Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1875-10-27 / 43. szám
43-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXI. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moeee R., Seilersstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, WoLNzeile Nr. 22. Előfizetési fölhívás a VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOKra. Azon előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember hó végével lejárt, fölkérjük, hogymielőbb szíveskedjenek megnyitani megrendeléseiket, nehogy az új évnegyed kezdetén az előfizetések összetorlódása vagy elkésése miatt késedelem álljon be a lapok küldésében. Előfizetési feltételek: postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok . együtt: Negyedévre (okt .deczember).............................3 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Negyedévre (okt. —deczember).............................2 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Negyedévre (okt. - deczember)...................1 ft. 50 kr. ÜST* Az előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) Heti szemle: Tisza Kálmán miniszterelnöksége, bár rég előre elkészített, nem váratlan s egyátalán nem meglepő, de mindazáltal fontos esemény, mely a herczegovinai lázadás eredménye fölött is kimagaslanék, még akkor is, ha azok különben is el nem vesztették volna félelmes jellemüket, s immár jórészt tiszta marhaszállítmányharcz színvonalára nem sülyedtek volna alá. Valóban, már inkább csak még egy-egy belgrádi sürgöny vagy hatáskereső jól értesült levél képes pillanatra a figyelmet fölkelteni, mely még mindig borúsnak festi a láthatárt Nándor-Fehérvár körül, s mely Risztics „perniciosus“ cselekvényeivel Milán lemondásának eshetőségével akar fenyegetni bennünket. Azt mondja, miszerint az atyai Oroszország csak azért nem akarja engedni szerb fiainak, hogy most rögtön nekirohanjanak a nis-i török tábor vasfalának, mert időt akar nekik szerezni, hogy készüljenek el jobban. Már tudniilik, hogy ezt hiszik a belgrádi forradalmárok, kik egy kissé valószínűleg szégyenük, hogy oly hosszú, kitartó, oly fennen henczegő fenyegetőzések s szájhősködő bőgedelmek után a tettre hívó pillanatban megint „savanyúnak“ látták a szőlőt. De ám csak higyyék és hitessék ezt el a szerb tömeggel, és pedig minél tovább, akár még vagy húsz esztendeig, egy másik félszázadig, hisz van annak már körülbelül félszázada, mióta a keleti kérdés szörnyével ijesztgetik a világot. Majd azon egy pár évtized alatt mi is megerősödünk és kiheverjük a forradalmak vér- és az új alkotmányos „görbe vasútépítés“, alapítási, szédelgési sinekurás aera corruptionalis pénzveszteségeit, rendbe hozzuk közigazgatásunkat, törvénykezésünket, fölemeljük a közművelődést és közvagyonosságot nyugateurópai színvonalra, elnémítjuk a nemzetiségi államellenes izgatásokat, lesz pénzünk, katonánk, jó erkölcsünk és fejlettebb tudományosságunk, — vagy ha akkor se lesz, akkor aztán — no akkor aligha lesz valaha, és akkor aztán megérdemeljük, hogy ... no de az alternatívának ez a fele olyan rettenetes, hogy azt nemcsak hinni, de még kimondani sem szabad, annál kevésbbé a jelen pillanatban, midőn épen oly esemény küszöbén állunk, melyre legjobban illik és amelyet legjobban jellemez ez az ismeretes jelszó: most vagy soha! Valóban, Tisza Kálmán miniszterelnöki aerájának jelentőségét és komolyságát csaknem az egész kormánypárti, úgy mint ellenzéki, hazai, úgy mint czizlajtáni,— sógor, szomszéd és külföldi — sajtó a fennebbi értelemben magyarázza. Vagyis, hogy új államalkotási küzdelmünkben eljutottunk egy oly fejlődési stádiumba, mely a létező körülményekhez képest és viszonylag a lehető legalkalmasabb arra, hogy a nagy kérdést, vájjon önálló államéletre képesek vagyunk-e, sikerrel megoldhassuk. „Viszonylagos“ — mondjuk, (relative) — mert hogy egyátalán, absolute, magasabb államférfim lángelméket ügyeink élére ne képzelhetnénk, mint azok, kiket jelenleg ott látunk, azt épen nem mondhatjuk. De hogy a meglevők közt a vezetésre ez idő szerint mégis azok állíttattak, kiket a nemzet valódi többsége erre legalkalmasabbnak tart, azt az egyet tagadni nem lehet, mert ezt bizonyítja azon már magában nagy horderejű körülmény, hogy a nemzetnek nemhogy nagy többsége, de úgyszólván egyeteme egyesül mögöttük, bízik bennük, illetőleg várja tőlük a hazamentés nagy munkáját, szóval a pártegység oly erős, oly nagy, a minőnek példáját „pártos“ nemzetünk viharos történelme századonként alig egyszer mutatja föl. Ez egység megvolt már a tavaszszal, illetőleg akkor vette kezdetét a nagy sorakozási processus, s még csak az hiányzott, hogy az megszilárdulván és megerősödvén, a kormányban is teljes kifejezést nyerjen. Most végre ez is megtörtént. Megtörtént úgy, mint már akkor remélték és kilátásba helyezték. Sőt még „agyabbul“. Az egységnek és összhangnak még teljesebb mértékével. Mert vajmi ritka a parlamentáris életben az oly kormányváltozás, mely alatt legalább egy-két más kormányképes vagy vágyakozó (aspiráns) vetélytárs — mint mondani szokás — „kombináczióba“ ne jőne. Ezt a kombinácziót pedig nálunk kedvelni látszik, úgy a politizálást legkedvenczebb lelki izgalmai közé sorozó közönség, valamint hogy erős divatba is hozta a sándorutczai hiú vágyakozók kiválóan nagy tömege. De jelenleg, noha a kinevezést megelőzőleg átalánosan tudva volt a bizonyos változás, még a csacska „Fáma“ is elnémult, és a kinevettetés félelme eltiltó attól, hogy akár az elnöki, akár csak az egyes ügyérségi székekre néhány sóvár jelöltet emlegessen. Ami szintén arra mutat, hogy már akár az illetők érdeme, tehetsége, akár a nemzet bizalma vagy egykedvűsége folytán — de végre is e pillanatban ők a hivatottak arra, hogy a parlamentáris diktatúra bizonyos nemével és nem legcsekélyebb mérvével mindaddig legjobb belátásuk szerint kormányozzanak, míg vagy a hazamentés nagy feladatát meg nem oldották, és ez esetben egy kissé azután is, vagy míg arra képteleneknek nem bizonyítják magukat. Ezen két eshetőség között annál inkább kell az elsőt óhajtanunk, mert e mozamnak a nagy egységben rejlő előnye mellett megvan a maga komoly, s szinte megdöbbentő oldala is. Ez ellenmondás talán, föltétlen, még jelöltek emlegetésétől is tartózkodó nagy egyetértés csaknem temetői csöndjének igen ünnepélyes, némileg aggasztón feszítő színezetet ad a gondolat, a furdaló sejtelem, hogy e nagy öszhang nem onnan ered-e, mert a nemzet legalább ez idő szerint és a jelen rendszer játszmájában — utolsó kártyáit adta ki, s most körülbelül úgy érezheti magát, mint az oly sereg, melynek zöme már visszaverve és épen tartalékát küldi előre ?