihirdeti, hogy a Horvát-Szla­­vonországok képviselői közül a magyar ország­­gyűlésre a főrendiházba megválasztottak: Inkey Nándor, Smaics Bertalan. Elnök felolvassa a meg nem jelenhető s fölmentetésüket kérő főrendek neveit; a névsor kiadatik az állandó igazoló bizott­ságnak. — Prónay Gábor, úgy hiszi, hogy a meg nem jelent s ok nélkül elmaradó főrendek iránt a háznak intézkedni kellen­e, miután nem­csak a „méltóságos“ regalisták, de a főtisztelendő egyháziak részéről is vannak olyanok, kik jelen nincsenek, s kik a múlt országgyűlésen egyszer sem jelentek meg. — Elnök az igazoló bizottságra tartozandónak véli ez ügyet. Következett a napirend: a delegácziókban küldendő tagok megválasztása. A szavazatok beadatván m­íg a szavazatok összeszámíttatnak, az ülés 1­4 órára fölfüggeszte­tett ; ezután kihirdettetik a választás eredménye, mely szerint a közös ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottmány tagjaiul meg­választottak: Gr. Almássy György, gr. Andrássy Aladár, gr. Erdődy Sándor, Haynald Lajos kalocsai érsek, Inkey Nándor horvát-szlavon és dalmát ország­gyűlési főrendi képviselő, gr. Károlyi György kir.­ főudvarmester, gr. Károlyi Sándor, gr. Keglevich Béla, gr. Keglevich István, gr. Majláth Antal kir. tárnokmester, báró Mesznil Viktor, gr. Mi­kes János, Olteanu János lugosi püspök, br. Pró­­nyay Gábor, gr. Szapáry Antal, gr. Széchen An­tal, b. Vay Lajos, gr. Zichy Ferencz kir. főajtón állómester, gr. Zichy Nándor, gr. Zichy Ferraris Viktor pesti főispán. Póttagok: b. Dőry Lajos, gr. Forgách József, gr. Gyürky Ábrahám nógrádi főispán, gr. Hunyady Pál, Maljevácz Péter po­­zsegai főispán (Horvát-, Szlavón- és Dalmátország részéről), őrgr. Pallavicini Ede. E kihirdetés után más tárgy nem lévén — az ülés eloszlott. ____ — (Új képviselők.) Azon képviselők, kik a múlt országgyűlésen nem voltak a képviselőház­tagja, a következők: Deákpártiak: Gróf Apponyi Albert, gróf Batthyány Zsigmond, Bánffy György, Beöthy Ákos, Bésan Mihály, Bittó Benjamin, Bittó Kál­mán, Bothos Kálmán, Buda Sándor, gr. Csáky Gyula, Csemeghy Károly, Csiky István, Czóbel Albert, Dálnoky Barnabás, Dániel Béla,Dedinszky József, a két Decány, Dimitrievics Milos, Dürr Samu, Eőry Jenő, Eötvös Károly, Ernuszt Sán­dor, gr. Festetich Pál, Földváry János, Fröhlich Gusztáv, Ghiczey Samu, Gidófalvy Albert, Goda Béla, Gozmann János, Gáll Gyula, Hajós János, gr. Haller Ferencz, Havas Sándor, Hedry Ernő, Hegedűs János, Horváth Lajos, Hradszky Antal, Hunkár Mihály, gr. Hunyady K­. Istóczy Gy., Jendracsik M., Jeney J, Kajuch J., Kasper M., gr. Károlyi Gyula,­­ Kemény Kálmán, Kégl György, Kis Miklós, Kuhinka István, Lejthényi Nándor, Lészay Lajos, Lipovniczky Sándor, b. Lipthay Béla, Lónyay János, Madas Károly, Mangesius Károly, Marx A., Máday Lajos, Mári­ 44z­ ássy Kálmán, Molnár Aladár, Nemes Péter,­ Ocs­kai István, Vecsei Oláh Károly, Ottlik G­éza, Palkovics K., gr. Péchy Manó, Pisuth I., Popescu, Popovics Jenő, Radocza János, ifj. gr. Ráday­­ Gedeon, Sachsenheim Albert, Schauser Frigyes,­ Schmausz Nándor, Schuller József, báró Sennyey Pál, Steiger Gyula, Szabadhegyi Antal, Szakáll Antal, gróf Szapáry Géza, Saáry Miklós, Szemző János, Szentmiklóssy Pál, Szilágyi István, Szilvay Károly, Szmrecsányi László, Tordai Endre, Tar­­nóczy Gusztáv és Béla, Tavaszi Endre, Torma Károly, Toszt Gyula, Tóth Bálint, Trajcsik Ala­jos, Sízváry Lajos, b. Vécsey József, Vojnics Barnabás, Zichy Antal és gróf Zichy Imre. Ellenzékiek: Bakcsi F., Becze Antal, Boér Antal, b. Baldácsy Antal, Csávolszky, Lajos, Dobay Antal, Gullner Gyula, Bucsánszky Adolf, gr. Keglevich G., gr. Eszterházy I., Nikolica S., Simonsics B., Ghyczy Dénes, Csaba Gyula, Péchy Jenő, Beöthy Algernon, Karassiay István, Hou­­chard Ferencz, Csipkés Lajos, Éder Ferencz, Molnár György, Szaplonczay Miklós, Kassay Ignácz, Rázsó János, Keresztes István, Oláh Gyula, Ugrón Gábor. — (A képviselőhöz osztályai) a verifiká­­c­iókat szombaton elvégezték. Az eljárás ebben a következő volt: Minden osztály az előtte való osztály tagjai­nak jegyzőkönyveit vizsgálja, az utolsót pedig az első. A képviselők pedig három, a, b és c betű által megjelölt osztályzatba soroztatnak úgy, hogy a alá jön mindazon képviselő, ki ellen kérvény nem nyujtatott be s jegyzőkönyvük kifogástalan, b alá azok, kiknek jegyzőkönyvük ugyan rende­sek, de ellenük kérvény érkezett, végre c alá azok jönnek, kiknek jegyzőkönyvük ellen, érkezett le­gyen bár ellenök kérvény vagy nem,­alaki vagy a választásra nézve lényeges kifogás van. Az igazolásból csak azok neveit emeljük ki, kik ő alá osztályoztattak. Az első osztályban Esz­terházy István gr., mert a választás többször meg­­szakittatott. Schreiber Frigyes, úgy mint a többi szászok is azért, mert jegyzőkönyvük, nem az or­szággyűlés hivatalos nyelvén, hanem németül van­nak szerkesztve; ezen német megbízó levelek minden osztályban rosz­vért­­csináltak. Tassy Mik­lós, mert a választás jegyzése egészen roszul volt vezetve és a jegyzőkönyv kuszári irálya. A máso­dik osztályban Dörr Samu jött ő alá, mint német megbízó levéllel ellátott képviselő. — A harmadik osztályban Hets Károly, mert jegyzőkönyve alá csal, a választási elnök van aláírva, a jegyző meg nem. Nemes Péter, mert jegyzőkönyvéből nem tűnik ki, hogy birt-e az elnök és jegyző hivatalos megbízással. Toszt Gyula, mert az elnök és jegyző oly megjegyzéssel látták el aláírásukat, mely hom­lokegyenest ellenkezik. A negyedik osztályban Mangesius Károly, mert nem is tűnik ki jegyző­könyvéből, mivé választatott tulajdonosa. Az ötö­dikben Csanády Sándor egyik jegyzőkönyve, mert többszöri megszakítással folyt a választás. Rázsó Lipót, mert bár három jelölt közül az egyik ugyan visszalépett szavazás közben, abszolút többséget nem nyert és újra nem történt választás. A hato­dik és hetedikben senki sem jött­­ alá. A nyolc­a­­dikban Kapp Gusztáv és Sachsenheim Albert, mert németül szerkesztvék jegyzőkönyveik. Szakál An­tal, mert a választás erőszakosan félbeszakittatott. A kilenczedik osztályban senki sem jött c betű alá. Egyveleg: 44 (Sajtószabadság.) Az egyesült államokbeli elnökválasztási mozgalmat a sajtó rend­ívül nyers hangon szítja. Igen kíméletlenül és piszkolóan szólnak a lapok az ellenpárt elnökjelöltjéről, így Greeley-re csak három bűnt nem fogtak még rá — tolvajságot, házasságtörést és korhelységet; ezeken kívül azonban Greeley bűnlajstroma min­dennap ki van tálalva a lapokban, s minél erősebb kifejezéssel, annál jobban szeretik. De Grantnak is kijut az efféléből jócskán, mert mind a két párt páratlan szabadsággal elmondja ellenfelét hazug­nak, árulónak, gyapotos hunczutnak, bolondnak, gyávának, rebellisnek, politikai kontárnak, ká­romkodó istentelennek stb. Ezt a hangot már tűrni kell novemberig, azután csendesség lesz négy esztendeig megint. ** („Templom Imre története“) czím alatt Tán­csics Mihály évekkel ezelőtt kis művet irt, mely­ben egy lelenet históriáját adja elő. Az e könyvben foglaltak valóságon alapulnak s most a kúriát foglalkoztatják. Az illetőt Templom Imrének hivják, mert vagy 35 évvel ezelőtt a makói temn­­s.

Next