Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-01 / 26. szám

BUDAPEST. Melléklet a „Politikai Újdonságok“ 23-ik számához. 1874. julius. MAGYAR GAZDA. Szerkeszti MADAY IZIDOR. Megjelen minden k­ő elején egy nagy féltvén. Hetedik szám. A „Magyar Gazda“ tisztelt olvas­óihoz! A jelen számtól kezdve, az eddig dr. Farkas Mihály tapintatos szerkesztése mel­lett megjelent „Magyar Gazda“ szerkeszté­sét alulírt vette át. Érzem, hogy érdem­teljes elődöm után nem lesz könnyű a „Magyar Gazda“ tisztelt olvasóinak rokon­­szenvét kinyernem, ugyanazért iparkodni fogok ezt elérni az által, hogy a legjobb és legnépszerűbb gazdasági írók közleményei­vel a „Magyar Gazda“ tartalmát lehető változatossá tenni fogom. Midőn e néhány szóval magamat szíves figyelmükbe ajánlani bátorkodom, még azon kérést intézem a t. olvasókhoz, hogy a köz­ügy érdekében esetleg kívánságaik, ész­revételeik, vagy egyéb közlendőkkel e lap hasábjait minél sűrűbben vegyék igénybe, miután egy gazdasági szaklap rendelteté­sének csak akkor felelhet meg, ha a gazda közönséggel folytonos érintkezésben áll, és a gyakorlati gazdák eszmecseréjének szolgál. Máday Izidor:­­Lakása és szerkesztői iroda Budapest V., Nádor­ utcza 11.) Tanuljunk a bolgároktól! Ha jól körültekintünk az országban, lehetetlen, hogy fel ne tűnjék vizsgálódó sze­meink előtt azon körülmény, hogy bár éve­ken át üldöz bennünket a szárazság — azon vizeket mégis, melyek rendelkezésünkre állanak — nem tudják méltányolni, s azok áldásait földjeink öntözésével hasznunkra nem fordítjuk? Hány százezer gazdának nem foly egy vagy más kisebb nagyobb folyó, vagy pa­tak birtoka szélén, és kérdem: hányan tö­rekszenek e nagy előnyt felhasználni? Valóban igen kevesen, e tekintetben nem bir a kellő érzékkel sem gazdag, sem szegény. Azon kevesek közt, kik ez irányban az úttörők közzé tartoznak, megbecsüléssel kell megemlítenem Albrecht főherczeg ő fenségét, ki m.­óvári uradalmában első­rendű rétöntözéseket alkotott, de különö­sen ki kell emelnem azt, hogy a mosoni Duna-ágból gőzerő segélyével emelteti ki a vizet s öntözi rétjét, hogy ekként az eddig uradalmában tapasztalt szénahiányt pótolja. A második birtokos, ki tudtommal fo­lyó vizet emel fel rétjeire, Almásy ismert derék hazánkfia, ki­­s tiszabői birtokán 80 holdnyi rétet öntöz a Tiszából, Gwynne­­féle gőzszivattyú segélyével. Másnemű öntözések , hol víztartók tavak vize használtatik fel, vagy kisebb folyócskák, hol a víz könnyű szerrel az ön­tözendő térre vezethető , több helyütt találhatók az országban, —­ilyen igen csi­nos öntözés szemlélhető Pest körül is egy pár ponton — Fóthon például és Marton­­vásáron Fehérmegyében gróf Károlyi Ist­ván és gr. Brunswick urak birtokain.*) *) Fehérmegyében Károlyi György gróf csur­gói birtokán is van mesterséges rétöntözés. S z e г . De e könnyebb szerrel eszközölhető — mondhatnám természetes öntözési művele­tekről nem kívánok szólani — habár ezekre nézve is kijelentem teljes elismerésemet az előretörekvő birtokosok irányában, ezúttal csak is azon nemére kívánok az öntözésnek vonatkozni, mely nagyobb mesterséggel, költséggel eszközölhető. És ez a folyamok, — az öntözendő parti földeknél alacsonyabban álló — vizé­nek öntözési czélokra leendő felhasználása. Ez öntözési mód különösen fontos ná­lunk, hol szerencsétlenül nagy vizeink sza­bályozásánál az öntöző csatornákról az in­téző fek megfeledkeztek, mezőgazdaságunk kiszámithatlan s tán örökre pótolhatlan kárára. Nem marad tehát egyéb hátra, mint hogy segítsünk magunkon ahogy tudunk. — Emeljük ki a birtokunkat átszelő, vagy a mellett elfutó folyamok és patakok vizét szomjas földeinkre — ,s gazdagítsuk e mi­­veleteink által birtokunkat, s ezzel önma­­gunkat s közvetve az ország termelését gyarapítsuk. Azért emeltem ki a fentebb említett két folyamvizzel öntöző főurat, mert ők e téren valódi úttörők, s követésre méltó példával elöljárók lévén, a magyar mező­gazdaság jótevői sorában említendők. Utánuk azután nagy űr támad, a kö­zép és kisebb birtokosok tétlen tömegében, nincs utánzó eddigelé talán senki, ezután következik egy szerény, észre alig vett, fé­lig barbárnak tartott, fecskeként bevándorló népcsoport — a bolgárok — kik évről évre nagyobb számmal látogatnak el hozzánk s bérlenek kis területeket, vizek partjain — és egyszerű vizemelő gépeikkel, melyeket ló hajt, emelik ki a szomszéd folyó patak vagy tó vizét, és űznek oly kertészetet, mi­lyenről a mi jó magyar hazánkfiainak fo­galma is alig van. 20—30—40—60— frt­­nyi bérfizetés mellett holdanként szép összegekkel térnek vissza a télre család­jaikhoz, hogy a tavasz közeledtével ismét visszatérjenek ama vendégszerető földre, mely valóban oda sülyedt már, hogy rajta minden idegen jobban meg tud élni, mint annak sajátképem­ urai. Vigyázzunk, jó hazámfiai, nehogy to­vább csúszszunk a lejtőn, melyen megin­dultunk, mert a lejtő alján a végelszegé­nyedés örvénye tátong, melybe bele fogunk esni mi és minden nép, mely magát el­­hagyja, s nem tanul mások jó példáján és viszont kárán is. Menthetlenül elvesz azon nép, mely szemeit nem használja a látásra és füleit a józan intő szavak meghallga­tására. Mindezt nem egyedül a bolgárokról felhozott példára vonatkozólag mondottam; azok hangja szorgalma­s szak ügyessége igen is szintén olyan dolog, mit meg kell látnunk és követnünk, de utoljában csak azt akarom az érdeklett közönséggel meg­értetni, hogy a szakértelem és szorgalom napjainkban oly jelszavakká váltak, melyek nélkül sem egyes, sem nép többé nem lé­tezhetik. Visszatérve bolgárjaimra — valóban becsüléssel kell az ő erőfeszítésüket — vál­lalkozási szellemüket s ügyességüket tekin­tenünk, melynek eredménye nem csak raj­tunk, de földbirtokosainkon is jótékonyan mutatkozik, a mennyiben számos helyen oly területek, melyeken eddig csak szerény 4 — 5 vagy akár 10 frtnyi évi bér volt csak elérhető, 20 — 30—60 frtot jövedelmeznek. Mily különbségnek kell lenni már most az ily földek vételárában is, nem ön­ként következik-e, hogy azok örök ára leg­alább is megkétszerezte, vagy háromszo­rozta magát? Íme mit nem tesz a hangya-szorgalom! Érdekes látni mint állítja fel a bolgár, a­mint kibérlett földjére teszi lábát, egy­szerű, saját kezével faragott vizemelő gépét, mint hányja fel a földön vizvezető hancsik­­jait, mint látja el minden egyes vetemény­­ágyát keskeny csatornácskákkal, melyen a vizet növényeire vezetni fogja; úgy dolgoz­nak ez emberek mintha mindannyian szü­letett mérnökök volnának. S ha kerti telepek teljes díszében áll, hinné-e valaki, hogy egy hold földjüknek a termése 200—300— 400 forintot ér meg átlagosan? mely összeget nemcsak a nagy fogyasztó főváros, de kisebb városaink mel­lett is el tudnak érni. Vegyünk tehát példát az idegen nép­fajtól jó hazámfiai, tanuljuk megismerni a vízöntözés áldásait, tanuljuk meg azokat hasznunkra fordítani, átalában tanuljunk a bolgároktól vállalkozási szellemet, szak­értelmet és hangya szorgalmat. Budapest, jun. 25. Kenessey Kálmán: A drótférgek. A drótféreg elnevezés alatt a mezőgazda és kertész a szökcsér (Elater, Agriotes) bogarak pondróit szokta érteni, mely igen elterjedt hosszú­­kás bogarakat olvasóink kétségkívül azon tulaj­donságuknál fogva ismerik, hogy mellükben mozgékony tüske van, melynek segélyével, ha hanyatt fekszenek, magukat felpattantják. A szök­csér pondrók tökéletes kifejlődésük idejéig, azaz, míg bogár lesz belőlük, 4—5, sőt némelyek állítása szerint 7 évig is élősködnek a földben, gabona­­neműek, kerti vetemények, sőt fiatal gyümölcs­­csemeték szárait és gyökereit pusztítva. A szökcsérek több fajainak pondrói mind­annyian igen kevéssé s legfölebb a színtünet­­ben különböznek egymástól. A pondrók nagysága életkoruknál fogva igen különböző és 10—18 m. méter közt váltakozik. Leginkább hasonlítnak ezen pondrók bőrüknek simasága, fénye és szaru­­nemű alkatánál, valamint testalakjuknál fogva, az átalánosan ismert lisztrejtény (Tenebrio molitor) pondróihoz, vagyis az úgynevezett lisztféreghez, melyeket éneklő madarainknak szoktak eledelül adni. A drót­férgek feje csúcsos, hengerded, felül­ről lefelé lapított; testök a fejen kívül 12 világo­sabb vagy sötétebb sárgaszínü gyűrűből áll, melyeken egyes szőrszálak mutatkoznak; hat láb­bal birnak, melyeknek végtagja öt kocsányból s egy karmacsból alkotvák. A testgyűrűk majdnem egyformák, csak a 2-ik és 3-ik rövidebb, s az 1 és 12-ik valamivel hosszabb a többinél; az­tolsó gyűrű a mászásnál a test utántolására szorul. Az olvasó tájékozására a legelterjedtbb és legkártékonyabb szökcsér faj, a vetési telecsér (Elater (Agriotes) segetis Linné) rajzát, szökilő-

Next