Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1876-10-18 / 42. szám
Előfizetési fölhívás a VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK 1876. október—deczemberi folyamára. Azon. előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember hó végével lejárt, fölkérjük, hogy mielőbb szíveskedjenek megújítani megrendeléseiket, nehogy a negyedév körül az előfizetések összetorlódása vagy elkésése miatt késedelem álljon be a lapok küldésében. Előfizetési feltételek: Postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Negyedévre (október—deczember)...........................3 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Negyedévre (október—deczember)...........................2 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Negyedévre (október—deczember) . . . . 1 frt 50 kr. ?JS&P Az előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. sz. a.) Heti szemle. Hogy mi lesz a keleti huzavonának a vége ? E kérdés foglalkoztatja a világot immár egy éve, néhány hónap óta pedig kizárólag. Valóban, mintha egész Európa mintegy elhalasztaná minden egyéb ügyét, s nem akarna fogni addig semmihez, míg e bizonytalanság tart, már néhány hónap óta nem jelezhettünk semmi föltűnőbb politikai mozzanatot a fojtott lélegzettel néző szerepére szorítkozó nyűgöt Európából. És valóban nem is lehetlen, hogy földrészünk különben oly mozgékony, tettlázas, nagyobb — czivilizáltabb — részének e hosszas mozdulatlanságát főleg e várakozás okozza. A népek mintegy fölfüggesztik nemcsak nagyobb politikai vállalkozásaikat s kezdeményezéseiket, de még az arra való elhatározásaikat is, miután e pillanatban még azt sem tudhatják, hogy mely irányban haladjanak, mely szövetségi csoportosulás felé közeledjenek, miután még e csoportosulások tömörülési központjai sem vehetők ki a borongó látkör homályából. És semmi kétség, hogy e határozatlanság késlelteti magának a keleti kérdés nagy cselekményének kifejtését, vagy végleges — egy bizonyos időre való — elfojtását. Mindenik hatalom fél bizonyos irányban állást foglalni, attól tartva, hogy ezáltal a kedvezőtlenebb táborba keveredik. Mintha a helyzet hasonlítana az ,,á la guerre“ tekejáték azon stádiumához, melyben a hátrány annak részén van, aki legelőször indul, aki acquit ad. A játszók ilyenkor sorshúzás által döntenek, és előbb-utóbb majd itt is a sorsnak kell eldönteni a hosszas húzódozást. A megindulás szerepe e nagy játékban látszólag Ausztria-Magyarországot illetné, de ennek gyöngesége vagy gyöngeségérzete irtózik a nagy horderejű elhatározástól. Németország is eldönthetné a kérdést, de ez is késlekedik, várakozik, mert azon kedvező helyzetben van, hogy várhat és mint közvetlen nem érdekelt, illetőleg nem fenyegetett fél, nincs utalva a kezdeményezésre. Feszélyezettsége csupán abban áll, ami épen a két fél közötti himbálózásra inti, hogy legjobban szeretné, ha a nagy kérdést Orosz- és Osztrák-Magyarország egyetértő működésével lehetne megoldani. S ugyan van olyan okos, hogy tudja, miszerint ez eljárás utóbb Osztrák-Magyarország kárára vagy épen fölbomlására vezethetne, de ő ezzel aztán nem törődnék, sőt örvendene neki, ha e fölbomlás az ő látszólagos, vagy épen tettleges közreműködése nélkül következnék be; ő csak azon esetre jőne kegyetlen zavarba, ha e két hatalom közt most mindjárt törésre, háborúra kerülne a dolog, s egyik vagy másik ellen kellene mint ellenség föllépnie. Legjobban kapóra jőne neki a dolog, ha Ausztria-Magyarország most ismét elkövetné azt a hibát, melyet a dán háború alkalmával elkövetett, vagyis Oroszországgal szövetkeznék a török ellen, aztán a közös prédán később összevesznének, s akkor ő csak nézné, mint orosz barátja 70-ben — mint nullázta ki Oroszország a közös birtoklásból. Ő még most adósa Oroszországnak egy jótékony semlegességgel, ezt le akarná róni, de az egyenes — fegyveres — segélyt Oroszország ellen—sajnálná, Ausztria ellen — röstellené. A német közvélemény nem oly vak, hogy a szlávok ügyét szabadságkérdéssé lehetne előtte fölfujni, és hogy Oroszország mellett Ausztria ellen harczoljon, ez mégis csak derogálhatna a német közérzületnek, a mellett, hogy Németország nem akarhatja Európa diktátorságát orosz kézre játszani, midőn ezt maga is ambiczionálhatja némi joggal, a 70-es háború után. Eddigelő csak a vivandó nagy csata hollói mutatkoznak leplezetlen szemérmetlenséggel. Erre a szerepre ugyanis már előre ajánlkozik — Olaszország. Az ő megkezdett küldetése ugyanis épen úgy lesz teljes, ha sorban szövetkezik Európa minden nagyhatalmával, és azután sorban cserbe hagyja valamennyit. Hát hiszen 1855-ben Oroszország ellen harczolt, illő, hogy most már e mellett, illetőleg háta mögött lépjen föl fölszedni az őt illető zsákmány hulladékait. És ez annyira nem tréfa, hogy olasz lapok épen ezzel indokolják az oroszszal kötendő szövetség szükséges voltát. Oroszország mesterkedése nyilván odairányul, hogy a helyzet folytonos bonyolítása által oly szint adjon a dolognak, mintha az általa kívánt és előkészített háború a dolgok természetéből s nem az ő fondorkodásából eredne, s ekként szeretne úgy föltűnni, mint aki ellenállhatlanul rántatott a harczba, s ennélfogva a világháború kihívásának felelőssége sem őt illetné. De lehet még e huzavona kinyújtásának egyéb oka is, mely még aggasztóbb reánk nézve az előbbinél is. Azt kell gondolnunk, hogy Oroszország reméli vagy épen bizton hiszi is, hogy a török birodalom ellen osztó hadjáratra meg fogja nyerni monarchiánkat, melynek viselete nagyon hasonlít az oly hajadonéhoz, kiről udvarlója, mert meghallgatja csábos ajánlatait, tudja, hogy előbbutóbb el is fogadja azokat. Oroszország is, mint az ügyes hamis Seladonok, eleinte halkan szemérmesen kezdte, s kímélte monarchiánk illendőség-érzetét, az uralkodó fajok közvéleményét. Herczegovinán kezdte a tapogatózást, Montenegrón, Szerbián, folytatta, s már Bosniáig hatolt, s noha ott kissé körmére koppintottak, azért már most Bécset még tolakodóbban czirógatja. Most már kirukkol, hogy miért eped szíve, hogy legyünk feles társai, úgy mint nem rég a poroszszal voltunk Schleswig-Holsteinban, raboljuk ki a törököt s osztozzunk meg ruháin. Bizony nehéz elhinni, hogy a két udvar és kormányai közt oly benső lehetne a viszony, ha monarchiánk hallani sem akarna a kínált fegyvertársaságról. Lehetetlen, hogy ezt a foglalási eszmét Szamarakoff ajkairól hallotta volna először külügyi hivatalunk. Azt mondják, hogy elutasította udvarunk az ajánlatot. S mégis a nagyon benső „kuszi“viszony továbbra is fönnáll, sőt újabb titkos „postilion d’amour“-ok érkeznek az orosz Budapest, október 18-án 1876. 42-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 11 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXII.évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Wollzeile Nr. 22.