Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1876-11-08 / 45. szám

518 érlelődhetik a nézet, hogy a monarchia csak katonai absolutismus fékével lesz kormá­nyozható ? És ha ez absolutismus magyar lehetne, vagy ha bár nem föltételezné a magyar álla­miság, mi több a magyar nemzetiség meg­semmisítésére való törekvést ? A karduralom másutt csak az egyéni szabadságot szorítja legszűkebb korlátok közé, de annál kizárólagosabban teszi irányadóvá a „nemzeti“ eszmét, nálunk ellenben az abso­lutizmus kérdése nem csupán a szabadság, de főleg nemzetiségünk léte ellen irányul. Pedig az elveszett szabadságot vissza lehet szerezni, de a megölt nemzetiség föl nem támad.. És az angol közvélemény mégis hogy háborog és parancsolólag tüntet egyes sza­badsági vagy anyagi kérdések körül is! Mi pedig hallgatunk, holott a fönforgó kérdésben létünk forog koc­kán! Államférfiaink működése az utóbbi évti­zed alatt persze olyan volt, hogy méltán megerősítheti bennünk a kormányi csalat­­kozhatlanság dogmájának egyedül üdvözítő voltát! Annyi bizonyos, hogy ha az alkotmányos népakarat az óhajtott irányba tudná terelni a bécsi hatalom eszközeinek kezelőit, ez sokat vitatott alkotmányosságunk erejének oly hatalmas nyilatkozása és tanulsága lenne, minőt eddig nem mutatott, s mennél nagyob­bat ezután sem mutathatna föl­ Kossuth nézetei a keleti kérdésben. Még azok is, a­kik különben „nem élnek vele“, kiváncsiak tudni a nagy száműzött „külön véleményét“ minden fontosabb kér­désben. Ő már most egy idő óta tartózkodik az egyenes vagy épen ünnepélyes nyilatkozá­soktól. És azt jól is cselekszi, saját méltósága érdekében, a­mit hogy mindvégig megőriz­zen, minden pártszínezetű magyar ember egyaránt óhajt. Mi ez alatt azt értjük, hogy miután a nem­zet más irányban indult meg, s ő meggyő­­ződhetik, hogy az ő vezényszavára — ha csak rendkívüli, alig képzelhető körülmények nem állanak be, — vissza nem fordul, min­denesetre hozzá illőbb, ha nézeteit nem kiált­­ványszerű, de igénytelenebb alakban juttatja tudomásra, olyképen, mint a világ egyéb nagy államférfiai s nevezetességei, kiket egy-egy hírlapíró meglátogat s kiesdekli tőlök nézeteiket. Csakhogy nagy hazánkfia ilyetén nyilat­kozásának határtalanul nagyobb becse van úgy közvetlen mielőttünk, mint a világra nézve is, főleg azon okból, mert míg a sze­replő államférfiak igyekeznek elburkolni valódi gondolataikat s szándéklataikat, Kos­suth Lajos nyilatkozatait illetőleg mindenki meg van győződve, hogy azok őszinte meggyő­ződésének nyílt és tartózkodás nélküli kife­jezései, olyannyira, hogy ha ismét hatalom polc­ára jutna, e nézeteket igyekeznék ott is valósítani. Jelenlegi nézeteit a keleti ügyre vonat­kozólag egy szélső­­­balpárti hírlapíró előtt mondta el, ki őt Baraccone di Collegno neve­zetű magányában meglátogatta. Nagy hazánkfia a keleti kérdésben köve­tendő politikára nézve is saját magyar füg­getlenségi elvéből indul ki, mindazáltal e kérdés lényegére és az általa kitűzött irányra nézve közte és a jelenleg hazánkban uralkodó párt között itt már nem oly nagy a távolság és ellentét, mint az Ausztriával kötött egyez­ségre vonatkozólag. Rokonszenvesen és hálá­val szól a törökről, s nem tartja a mohame­­dánságot teljesen képtelennek a polgárosu­­lásra, csakhogy mindamellett ő is azt hiszi, hogy az európai török állam előbb-utóbb össze fog omlani; határozottan az orosz ellen nyilatkozik, s a keleti kérdés legszerencsé­sebb megoldásának alakját az általa már régebben fölvetett s ismeretes dunai szövet­ségben látja Magyarország védnöksége alatt — ha tudniillik már Lengyelország is föl­­állíttatnék. E föltétel azonban egyre jobban távolo­dik a lehetőség határától, s e pillanatban nem képez oly tényezőt, melyre számítani lehetne. Lengyelország fölállításának eszméje, s a franczia-porosz háború még kilátástalanabb, mint valaha, mert egy új­abb hatalmas ellenség­gel szaporodott, Németország ugyanis tudja, hogy a fölállítandó Lengyelország — régi rokonszenvek alapján is — Francziaország szövetségese lenne, — s Németországot maga Kossuth oly hatalomnak tartja, mely ha Orosz­országgal csatlakozik, ez esetben monar­chiánk háborúja e két birodalom ellen leg­veszélyesebb koczkavetés lehetne. így a­mint vagyunk, Kossuth a semle­gességet tartja legajánlatosabbnak, s mind­ezt összevéve, legfőbb pontjaiban összetalál­kozik külügyi politikánk sejthető irányával s kiindulásával, tudniillik , hogy az európai török birodalmat ő is menthetlennek tartja s hogy eshetőleg annak romjain újabb álla­mok alakulását véli elkerülhetlen következ­ménynek. Mezei Ernő, ki látogatást tett közelebb Kos­­suthnál, a „Nép Zászlójáéban a következőkben adja elő Kossuth nyilatkozatait a keleti kérdésről: Kossuth — úgymond — hálára van köte­lezve a török irányában. És Kossuth itt a legna­gyobb melegséggel emlékezett meg a nemes eljá­rásról, melyet irányában a török porta és Abdul Medsid szultán követtek, mikor Oroszország és Ausztria kiadatását követelték. Továbbá ő a török fajban, hol még az nem lett megrontva a keresztényekkel való érintkezés által, oly gyö­nyörű jellemvonásokat és nemes tulajdonságokat talált, melyekhez foghatót nem ismer. Az a valódi török soha nőt nem bánt, soha gyermeket és állatot nem bánt, annak elve, hogy a gyen­gébbet sérteni nem szabad, az a nagylelkűségnek és türelmességnek példánya. Kis-Ázsiában látott kereskedőt, ki holmiait éjjelen át is teljesen őrizetlenül hagyta, és csak elszörnyüködött Kos­suthnak figyelmeztetésére, hogy valamit ellopni találnak, a lopásnak fogalmát sem ismerte ! A­z­­után az is mesebeszéd, hogy­ Korán végleg akadályozná a török fajnak c­z i­V i 11 z­á­c­z­i­ó­j­á­t, hisz a történelem mutat rá példát, hogy mohamedán nép kebelében ért dicső virágzást a szellemi élet és a tudományok mű­ve­­lé­s­e. Mindazonáltal mint politikus nem indul érzelmei után, és nem zárkózik el a helyzetnek kényszerű következései előtt. Ő is úgy látja, hogy a török birodalom kikerülhetlenül fel fog bomlani, és a török faj nem lesz képes semmi hivatást betölteni, legalább Európában. A törököknek az a szerencsétlenségük, hogy ők voltak az utolsó hódító faj földrészünkön, és az ő bejöttükkor az államok alakulása már nagyon előhaladott fokon állott. Mikor mi magyarok Európába jöttünk, mai hazánknak területén még nem találtunk valódi államokat, hanem csak népcsaládokat. De a török teljesen szervezett kész államokat hódított meg, államokat, melyek saját kultúrájukkal, tör­ténelmükkel és nemzeti jelleggel bírtak. Az ilye­neket pedig teljesen elenyésztetni és egy új állam­nak politikai és művelődési tényezőivé tenni, a legnehezebb feladat. Az marad tehát a kérdés, hogy mi a teen­dőnk a Balkán-félsziget zavaraival szemben ? Ezt a kérdést nem szabad érzelgéssel és átalános ide­ális szempontokból megítélni, hanem tekintetbe kell vennünk saját érdekeinket. A szabadságot és nemzeti létet pártolnunk kell ugyan minden népre nézve, de úgy, hogy ne legyen veszé­lyeztetve saját s­z­ab­a­d­s­ág­u­nk és nem­zeti létünk. Kossuth nincs abban a nézetben, hogy Törökország keresztyén népeinek és a dél­szláv fajoknak fölszabadulása minden körülmé­nyek között veszélyt jelentene hazánkra nézve. De a szerbeknek jelenlegi küzdelme és diadala hazánkra semmi jót nem hozhat. Ha még teljes függetlenséget vívnának ki! De vájjon függetle­nek lesznek-e? Bizony azok az aldunai államok önmagukban soha önálló politikát nem követhet­nek , hanem mindig kénytelenek lesznek egy hatalmasabb szomszédra támaszkodni, és ez a támasz nem lesz az osztrák, hanem az orosz. Oroszország nem is kíván egyebet, mert nem több földre van szüksége az orosz hódításnak, hanem arra, hogy a neki alárendelt kis államok által befolyását kiterjeszsze és Ausztria-Magyar­­országot körülkapcsolja. Semhogy az bekövet­kezzék, inkább a törököt kell védelmeznünk, mert bizonyos, hogy a török szomszédság nem veszélyes, és az orosz annál veszélyesebb. Oroszországnak meggyengítése és ártatlanná tétele az előfeltétel ahhoz, hogy a török birodalom fölbomlásába és a délszlávok függetlenségi törekvéseibe belenyu­godnunk lehessen. Szükséges volna Lengyelor­szágnak helyreállítása, és Magyarországnak teljes függetlensége. A független Magyarországnak egészen más viszonya volna az aldunai népek függetlenségi törekvéseihez. Ez nem fenyegetné úgy az ő sza­badságukat, mint az osztrák magyar nagyhatalom, mely szükségkép a terjeszkedés ösztönével bír, és az Olasz , valamint a Németországban szenvedett veszteségekért a keleten keres kárpótlást. — A független Magyarország és az aldunai népek között könnyen létesülhetne egy szövetséges vi­szony,a melyben közösek volnának érdekeink és kölcsönösen biztosítanák egymásnak szabadságát és nemzeti érdekeit. Az 1867-diki egyezség megkötése most oly kényszerűségekbe és veszélyekbe sodorja Magyar­­országot, melyeket ő, Kossuth, előre látott és hirdetett is. A­helyett, hogy védelmül szolgálna a szláv áramlat veszedelme ellen, még inkább nyakunkra hozta azt. Jelenleg a török birodalom­nak felbomlása minden kétségen kívül súlyos­an fenyegetné saját jövőnket. A felbomlás ugyan elmaradhatlannak látszik, de csak úgy szabad m­e­g­e­n­g­e­d­n­ü­n­k, h­o­g­y az a szabadságnak javára váljék és ne az orosz hódítás érdekét segítse elő. És míg ez nem lehetséges, addig nem tarthatunk Szerbiával. De ez oly sajnos kényszerűség, melyet csak fájlalnunk lehet, és melyben nem volna szabad elfelednünk a mél­tányosságnak hangját és követelményeit. Kossuth rászalja azt a durva, sértegető hangot, melyet a magyar sajtó egy része használ a szerbek irányá­ban. Nagy sérelmek alatt a népek fölemelkednek és kiengesztelésre lesznek hajlandók, de az apró tűszurások vérig keserítik őket és azokat nem feledik soha. Nagyjában ezek voltak Kossuth Lajosnak nézetei viszonyunkról a Balkán-félszigeten kitört küzdelemhez, amint azokat a társalgásnak külön­böző fordulataiban és megnyitott eszmemenetekben előadta. Én ezután szóba hoztam az eshetőleges európai bonyodalmat is, mely Oroszországnak támadó föllépéséből Törökország ellen keletkez­nék. Meg kell említenem, én azt vitattam, hogy Oroszországnak fegyveres beavatkozása Török­ország belharczaiba oly tény volna, melynek a neutralitás fentartását lehetetlenné kell tennie részünkről, és mely után valódi érdekeink a há­ború megindítását Oroszország ellen, a helyzetnek szükségévé fogják emelni. Azt tartottam, hogy a magyar public­istikának ez esetben épen a hábo­rút kell is ajánlania. Kossuth elsőbben azt jegyezte meg, hogy az egyenes izgatás a háborúra nincsen helyén, mert a háború nem oly egyszerű dolog. A háború min­dig a szövetségesek, az európai hatalmak viszo­nyának kérdése, melyet ő, Kossuth, „ki a diplo­­mácziának titkaiba nincsen beavatva“, el nem dönthet. Nagy kérdés, mily magatartást fog tanúsítani Németország, mely ha véd- és daczszö­­vetségre lép Oroszországgal, az osztrák-magyar monarchiára nézve minden háborús vállalkozás a legvégzetesebb koczkavetés fogna lenni. Ő meg­­vallja, a maga szempontjából, mely Magyarország­nak teljes függetlenségét tűzte ki czéljául, ő a tökéletes neutralitást óhajtaná. Magyarország függetlenségi ügyére nézve ő az orosz ellen foly- POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 45. szín. 1 STR. XIXL ÉH .

Next