Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1876-11-08 / 45. szám
518 érlelődhetik a nézet, hogy a monarchia csak katonai absolutismus fékével lesz kormányozható ? És ha ez absolutismus magyar lehetne, vagy ha bár nem föltételezné a magyar államiság, mi több a magyar nemzetiség megsemmisítésére való törekvést ? A karduralom másutt csak az egyéni szabadságot szorítja legszűkebb korlátok közé, de annál kizárólagosabban teszi irányadóvá a „nemzeti“ eszmét, nálunk ellenben az absolutizmus kérdése nem csupán a szabadság, de főleg nemzetiségünk léte ellen irányul. Pedig az elveszett szabadságot vissza lehet szerezni, de a megölt nemzetiség föl nem támad.. És az angol közvélemény mégis hogy háborog és parancsolólag tüntet egyes szabadsági vagy anyagi kérdések körül is! Mi pedig hallgatunk, holott a fönforgó kérdésben létünk forog kockán! Államférfiaink működése az utóbbi évtized alatt persze olyan volt, hogy méltán megerősítheti bennünk a kormányi csalatkozhatlanság dogmájának egyedül üdvözítő voltát! Annyi bizonyos, hogy ha az alkotmányos népakarat az óhajtott irányba tudná terelni a bécsi hatalom eszközeinek kezelőit, ez sokat vitatott alkotmányosságunk erejének oly hatalmas nyilatkozása és tanulsága lenne, minőt eddig nem mutatott, s mennél nagyobbat ezután sem mutathatna föl Kossuth nézetei a keleti kérdésben. Még azok is, akik különben „nem élnek vele“, kiváncsiak tudni a nagy száműzött „külön véleményét“ minden fontosabb kérdésben. Ő már most egy idő óta tartózkodik az egyenes vagy épen ünnepélyes nyilatkozásoktól. És azt jól is cselekszi, saját méltósága érdekében, amit hogy mindvégig megőrizzen, minden pártszínezetű magyar ember egyaránt óhajt. Mi ez alatt azt értjük, hogy miután a nemzet más irányban indult meg, s ő meggyőződhetik, hogy az ő vezényszavára — ha csak rendkívüli, alig képzelhető körülmények nem állanak be, — vissza nem fordul, mindenesetre hozzá illőbb, ha nézeteit nem kiáltványszerű, de igénytelenebb alakban juttatja tudomásra, olyképen, mint a világ egyéb nagy államférfiai s nevezetességei, kiket egy-egy hírlapíró meglátogat s kiesdekli tőlök nézeteiket. Csakhogy nagy hazánkfia ilyetén nyilatkozásának határtalanul nagyobb becse van úgy közvetlen mielőttünk, mint a világra nézve is, főleg azon okból, mert míg a szereplő államférfiak igyekeznek elburkolni valódi gondolataikat s szándéklataikat, Kossuth Lajos nyilatkozatait illetőleg mindenki meg van győződve, hogy azok őszinte meggyőződésének nyílt és tartózkodás nélküli kifejezései, olyannyira, hogy ha ismét hatalom polcára jutna, e nézeteket igyekeznék ott is valósítani. Jelenlegi nézeteit a keleti ügyre vonatkozólag egy szélsőbalpárti hírlapíró előtt mondta el, ki őt Baraccone di Collegno nevezetű magányában meglátogatta. Nagy hazánkfia a keleti kérdésben követendő politikára nézve is saját magyar függetlenségi elvéből indul ki, mindazáltal e kérdés lényegére és az általa kitűzött irányra nézve közte és a jelenleg hazánkban uralkodó párt között itt már nem oly nagy a távolság és ellentét, mint az Ausztriával kötött egyezségre vonatkozólag. Rokonszenvesen és hálával szól a törökről, s nem tartja a mohamedánságot teljesen képtelennek a polgárosulásra, csakhogy mindamellett ő is azt hiszi, hogy az európai török állam előbb-utóbb össze fog omlani; határozottan az orosz ellen nyilatkozik, s a keleti kérdés legszerencsésebb megoldásának alakját az általa már régebben fölvetett s ismeretes dunai szövetségben látja Magyarország védnöksége alatt — ha tudniillik már Lengyelország is fölállíttatnék. E föltétel azonban egyre jobban távolodik a lehetőség határától, s e pillanatban nem képez oly tényezőt, melyre számítani lehetne. Lengyelország fölállításának eszméje, s a franczia-porosz háború még kilátástalanabb, mint valaha, mert egy újabb hatalmas ellenséggel szaporodott, Németország ugyanis tudja, hogy a fölállítandó Lengyelország — régi rokonszenvek alapján is — Francziaország szövetségese lenne, — s Németországot maga Kossuth oly hatalomnak tartja, mely ha Oroszországgal csatlakozik, ez esetben monarchiánk háborúja e két birodalom ellen legveszélyesebb koczkavetés lehetne. így amint vagyunk, Kossuth a semlegességet tartja legajánlatosabbnak, s mindezt összevéve, legfőbb pontjaiban összetalálkozik külügyi politikánk sejthető irányával s kiindulásával, tudniillik , hogy az európai török birodalmat ő is menthetlennek tartja s hogy eshetőleg annak romjain újabb államok alakulását véli elkerülhetlen következménynek. Mezei Ernő, ki látogatást tett közelebb Kossuthnál, a „Nép Zászlójáéban a következőkben adja elő Kossuth nyilatkozatait a keleti kérdésről: Kossuth — úgymond — hálára van kötelezve a török irányában. És Kossuth itt a legnagyobb melegséggel emlékezett meg a nemes eljárásról, melyet irányában a török porta és Abdul Medsid szultán követtek, mikor Oroszország és Ausztria kiadatását követelték. Továbbá ő a török fajban, hol még az nem lett megrontva a keresztényekkel való érintkezés által, oly gyönyörű jellemvonásokat és nemes tulajdonságokat talált, melyekhez foghatót nem ismer. Az a valódi török soha nőt nem bánt, soha gyermeket és állatot nem bánt, annak elve, hogy a gyengébbet sérteni nem szabad, az a nagylelkűségnek és türelmességnek példánya. Kis-Ázsiában látott kereskedőt, ki holmiait éjjelen át is teljesen őrizetlenül hagyta, és csak elszörnyüködött Kossuthnak figyelmeztetésére, hogy valamit ellopni találnak, a lopásnak fogalmát sem ismerte ! Azután az is mesebeszéd, hogy Korán végleg akadályozná a török fajnak cz iV i 11 záczióját, hisz a történelem mutat rá példát, hogy mohamedán nép kebelében ért dicső virágzást a szellemi élet és a tudományok művelése. Mindazonáltal mint politikus nem indul érzelmei után, és nem zárkózik el a helyzetnek kényszerű következései előtt. Ő is úgy látja, hogy a török birodalom kikerülhetlenül fel fog bomlani, és a török faj nem lesz képes semmi hivatást betölteni, legalább Európában. A törököknek az a szerencsétlenségük, hogy ők voltak az utolsó hódító faj földrészünkön, és az ő bejöttükkor az államok alakulása már nagyon előhaladott fokon állott. Mikor mi magyarok Európába jöttünk, mai hazánknak területén még nem találtunk valódi államokat, hanem csak népcsaládokat. De a török teljesen szervezett kész államokat hódított meg, államokat, melyek saját kultúrájukkal, történelmükkel és nemzeti jelleggel bírtak. Az ilyeneket pedig teljesen elenyésztetni és egy új államnak politikai és művelődési tényezőivé tenni, a legnehezebb feladat. Az marad tehát a kérdés, hogy mi a teendőnk a Balkán-félsziget zavaraival szemben ? Ezt a kérdést nem szabad érzelgéssel és átalános ideális szempontokból megítélni, hanem tekintetbe kell vennünk saját érdekeinket. A szabadságot és nemzeti létet pártolnunk kell ugyan minden népre nézve, de úgy, hogy ne legyen veszélyeztetve saját szabadságunk és nemzeti létünk. Kossuth nincs abban a nézetben, hogy Törökország keresztyén népeinek és a délszláv fajoknak fölszabadulása minden körülmények között veszélyt jelentene hazánkra nézve. De a szerbeknek jelenlegi küzdelme és diadala hazánkra semmi jót nem hozhat. Ha még teljes függetlenséget vívnának ki! De vájjon függetlenek lesznek-e? Bizony azok az aldunai államok önmagukban soha önálló politikát nem követhetnek , hanem mindig kénytelenek lesznek egy hatalmasabb szomszédra támaszkodni, és ez a támasz nem lesz az osztrák, hanem az orosz. Oroszország nem is kíván egyebet, mert nem több földre van szüksége az orosz hódításnak, hanem arra, hogy a neki alárendelt kis államok által befolyását kiterjeszsze és Ausztria-Magyarországot körülkapcsolja. Semhogy az bekövetkezzék, inkább a törököt kell védelmeznünk, mert bizonyos, hogy a török szomszédság nem veszélyes, és az orosz annál veszélyesebb. Oroszországnak meggyengítése és ártatlanná tétele az előfeltétel ahhoz, hogy a török birodalom fölbomlásába és a délszlávok függetlenségi törekvéseibe belenyugodnunk lehessen. Szükséges volna Lengyelországnak helyreállítása, és Magyarországnak teljes függetlensége. A független Magyarországnak egészen más viszonya volna az aldunai népek függetlenségi törekvéseihez. Ez nem fenyegetné úgy az ő szabadságukat, mint az osztrák magyar nagyhatalom, mely szükségkép a terjeszkedés ösztönével bír, és az Olasz , valamint a Németországban szenvedett veszteségekért a keleten keres kárpótlást. — A független Magyarország és az aldunai népek között könnyen létesülhetne egy szövetséges viszony,a melyben közösek volnának érdekeink és kölcsönösen biztosítanák egymásnak szabadságát és nemzeti érdekeit. Az 1867-diki egyezség megkötése most oly kényszerűségekbe és veszélyekbe sodorja Magyarországot, melyeket ő, Kossuth, előre látott és hirdetett is. Ahelyett, hogy védelmül szolgálna a szláv áramlat veszedelme ellen, még inkább nyakunkra hozta azt. Jelenleg a török birodalomnak felbomlása minden kétségen kívül súlyosan fenyegetné saját jövőnket. A felbomlás ugyan elmaradhatlannak látszik, de csak úgy szabad megengednünk, hogy az a szabadságnak javára váljék és ne az orosz hódítás érdekét segítse elő. És míg ez nem lehetséges, addig nem tarthatunk Szerbiával. De ez oly sajnos kényszerűség, melyet csak fájlalnunk lehet, és melyben nem volna szabad elfelednünk a méltányosságnak hangját és követelményeit. Kossuth rászalja azt a durva, sértegető hangot, melyet a magyar sajtó egy része használ a szerbek irányában. Nagy sérelmek alatt a népek fölemelkednek és kiengesztelésre lesznek hajlandók, de az apró tűszurások vérig keserítik őket és azokat nem feledik soha. Nagyjában ezek voltak Kossuth Lajosnak nézetei viszonyunkról a Balkán-félszigeten kitört küzdelemhez, amint azokat a társalgásnak különböző fordulataiban és megnyitott eszmemenetekben előadta. Én ezután szóba hoztam az eshetőleges európai bonyodalmat is, mely Oroszországnak támadó föllépéséből Törökország ellen keletkeznék. Meg kell említenem, én azt vitattam, hogy Oroszországnak fegyveres beavatkozása Törökország belharczaiba oly tény volna, melynek a neutralitás fentartását lehetetlenné kell tennie részünkről, és mely után valódi érdekeink a háború megindítását Oroszország ellen, a helyzetnek szükségévé fogják emelni. Azt tartottam, hogy a magyar publicistikának ez esetben épen a háborút kell is ajánlania. Kossuth elsőbben azt jegyezte meg, hogy az egyenes izgatás a háborúra nincsen helyén, mert a háború nem oly egyszerű dolog. A háború mindig a szövetségesek, az európai hatalmak viszonyának kérdése, melyet ő, Kossuth, „ki a diplomácziának titkaiba nincsen beavatva“, el nem dönthet. Nagy kérdés, mily magatartást fog tanúsítani Németország, mely ha véd- és daczszövetségre lép Oroszországgal, az osztrák-magyar monarchiára nézve minden háborús vállalkozás a legvégzetesebb koczkavetés fogna lenni. Ő megvallja, a maga szempontjából, mely Magyarországnak teljes függetlenségét tűzte ki czéljául, ő a tökéletes neutralitást óhajtaná. Magyarország függetlenségi ügyére nézve ő az orosz ellen foly- POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 45. szín. 1 STR. XIXL ÉH .