Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1876-02-23 / 8. szám

Heti szemle. A Bécscsel folyó alkudozások mibenléte­s eredményeiről még mindig nem szivárog ki semmi bizonyos. Pedig első­sorban még mindig, sőt foko­zódó mérvben ez érdekel bennünket, daczára, hogy Herczegovina valamely kimondhatlan nevű szakadékából az a hír érkezett, misze­rint az ott egybegyűlt fölkelők, — kik és hányan, nem tudni — kikiáltották a köztár­saságot, daczára, hogy Romániából s Bel­­grádból is egyre sűrűbben érkeznek a vész­­hírek, melyek azonban már az esti, s alkalmilag reggeli postával többnyire meg­­c­áfoltatnak. Ilyen volt egyebek közt az a tudósítás, mely — igaz, hogy meglehetősen összefüg­géstelen és erőszakos , annálfogva mindjárt gyanús egybevetésekkel (az orosz szövetsé­get illetőleg), de helylyel-közzel — mint az­­tán a bukaresti félhivatalos c­áfolat mondá — nem épen illogikus okoskodással azt igye­kezett elhitetni, hogy Románia — de bizony csak mégis az őt benyeléssel fenyegető szláv czethal torkába néz, vagyis a fölkelőkkel, s illetőleg Szerbiával, Montenegróval tart s ezekkel szövetségben Ы akarja tenni a szűrét a töröknek Európából Ázsiába. Az a nem épen illogikus érvelés, melyért úgy látszik, a román kormánykörök sem haragudtak, abból állt, hogy miután a török souverain hatalom még csipcsupp belső tar­tományait sem képes megfékezni, ily erőtlen, tehetlen hatalomnak minek fizesse Románia a bár igen csekély hűbérösszeget is? legjobb lesz tehát, ha szövetkezve a függetlenségre törekvő vazall testvérekkel, kikiáltja függet­lenségét s egyenesen „királysággá“ lépteti előre magát. Egyidejűleg Belgrádból is, és innen már még komolyabbnak tetsző válsághírek ér­keztek. Hogy a fejedelem itt már alig tarthatja magát. Pénz nincs ugyan, és hitel sincs, a sereg sem kitűnő, a népben magában nincs biza­lom a hivatalnoksereg iránt, hanem azért erősen készülnek a háborúra, mi egybevetve mindazáltal még­sem megnyugtató, mert az ilyetén állapot az csakugyan , melyből ha nem azonnal külháború, de forradalom való­ban támadhat. De rögtön e rémhíreket követi azon, egyébként már szintén megszokott tudósítás, miszerint az orosz czár megüzentette egyenes után a fejedelemnek, hogy semmi esetre sem engedi meg a szerb kormánynak a beavat­kozást, és hogy erre a kis kövér fiú, Milán­ó fensége, megint egyet rántott a lajblij­a szélén, megvetette a lábát, összeszedte minden eré­­lyét, a­mennyi tudniillik egy falstaffi hajla­mokat rejtegető fizikum alatt lappanghat, és kimondá, hogy nép és czár között mégis csak ez utóbbi unszolásainak kíván engedel­meskedni és tudja mivel tartozik az ország­nak, Európának és „saját méltóságának.“ Úgy ám. „Kakas csípje meg!“ Azonkép Romániából is megérkezett a megrettent kedélyeket megnyugtató közle­mény, mely szerint a nem épen illogikus okoskodáshoz csatolt következtetések leg­alább is „koraiak“. Tehát még alhatunk nyugodtan néhány napig, annál inkább, mert másik geographiai, illetőleg fajpolitikai ter­mészetes szövetségesünk, a görögök részéről is ezzel hasonlatos értelmű nyilatkozatok létettek, mely szerint tudniillik nem kívánják a törökellenes szláv császársági — vagy már legutóbbi jelszó szerint — kommunistikus forradalmakat istápolni. És voltakép ez a kommunistiko-republi­­kánus szavak tüzével való játék az, mely alkalmasabb arra, hogy ijedelmünket mérsé­kelje, mint maga a bukaresti és belgrádi kormányok félhivatalos „kommünikéje“. Igaz, hogy a fönnebbi szavak, még ha Párisból jönnek is, mint a 70-ki és azóta le­telt évek példája tanusítja, nem többé oly gyújtósak és ragadósak, mint 48-ban; — annál kevésbbé jöhetne kedve nyugat-Euró­­pának a keletről jövő ilyetén irányú mozga­lommal rokonszenvezni. De annyi mégis áll, hogy Európa kitű­­nőleg monarchikus diplomatiája még­sem vesztette el minden „respektusát“ ez izzón vörös rémektől, s nem szeretheti, ha azt olyan gyermekek festik is a falra, a­kik an­nak voltakép még helyes fogalmával sem bírnak. Mert hiszen az ilyen tömegek kezében a fönnebbi jelszavak fáklyája még veszélye­sebb, mint az olyatén kulturnépeknél, melyek agyában e fogalmak már bizonyos rendszer alakját öltötték. Az ilyetén félvad népek a köztársaság és „közösség“ elveit igen kezdetle­gesen és igen­is gyökeresen fogják föl és a maguk nyelvére olyatén, könnyen érthető definitiókban szokták lefordítani, hogy — „üsd agyon az urakat, oszd föl a földeket“ stb. Remélhető tehát, hogy ha a délszláv mozgalom ilyen irányt venne, az északi hatalmak diplomatiájának annál több kedve kerekednék annak minél gyorsabb elfoj­tására. A­mi annál kívánatosabb, mert külügyé­­rünk diplomatiai cselekményének sikere ed­­dig elő legalább is egyoldalúnak látszik, vagyis: elfogadta ugyan a porta az ajánlott reformokat, de a­mi a felkelőket illeti, mind e napig semmi jele annak, hogy ők erre hederíteni akarnának és még csak találga­tásban merültek föl ama módozatok, melyek szerint a fölkelés hamarosan megszüntethető volna. Mindegyre alaposabban merül föl ugyanis a gyanú, hogy a fölkelés az osztrák-magyar kormány szemhunyásából, vagy erélytelen­­ségéből is meríti egyik vagy tán legfőbb táplálékát. Nevezetesen, hogy az osztrák­magyar határszélek, Dalmáczia katonai kor­mányzósága nem fejt ki elég szigort arra, hogy a fölkelés a horvát, szerb és dalmát rokon szláv elemek csatlakozása által ne élesztessék. Az eset egy kissé hasonlít ahhoz, midőn 48—49-ben Bécsből hivatalosan kár­hoztatták a fölkelést, de alattomban engedték a magyarellenes mozgalmat szervezni. Még magyar földről is hatalmas tápot nyer a bosnyák - herczegovinai zendülés, Miletics, Polit bántatlan élesztik a tüzet, immár egye­nest a magyar állam léte ellen irányzott egyenes fölkelési izgatással, anélkül, hogy a magyar kormány megmutatná, miszerint valóban van ereje a magyar állam ellenségeit „eltiporni“. Az ifjú magyar állam ereje ez idő szerint valóban nem mindennapi próbára van téve. Van dolga mind a két kezének. Egyiknek ez érintett nemzetiségi izgatással, másiknak osztrák „szövetségesünk“ konok magatartásá­val szemben, melyről mint fönnebb érintők, bizonyos értesülésként csak annyi szivárog ki, hogy az osztrák fél mereven tagadó állá­sából sehogy sem akar kimozdulni. Minisztereink e hét derekán fognak ismét Bécsbe utazni, állítólag a fönnforgó viszály elintézése iránt érdemlegesen és tán eldön­­tőleg értekezendők. A­mit félhivatalos közlönyök a magyar kormány c­élzatairól írnak a függőben levő alkudozásokról, az aligha­nem több mint az ő magánvéleményök. Nagyon határozottan állitják, hogy a bankra nézve önálló alap, jegykibocsátási jog, hitelengedélyezési szav /ik Budapest, februárius 23-án 1876. 8-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXII. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA : Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri iktatásnál 10 krajczár. Bélyegdíj külön mit Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Haanenetein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik minden igtatás után 30 krajczár. A. Wollzeile Nr. 22.

Next