Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-27 / 43. szám

43-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXI. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moeee R., Seilersstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, WoLNzeile Nr. 22. Előfizetési fölhívás a VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK­ra. Azon­­ előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember hó végével lejárt, fölkérjük, hogy­­mielőbb­ szí­veskedjenek­ meg­­nyitani megrendeléseiket, nehogy az új évnegyed kezdetén az előfizetések összetorlódása vagy elkésése miatt késede­lem álljon be a lapok küldésében. Előfizetési feltételek: postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok . együtt: Negyedévre (okt .deczember).............................3 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Negyedévre (okt. —deczember).............................2 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Negyedévre (okt. - deczember)...................1 ft. 50 kr. ÜST* Az előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó­hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) Heti szemle: Tisza Kálmán miniszterelnöksége, bár rég előre elkészített, nem váratlan s egyáta­­lán nem meglepő, de mindazáltal fontos ese­mény, mely a herczegovinai lázadás ered­ménye fölött is kimagaslanék, még akkor is, ha azok különben is el nem vesztették volna félelmes jellemüket, s immár jórészt tiszta marhaszállítmányharcz színvonalára nem sü­­lyedtek volna alá. Valóban, már inkább csak még egy-egy belgrádi sürgöny vagy hatáskereső jól érte­sült levél képes pillanatra a figyelmet fölkel­teni, mely még mindig borúsnak festi a láthatárt Nándor-Fehérvár körül, s mely Risztics „perniciosus“ cselekvényeivel Milán lemondásának eshetőségével akar fenyegetni bennünket. Azt mondja, miszerint az atyai Oroszország csak azért nem akarja engedni szerb fiainak, hogy most rögtön neki­rohan­janak a nis-i török tábor vasfalának, mert időt akar nekik szerezni, hogy készüljenek el jobban. Már tudniilik, hogy ezt hiszik a belgrádi forradalmárok, kik egy kissé valószínűleg szé­gyenük, hogy oly hosszú, kitartó, oly fennen henczegő fenyegetőzések s szájhősködő bőge­­delmek után a tettre hívó pillanatban megint „savanyúnak“ látták a szőlőt. De ám csak higyyék és hitessék ezt el a szerb tömeggel, és pedig minél tovább, akár még vagy húsz esztendeig, egy másik félszá­zadig, hisz van annak már körülbelül fél­százada, mióta a keleti kérdés szörnyével ijesztgetik a világot. Majd azon egy pár évtized alatt mi is megerősödünk és kiheverjük a forradalmak vér- és az új alkotmányos „görbe vasútépí­tés“, alapítási, szédelgési sinekurás aera corruption­alis pénzveszteségeit, rendbe hoz­zuk közigazgatásunkat, törvénykezésünket, fölemeljük a közművelődést és közvagyonos­ságot nyugateurópai színvonalra, elnémítjuk a nemzetiségi államellenes izgatásokat, lesz pénzünk, katonánk, jó erkölcsünk és fejlet­tebb tudományosságunk, — vagy ha akkor se lesz, akkor aztán — no akkor aligha lesz valaha, és akkor aztán megérdemeljük, hogy ... no de az alternatívának ez a fele olyan rettenetes, hogy azt nemcsak hinni, de még kimondani sem szabad, annál kevésbbé a jelen pillanatban, midőn épen oly esemény küszöbén állunk, melyre legjobban illik és a­melyet legjobban jellemez ez az ismeretes jelszó: most vagy soha! Valóban, Tisza Kálmán miniszterelnöki aerájának jelentőségét és komolyságát csak­nem az egész kormánypárti, úgy mint ellen­zéki,­ hazai, úgy mint czizlajtáni,— sógor, szomszéd és külföldi — sajtó a fennebbi érte­lemben magyarázza. Vagyis, hogy új államalkotási küzdel­münkben eljutottunk egy oly fejlődési stá­diumba, mely a létező körülményekhez képest és viszonylag a lehető legalkalmasabb arra, hogy a nagy kérdést, vájjon önálló állam­életre képesek vagyunk-e, sikerrel megold­hassuk. „Viszonylagos“ — mondjuk, (relative) — mert hogy egyátalán, absolute, magasabb államférfim lángelméket ügyeink élére ne képzelhetnénk, mint azok, kiket jelenleg ott látunk, azt épen nem mondhatjuk. De hogy a meglevők közt a vezetésre ez idő szerint mégis azok állíttattak, kiket a nemzet valódi többsége erre legalkalmasabbnak tart, azt az egyet tagadni nem lehet, mert ezt bizonyítja azon már magában nagy horderejű körül­mény, hogy a nemzetnek nemhogy nagy többsége, de úgyszólván egyeteme egye­sül mögöttük, bízik bennük, illetőleg várja tőlük a hazamentés nagy munkáját, szóval a pártegység oly erős, oly nagy, a minő­nek példáját „pártos“ nemzetünk viharos történelme századonként alig egyszer mu­tatja föl. Ez egység megvolt már a tavaszszal, ille­tőleg akkor vette kezdetét a nagy sorakozási processus, s még csak az hiányzott, hogy az megszilárdulván és megerősödvén, a kormány­ban is teljes kifejezést nyerjen. Most végre ez is megtörtént. Megtörtént úgy, mint már akkor remélték és kilátásba helyezték. Sőt még „agyabbul“. Az egységnek és összhangnak még teljesebb mértékével. Mert vajmi ritka a parlamentáris életben az oly kormány­változás, mely alatt legalább egy-két más kormányképes vagy vágyakozó (aspiráns) vetélytárs — mint mondani szokás — „kom­­bináczióba“ ne jőne. Ezt a kombinácziót pedig nálunk ked­velni látszik, úgy a politizálást legkedven­­czebb lelki izgalmai közé sorozó közönség, valamint hogy erős divatba is hozta a sándor­­utczai hiú vágyakozók kiválóan nagy tömege. De jelenleg, noha a kinevezést megelőző­leg átalánosan tudva volt a bizonyos válto­zás, még a csacska „Fáma“ is elnémult, és a kinevettetés félelme eltiltó attól, hogy akár az elnöki, akár csak az egyes ügyérségi székekre néhány sóvár jelöltet emlegessen. A­mi szintén arra mutat, hogy már akár az illetők érdeme, tehetsége, akár a nemzet bizalma vagy egykedvűsége folytán — de végre is e pillanatban ők a hivatottak arra, hogy a parlamentáris diktatúra bizo­nyos nemével és nem legcsekélyebb mérvével mindaddig legjobb belátásuk szerint kormá­nyozzanak, míg vagy a hazamentés nagy feladatát meg nem oldották, és ez esetben egy kissé azután is,­­ vagy míg arra képte­leneknek nem bizonyítják magukat. Ezen két eshetőség között annál inkább kell az elsőt óhajtanunk, mert e mozamnak a nagy egységben rejlő előnye mellett meg­van a maga komoly, s szinte megdöbbentő oldala is. Ez ellenmondás talán, föltétlen, még jelöl­tek emlegetésétől is tartózkodó nagy egyet­értés csaknem temetői csöndjének igen ünne­pélyes, némileg aggasztón feszítő színezetet ad a gondolat, a furdaló sejtelem, hogy e nagy öszhang nem onnan ered-e, mert a nemzet legalább ez idő szerint és a jelen rendszer j­átszmáj­ában — utolsó kár­tyáit adta ki, s most körülbelül úgy érezheti magát, mint az oly sereg, melynek zöme már visszaverve és épen tartalékát küldi előre ?

Next